Az esztendő utolsó bajnoki mérkőzése vár a DVSC-re, amely vasárnap 13.30-tól a Kecskemét otthonában lép pályára. A találkozó előtt Srdjan Blagojevic nyilatkozott.
– Természetesen készülünk a Kecskemét elleni találkozóra. Az elmúlt napokban sokat esett, ami nehezítő körülményt jelent számunkra, de próbálunk alkalmazkodni. Láttuk többek között az ellenfelünk legutóbbi két hazai mérkőzését, így tisztában vagyunk vele, hogy körülbelül milyen pályára számíthatunk. A legnagyobb kihívás az, hogy ehhez idomulni tudjunk, s közben a lehető legjobbat hozzuk ki a saját játékunkból is – mondta a tréner.
Két jótékonysági esemény is volt pénteken a pallagi DVSC Labdarúgó Akadémián.
Az Egyszülős Központ karácsonyi nagyköveti programja keretében idén sportolók és sportegyesületek segítségét kérte ahhoz, hogy a vidéken élő családoknak is eljuttathassa az ünnepi adományokat. Ezzel 200 vidéki – s mellette 200 budapesti – egyszülős családot tudnak meglepni egyenként 40 ezer forint értékű, tisztító- és tisztálkodószereket tartalmazó ajándékcsomaggal.
A DVSC is felkérést kapott erre a nemes feladatra, klubunk pedig örömmel vállalta, hogy Makray Balázs cégvezető révén az Egyszülős Központ egyik karácsonyi nagykövete lesz, s hozzájárul az egyszülős családok megsegítéséhez. A debreceni adományokat december 15-én adták át a pallagi akadémián.
Ezzel párhuzamosan a DVSC idén is csatlakozott a Debreceni Karitatív Testület adventi szeretetdoboz akciójához. A Loki szurkolói, játékosai, dolgozói egyaránt gyűjtöttek a rászorulóknak, többek között tartós élelmiszert, tisztítószereket, játékokat, édességet. Az adományokat pénteken vehette át a Karitatív Testület képviselője, Törő András elnök Pallagon Makray Balázstól, Bárány Donáttól, Ferenczi Jánostól és Szécsi Márktól.
Az esztendő utolsó bajnoki mérkőzése vár a DVSC-re, amely vasárnap 13.30-tól a Kecskemét otthonában lép pályára. Szurkoljunk együtt a csapatnak az idényzáró találkozón is! Szokásunkhoz híven fontos információkkal igyekszünk segíteni az együttest elkísérő drukkereinket.
A vendégszektor a Csabay Géza körútról érkezve közelíthető meg, parkoló közvetlenül a szektor bejárata mellett, a Kecskeméti Fürdővel szemben található. A vendégszektorba a 3-as kapun keresztül lehet belépni, büfé és mosdók üzemelnek. Fizetni a helyszínen csak készpénzzel tudnak a debreceni szurkolók.
A DVSC évek óta csatlakozik a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gondozottjainak támogatásához, idén sincs ez másképp. Klubunk adományait – elsősorban játékokat – december 12-én, kedden vehették át az osztályon jelenleg is kezelés alatt álló gyermekek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekhematológiai-onkológiai részlegén.
Az eseményen a szintén adományozó Papp László polgármester társaságában a Loki részéről részt vesz többek között Ike Thierry Zaengel elnök, Makray Balázs cégvezető, valamint a játékosok képviseletében Alexandros Kyziridis és Vajda Botond is.
A DVSC újabb, a pallagi akadémián nevelkedett ifjú labdarúgóval kötött profi szerződést. A 18 éves csatár, Batai Tamás 8 gólt szerzett az őszi idényben az NB III-as együttesünkben, december elején Kisvárdán pedig debütált az NB I-es csapatban is.
Batai Tamásnak gratulálunk és sok sikert kívánunk!
A sérült Alexandros Kyziridis és Vajda Botond kivételével mindenki rendelkezésre állt a szombati, MTK elleni idegenbeli bajnoki előtt, így a szakmai stábnak ezúttal több variációs lehetősége volt. A kezdőcsapatba bekerült Szécsi Márk is.
