A Hajdúnánás otthonában játssza az utolsó fordulót a kis Loki

A DVSC második csapata a múlt a héten, a Nyíradony felett aratott győzelemnek (8-0) köszönhetően bebiztosította első helyét a megye I-es bajnokságban, így a most szombaton 17 órától rendezendő hajdúnánási összecsapásnak már nincs tétje, ettől függetlenül mindenképpen egy sikerrel zárna a társaság.

Persze ezzel még nincs vége a megmérettetéseknek, hiszen a kis Lokira vár még egy rendkívül fontos osztályozó párharc, amelynek az NB III-as tagság a tétje. Az még nem dőlt el, hogy csapatunk ki ellen küzd majd a feljutásért, annyit lehet tudni: az első mérkőzést június 8-án vagy 9-én, míg a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Nézd a BL-döntőt a Redben!

A végéhez ér Európa legszínvonalasabb kupacsatája, a Bajnokok Ligája, melynek szombat esti, madridi döntőjét két angol csapat, a Tottenham és a Liverpool vívja egymással. 

A tavalyi döntő elképesztő hibákat és gólokat hozott a Real Madrid-Liverpool finálén, minden bizonnyal ezúttal is nagy izgalmak elé nézünk. 

Ha nem szeretnél lemaradni a 21 órakor kezdődő összecsapásról, gyere a Nagyerdei Stadionnál található Red&White Sörözőbe, ahol hideg sörök mellett három óriáskivetítőn követheted majd az év meccsének pillanatait. 

HB

Pávkovics Bence: Jól érzem magam a válogatottnál

Mint ismert, a hét elején a DVSC két védője, Pávkovics Bence és Ferenczi János is megkezdte a felkészülést a magyar válogatottal az Azerbajdzsán és Wales elleni Eb-selejtezőre. Az eddigi élményeiről belső védőnk, Pávkovics Bence beszélt, aki bízik benne, előnyére tudja majd fordítani a nemzeti együttesnél szerzett tapasztalatait.

– Kedd reggel egészségügyi tesztekkel kezdtünk, majd este egy ráhangoló tréningen vettünk részt, amelyen még a passzkoordináció és a játék volt előtérben. A szerda reggeli edzésen azonban már a kemény munkáé volt a főszerep. Marco Rossi szövetségi kapitány két csoportra szedte a társaságot. A védőket külön vette, és velünk foglalkozott, arra törekedett, hogy minél inkább megteremtse köztünk az összhangot. Jó iramú edzés volt, teljesen más ritmusban zajlott, mint azok a tréningek, amelyeken életem során eddig részt vettem, de ez természetes, hisz azok a labdarúgók vannak itt, akik a legjobbak az adott poszton. A külföldön futballozó játékosokra nagyobb intenzitás jellemző, emiatt sokkal nagyobb koncentrációt igényel minden egyes megmozdulás – fogalmazott a DVSC belső védője, Pávkovics Bence. – Bízom benne, hogy az itt eltöltött idő előnyömre válik, sokat tudok fejlődni, és kamatoztatni tudom majd a klubcsapatomban is. Jól érzem magam, mindenki nagyon normális és közvetlen, barátságos a légkör. Igaz, ez nem meglepetés, hisz profi játékosok között vagyok. Ráadásul több ismerős futballista is van a keretben, gondolok itt a jelenlegi csapattársamra, Ferenczi Janira, a volt csapattársamra, Zsótér Donátra, vagy épp Szoboszlai Dominikra, akit még az utánpótlás válogatottból ismerek, de Dzsudzsák Balázs is nagyon pozitívan és segítőkészen áll hozzánk.

HB

Szima Gábor: Az edzők többsége nem az építkezés híve

Zsóri Dániel valóban Fehérvárra kerülhet, de csak 2020-tól – állítja Szima Gábor, a Debreceni VSC elnöke. A csalódást okozó légiósokról, a keret kialakításánál lefektetett szabályokról, a magyar tehetségek szerepeltetéséről, a kupaesélyekről, Herczeg András jövőjéről, valamint a klub esetleges eladásáról is beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjúban a tulajdonos-klubvezető.

– Elégedett a bajnoki bronzéremmel és a Magyar Kupa-elődöntővel?

