Huszti Szabolcs: Tiszta fejek kellenek

A Merkantil Bank Liga 34. fordulójában, vasárnap 17 órától a kiesés ellen küzdő Kazincbarcika együttesét fogadja a Loki a Nagyerdei Stadionban.

– Örülünk a győri győzelemnek, de lehetett volna könnyebb is, magunknak tettük nehézzé. Persze a legfontosabb a három pont megszerzése volt. Egyik meccs sem egyszerű, a vasárnapi, Kazincbarcika elleni sem lesz az, szükséges a kellő koncentráció. Szeretek mérkőzésről mérkőzésre haladni, bízom benne hogy most is győzni fogunk. Nem lehet kérdés, hogy a Loki – pláne hazai pályán – bármelyik csapattal is játszik, nyerni akar. A legfontosabb, hogy saját dolgainkra fókuszáljunk, a legnagyobb ellenfelünk általában mi magunk vagyunk. Ha tiszták a fejek, és mindenki koncentrált, elérjük a céljainkat – nyilatkozta Huszti Szabolcs.

Az M4-en a DVSC jövő heti 2 meccse

Eldőlt, hogy az április 28-án, szerdán 18.00 órakor kezdődő Békéscsaba–DVSC Merkantil Bank Liga bajnoki mérkőzést az M4 sportcsatorna élőben fogja közvetíteni. Szintén tény immár, hogy a jövő hét vasárnapi, május 2-i Loki-Csákvár találkozót is adja a köztelevízió, éppen ezért az nem 17, hanem 14.30 órakor kezdődik.

Utóbbi találkozóra elvben már kilátogathatnak a védettségi igazolvánnyal rendelkező drukkereink, illetve a 18 éven aluliak.

A jövő héten akár nézők előtt lehet a Loki-meccs!

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában kiemelte: a jövő hét közepén, szerdán-csütörtökön meglehet a négymillió beoltott is, akkor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Megnyílhatnak a sportesemények, a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, az éttermek belső helyiségei is.

Mindezt elvben azt jelenti, hogy a jövő hét vasárnap 14.30-ra kiírt DVSC-Csákvár találkozóra kilátogathatnak a védettségi igazolvánnyal rendelkező drukkereink, illetve a 18 éven aluliak. Részletes szabályozás később várható a hatóságoktól.

DLA: újabb nagy csaták jönnek +közvetítések

10 órától a tabellán 7. U19-esek kezdik a sort, ők a Győrt fogadják Pallagon a pontszerzés reményében. Délben a szerdán a Honvédot legyőző, 4. helyen álló U17-esek ezúttal a kispestiek otthonában lépnek pályára, a 7. U16-osok pedig a szerdai 2-2 után a a fővárosban igyekeznek pontot szerezni a Vasastól (kezdés: 15.30).

A bajnokságban 3. U15-ös, és a listavezető U14-es DLA-csapat az erős MTK ellen vív várhatóan nagy csatát idegenben 14 órai kezdettel, míg a dobogós U13-as és az U12-es együtteseink a Sajóvölgyével játszanak hazai pályán (11 óra, illetve 12.30).

A találkozók zárt kapusak, ám a hazai meccsek online stream-en követhetők lesznek, íme:

Ma délután Csak a Loki!

Friss epizóddal jelentkezik a DVSC labdarúgócsapatával foglalkozó magazinműsor, a Csak a Loki!

A legújabb részben bemutatkozik a szakmai stáb tagja, Jeremiás Gergő, mellette játékosunk, Bévárdi Zsombor nyilatkozik csapaton belüli új posztjáról, valamint az U21-es Európa-bajnokságon a románok és a hollandok ellen pályára lépő Bárány Donát mesél élményeiről.

A DVSC és Nyíregyháza ősi rivalizálásáról egykori kiváló kapusunk, Mező József beszél, illetve a Debreceni Labdarúgó Akadémiára visszatérő Bücs Zsolt is nyilatkozik, aki az U16-os csapatunk vezetőedzője lett.

