Magabiztosan győzött a kis Loki Pallagon +Fotógaléria!

Immár ténylegesen hazai pályán, a DVSC pallagi edzőközpontjában vívta vasárnap utolsó itthoni mérkőzését a kis Loki. A DVSC II. az NB III. Észak-keleti csoportjának utolsó előtti, 29. fordulójában a Tiszaújvárost fogadta, és magabiztosan nyert.

A vasárnapi bajnokin az első félidőben is akadtak helyzetek, gólok azonban csak a szünet után születtek. A második játékrészben a kis Loki nem hagyott kétséget afelől, hogy remek csapattá érett, négyszer is bevette az ellenfél kapuját.

NB III. Észak-keleti csoport, 29. forduló.

DVSC II.-Tiszaújváros 4-1 (0-0).

Debrecen-Pallag, 200 néző. Vezette: Virág A.

DVSC II.: Szondi – Gyenti (Sánta, 63.), Szakál (Lénárt, 87.), Doktor (Regenyei, 63.), Patai (Kristóf, 87.), Lovas, Asztalos, Rácz, Farkas T., Kis Gy., Nyikos (Török, 76.) Vezetőedző. Máté Péter.

Gól: Gyenti (48., 59.), Doktor (50.), Regenyei (84.), illetve Farkas M. (67.).

Lelátóval gazdagodott a pallagi edzőcentrum centerpályája

Megújult és többek között fedett lelátóval bővült a DVSC pallagi edzőcentrumának 1-es pályája. A hivatalos átadóünnepséget május 17-én, vasárnap délelőtt tartották a DVSC II. Tiszaújváros elleni NB III-as bajnoki mérkőzése előtt, az eseményen Makray Balázs, a DVSC Labdarúgó Akadémia ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket. A kis Loki ezentúl már ténylegesen hazai környezetben játszhatja itthoni találkozóit.

A DVSC LA Létesítményfenntartó Nonprofit Kft. és a DVSC Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. közös beruházást valósított meg a Debrecen-Pallagon található DVSC Labdarúgó Akadémia területén. A beruházás keretében megépült a DVSC Labdarúgó Akadémia 1. számú labdarúgó pályájához kapcsolódó, 200 fő befogadására alkalmas fedett lelátó a Debrecen-Pallag 017/7 helyrajzi számú ingatlanon.

Az akadémia területén korábban már kialakításra kerültek labdarúgó pályák, kiszolgáló épület, valamint egy fedett gyakorlópálya, amelyek a Labdarúgó Akadémia használatában állnak. Az új lelátó az 1. számú labdarúgó pálya mellett került kialakításra.

A lelátó két sorban elhelyezett ülőhelyekkel rendelkezik, alaprajzi befoglaló mérete 2,11 m x 60,92 m. A fedett lelátó három oldalról teljesen nyitott, hátsó homlokzata áttört jellegű lemezburkolatot kapott. Az építmény kizárólag nézőtéri funkciót lát el, egyéb helyiségeket nem tartalmaz. A beruházás során kiemelt figyelmet fordítottunk az akadálymentesítésre is, így a lelátó két végében kerekesszékkel érkezők számára kialakított nézői helyek is rendelkezésre állnak.

A beruházás részben TAO-forrásból, részben Kiemelt Sportakadémiai támogatásból, valamint önkormányzati támogatásból valósult meg.

A fejlesztés elsődleges célja az volt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség infrastruktúra-szabályzatának megfelelő III. osztályú pályaminősítést biztosítsunk az akadémia területén, lehetővé téve ezzel, hogy NB III.-as csapatunk hazai környezetben játszhassa bajnoki mérkőzéseit.

A III. osztályú infrastruktúra megfeleléshez szükséges eredményjelzőt, szaniterkonténert és kispadokat a DVSC FUTBALL Zrt. biztosította részben TAO-forrásból, részben saját forrásból.

A beruházás jelentősen hozzájárult a DVSC Labdarúgó Akadémia infrastruktúrájának további fejlesztéséhez és a magas szintű sportági működés biztosításához.

Elválnak a DVSC és Sergio Navarro útjai

Miután a felek nem jutottak megegyezésre, szerződése lejártával távozik a DVSC-től Sergio Navarro vezetőedző és stábja.

