Csapatunk a MOL Vidi FC ellen játssza következő mérkőzését az OTP Bank Ligában. Vezetőedzőnk, Herczeg András nyilatkozatában elmondta, együttesünknek be kell bizonyítania, hogy képes jó játékra és győzelemre a székesfehérváriak ellen.
– Azt gondolom, a diósgyőri meccset követően jól jött a szünet. Sikerült átbeszélni a történteket és kielemeztük a kilencven percet. Az az igazság, számomra is váratlan volt, hogy képesek vagyunk ilyen teljesítményre, hisz az előző heti találkozók nem ezt igazolták. Bízom benne, sikerült orvosolni a problémákat. Azért is játszottunk a Mezőkövesddel egy edzőmeccset viszonylag hamar, hogy pozitívabb légkörben vágjunk neki a Vidi elleni összecsapásnak. Reméljük, sikerült mindenkinek feldolgoznia a diósgyőri eredményt, és a székesfehérváriak ellen a jobbik arcunkat mutatjuk. Vasárnapi ellenfelünk szerdán az Újpesttel játszott bajnoki mérkőzést, de ezt nem szabad figyelembe vennünk. Egy friss, kipihent Vidire számítok, amely ellen a lehető legjobbunkat kell nyújtani. Be kell bizonyítni, hogy képesek vagyunk egy Videoton ellen is jó játékra és győzelemre.
A Debreceni Labdarúgó Akadémia U13-as csapata számára befejeződött a bajnokság őszi szezonja. A mieink az ötödik helyről várják a tavaszi folytatást, ám hátrányuk mindössze három pont a második helyezett DVTK-val szemben, míg az éllovas Várda SE hat egységgel gyűjtött többet. Csapatunk edzője, dr. Fikker Ferenc értékelte debsport.com-nak az elmúlt időszakot.
– Idén ebben a korosztályban már normál pályán futballoznak a csapatok, így elsődleges feladatunk volt, hogy a srácok minél hamarabb hozzászokjanak a megnövekedett játéktérhez. Ezen a téren az elején még voltak gondok, nehezen mozogtak a gyerekek a pályán, de nyár óta sokat léptünk előre – fogalmazott dr. Fikker Ferenc. – A felkészülés alatt nagy hangsúlyt fektettünk a különböző játékszerkezetek elsajátítására, valamint a játék közbeni kommunikációra. Előbbiben sokat javultunk, az utóbbi még akadozik, ebben vannak még időnként gondok. Voltak srácok, akik az elején még közepes teljesítményt nyújtottak, de folyamatos volt a fejlődésük, év végére pedig már kiemelkedően futballoztak, stabil kezdők lettek. A bajnokságban van öt kiemelkedő csapat, amelyek most a táblázat első felében állnak. Mi jelenleg az ötödik pozíciót foglaljuk el. Maradt bennem hiányérzet az őszi kilenc forduló után, mert voltak mérkőzések, amiket megnyerhettünk volna, gondolok itt a DVTK és a Balmazújváros elleni találkozókra, de az éllovas Kisvárda ellen is vezettünk kétszer. Lehetett volna jobb szezonunk, de összességében elégedett vagyok. A bajnokságnak ugyan vége erre az évre, de dolgozunk tovább a játékunk letisztításán, a pályán való elhelyezkedésen, edzőmérkőzéseket is játszunk majd, illetve szeretnénk bővíteni a keretet. Ha érkeznek új labdarúgók, akkor az ő felmérésüket elvégezzük. December 14-ig tart a munka, utána szabadságra mennek a gyerekek.
Az U13-as bajnokság Észak-Keleti csoportjának állása az őszi szezon után
Három korosztályos csapatunk itthon, míg kettő idegenben szerepel hétvégén. A DLA U19 a Ferencvárost látja vendégül, az U15 és az U14 pedig a Nyíregyházát fogadja.
Az U17-es és az U16-os csapatunk Agárdra utazik, ahol az MTK ellen lép pályára.
Vasárnap lejátssza utolsó mérkőzését az őszi szezonban a DVSC második csapata. Az ellenfél a Bocskai SE Vámospércs együttese lesz, és a találkozót a pallagi edzőközpontban rendezik 13 órától.
A mieink továbbra is veretlenül vezetik a bajnokságot. A cél természetesen az, hogy győzelemmel zárja a szezont együttesünk.
Ellenfelünk jelenleg a 12. helyen áll 4-2-9-es mérleggel. Legutóbb hazai pályán 4-1-es vereséget szenvedtek a Nyíradony ellen, ám előtte nyertek a DEAC II és a Derecske ellen.
Mint ismert, a Loki a címvédő MOL Vidi FC ellen lép pályára vasárnap 17 órától a Nagyerdei Stadionban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 15. fordulójának bíróküldését, amelyből kiderül, hogy a 42 esztendős Iványi Zoltán vezeti a székesfehérváriak elleni találkozónkat.
Egészen friss emlékeink vannak a békéscsabai sípmesterről, aki legutóbb az előző fordulóban fújt Loki-meccset, amelyen a Diósgyőr otthonában 1-0-s vereséget szenvedtünk.