– Mondhatjuk, hogy elégedettséget érzek, ám hozzá kell tennem, hogy az előző idényben is bejutottunk a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, a harmadik helyről pedig az utolsó fordulóban maradtunk le – mondta a lapunknak adott exkluzív interjúban Szima Gábor, a DVSC elnöke. – A mögöttünk hagyott bajnokságban viszont hét ponttal többet szereztünk, ami elsősorban annak köszönhető, hogy erősebb kerettel vágtunk neki az idénynek. A tavaly nyáron szerződtetett Haris Attila, Pávkovics Bence, Szécsi Márk trió beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és az is sokat számított, hogy a fiatal, tapasztalatlan játékosok egy esztendővel érettebbé váltak. Igaz, érzésem szerint tíz pont így is bennünk maradt.

– Azt a tíz pontot mikor hullajtotta el a Debrecen?

– Ha végignézünk az eredményeinken, láthatjuk, hogy a kiesőjelöltek ellen gyengén szerepeltünk, azokon a meccseken gyakran alulmaradtunk. A bajnok Ferencváros ellen egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlegünk, s az élmezőny többi csapata ellen is szoros meccseket játszottunk.

– A pályán mutatott játékkal elégedett volt?

– Összességében jól teljesítettek a játékosok. Többnyire motiváltan léptek pályára, szervezetten és taktikusan futballoztak. Azt viszont tényleg sajnálom, hogy néha éppen a veszélyzónában lévő együttesek ellen játszottunk halványabban, és gyengén futballozva veszítettünk.

Az eredményeket helyi kötődésű magyar fiatalokra építve érték el, és feltűnő, hogy Leonel Pontes távozása után jelentősen átalakult a keret. Az akkori légiósdömpinghez képest mostanra csupán egy külföldi maradt az első csapatban. A portugál szakvezetőnél látott gyenge eredmények miatt döntött úgy, hogy koncepciót vált?

– Azért kiemelném, hogy nem számít újdonságnak a mostani koncepció. Tizennyolc esztendeje vagyok a klub többségi tulajdonosa, tizenhét és fél éve az elnöke, és ezalatt az első csapatban mindig ötven százalék körül vagy afölött mozgott a saját nevelésű játékosok aránya. Nem véletlen, hogy a mostani keret hatvannyolc százaléka Debrecenben nevelkedett, és jelenleg csak egy légióst foglalkoztatunk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bezárjuk a kaput a külföldiek előtt, de a szabályt felállítottuk: legfeljebb négy légiós kaphat helyet az első csapat keretében. A kakukktojást valóban az az idény jelentette, amikor Leonel Pontes ült a kispadon. Akkor tizenkét külföldi ücsörgött az öltözőben, és miközben a kiesés szélére sodródtunk, a portugál vezetőedző a tizenharmadik szerződtetését tervezte – ekkor menesztettük. Egyfajta kísérletként tekintettünk arra az idényre, látni akartuk, mire megyünk, ha szabad kezet adunk a magasabb futballkultúrából érkező szakvezetőnek. Nos, majdnem elbúcsúztunk az első osztálytól. Miután távozott, elhatároztam, hogy visszatérünk a gyökereinkhez. Azóta eltelt két idény, és az említett előzmények után mindenki sikerként éli meg a bronzérmet és a Magyar Kupa-elődöntőt.

– Üzenetértékű, hogy mostanra egy légiós maradt a keretben?

– Érzésem szerint több hazai klubnak kellene a magyar fiatalokra építenie. Ehhez a klubvezetők és a tulajdonosok határozottsága szükséges, mert a vezetőedzők kevésbé hisznek a tehetségekben. A szakvezetők rövid távon gondolkodnak, a nekik jutó néhány évben azonnali eredményeket akarnak, és a kész játékosokban bíznak. A többség nem az építkezés híve. Ezért a hosszú távú stratégia kialakítása a klubvezetők feladata lenne. Állítom, vannak tehetséges fiatalok, ígéretes labdarúgók kerülnek ki az akadémiákról, de ha nem kapnak lehetőséget, megrekednek a fejlődésben.

– Ezek szerint Debrecenben továbbra is a magyar fiataloké a jövő?

– Ez marad a hosszú távú koncepciónk. A mostani átigazolási időszakban olyan magyar fiatalokkal szeretnék erősíteni, akik az NB II-ben játszanak vagy külföldön szerepelnek, de nem sikerült nekik az áttörés. Emellett a saját utánpótlásunkat is figyeljük, és legfeljebb két légiós érkezhet.

