Egy döntetlen és egy győzelem az eddigi mérlege a DVSC hálóőrének, Hrabina Alexnek, aki eddig a Kisvárda és a Mol Fehérvár FC elleni mérkőzésen védte a Loki kapuját. Csapatunk 42-es mezszámú labdarúgóját a soron következő, Mezőkövesd elleni összecsapásról kérdeztük.
– Örülünk a fehérvári sikernek, de természetesen minden ugyanúgy megy tovább, mint előtte. Végezzük a dolgunkat és továbbra is a száz százalékra törekszünk az edzéseken, hisz hétvégén már a Mezőkövesd ellen kell bizonyítanunk – nyilatkozta honlapunknak Hrabina Alex. – Az elemzéseket nézve kemény ellenféllel találkozunk szombaton, de természetesen a három pont megszerzésére törekszünk. Nyilvánvaló, hogy folytatnánk a jó szériát, emellett szeretnénk kapott gól nélkül lehozni a találkozót, ám a lényeg, egy találattal többet szerezzünk, mint az ellenfél.
Elhagyja a DVSC-t a Loki második csapatának három tagja, Mező Péter, Maruscsák Jan és Gellén Balázs.
Mind a három labdarúgó távozik a klubtól, Maruscsák a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályban szereplő Karcagi SE-hez, amely magabiztosan, veretlenül, 13 győzelemmel és 1 döntetlennel a tabella élén áll. Mező Tállyán folytatja, és Gellén is több lehetőség közül választhat.
Hír még, hogy klubunk szerződést bontott a 20 esztendős védőjével, Szabó Kornéllal is, aki az elmúlt időszakot a DEAC-nál töltötte kölcsönben, ő a Cigánd együttesét erősíti a jövőben.
Nem állítható, hogy a DVSC-Mezőkövesd NB I-es párharc történelme sikertörténet lenne debreceni szempontból. Bár a Loki többször is legyőzte ellenfelét a múltban, összességében a két csapat 15 első osztályú bajnokijából a kövesdiek többet, 6-ot nyertek 4 döntetlen és mindössze 5 cívisvárosi siker mellett. A Mezőkövesd ráadásul Debrecenből is sokszor elvitte a 3 pontot, így történt 2020-ban, 2018-ban és 2017-ben is.
A most zajló pontvadászat őszi meccsén is a szombati riválisé lett a győzelem, egy hajrában szerzett góllal nyert hazai pályán 1-0-ra a DVSC-vel korábban kétszer bajnok edző, Supka Attila együttese, így joggal állítható, hogy lenne miért visszavágni Cseriéknek.
A két gárda egyébiránt hasonló teljesítményt nyújt a bajnokságban, a Mezőkövesd 23 ponttal a 7., a Loki 22 egységgel a 8. helyen áll a tabellán, tehát debreceni győzelem esetén Joan Carrillo vezetőedző együttese akár előzhetne is. Az is nyilvánvaló, hogy a múlt heti, bravúros fehérvári siker értékét az tenné teljessé, ha csapatunk a szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzésen is megszerezné a 3 pontot.
Mindenesetre élénk az érdeklődés a meccs iránt. A belépők már elérhetők, azonban emellett a klub több akcióval is szeretne kedveskedni kitartó drukkereinek.
Lesz a Valentin naphoz kötődő játék értékes nyereményért, illetve egy “Hozd ki meccsre a szüleidet és barátaidat” szlogennel jellemezhető akció is, ami a 18 éven aluliakat érinti. A szombati találkozón az ingyenes belépési lehetőség 10 éves korról 18 éves korra nő, tehát aki jogilag még nem felnőtt, térítésmentesen léphet be a Nagyerdei Stadionba.
A 18 éven aluliak a VIP kivételével bárhol helyet foglalhatnak a létesítményben, azonban jeleznénk, hogy miután mintegy 4000 bérletes szék eleve foglalt, érdemes ingyenes közreműködői jegyet váltani a pénztárakban vagy a DVSC Shopban, hogy helyre szóló tiketthez jussanak a fiatalok. Ez hasznos, de nem kötelező, a Loki mindenképpen szívesen látja az új generáció tagjait, akár szüleik és barátaik társaságában.
