OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Múltidéző – 3. rész: Benyó Sándor (Szuszi)

Sorozatunkban olyan egykori kiváló játékosainkra tekintünk vissza, akik rendkívüli népszerűségre tettek szert a DVSC labdarúgóiként. Megtudhatjuk, visszavonulásuk után hogyan boldogultak mindennapjaikban, és miképpen viszonyulnak a mai modern futballhoz, mit ajánlanak a jövő nemzedékének.

A jelenleg 60 éves Benyó Sándor Balassagyarmaton született, a Honvédban kezdett futballozni, aztán Debrecenbe szerződött. A DMVSC sárga-kék szerelésében 114 bajnoki találkozón és két nemzetközi mérkőzésen játszott 1984-től 1989-ig, majd a következő szezont egy másik debreceni klubnál, a már megszűnt Kinizsinél töltötte. A Szuszi becenévre hallgató egykori támadónk tartalmas pályafutást tudhat maga mögött, a magyar labdarúgás minden berkét bejárta, futballozott első, másod-, valamint harmadosztályban is. A cívisvárosi éveken kívül játszott még a Honvédnál, Tatabányán, Kabán és Püspökladányban is, profi labdarúgó karrierje során 63-szor sikerült az ellenfél kapujába találnia.

Miért igazolt annak idején a fővárosból a DMVSC-hez?

– Az 1981/82-es szezont a Honvédnál töltöttem, de egy idő után nem tudtam abba a csapatba bekerülni, amely később zsinórban három bajnoki címet ünnepelhetett. A másodosztályú DMVSC 1984-ben keresett meg;úgy gondoltam Debrecenben minden körülmény adott volt ahhoz, hogy jól érezzem magam, ezáltal eredményesebb is leszek. A DMVSC gárdájában több játéklehetőséget biztosítottak, a cél pedig az NB I-be jutás volt. Bizonyítani akartam, hogy vagyok olyan jó futballista, aki befér a csapatba és segíteni tud visszakerülni az első osztályba. Motivált, hogy Kerekes Gyuri kis ideig csapattársam lehetett, illetve Magyar Balázzsal, Magyar Zsoltival és Jankovics Sanyival sokáig szerepelhettem csatár pozícióban.

Mely mérkőzés jut először eszébe a debreceni érából?

– Az egyik legkedvesebb emlék számomra, mikor 1984-ben az Eger együttesével az első osztályba való kerülésért harcoltunk. Abban az évben velük szemben ment legjobban a játék, a régi Nagyerdei Stadionban két gólt lőttem nekik és ezzel nyertünk. A feljutás sikerült, az NB I-ben sok nagyszerű rangadón játszottunk; következő évben már rögtön a második helyet foglaltuk el a tabellán a Videoton mögött, de tavasszal egy rossz széria miatt hátrébb végeztünk.

Kikre gondol vissza legszívesebben?

– A régi csapatból sok emberrel tartom a kapcsolatot, ami annak is köszönhető, hogy remek barátokra tettem szert Debrecenben. Dan Lacival és Takács Barnával sűrűn beszélek, de Horváth Bélával is szoktam találkozni. Supka Attila az edzőtáborokban a szobatársam is volt, Magyar Zsolton és Bücs Zsolton kívül vele is tartom a kapcsolatot. Később is összejártunk focizni kispályán a hajdani társakkal, akikkel azóta az ország különböző pontjain élünk.

Az 1994/95-ös idény után végleg szögre akasztotta a stoplist. Sokat változott azóta a magyar labdarúgás?

– A visszavonulásom után a Mikepércs csapatát irányítottam még játékos-edzőként, majd 2000-től két éven át a debreceni női futballcsapat trénere voltam.Ezt követően csak külső szemlélőként figyeltem az eseményeket. Hat éve Németországba költöztem, így egy ideig csak felszínesen követtem a hazai futballt, az eredményeket ennek ellenére minden forduló után megnéztem. Az edzésmódszerek teljesen megváltoztak, az orvostudományt sokkal inkább igénybe veszik. A bajnokság összképét tekintve változó iramú meccseket láthatunk, vannak erősebb és gyengébb színvonalú találkozók.A magyar válogatott meccseit mindig nézem, hol jobban jöttek az eredmények, hol pedig pech-szériába kerültünk. Úgy gondolom, mindenképpen jobb lenne, ha a klubcsapatokban a futballisták több játéklehetőséget kapnának nemzetközi színtéren. Örülnék, ha az elhalasztott labdarúgó Eb-pótselejtezőn nyernénk és megint Európa legjobbjai között szerepelhetnénk. Kíváncsian várom, hogy Gulácsiék mire lesznek képesek, magyarként csakis értük szoríthatok.