A legújabb epizód csütörtökön 15.50 órától lesz látható az M4 sportcsatornán, amely péntek délelőtt 11 órakor megismétli az adást. A Debrecen Televízió pénteken 20.15 órától tűzte ki műsorára.

A gólkirály, a gólpasszkirály, a kőkemény és a többiek

Miután már csak 5 forduló van hátra a Merkantil Bank Liga 2020-21-es idényéből, érdemes áttekinteni, miként is festenek a DVSC játékosai a számok tükrében. Örvendetes, hogy már három játékosunk is elérte a 10 gólos határt: Bódi Ádám pontosan ennyiszer talált az ellenfelek kapujába, Szécsi Márk pedig már 11-szer volt eredményes, Győrben vasárnap mindketten betaláltak.

Gólt lőtt az előző bajnokin Bárány Donát is, aki a Loki házi gólkirályaként immár 14 gólnál tart, ehhez mindössze 26 meccsre volt szüksége. A népszerű Dodó egyébiránt nem áll rosszul a bajnokság góllövőlistáján sem, jelenleg a 3. helyen áll, 5 góllal lemaradva a vezető Priskin Tamás mögött.

A gólpasszkirály egyértelműen Dzsudzsák Balázs, aki ebben a műfajban már 13-nál(!) tart 21 meccsen úgy, hogy csak 16-szor volt az első perctől a pályán. Aki követi a DVSC mérkőzéseit, az láthatja egyébként, hogy válogatottsági csúcstartónk közvetve ennél is több debreceni gólt készített elő. Megjegyezendő még, hogy a nemrég érkezett Ugrai Roland is jól kezdett, hiszen 5 összecsapáson 2 gólt és 2 gólpasszt jegyez.

Az úgynevezett kanadai táblázaton (gól+gólpassz) Bárány Donát vezet (14+8) Szécsi Márk (11+9), Bódi Ádám (10+7), Dzsudzsák Balázs (1+13) és Ferenczi János (1+10) előtt.

A sárga lapokat alapul véve a Loki legkeményebb, legszigorúbb védője Kinyik Ákos, aki 9 figyelmeztetésnél tart, így aztán vigyáznia kell, mert a következő után automatikus eltiltás várhat rá. Pávkovics Bence 7, Szatmári Csaba 6 sárgánál jár.

A szereplési rangsort tekintve Bódi Ádám a leginkább alapjátékos 31 pályára lépéssel, Kinyik Ákos és Pávkovics Bence 29-szer, Szécsi Márk 28-szor kapott lehetőséget.

Ezt lehet tehát kiolvasni a számokból, azonban a legfontosabb számjegy csak néhány hét múlva lesz végleges: a bajnoki helyezés száma…

DLA: hazai rangadók jönnek szerdán

Két, korábban elmaradt mérkőzést is rendeznek szerdán Pallagon. A tabellán 6. U17-esek a 2. Honvédot fogadják rangadón 13 órától, míg a 7. helyen álló U16-osok a bajnokesélyes Vasast látják vendégül. DLA-s csapatainknak nem lesz könnyű dolguk, de egyáltalán nem kizárt, hogy meglepetést okoznak.

A találkozók zárt kapusak, de élő stream-es közvetítésben láthatók lesznek. Íme:

Ugrai Roland: Messze még a csúcsformám

Góllal és gólpasszal vette ki a részét a Győr felett aratott 4-2-es sikerből a Loki 10-es számú labdarúgója, Ugrai Roland, aki a hármas sípszó után elégedetten értékelt.