Az ingyenes belépési jogosultságot a biztonsági őrök ellenőrzik a belépéskor. A jelenleg érvényes szabályozások szerint 18 éven aluli szurkolóink védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel vagy saját védettségi kártyájukkal léphetnek a stadion területére.
Szép és fontos győzelmet aratott a DVSC az elmúlt hétvégén, amikor 2-1-re nyert a MOL Fehérvár FC vendégeként az OTP Bank Ligában. A találkozó után a meccs hősét, a két gólt szerző Szécsi Márkot kérdeztük.
– Plusz öröm, hogy két találattal hozzá tudtam járulni a Fehérvár elleni sikerhez, de igazából a csapat győzelme a legfontosabb – kezdte Szécsi Márk. – Ugyebár az első félidő végéhez közeledve hátrányba kerültünk, így persze rögtön az volt a fejünkben, hogy még a szünetig egyenlíteni szeretnénk. Amikor kaptam egy labdát Ugitól, más opciót nem láttam, csak a lövést. Ahogy elhagyta a lábam, már akkor éreztem, hogy jó helyre megy, és szerencsére nagy gól lett a vége. Sok helyzete volt a fehérváriaknak, de a csapatunk erejét mutatja, hogy nem törtünk össze a bekapott gól után. Alex több bravúrt is bemutatott, és a hátvédek is sokszor mentettek, így tényleg komoly csapatmunka eredménye lett a siker. Éreztük a találkozó közben is, hogy nem lennénk elégedettek az egy ponttal, ráadásul ellenfelünk elfáradt a végére, és a hajrában egy kontrából ismét be tudtam találni. Az pedig még egy plusz volt, hogy a szép számú vendégszurkoló előtt szereztem a győztes gólt, és egyből közösen tudtunk ünnepelni. Jólesett, hogy ilyen sokan biztatták a gárdát.
Mint ismert, Szécsi Márk a Merkantil Bank Ligában is alapember volt, 14 góljával és 9 gólpasszával vezére volt a csapatnak. Az idei NB I-es bajnokság őszi szezonja viszont nem alakult jól a számára, hisz sokáig sérülés hátráltatta.
– Nehéz időszak van mögöttem, viszont Takács Dani rehabilitációs edző jól felkészített a visszatérésre. Ennek köszönhető, hogy a tavalyi év utolsó meccsén, a Gyirmót ellen is megfelelő állapotban tértem vissza, örömmel mondhatom jó erőben vagyok. Mint minden meccsen, természetesen a Mezőkövesd ellen is a három pont megszerzése a célunk. A két csapatot mindössze egyetlen pont választja el egymástól a tabellán, így persze tudjuk, az ilyen mérkőzéseket be kell húznunk, hogy egyre feljebb lépjünk a tabellán.
A bravúros fehérvári győzelem meghozta a szurkolók kedvét, élénk az érdeklődés a szombaton 17 órakor kezdődő DVSC-Mezőkövesd bajnoki iránt. A belépők már elérhetők, azonban emellett a klub több akcióval is szeretne kedveskedni kitartó drukkereinek.
Ennek meg felelően lesz a Valentin naphoz kötődő játék értékes nyereményért (részletek később), illetve egy „Hozd ki meccsre a szüleidet és barátaidat” szlogennel jellemezhető akció is, ami a 18 éven aluliakat érinti. A szombati találkozón az ingyenes belépési lehetőség 10 éves korról 18 éves korra nő, tehát aki jogilag még nem felnőtt, térítésmentesen léphet be a Nagyerdei Stadionba.