A 46 éves spanyol szakember 2025 júniusában érkezett Debrecenbe, irányításával csapatunk kiegyensúlyozott és eredményes játékot nyújtott az idényben, végül az előkelő 4. helyen végzett és indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében.

Sergio Navarro szakmai vezetésével a Loki 33 bajnoki mérkőzésen csak 8 alkalommal szenvedett vereséget, 11 döntetlen mellett 14 győzelmet aratott, higgadtsága, professzionalizmusa sok nehézségen átsegítette a gárdát.

A spanyol mester és segítői, Alex Pallarés, Roberto Robles, Sergio Manas és Abdelilah Abdeslami kiváló közösséget hoztak létre az öltözőben, valódi, erős csapatkohéziót valósítottak meg, valamint sok játékos egyénileg is kiugróan tudott fejlődni a most véget ért idényben. A Loki Sergio Navarro vezetésével legyőzte a Ferencvárost, az Újpestet, a Paksot és a Zalaegerszeget is, a Győr ellen pedig egy alkalommal sem kapott ki, a tréner érdemei elvitathatatlanok mindebben.

A DVSC ezúton is köszöni Sergio Navarrónak és stábjának a klubért végzett munkát, és sok sikert kíván a elkövetkezendő kihívásokhoz!

Irány Európa! DVSC-Újpest 2-1

Az Újpestet fogadta a Loki a Fizz Liga utolsó, 33. fordulójában. A tét nagy volt, konkrétan a nemzetközi kupaindulás, illetve a Paks meccsétől függően a dobogó, ennek megfelelően az esős időjárás ellenére szépen megteltek a Nagyerdei Stadion lelátói. Sérülés miatt Bárány Donát, Vajda Botond és Cibla Flórián sem állhatott rendelkezésre, a kezdőcsapatba bekerült Demjén Patrik, Tercza Gergő, Komáromi György és Dorde Gordic is.

Idén immár 26. alkalommal adták át a Zilahi-díjat, az elismerés minden esztendőben a bajnoki idény legjobb debreceni labdarúgójának jár. A díjat az 1999/2000-es szezonban az egykori zseniális Loki-játékos, az 1970-ben, 34 éves korában tragikus balesetben elhunyt Zilahi Zoltán testvére, Zilahi Géza alapította bátyja emlékére. A vándorserleget a mérkőzés előtt a Zilahi család képviselői adták át az idei díjazottnak, aki nem más, mint Szűcs Tamás. 21 éves középpályásunknak szívből gratulálunk!

Az 50. bajnoki mérkőzésén lépett pályára a DVSC színeiben Kocsis Dominik. 23 éves szélsőnk ebben az idényben kiugróan teljesített, több gólt is szerzett. Játékosunkat az 50. DVSC-s bajnoki találkozó alkalmából Bogdán Ádám sportigazgató köszöntötte a találkozó előtt.

A rangadó gyászszünettel kezdődött, hiszen nemrégiben életének 79. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Fazekas László, egykori 92-szeres válogatott csatár, aki kilenc bajnoki címet szerzett a Újpesti Dózsa játékosaként. 

A mérkőzés legelején kissé csapkodó volt a játék, majd a Loki vette kezébe az irányítást. A 8. percben Szűcs Tamás 17 méterről leadott lövését védte az újpesti kapus, aztán jött a debreceni gól! A 11. minutumban Dzsudzsák Balázs jobb oldali szöglete után az 5-ösön Josua Mejíast találta meg a labda, aki a kapuba továbbított (1-0).

A folytatásban is kontrollálta a játékot a DVSC, szép megoldásoknak tapsolhattak a szurkolók. A 20. percben Batik Bence nem sokkal fejelt mellé, majd Adrian Guerrero lőtt kevéssel fölé. A 25. percben Krajcsovics révén az Újpest is próbálkozott, ám Demjén Patrik szépen hárított. A 31. percben Komáromi György átlövését védte Banai, a 41. percben pedig Josua Mejías fejelt, s bizony közel járt a duplázáshoz. Ha ő nem is, a Loki duplázott, hiszen az első félidő hosszabbításban egy szép debreceni támadás végén Kocsis Dominik lőtt 10 méterről, kapásból a jobb alsóba, a játékszerbe Komáromi György is beleért (2-0).