A Győr elleni találkozó előtt természetesen tudtuk, milyen eredményt értek el a közvetlen riválisaink, de nem volt különösebb teher rajtunk emiatt. Azt gondolom, mindegy, mit játszik a többi gárda, a céljaink elérése érdekében minden mérkőzésen három pontot kell szereznünk – nyilatkozta honlapunknak a remek formában lévő Ugrai Roland. – Jól játszottunk az első félidőben, maximálisan véghez tudtuk vinni, amit a szakmai stáb kért tőlünk. Örülök a gólomnak, melynél Dzsudzsák Balázs megcsinálta a nehezét, nekem pedig csak a hosszút kellett kilőni. A második félidő miatt van bennem némi hiányérzet, hisz ismét magunknak tettük nehézzé, de boldog vagyok, hogy végül győzelemmel tértünk haza.

Ugrai Roland idén márciusban került a DVSC-hez, melyben eddig öt mérkőzésen két gólt szerzett és két asszisztot osztott ki.

Jól érzem magam a csapatnál. Bár nagyon messze vagyok még a csúcsformámtól, a gólok és gólpasszok jót tesznek a lelkemnek és önbizalmamnak. Igyekszem mindent megtenni, amit kér tőlem a stáb, de számomra a DVSC eredményessége és első osztályba való feljutása a legfontosabb.

Fantasztikus sikerek az Esportban!

Az elmúlt két hét során fontosabbnál fontosabb sikereket gyűjtött be Esport egyesületünk. Az első ilyen siker, hogy a hivatalos FIFA e-világranglistáján a 2020-2021 időszakban, konzoltól függetlenül a legjobb magyar játékosokat tekintve a dobogón két debreceni esportoló is megtalálható. A FIFA e-klubvilágranglistáján egyesületünk pedig stabilan tartja középmezőnyben a helyét, illetve a DVSC lett a legeredményesebb magyar egyesület!

Lezajlott az MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett első eNations kvalifikáció mindkét platformon. Az eseményen hazánk legjobb és amatőr játékosai is egyaránt szerepeltek. A párharcok BO2 rendszer alapján zajlottak, azaz két győzelmet kellett megszerezni az egyik félnek ahhoz, hogy tovább lépjen az adott ellenfele ellen. A tét pedig nem akármekkora volt, mivel azon két játékos, aki a végső győzelmet megszerzi a selejtezők során, képviselheti Magyarországot a világbajnoki selejtezőn! Óriási öröm számunkra, hogy mind a két platformon DVSC-játékos győzedelmeskedett az első kvalifikáción, Xbox konzolon Szirtesi Gábor, Playstation konzolon Szentgyörgyvölgyi Örs.  A második kvalifikácó csütörtökön kerül lebonyolításra, ahol Vadicska Olivér is szerepel.

A szombati napon lezajlott a HUNESZ Masters havi döntője, amely során Playstation konzolon szintén magabiztos debreceni siker született. A felsőági győztes veretlenül Szentgyörgyvölgyi Örs lett, így bejutott az offline nagydöntőbe, amely a Puskás Ferenc stadionban kerül megrendezésre.

Gratulálunk játékosainknak!

Részletes és egyéb információért látogassanak el a DVSC Esport hivatalos Facebook oldalára!

Hajrá, DVSC Esport! Hajrá, Loki!

Már az első körben megkapta a DVSC az NB I-es licencet

A Magyar Labdarúgó Szövetség elsőfokú licencadó bizottsága mai ülésén megvizsgálta a magyar klubok licenckérelmeit, és – csakúgy, mint az előző években – a DVSC számára már az első körben megítélte a licencet, ezúttal a 2021/2022-es évadra.

Az indoklás szerint a DVSC által benyújtott dokumentumok a klublicenc-szabályzatban meghatározott minden kötelező “A” kritériumnak megfelelnek.

Eső, gólzápor, értékes pontok

Egész nap ömlött az eső Magyarországon, Győrt sem kerülte el a zivatarzóna, így április közepéhez képest meglehetősen cudar körülmények között kezdték a csapatok a mérkőzést. Eső ide, eső oda, gólzáporra senki sem számított az ETO-Loki meccsen, aztán mi lett belőle… Mindenesetre miután a vetélytársak közül a Vasas és a Gyirmót is győzött, a debreceniek egyértelműen a győzelem igényével léptek pályára, és ez látszott is.