A PROFIT MIATT SENKI SE VEGYEN KLUBOT

Mennyire szülte a kényszer a mostani irányelvet? Ha több pénzből gazdálkodna a klub és válogathatna a huszonhét-huszonnyolc esztendős, kész labdarúgók közül, akkor…

– Annyira azért nem vagyunk szegények, hogy ne tudnánk négy-öt középszerű légióst szerződtetni. Ám ha korábban Pontes úr és az általa hozott külföldi játékosok megkapták az esélyt, a magyar fiataloknak is jár a lehetőség a bizonyításra.

Mekkora a Debrecen költségvetése?

– Nagyjából egymilliárd-háromszázmillió forintból gazdálkodunk. Ez az első és a második csapat költségvetése, az akadémia ettől függetlenül működik.

Hosszú távon lehet az ennél jóval több pénzből gazdálkodó Ferencváros, Mol Vidi kettőssel harcolni a bajnoki címért?

– Amikor négy évvel ezelőtt birtokba vettük az új arénánkat, úgy fogalmaztam, hogy a Nagyerdei Stadion, valamint a labdarúgó-akadémia átadásával a debreceni futball már két lábon áll – a harmadik lábat a költségvetésünk növekedése jelentené. Sajnos az imént említett összeg azóta sem gyarapodott. Egyetlen idényben fordult elő, hogy majdnem félmilliárd forinttal többet költöttünk, amikor a Balogh Norbertért kapott hatszázmillió forintot visszaforgattuk az első csapatba – ez abban az idényben történt, amikor majdnem kiestünk.

Lát esélyt a költségvetés növekedésére?

– Örülnék neki, de ez csak akkor valósulhat meg, ha helyi vállalkozók szerepet vállalnának a klub működtetésében. Sajnos az utóbbi évek tapasztalatai alapján erre kevés esélyt látok. Márpedig a helyi befektetők anyagi segítsége nélkül nehéz lesz a bajnoki címért versenyezni és talpon maradni a nemzetközi porondon. Egy másik opcióként esetleg felbukkanhatna egy multimilliárdos, aki egymaga megtízszerezi a költségvetésünket. Az Európa-liga selejtezőjében ugyanis kaphatunk olyan ellenfelet, amely a mi büdzsénk tíz-, húsz- vagy akár harmincszorosából gazdálkodik.

A vállalkozók a piacról élnek, vélhetően csábítóbb lenne nekik a labdarúgás, ha a befektetett pénz némi profitot termelne. Lehet nyereségesen működtetni labdarúgóklubot Magyarországon?

– Erre csak akkor látok esélyt, ha a csapat bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe és közben jelentős összegért értékesít néhány labdarúgót. Egyébként lehetetlen. Az elnöki ciklusom alatt egyszer fordult elő, hogy a Debreceni Futball Szervező Zrt. osztalékot fizetett tulajdonosainak, a BL-főtábla esztendejében. Futballvállalkozás Magyarországon nem hoz profitot. Aki a nyereség miatt akar magának klubot vásárolni, inkább másba fektesse a pénzét.

A transfermarkt.de 6.9 millió euróra becsüli a DVSC keretének értékét. Ennek tükrében mit vár az Európa-liga selejtezőjétől?

– Azért nem mérvadó ez a becslés, mert a csapatunkban több olyan játékost találunk, aki pályafutása elején jár. Nekik értelemszerűen alacsonyabb a piaci értékük. Hogy konkrét példát említsek: amikor két évvel ezelőtt Varga Kevin a kölcsönszerződése lejárta után visszatért hozzánk Cigándról, ötvenezer euróra becsülték az értékét. Most ötszázezer euróra taksálják.

Lehet, hogy néhány év múlva a fiatalok értékesebbé válnak, ám az El-selejtezőben most nyáron kell helytállniuk.

– Alkalmasnak a tartom a keretet arra, hogy megállja a helyét a nemzetközi porondon. Nyilván nem mindegy, milyen ellenfelet kapunk, és szintén lényeges, hogy nyár közepére a lehető legjobb formába hozzuk a játékosokat. Emellett szeretnénk, hogy az új igazolásaink már a csapattal kezdjék el a felkészülést.

ZSÓRI DÁNIEL VALÓBAN FEHÉRVÁRRA KERÜLHET – DE NEM MOST

Mit lehet tudni a távozó játékosokról? Úgy értesültünk, hogy Zsóri Dániel a Mol Vidihez szerződik.