A találkozó elején a Loki rögtön magához ragadta a kezdeményezést, a 3. percben Domingues 12 méteres lövését védte Demjén. Frissen mozgott csapatunk, a 6. minutumban Dzsudzsák Balázs távoli kísérletét hárította az MTK kapusa, majd Bárány Donát közeli pörgetését védte.
Egyértelmű volt a DVSC fölénye, a több száz debreceni szurkoló lelkesen biztatta a mieinket. Tetszetősen futballozott a gárda, azonban a helyzetek kimaradtak. A 22.. percben Ferenczi János lövése után szállt mellé nem sokkal a labda, majd Dusan Lagator fejesét fogta Demjén. Nem túlzás, az első félóra után gólokkal vezethetett volna a Loki, mégis az MTK szerzett vezetést a 33. percben Thiam megpattanó átlövése után (1-0). A szünetig már nem is változott az állás.
A második játékrész is debreceni rohamokkal kezdődött, az 50. percben sikerült is egyenlíteni! Brandon Domingues bolondította mag védőjét a bal szélen, Ferenczi Jánost futtatta, aki jól adott be, az érkező Szécsi Márk pedig a hosszú oldalon középről a kapuba továbbított (1-1).
A folytatásban továbbra is kontrollálta a Loki a meccset, közben érkezett a pályára Tuboly Máté (később beállt Andrija Majdevac, Joao Oliveira, majd végül Bódi Ádám is). A mérkőzés ezen szakaszában kevesebb volt a nagy lehetőség, majd a hajrá kezdetén, a 77. percben Stieber szabadrúgása után védett szépen Megyeri Balázs.
A végjátékban aztán ismét az MTK talált be, Stieber a 83. percben jobbról, mintegy 15 méterről mesterien csavart a kapu jobb oldalába (2-1). Ez a gól sajnos eldöntötte a 3 pont sorsát, noha a játék alapján a DVSC ennél sokat többet érdemelt volna. Folytatás jövő héten a Kecskemét ellen.
Mesterszemmel
Horváth Dávid: Nagyon értékes győzelmet szereztünk. Az első félidő nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, módosítanunk kellett a szünetben. Ez sikerült, végül egy remek egyéni villanás után győzni tudtunk. A második játékrészben megdolgoztunk a szünet előtti szerencsénkért.
Srdjan Blagojevic: Gratulálok az MTK-nak a győzelemhez. Nehéz megszólalni, hiszen úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakot tekintve a legjobb teljesítményt most nyújtottuk. Úgy játszott a csapat, ahogyan szeretném, hogy játsszon, de sajnos elveszítettük a mérkőzést. Kontrolláltuk a meccset, de a 16-oson belül nem voltunk elég agresszívak. Nem jó így kikapni, de ha így futballozunk, legközelebb, győzni fogunk.
OTP Bank Liga, 16. forduló.
MTK-DVSC 2-1 (1-0).
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2000 néző. Vezette: Bognár T.
MTK: Demjén – Varju, Kádár, Kocsis – Kata (Horváth, 74.), Végh, Thiam, Antonov – Bognár (Kosznovszky, 93.) – Ennin (Stieber, 74.), Németh K. (Spalek, 74.). Vezetőedző: Horváth Dávid.
A zalaegerszegi győzelem és a kisvárdai döntetlen után az MTK otthonában folytatja négy mérkőzésből álló idegenbeli túráját a DVSC. A találkozó szombaton 13.15-kor kezdődik Budapesten, vezetőedzőnk nyilatkozott az összecsapás kapcsán.
– Olyan ellenféllel állunk szemben, amelytől itthon kikaptunk, így mindent meg kell tennünk a győzelemért. Úgy gondolom, hogy a három pontot Debrecenben ajándékba adtuk az MTK-nak, amely kihasználta a hibáinkat. Most viszont jobban kell teljesítenünk, ha nyerni akarunk. Egy nagyon szervezett csapat ellen fogunk pályára lépni. Jól építik fel a támadásaikat, kiszámíthatatlanok, és azt is tudjuk, hogy milyen csekély a különbség a csapatok között a magyar bajnokságban. Éppen ezért nagyon komoly hozzáállásra van szükség, teljes koncentrációra, valamint nagyon jó teljesítményre, ha három ponttal szeretnénk hazatérni – mondta Srdjan Blagojevic.
