Meccs riport
A kétszeres montenegrói bajnok, legutóbb ezüstérmes FK Szutjeszka ellen játszotta idei első európai kupameccsét a DVSC-TEVA. A meccs előtt egyperces gyászszünettel emlékeztünk meg a napokban tragikus körülmények között elhunyt Komáromi Gáborra, akinek halála az egész magyar szurkolótársadalmat megrendítette. A gyászszünet alatt a kivetítőn videós összeállítást láthattunk Komcsiról. Labdarúgóink fekete karszalaggal játszottak.
Az első negyedórában ismerkedtek a csapatok egymással, nem sok minden történt a pályán, ám a 16. percben René Mihelic szemfüles góljával vezetést szereztünk (a kapus a 16-os vonalánál fejelte ki a labdát, éppen a szlovén középpályásunk elé, aki átemelte a labdát Radovicson), és ezután már megélénkült a játék. A vendégek majdnem azonnal egyenlítettek egy szöglet után, Verpecz hatalmasat védett. Utána azonban ismét a Loki irányított, helyzeteket alakítottunk ki, ugyanakkor pontatlanul játszottunk, sok volt az eladott labda, rossz passz. A Szutjeszka egy idő után teljesen visszaállt, masszívan védekezett, és igyekezett tartani a labdát. A félidő végén kontrából egyszer megindultak, egy távoli lövéssel fejezték be a támadást, Verpecz bravúrral mentett szögletre.
A folytatásban Bódi Ádám szabadrúgásai és távoli lövései jelentettek veszélyt. Az 58. percben hatalmas Loki-helyzet maradt ki, Bódi passzolt Szakálynak, akinek kapura tartó lövését a gólvonal előtt rúgta ki a védő. Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a vendégek. A 62. percben Jovanovic jobb oldali beadását Kulcsár alig lőtte a kapu mellé. A 71. percben növelte előnyét csapatunk: Korhut jobb oldali szöglete után Dusan Brkovics fejelt a hálóba! Három perc telt csak el, és már hárommal ment a Loki, ezúttal Sidibe talált be, Bódi bal oldali beadását az ötös bal sarka elől ballal lőtte a hosszúba. Nagyon belelendültünk, volt még több nagy helyzetünk. Az eredmény már nem változott, de így is jelentős előnnyel utazhatunk Niksicsbe, a jövő heti visszavágóra.