– Lehetséges, hogy Zsóri Dániel kétezerhúsztól a Mol Vidi játékosa lesz, ám az biztos, hogy a következő idényben a Debrecent erősíti. Bódi Ádám jövőjével kapcsolatban ugyanakkor akadnak kérdőjelek. Örülnénk, ha maradna, egyetlen csapatnak sem kínálgatjuk, de a középpályásunk szeretne külföldre szerződni. Ami az eddigi változásokat illeti, a négy távozó légiós közül a mögöttünk hagyott bajnokságban egyikük sem számított meghatározó játékosnak, reményeim szerint a nyár hátralévő részében is megtartjuk az értékeinket.

Pedig növelhetné a bevételt, ha eladná a legtehetségesebb fiatalokat. Meglehet, utána csak a hetedik helyért küzdene az együttes, a klubkassza viszont gyarapodna.

– Sohasem ajánlgattuk a labdarúgóinkat, a jó szereplés révén figyeltek fel rájuk. Most is akadnak érdeklődők, de szeretnénk megtartani a kulcsjátékosainkat.

A következő idényben is Herczeg András lesz a vezetőedző?

– Ez kizárólag rajta múlik. Neki kell eldöntenie, hogy folytatja-e, a munkát, hogy szeretne-e még egy idényt a kispadon ülni, és egyszerre felelni az első csapatért, valamint az akadémián zajló képzésért. Felvetődött, hogy a jövőben a két feladatot különválasztjuk. Napokon belül eldől, hogy Herczeg András marad-e az első csapat és az akadémia szakmai vezetője.

Nehéz vagy hálás szerep most klubtulajdonosnak lenni Magyarországon?

– Az állandó nyomás miatt sohasem egyszerű feladat a vezetői székben ülni. Amikor két évvel ezelőtt, a Pontes-éra után úgy döntöttem, hogy ismét a magyar fiataloknak adunk lehetőséget, nem arattam osztatlan sikert az ötletemmel. Sokan a kiesést emlegették, és ha nem válik be az általam javasolt koncepció, a rossz szereplésért engem tettek volna felelőssé. Nem a vezetőedzőt támadták volna, hanem az elnököt, aki gyenge keretet alakított ki, képzetlen játékosokkal. Abban az esetben mindenki elfelejtette volna a múltat, a korábbi Bajnokok Ligája- és Európa-liga-főtáblás szereplést, a bajnoki címeket. Kizárólag Szima Gábort hibáztatták volna.
Babják Bence

Egy forintért vihetik a klubot

A Debrecennel kapcsolatban időről időre felröppennek, majd elülnek a klub eladásáról szóló pletykák. Adódik a kérdés: mekkora a valóságalapja ezeknek a híreknek?

Az évek során akadtak érdeklődők, de csak ismételni tudom önmagam: ha a debreceni vállalkozók elég erőt éreznek magukban, hogy tulajdonossá lépjenek elő, és a nevüket, valamint arcukat adják a klub irányításához, egy forintért átadom a tulajdonrészem – mondta Szima Gábor. – Ha külföldi vevő jelentkezne, alaposabban utánajárnék, hogy milyen szándékai vannak az egyesülettel. Ám ha helyi vállalkozók fognának össze és úgy éreznék, hogy magasabb költségvetéssel és jobban vezetnék a klubot, átadnám nekik a lehetőséget. Ha szükség van rám, maradok és legjobb tudásom szerint segítek, de azt is elfogadom, ha nem tartanak rám igényt. Ám ameddig nem érkezik új tulajdonos, mindenkinek el kell fogadnia, hogy a klubnál az én irányításommal zajlanak a hétköznapok.

Nemzeti Sport

Bényei Balázzsal hosszabbított a klub

Bényei Balázs idén nyáron lejáró szerződését újabb két évvel meghosszabbította klubunk. A 29 éves jobbhátvéd egy évvel ezelőtt bokasérülést szenvedett, meg kellett műteni, emiatt hosszabb ideig nem tudott a szakmai stáb rendelkezésére állni, de felépülése után visszaverekedte magát a csapatba, és a szezon hajrájában ismét alapemberré vált.