A 18 éven aluliak a VIP kivételével bárhol helyet foglalhatnak a létesítményben, azonban jeleznénk, hogy miután mintegy 4000 bérletes szék eleve foglalt, érdemes ingyenes közreműködői jegyet váltani a pénztárakban vagy a DVSC Shopban, hogy helyre szóló tiketthez jussanak a fiatalok. Ez hasznos, de nem kötelező, a Loki mindenképpen szívesen látja az új generáció tagjait, akár szüleik és barátaik társaságában.
Az ingyenes belépési jogosultságot a biztonsági őrök ellenőrzik a belépéskor.
A jelenleg érvényes szabályozások szerint 18 éven aluli szurkolóink védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel vagy saját védettségi kártyájukkal léphetnek a stadion területére.
Hamarosan véget ér a DVSC második csapatának felkészülése, hiszen a hétvégén tovább folytatódik az NB III-as bajnokság. A Szűcs János vezette kis Lokira nem vár könnyű meccs a tavaszi nyitányon, ugyanis a listavezető Kazincbarcika otthonában lép pályára február 13-án, vasárnap 16 órától.
A hathetes felkészülés zárásaként a Balmazújvárossal csapott össze a kis Loki vasárnap a BeStrong-pályán. A 2×60 perces találkozón végül magabiztos debreceni siker született, a mieink 7-0-ra kiütötték a megye I-es bajnokság listavezetőjét. Az elmúlt időszakról Szűcs János vezetőedzőt kérdeztük.
– A múlt hétvégén a Hajdúszoboszló ellen játszottunk egy meccset, és kimondottan örülök neki, hogy biztató és jó futballal 2-1-es sikert tudtunk aratni. Ezúttal a Balmazújváros volt az ellenfelünk, és végig uraltuk a mérkőzést. Nagy kedvvel, sokszor tetszetősen játszottunk, és rengeteg helyzetet sikerült kidolgoznunk, mostantól viszont már a Kazincbarcika elleni tavaszi nyitány van a középpontban. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de mindent megteszünk az eredményes szereplés érdekében – fogalmazott a kis Loki vezetőedzője. – Az elmúlt 5 hétben szerencsére el tudtuk végezni az előre eltervezett munkát, jól sikerült adagolni a terhelést a játékosoknak, és a sérülések is elkerültek minket. A már eddig is ifjú keretünk még tovább fiatalodott, és azt mondhatom, ők is abszolút fogékonyak az itteni munkára.
Az NB I. legjobb hazai mérlegét felmutató gárda otthonában lépett pályára a DVSC szombaton, ami nem volt jó előjel, az viszont annál inkább, hogy sok debreceni drukker kísérte el a csapatot a Fehérvár FC otthonába. A kezdőcsapatba bekerült David és Dorian Babunski is, a kaput ezúttal is Hrabina Alex védte.
Miután a két szurkolótábor összemérte erejét (elég parázs volt a hangulat), a két együttes is egymásnak feszült. A mérkőzés elején, az 1. percben Dárdai került ziccerbe, de Hrabina Alex hárítani tudott. A hazaiaknál volt többet a labda, de a Loki megugrásaiban is volt lehetőség. Némi idő elteltével csapatunk alkalmanként hatékonyabban járatta a játékszert, a 24. percben Ugrai Roland egy szép csel után csavart fölé, majd Dárdai lövését ütötte kapufára Hrabina.
Összességében határozott fölényben játszott a Fehérvár, a 32. percben egy jobb oldali beadás után Petrjak lőtt 14 méterről a bal alsóba, de a VAR lest jelzett, így a gól érvénytelennek bizonyult. Az első félidő hajrájában Szécsi Márk próbálkozott (Kovács védett), majd a 42. percben egy szöglet után megszerezte a vezetést a hazai csapat, Alef fejelt 9 méterről a kapu jobb oldalába (1-0). A Loki azonban remekül reagált, egy szép támadás végén Szécsi Márk óriási gólt rúgott 19 méterről a bal felsőbe (1-1), így döntetlennél vonultak pihenőre az együttesek.