Mikulás Kupát rendezett december 7-én, csütörtökön a DVSC Különleges Akadémiája a pallagi edzőközpontban. A Különleges Akadémia programja – amely az országban egyedülálló kezdeményezés – arra hívja fel a figyelmet, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek, fiatalok életében milyen minőségi változást hoz a valódi sportolói lét.
A 11 csapat részvételével megrendezett torna előtti bemutató mérkőzésen a gyerekek legnagyobb örömére a köszöntők után pályára lépett többek között Papp László, Debrecen polgármestere, Dzsudzsák Balázs, a Loki csapatkapitánya, Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője és Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője is.
Január 8. és 26. között az alapos felkészülés jegyében törökországi edzőtáborban, Belekben tréningezik majd a DVSC. Csapatunk a tervek szerint több edzőmérkőzést vív, játszik többek között a román Ploiesti, a lengyel Cracovia, a szlovén Ljubjana, a dél-afrikai TS Galaxy, a szerb Novi Pazar és a montenegrói FK Budućnost együttese ellen is.
Elképesztően mozgalmas és izgalmas február vár a DVSC-re és szurkolóira. Néhány hét múlva csapatunk bajnokin és kupamérkőzésen is vendégül látja a Ferencvárost, ráadásul keleti rangadó is lesz Debrecenben, a Diósgyőr látogat a Nagyerdei Stadionba.
Klubunk igyekszik mindent megtenni, hogy minél többen juthassanak időben belépőhöz, elérhető egy olyan kombinált jegy is, amely mindkét FTC elleni mérkőzésre érvényes. Az alábbi meccsekre indult el tehát a jegyértékesítés online és személyesen a DVSC Shop-ban (nyitva hétköznap 11-19 óra között, hétvégén 10-15 óra között):
DVSC-DVTK (2024.02.03-i hétvége)
DVSC-FTC bajnoki mérkőzés (2024.02.17-i hétvége)
DVSC-FTC MOL Magyar Kupa (2024.02.28)
DVSC-FTC kombinált jegy – kedvezményes jegy, ami a bajnokira és a kupamérkőzésre érvényes.
A mérkőzések pontos kezdési időpontja még nem ismert, tehát ami a jegyen szerepel, az tájékoztató jellegű. A bajnokságban játszott DVSC-FTC belépőjén az OTP Bank Liga logója van, a kupameccs jegyén a MOL Magyar Kupa logó. A jegyértékesítő felületen a rendezvénynél is jelezve van, hogy még nem végleges az időpont.
Még mindig kaphatók a rangadó bérletek is, nem akármilyen karácsonyi ajándék a fa alá bármilyen DVSC jegy vagy bérlet. Mint ismert, az első hazai kupameccsre még érvényesek a bérletek (tehát a DVSC-FTC-re), továbbjutás esetén a következő kupameccsre már nem.
Összefoglalva a februári mérkőzéseket, hogy mivel lehet bejutni: DVSC-DVTK bajnoki: éves bérlet, tavaszi bérlet, rangadó bérlet, mérkőzésjegy. DVSC-FTC bajnoki: éves bérlet, tavaszi bérlet, rangadó bérlet, mérkőzésjegy és a DVSC-FTC kombinált jegy. DVSC-FTC kupameccs: éves bérlet, tavaszi bérlet, rangadó bérlet, mérkőzésjegy és a DVSC-FTC kombinált jegy.
Örömteli eseménye volt a szombati, kisvárdai bajnokinak, hogy újabb saját nevelésű tehetségünk mutatkozott be a felnőtt csapatban. A 18 éves Batai Tamás 8 gólt szerzett az őszi idényben az NB III-as együttesünkben, most pedig debütált az NB I-ben is.
– Amikor láttam, hogy be fogok állni, kissé meglepődtem, de nagyon örültem neki. Összességében jól éreztem magam a pályán. Gyors volt a játék, mindenki zsigerből tudta a pozíciókat, de úgy érzem, fel tudtam venni a ritmust. Egy biztos, az NB I-ben taktikailag nagyon érettek a játékosok. Hatalmas esemény ez számomra, biztos, hogy erre egész életemben emlékezni fogok. Egyértelmű célom, hogy idővel minél többet szerepeljek a DVSC felnőtt csapatában – mesélte a debütálásról a dvsc.hu-nak Batai Tamás, akinek ezúton is szívből gratulálunk!