Milyen volt a viszonya a debreceni szurkolókkal, akik a mai napig emlegetik?

– Rengeteg ember ismert a városban, ha rám köszöntek az utcán, tisztelettel visszaköszöntem, szóba elegyedtem velük. Sokan támogattak bennünket annak idején, zöldségesek, tanárok is voltak közöttük, az élet más területeiről a futball körülgyűltek össze. A mérkőzések után a drukkerekkel gyakran megbeszéltük a történteket, olyanok is voltak, akikkel közeli kapcsolatban álltunk. Szerettek, sokat ajnároztak bennünket, néha meg mikor az eredmények nem jöttek, szidtak, a sárba tapostak volna, de egy profi futballistának ezzel együtt kell élnie. Összességében nagyon sokat köszönhetünk nekik, mindig buzdítottak, motiváltak, próbáltunk nekik is bizonyítani.

Milyen gyakran látogat el Debrecenbe?

– Egy évben általában kétszer-háromszor visszatérek Debrecenbe, sokáig egy házam is volt, amit egy idő után eladtam. Utoljára három hete jártam ott, egy héten át nosztalgiáztam. Találkoztam ismerőseimmel, barátaimmal, meglátogattam Takács Barnát és Dan Lacit.A stadion avatójára meghívtak 2014-ben, azóta is sokszor invitálnak a Loki mérkőzéseire. Idén végre eljutottam a Puskás Akadémia elleni találkozóra, melynek fantasztikus volt a hangulata. Szép az új stadion, régebben sok néző arra panaszkodott, hogy a lelátó távol van a pályától, de ma már ők is elégedettek lehetnek.

Hogyan telnek jelenleg mindennapjai?

– Németországban hat éven át az építőiparban dolgoztam, leégett- vagy régi házakat hoztunk helyre. Terveim között szerepel, hogy hamarosan visszatérek a munkába, egy-két évig még szeretném folytatni, azonban a koronavírus-járvány terjedése miatt kivárok. Jelenleg Nógrád megyében, Érsekvadkerten élek azon a helyen, ahol felnőttem. Családom nincs, elváltam, azóta nőtlen vagyok. Édesanyám tavaly hunyt el, édesapám pedig már régebben. Öcsémmel gyakran találkozom, mivel családjával éppen a szomszédban lakik. A futball szeretete továbbra is megmaradt, keddenként a lakóhelyemen pár emberrel le szoktam járni a pályára, ami manapság már eléggé elfáraszt. Sajnos öregszem, már hatvan éves vagyok.

Az 1983/84-es szezonban Ön is tagja volt annak a Lokinak, amely a másodosztályból feljutott az elsőbe. A DVSC-re ősztől hasonló feladat vár. Mit tanácsol a maiaknak?

– Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült a mostani csapatnak bennmaradnia az első osztályban, pedig szívből szurkoltam nekik. Össze kell szorítani most a fogukat és mindent meg kell tenni azért, hogy minél hamarabb visszajussanak az élvonalba. Mind az edzéseken, mind a meccseken nyújtsák azt, ami csak a csövön kifér, a magánéletben pedig törekedni kell a kiegyensúlyozottságra, mellőzzék a bohém életet. Sok korábbi élvonalbeli klub van jelenleg az NB II-ben, így erős csapatokkal kell majd szembenéznie a Lokinak. Mindig oda kell figyelni, küzdeni, hajtani, aminek eredményei előbb-utóbb megmutatkoznak. Dolgozzanak töretlenül, minél jobban értsék meg egymást a pályán, mert a mérkőzéseken másodpercek töredéke alatt kell jó döntéseket hozni.A támadók helyezkedjenek jól és igyekezzenek minél több helyzetet értékesíteni.Remélem, hogy a DVSC hamarosan ismét az NBI-ben szerepelhet – zárta gondolatait bizakodóan az egykori közönségkedvenc, Benyó Szuszi.

Tóth Huba