Bényei Balázs a DVSC-ben nevelkedett. A 2012-2013-as szezonban kölcsönben szerepelt az akkor NB II-es Mezőkövesd csapatában, majd visszatért a Lokihoz, és a fiókcsapatban, a Létavértesben futballozott. Ezt követően Békéscsabára igazolt, ahol három szezont töltött, és itt mutatkozott be az NB I-ben is. A viharsarkiaknál összesen 76 bajnoki mérkőzést játszott, ebből 28 alkalommal az élvonalban lépett pályára, majd 2017 nyarán visszatért Debrecenbe, azóta 35 NB I-e találkozón játszott a Loki színeiben.

Bényei Ágoston: Boldogan és büszkén mentem fel a pályára

Az U16-os korosztályban a Debreceni Sportélet legjobb játékosának járó díját Bényei Ágoston vehette át. A tehetséges válogatott középpályás a debsport.com-nak elmondta, hogy keményen dolgozott az egész szezonban.

Megmondom őszintén, az egy évvel ezelőtti díjátadó után kicsit irigykedtem Nimródra (Baranyai Nimród, az U16-os csapat játékosa – szerk.), hogy ott állhatott a stadionban, és átvehette a legjobb játékosnak járó serleget. Félreértés ne essék, nagyon örültem, hogy csapattársam kapta ezt a nívós elismerést, nagyon tehetséges és jó labdarúgó, teljes mértékben megérdemelte – nyilatkozta Bényei Ágoston. – Az idei bajnoki évben keményen dolgoztam, igyekeztem egyenletes, jó teljesítményt nyújtani, hogy ott lehessek a díjra jelöltek között. A DVSC-Paks meccs előtti napon szólt Sándor Csaba bá (az U16-os csapat edzője – szerk.), vasárnap legyünk ott a stadionban, mert díjátadó ünnepség lesz, de azt nem mondta, hogy én is elismerésben részesülök, erről csak közvetlenül a szünet előtt értesültem. Boldogan és büszkén mentem fel a pályára, felemelő érzés volt a DVSC egykori játékosától, Tisza Tibortól átvenni a serleget, és utána körbesétálni a stadionban a szurkolók előtt, akik megtapsoltak minket, még az ellenfél drukkerei is. Úgy gondolom, sokat tettem azért, hogy idén én kapjam a díjat, igyekeztem mindig a legjobb teljesítményt nyújtani, nem csak klubcsapatomban, hanem a válogatottban is. Ez a díj megerősít abban, hogy jó úton járok. Nem szeretnék közhelyeket pufogtatni, de tényleg arra sarkall, hogy még többet dolgozzam. Nem szabad azzal megelégednem, hogy most engem választott edzőm a legjobb játékosnak, szeretnék majd az U17-ben is a legjobb lenni. A korosztályos válogatott Európa-bajnoki selejtezőre készül, olyan teljesítményt kell nyújtanom, hogy a szövetségi edző behívjon a keretbe. Minden téren van hová fejlődnöm, de legfőképp a gólszerzésben kell hatékonyabbnak lennem. Szüleimnek örök hálával tartozom a rengeteg segítségért, támogatásért. Köszönetet mondanék még Szabó Zoli bácsinak Tiszavasváriban, mert ő fedezett fel, Quirikó Lászlónak, hajdúnánási edzőmnek, Horváth Imrének és az akadémiai trénereimnek, Pénzes Lászlónak, Lente Lajosnak, Németi Jánosnak, Sándor Csabának, Joó Zsoltnak, Kerekes Zsombornak, Gulácsi Bencének, rengeteget tanultam tőlük, az ő munkájuknak köszönhetően tartok most itt. Többször voltam sérült, Száraz Ádám, Dobó Viktor, Takács Dániel segítettek a felépülésben, amit köszönök nekik. A díj, amit kaptam a csapat, a társaim elismerése is, az ő jó teljesítményük is kellett ehhez az elismeréhez.

Pávkovics Bence a legjobb védő

A szezon végeztével elindítottuk szavazás-sorozatunkat, amelyen arról döntethetnek szurkolóink, hogy ki nyújtotta a legjobb teljesítményt. Először posztonként lehet leadni a voksokat, majd a végén a legjobb kapus, védő, középpályás és csatár közül kerül ki a végső győztes.

A legjobbak közé automatikusan felkerül kapusunk, Nagy Sándor, aki a szezon nagy részében védett, így elsőként a legjobb védő kategóriában lehetett leadni a voksokat.