A második játékrész elején sem változott sokat a játék képe, a Fehérvár igyekezett nyomást gyakorolni a Lokira, a 49. percben például Deslandes mentett nagyot a debreceni kapu előterében.
A 60. percben egy sarokrúgás után fejjel veszélyeztetett csapatunk, majd a 63. minutumban hármat cserélt Joan Carrillo, Bódi Ádám, Ferenczi János és Baranyai Nimród állt be. Az utolsó 20 percre sűrűsödött az izgalom, immár minden passznak nagy jelentősége lett. Annak is, amit Dzsudzsák Balázs adott David Babunskinak, akinek a lövését Kovács a léc alól tolta ki. A szöglet után Sylvain Deslandes nem sokkal fejelt fölé, nagy helyzet volt…
A végjátékban kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, a DVSC helyenként kifejezetten jól játszott. A végére érkezett Varga József és Bévárdi Zsombor is, a Loki pedig szervezetten futballozva megfordította a meccset! A 87. percben egy szemrevaló jobb oldali támadás végén ismét Szécsi Márk érkezett remekül, és közelről a kapuba pörgetett (1-2).
A csapatunk ezzel nagyon értékes győzelmet aratott, s immár négy bajnoki óta veretlen. Folytatás jövő héten Debrecenben a Mezőkövesd ellen.
Mesterszemmel
Szabics Imre: Értetlenül állok a végeredmény előtt, fogalmam sincs, hogy tudtuk ezt a találkozót elveszíteni. Gratulálok a Debrecennek, de már az első félidőben ki kellett volna végezni az ellenfelet. Szomorú vagyok a történtek miatt.
Joan Carrillo: Nehéz mérkőzésre számítottunk, az is lett. Sokat dolgozott a csapat a győzelemért, nagyon büszke vagyok a játékosokra. Mindenki végig hitt a sikerben, nagyon fontos három pontot szereztünk. Ez a győzelem a szurkolóink számára és számunkra is sokat jelent.
OTP Bank Liga, 19. forduló.
Mol Fehérvár FC-DVSC 1-2 (1-1).
Mol Aréna Sóstó, 2065 néző. Vezette: Bogár G.
Mol Fehérvár FC: Kovács D. – Fiola, Sabanov, Heister – Nego – Lednev (Géresi, 58.), Zulj (Szendrei, 71.), Alef, Dárdai (Nikolic, 71.), Petrjak – Kodro. Edző: Szabics Imre.
Különleges mérkőzés előtt áll a DVSC vezetőedzője, Joan Carrillo, aki ahhoz a Mol Fehérvár FC-hez látogat csapatával szombaton, mellyel 2015-ben bajnoki címet szerzett. A találkozóról a Loki trénerét kérdeztük.
– Sok barátot szereztem és jó élményekkel gazdagodtam Fehérváron, ahol minden adott volt, hogy jó eredményeket érjünk el, de ez már a múlt.Maximálisan a jelennel foglalkozom, itt most nem az én személyem a fontos. A DVSC vezetőedzője vagyok, és szükségünk van a pontokra, csakúgy, mint szombati ellenfelünknek. Jó csapatról van szó, de nem gondolnám, hogy különösebben meg tudnának minket lepni. Úgy vélem, jól sikerült a heti felkészülésünk és készen állunk a szombati találkozóra. Örömteli, hogy sikerült rendbe tenni a védekezésünket, ezt kell tovább folytatnunk, és remélhetőleg a támadójátékunk is feljavul.
Az Eb-selejtező elitkörre készülő U19-es magyar válogatott két felkészülési mérkőzést játszott a bosnyák fiatalok ellen a hét során.
Mint arról korábban beszámoltunk, az első találkozót 6-2-re megnyerték a mieink Bényei Ágoston vezérletével, a második összecsapás viszont gól nélküli döntetlent hozott.
A szerdai, szintén Szegeden lejátszott találkozón kezdőként lépett pályára a DVSC 18 esztendős védője, Szujó Attila, aki mind a 90 percet a pályán töltötte.