A második játékrész első felében mindkét csapat próbálkozott serényen, a 64. percben Demjén Patrik óriási bravúrral védte a gólvonalon Matko közeli fejesét, a másik oldalon Kocsis Dominik bólintott kevéssel a kapu fölé. A találkozó utolsó részére jöttek a debreceni cserék, érkezett Álex Bermejo, Szécsi Márk, Szuhodovszki Soma, később pedig a debütáló Szakál Dénes és Fran Manzanara is. A 85. percben a játékvezető még befújt egy büntetőt az Újpestnek (a 11-est Matko értékesítette, 2-1), de lényeg nem változott: megérdemelten és magabiztosan nyert a Loki.

A DVSC az Újpest elleni győzelemmel feltette a koronát szezonbeli jó teljesítményére, a negyedik helyen végzett a bajnokságban és indulhat az UEFA Konferencia Liga selejtezőjében. Szép volt, fiúk!

A 2026/27-es szezonra való felkészülés június közepén kezdődik.

Mesterszemmel

Sergio Navarro: Szeretnék köszönetet mondani a játékosoknak, a szurkolóknak és a klubnak az egész szezonért. Örülök, hogy sikerült kivívni az európai kupaindulást. Hajrá, Loki!

Szélesi Zoltán: Gratulálok a Debrecennek az egész szezonban nyújtott teljesítményéhez, megérdemelten szerepelhet a nemzetközi porondon. Mi két ellentétes félidőt játszottunk, az elsőben bátortalanok voltunk, a szünet után a cserékkel feljavult a csapat mentalitásban és játékban is. Voltak helyzeteink, de összességében a végeredmény reálisnak mondható.

Fizz Liga, 33. forduló.

DVSC-Újpest 2-1 (2-0).

Nagyerdei Stadion, 9444 néző. Vezette: Bogár G.

DVSC: Demjén – Tercza (Szécsi, 76.), Mejías (Szakál, 82.), Lang, Guerrero – Szűcs T., Batik – Kocsis D. (Manzanara, 82.), Dzsudzsák (Szuhodovszki, 76.), Gordic (Bermejo, 71.) – Komáromi. Vezetőedző: Sergio Navarro.

Újpest: Banai – Nunes, Lacoux (Tucic, 81.), Stronati, Gergényi – Fenyő (Ademi, 46.), Maier (Mucsányi, 74.) – Sarkadi, Brodic (Gradisar, 46.), Matko – Krajcsovics (Vlijter, 60.). Vezetőedző: Szélesi Zoltán.

Gól: Mejías (11.), Komáromi (45+1.), illetve Matko (86., 11-esből).

Sárga lap: Mejías (15.), Komáromi (79.), Batik (93.), illetve Fenyő (38.), Ademi (53.), Matko (61.), Sarkadi (93.).

Szombaton rangadó: a 60. DVSC-Újpest következik

Szombaton 17.15 órától az Újpestet fogadja a Loki a Fizz Liga utolsó, 33. fordulójában, a tét a nemzetközi kupaindulás és a dobogó (szurkolói információk ITT!). A mérkőzés kapcsán belelapoztunk a történelemkönyvbe.

A két csapat eddig 117 NB I-es bajnokit vívott egymással, 55 újpesti siker és 36 döntetlen mellett 26 debreceni győzelem született, a gólkülönbség 223-155 a fővárosiak javára. A DVSC hazai pályán kereken 60. alkalommal fogadja az Újpestet, az eddigi mérkőzéseken sok emlékezetes Loki-sikernek is örülhettünk. Kezdjük a sort az 1995-ös összecsapással, akkor Arany László góljával a DVSC 12 év után tudott nyerni Debrecenben az Újpest ellen.

A 2008-as találkozó nemcsak a 3-1 arányú győzelem és Igor Bogdanovics duplája miatt különleges, hanem mert az Újpestből kiállítottak egy játékost, aki történetesen a Loki-legenda Ronald Habi volt…

Aki ott volt, nem felejti el 2014 májusát sem: a megújult Nagyerdei Stadion első hivatalos mérkőzésén a DVSC ismét 3-1 arányban győzött, egészen elképesztő hangulatban.