Az 1. percben mindjárt Pintér Ádámot lökték fel a 16-os előterében, a megítélt szabadrúgásból Bódi Ádám a kapu fölé csavart. Egyértelmű volt a DVSC főlénye, ami egy ideig labdabirtoklásban, majd a 18. percben egy nagy Dzsudzsák Balázs-lehetőségben domborodott ki, de a védők blokkoltak. Jó volt az iram, támadott a Loki, sorra rúgta a szögleteket, Ugrai Roland és félóra elteltével Bévárdi Zsombor lövése se sokkal ment mellé, de a gólra várni kellett.

De megérte várni! A 33. percben egy szép támadás végén Bódi Ádám 22 méterről hatalmas gólt lőtt a léc alá, így megszerezte a vezetést a piros-fehér együttes (0-1). Nem sokkal később Szécsi Márk veszélyeztetett, aztán jött a második találat: a 41. percben Dzsudzsák Balázs remek egyéni alakítás végén gyönyörűen ugratta ki Ugrai Rolandot, aki tanárian csavart 13 méterről, balról a hosszú sarokba (0-2). A szünetre tehát biztos DVSC-előnnyel vonultak a csapatok.

A második játékrészre a Győr próbált erősíteni, a Loki pedig a 49. minutumban Pávkovics Bence révén hátul belehibázott, így a csereként beállt Vankó közelről, védőjét megelőzve könnyedén passzolhatott a kapuba (1-2). A szépítés után Pávkovics fejese, majd a 60. percben Ugrai helyzete jelezte, hogy a Loki vissza akar ülni a nyeregbe, de a támadások végén sok volt a pontatlanság. Bő húsz perccel a vége előtt érkezett Bárány Donát, a 74. percben pedig Dzsudzsák lőtt, kissé fölé.

A végjátékban aztán a DVSC csak lezárta a meccset, a 81. percben Bárány remek beadását Szécsi Márk közvetlen közelről lőtte a kapuba (1-3), de még maradt izgalom, a 84. percben a bíró lerántást látott a 16-oson belül, Priskin pedig értékesítette a 11-est (2-3). Igen ám, de erre is volt válaszuk debrecenieknek: a 93. percben Bárány lőtte ki a jobb alsót 8 méterről, végképp bebiztosítva a sikert (2-4).

Több találat már nem esett, persze így is gólzápor kísérte az esőt, de a lényeg, hogy a Loki reményeit nem mosta el. A győzelem megérdemelt, folytatás egy hét múlva Debrecenben a Kazincbarcika ellen.

Merkantil Bank Liga, 33. forduló.

Győr-DVSC 2-4 (0-2).

Győr, ETO-park, zárt kapuk mögött. Vezette: Radványi.

Győr: Ruisz – Kovács K., Lipták, Temesvári, Fejes, Kiss M., Vukasovic, Vitális (Molnár, 60.), Szimcsó (Vankó, 46.), Májer (Berki, 86.), Priskin. Edző: Dobos Barna.

DVSC: Gróf – Bévárdi, Kinyik, Pávkovics, Korhut – Varga J., Dzsudzsák – Pintér (Baráth, 88.), Ugrai (Bárány, 69.), Bódi – Szécsi. Edzők: Huszti Szabolcs és Toldi Gábor.

Gól: Vankó (49.), Priskin (85., 11-esből), illetve Bódi (33.), Ugrai (41.), Szécsi (81.), Bárány (93.).

Sárga lap: Vukasovic (14.), Lipták (78.), illetve Varga J. (76.).

Mesterszemmel

Toldi Gábor: – Amit elterveztünk, azt az első félidőben maximálisan sikerült megvalósítani. Sajnálom a semmiből kapott, elkerülhető gólokat, de győztünk, és mégiscsak rúgtunk 4 gólt idegenben, ami azért nem rossz. Összességeben megérdemelten nyertünk.