A legtöbb szavazatot Pávkovics Bence kapta, a voksolók 45 százaléka választotta őt a legjobbnak. A második legtöbb voks Ferenczi János nevéhez fűződik, a harmadik Kinyik Ákos lett.

Ezúttal a legjobb középpályásra lehet szavazni. Csak azok a játékosok kerülnek fel a listára, akik minimum 15 bajnokin pályára léptek.

Szavazni a DVSC.hu jobb alsó sarkában található panelben lehet.

Az MTK és a Ferencváros ellen zárnak csapataink

A szezon utolsó mérkőzésére készül öt korosztályos csapatunk. A már biztos bronzérmes DLA U19 a Ferencváros ellen zár hazai pályán, és szintén a zöld-fehéreket fogadja itthon az U15-ös és az U14-es együttesünk.

A DLA U17 és U16 az MTK otthonában vendégszerepel. Az idősebb korosztály mérkőzése különösen fontos lesz a legjobb hatban maradás érdekében, bár a többi találkozó eredményétől is sok függ majd.

U19
DVSC-DLA – Ferencváros
szombat 12.00, Debrecen-Pallag

U17
MTK – DVSC-DLA
szombat 13.00, Agárd

U16
MTK – DVSC-DLA
szombat 15.00, Agárd

U15
DVSC-DLA – Ferencváros
szombat 14.00, Debrecen-Pallag

U14
DVSC-DLA – Ferencváros
szombat 12.00, Debrecen-Pallag

Ferenczi és Pávkovics csatlakozott a válogatott keretéhez

Az Azerbajdzsán és Wales elleni Eb-selejtezőkre készülő magyar válogatott keretének tagjai – köztük  két Loki-játékos, Ferenczi János és Pávkovics Bence – hétfő este érkeztek meg Telkibe.

Mint arról az mlsz.hu beszámol, az első két napon felméréseken vesznek részt a játékosok, délutánonként pedig edzés szerepel a programban. A hétfő este kivételével az éjszakákat még nem Telkiben tölti a csapat: míg a munka már kedden elindul, addig a hagyományos „bentlakásos” összetartás csak június 2-án kezdődik – írja a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja.

Fotó: mlsz.hu

Lakatos Benjámin a svédek ellen játszhat

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott június 2. és 6. között készül együtt, ez idő alatt játszik két felkészülési mérkőzést Svédország korosztályos nemzeti csapata ellen.

A keretbe meghívót kapott a Debreceni Labdarúgó Akadémia kiválósága, Lakatos Benjámin.

Az első mérkőzést június 4-én, délután fél hattól, míg a másodikat két nappal később, 12 órától rendezik. Mindkét találkozóra Kecskeméten kerül sor.

Az MTK-t fogadja a DLA U17 és U16

Hétközi mérkőzésekre kerül sor a kiemelt U17-es és U16-os bajnokságban. A Debreceni Labdarúgó Akadémia ezen két korosztálya az MTK-t látja vendégül a pallagi edzőközpontban.

Különösen az U17-es együttesünk számára lenne fontos a győzelem ahhoz, hogy az első hatban maradjon (jelenleg a negyedik helyen áll), ám a második helyért küzdő MTK ellen nem lesz könnyű. Az elmúlt két bajnokiját ugyanakkor megnyerte Joó Zsolt együttese, és egy újabb győzelemmel elérné a csapat a célját.

U17
DVSC-DLA – MTK
szerda 12.00, Debrecen-Pallag

U16
DVSC-DLA – MTK
szerda 14.00, Debrecen-Pallag

Lapok tükrében

A 2018-2019-es szezon végeztével megnéztük, hogy a DVSC játékosai mennyi és milyen színű lapot kaptak a bajnokságban. A 33 forduló során összesen 80 sárga lapot és mindössze 1 pirosat mutattak fel a játékvezetők labdarúgóinknak.

A legtöbb sárgát Kinyik Ákos gyűjtötte be, szám szerint 9-et, és ő az egyetlen, akit kiállítottak, méghozzá a 19. fordulóban, az Újpest ellen gól nélküli döntetlenre végződött hazai bajnoki 81. percében, a második sárga lapja után.

Rajta kívül még öt labdarúgónk van, akinek ki kellett hagynia mérkőzést öt sárga után járó eltiltás miatt: Csősz Richárd (8), Pávkovics Bence (8), Haris Attila (7), Varga Kevin (7) és Kusnyír Erik (5).