A mostani pontvadászatban Újpesten kikaptunk 2-1-re, azonban a debreceni mérkőzést úgy nyertük meg 5-2-re, hogy már 5-0 arányban is vezettünk. Szombaton egy minimális nagyságú győzelem is sokat érne…

Szombaton DVSC-Újpest: íme néhány fontos tudnivaló!

Szombaton 17.15 órától az Újpestet fogadja a Loki a Fizz Liga utolsó, 33. fordulójában. A tét a nemzetközi kupaindulás és a dobogó, töltsük meg ismét a Nagyerdei Stadiont! A rangadó előtt az is kiderül, ki kapja idén a rangos Zilahi-díjat. A mérkőzésre szóló jegyek már elérhetők online, a nagyerdeistadion.hu-n, illetve a DVSC Shopban (nyitva hétköznap 10 és 18 óra között, szombaton 10 órától). A dresscode piros! Íme néhány további tudnivaló a szurkolók számára!

A mérkőzés előtti órákban, 13.15-től (és ezúttal a meccs után is!) remek program ellátogatni a Red&White-hoz, a Matchday Festival-rakedvezményes italkínálat és finom lángos várja a drukkereket. A SZEZONZÁRÓ SZIESZTA keretében az Újpest elleni mérkőzés előtt és után, egészen éjfélig várnak mindenkit a RED&WHITE-nál, ahol a remek hangulatról a Monster Pie Party (a White előtt, szabadtéren) és a DVSC szurkolókból álló MÁRIS zenekar (a RED-ben) fog gondoskodni. Lesz darts, subsoccer, focis erőmérő, csocsó és nyereményjáték is, tehát vétek lenne kihagyni a közös hangolódást!

Egyébként is érdemes időben érkezni, hiszen a stadion B1-B3 szektorainál családi fan zone üzemel majd a kapunyitástól kezdve (16.15 óra), remek játékokkal. A találkozó előtt működésbe lép majd a pólóágyú is.

Fontos, hogy nemrégiben megváltozott a parkolási rendszer mérkőzésnapon a stadion VIP-parkolójában. Az arra jogosultak csak és kizárólag adott meccsre érvényes parkolójeggyel tudnak behajtani a VIP-parkolóba. Ennek hiányában nincs lehetőség a parkolásra.

A DKV járatain továbbra is ingyen lehet utazni az érvényes meccsjeggyel és bérlettel rendelkezőknek, a kezdést megelőző és a mérkőzés befejezését követő 3 órában (szombaton 14.15 órától 22.15-ig).

Mint ahogy eddig, ezután is hatalmas örömmel látjuk a 6 éven aluli gyermekeket a DVSC mérkőzésein, azonban kötelező számukra úgynevezett közreműködői helyjegyet váltani. A díjmentesség nem változik, tehát a 6 éven aluliak belépésért nem kell majd fizetni, azonban a közreműködői jegy kiváltására szükség lesz. Ezt csak személyesen lehet megtenni, mégpedig a DVSC Shopban, illetve a Nagyerdei Stadion pénztáraiban. Köszönjük szurkolóink megértését!

Fontos tudni, hogy a rendőrség május 16-ra forgalomkorlátozást rendelt el. Szombaton 10 órától előreláthatólag 21 óráig a Nagyerdei körúton, a Pallagi út kereszteződésétől az Ady Endre út kereszteződéséig megállni és várakozni tilos. 14 órától előreláthatólag 21 óráig a Nagyerdei körúton a Pallagi út kereszteződésétől az Ady Endre út kereszteződéséig minden jármű-, illetve gyalogosforgalom tilos. A lezárt területre csak a külön engedéllyel rendelkező, illetve a vendégszurkolói gépjárművek hajthatnak be.

Folytatódott a suli roadshow: a Szoboszlói Úti Általános Iskolában járt a DVSC

Újabb állomásához érkezett a DVSC nagy sikerű suli roadshow-ja, szerdán délután a debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskolában tett látogatást a Loki küldöttsége. A csapatot ezúttal Demjén Patrik, Julien Dacosta és Szakál Dénes képviselte, a diákok pedig nagy örömmel fogadták őket.  