Hosszú ideig szeméremcsont-gyulladással bajlódott a DVSC 28 esztendős labdarúgója Poór Patrik, aki az elmúlt hétvégén visszatért a kezdőcsapatba, és a Kisvárda elleni bajnokin a védelem jobb szélén kapott helyet. Játékosunk elmondta, jó érzés volt ismét a pályán segíteni a csapatot.
– Nem volt egyszerű az az időszak, melyet kényszerből kellett kihagynom, de szerencsére jól sikerült a felkészülésem és a koronavírus is elkerült.Bízom benne, a Kisvárda ellen nyújtott teljesítményemmel bebiztosítottam a helyem a kezdőbe, és stabil tagja leszek a csapatnak – fogalmazott Poór Patrik, aki a mögöttünk és előttünk álló meccsről is beszélt. – Próbáljunk reálisak maradni, a Kisvárda elleni mérkőzés képe alapján örüljünk, hogy kapott gól nélkül lehoztuk a kilencven percet. Ez mindenképp pozitív. Viszont arra kell törekednünk, hogy a támadójátékunk még bátrabb és önbizalommal teli legyen, ez esetben jó eredményt érhetünk el a Székesfehérvár otthonában. Tudjuk, mi kell ahhoz, hogy nyerjünk a Mol Fehérvár vendégeként, mindent elkövetünk, hogy sikerüljön.
Nem állítható, hogy az utóbbi szűk évtizedben a székesfehérvári futballcsapat lenne a DVSC kedvenc és sikerrel kecsegtető ellenfele. 2014 októbere óta, tehát több mint 7 esztendeje nem sikerült legyőzni a fehérváriakat sem itthon, sem idegenben, azóta mindössze három döntetlent sikerült kicsikarni, 14(!) vereség mellett. Az mindenesetre némi bizakodásra adhat okot, hogy a 3 ikszből az egyik éppen a mostani bajnokságban, tavaly ősszel realizálódott, amikor is a remekül játszó Loki 10 emberrel is vezetni tudott Debrecenben Ugrai Roland büntetőből elért góljával, a vendégek pedig csak a hosszabbításban tudtak egyenlíteni, szintén 11-esből.
Az örökmérleg már kevésbé elkeserítő, 81 bajnokiból 17 döntetlen mellett 34 fehérvári és 30 debreceni siker született, emellett a debreceni drukkerek nyilván szívesen emlékeznek vissza a Magyar Kupa 2001-es döntőjére, amit 5-2-re nyert csapatunk az Üllői úton. Mindez persze régen volt, a jelenlegi erőviszonyok alapján egyértelműen a legtehetősebb klubok közé tartozó, 29 ponttal a negyedik helyen álló Mol Fehérvár FC-t tartják esélyesnek a szombaton 19.30 órakor kezdődő mérkőzésen.
Mindez persze nem meglepő, hazai pályán a fehérváriak a legerősebbek az OTP Bank Ligában, 9 otthoni meccsükből 7-et megnyertek, és csak egyszer kaptak ki. A Loki idegenben csak egyszer, a nyitófordulóban tudott győzni (Honvéd-DVSC 1-4), ez persze nem jelenti azt, hogy csapatunk ne lenne képes jó eredmény elérésére a hétvégén.
Annál is inkább, mert ha valaki ismeri az ottani körülményeket és a klubot, akkor az Joan Carrillo, a DVSC vezetőedzője. A katalán mester 2015-ben éppen a Videotonnal lett bajnok, tehát sokszor örülhetett sikernek Székesfehérváron: ezt szombaton már debreceni trénerként teheti meg. Az mindenesetre pozitív, hogy a Loki három bajnoki óta nem kapott gólt, és ezeken a találkozókon veretlen is maradt. Ha a jó sorozat folytatódik, akár meg is törhető a több mint 7 éves átok…
A pályán átélt adrenalin a meccs lefújása után is folytatódhat, ha a Lemon Casino változatos és izgalmas online játékait választja.