A gyermekek szerdán a Szoboszlói Úti Általános Iskolában is testközelből találkozhattak kedvenceikkel, kérdezhettek tőlük, közös fotókat is készíthettek velük, aláírásokat gyűjthettek, és persze nem maradhatott el a kvízvetélkedő sem. A találkozó a diákok és játékosaink számára egyaránt maradandó élményt jelentett, a suli roadshow a nyári szünet után folytatódik.

Vasárnap pályán a kis Loki, Pallagon fogadja a Tiszaújvárost

A DVSC pallagi edzőközpontjában vívja következő mérkőzését a kis Loki. A DVSC II. az NB III. Észak-keleti csoportjának utolsó előtti, 29. fordulójában a Tiszaújvárost fogadja, immár ténylegesen hazai környezetben. A mérkőzés május 17-én, vasárnap 11 órakor kezdődik Pallagon.

A mieink remek teljesítményt nyújtanak a pontvadászatban, biztosan a TOP 5-ben végeznek, de akár még bronzérmesek is lehetnek. A DVSC II. jelenleg 52 ponttal a 4. helyen áll a tabellán, a tiszaújvárosiak 33 egységgel a 11. pozíciót foglalják el. Érdekesség, hogy a vendégek vezetőedzője a Lokival kétszeres bajnok Kondás Elemér.

Szűcs Tamást ismét meghívták a magyar válogatottba!

Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott júniusi felkészülési mérkőzéseire. Remek hír, hogy a már 2 válogatottságnál tartó középpályásunk, Szűcs Tamás is ott van a legjobbak között.

Válogatottunk júniusban két felkészülési mérkőzést játszik: 5-én Finnországot fogadja a Puskás Arénában, 9-én pedig Kazahsztánnal csap össze Debrecenben, a Nagyerdei Stadionban.

Játékosunknak sok sikert kívánunk!

Szombaton DVSC-Újpest: Európa a tét!

Szombaton az Újpestet fogadja a DVSC a Fizz Liga utolsó fordulójában, a tét a nemzetközi kupaindulás és a dobogó, töltsük meg ismét a Nagyerdei Stadiont!

A mérkőzésre szóló jegyek már elérhetők online, a nagyerdeistadion.hu-n, illetve a DVSC Shopban (nyitva hétköznap 10 és 18 óra között, szombaton 10 órától). Több ezer jegy már elkelt. Amennyiben csapatunk a győz, a Paks pedig nem tud nyerni a DVTK otthonában, a DVSC bronzérmet érdemel ki. A negyedik hely megtartása is nagy értékkel bírna (ehhez nem kell feltétlenül három pont, bár az lenne a biztos), hiszen ez nemzetközi kupaindulást jelentene. Hajrá, Loki!

DVSC-Újpest: elindult a jegyértékesítés!

Jön a mindent eldöntő csata!

Elindult a jegyértékesítés a május 16-án, szombaton 17.15-kor kezdődő DVSC-Újpest rangadóra, a tét többek között a nemzetközi kupaszereplés. A belépők elérhetők online, a nagyerdeistadion.hu-n, illetve a DVSC Shopban (nyitva hétköznap 10 és 18, szombaton 9 és 13 óra között). Mindenkit szeretettel várunk, hajrá, Loki!

Magabiztosan győzött a kis Loki

A Diósgyőr II. otthonában lépett pályára vasárnap a DVSC második csapata az NB III. Észak-keleti csoportjának 28. fordulójában. A mieink a mérkőzés első játékrészében előnyt szereztek, majd szünet után a megfogyatkozott ellenfél ellen biztossá tették a győzelmet. Szép volt, fiúk!

NB III., Észak-keleti csoport, 28. forduló.

Diósgyőr II.-DVSC II. 0-3 (0-1).

Miskolc, 200 néző. Vezette: Sándor Cs.

DVSC II.: Szondi – Asztalos, Gyenti (Sánta, 78.), Szakál, Lólé (Komlósi, 61.), Perpék, Egri (Kristóf, 83.), Farkas T., Doktor (Lovas, 78.), Grassi (Rácz, 83.), Nyikos. Vezetőedző: Máté Péter.

Gól: Nyikos (24.), Egri (71.), Farkas T. (90.).

Kiállítva: Lichy (67.).