Azt megelőzően az október eleji, Groupama Arénában rendezett, Ferencváros elleni összecsapáson vezetett nekünk bajnokit. Takács Tamás és Szécsi Márk találatával már kétszer is vezettünk a zöld-fehérek ellen, de végül 2-2-es döntetlennel ért véget a kilencven perc.
A vasárnap 17 órakor kezdődő, MOL Vidi FC elleni összecsapással kapcsolatban ellenfelünk trénere, Marko Nikolics is nyilatkozott.
– A szerdai mérkőzéssel egy nagyon kemény időszakot kezdtünk el, amelyben összesen nyolc mérkőzést játszunk négy hét alatt. Annak nagyon örülök, hogy általánosságban jó állapotban van a csapat, annak ellenére, hogy közeledünk az év végéhez. Nagyon nehéz meccs áll előttünk Debrecenben. Jó játékosaik vannak, elég csak Tőzsért, Könyvest, Vargát vagy éppen Takácsot említenem. Herczeg Andrást is nagyon tisztelem, jó eredményeket ért el csapatával itthon és Európában is korábban. Szóval nehéz dolgunk lesz Debrecenben, de ugyanúgy teljes koncentrációval készültünk erre a bajnokira is, mint az összes eddigi találkozóra. Egy-két játékos nem áll készen a mérkőzésre, de ezzel együtt is jó csapattal utazunk majd és mindent megteszünk azért, hogy jó eredményt érjünk el vasárnap este, és közelebb kerüljünk a végső céljainkhoz – zárta szavait a Vidi trénere.
A mai napon tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben a profi labdarúgás európai érdekképviseleti szervezetei, a Europian Club Association, a Europian Leagues, FIFPro az UEFA és az EU, hogy a játékosok foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéseket megvitassák. Az ülésen az Europian Club Association képviseletében részt vett dr. Róka Géza, klubunk cégvezetője, aki elmondta, ezek a szervezetek még 2012-ben megállapodást kötöttek, amelyben lefektették azokat a feltételeket, amelyeket a profi labdarúgók szerződéseinek minimálisan tartalmazniuk kell, és célul tűzték ki, hogy 2018-ra ezeket a feltételeket valamennyi európai, lletve UEFA-tagországban tartalmazzák majd a játékosszerződések. A labdarúgók munkavállalóként való alkalmazása a profi futball egyik ellenentmondásos jogi területe, a klubok és a játékosok közötti munkaszerződések feltételei, a szerzősések megszüntetése, a játékosok teljesítményének értékelése, a jogviták kezelése, olyan kérdések amelyek nehezen kezelhetőek kizárólag a munkajog hatályán belül.
Épp ezért az EU megteremti annak kereteit, hogy a profi labdarúgás, mint önnálló szektor, munkaadói és munkavállalói oldala maga állapodjon meg azokról a feltételekről, amelyek alapján a szerződések megkötésekre kerülhetnek a játékosokkal. Ennek hazai vonatkozásaként vezette be itthon az MLSZ azt a standard munkaszerződést, amit minden hazai klubnak használnia kell. A bevezetést a NB I-e klubok képviselőinek és a játékosokat képviselő Hivatásos Labdarúgók Szervezetének az egyeztetései előzték meg, a megállapodást pedig a szövetség szabályba foglalta. A mai ülésen a fő hangsúly azokon az országokon volt, ahol a mai napig nem teljesülnek a szerződéses előírások, például Horvátország, Csehország, Lengyelország vagy Románia, illetve olyan kérdéseken, mint a játékosok klubon belüli fegyelmi felelősségének szabályozása vagy a fiatal játékosok fokozott védelme a jövőben, ezek szabályozási lehetőségei.
Mint a cégvezető elmondta, a hazai helyzet a standard szerődés bevezetésével összhangba került az európai futball elvárásaival. A szerződések tartalmáról, a feleknek biztosított jogokról, illetve kötelezettségekről, a vitarendezés módjáról, a teljesítmény figyelembe vételéről azonban lenne még mit tárgyalni itthon és nemzetközi szinten is, és olyan szabályozás irányába elmozdulni, ami legalább a játékosokkal megegyező mértékben biztosítja a kluboknak is, hogy érdekeiket érvényesíteni tudják egy esetleges szerződéses vita esetén.
Vasárnap 17 órától rendkívül fontos összecsapás vár a DVSC-re, amely a bajnok MOL Vidi FC-t fogadja a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 15. fordulójában.
Nyereményjátékunkkal egy szerencsés páros belépőt nyerhet az összecsapásra, amelyen remélhetőleg ismét szép számban jelen lesznek majd a szurkolóink.
Amennyiben szeretnél ott lenni a november 25-én, 17 órakor kezdődő mérkőzésen, oszd meg a találkozó hivatalos Facebook-eseményét, valamint írd be hozzászólásba, hogy „Hajrá, Loki!”
Csapatunk a címvédő MOL Vidi FC-t fogadja vasárnap 17 órától a Nagyerdei Stadionban.
Az összecsapásra elővételben már javában kaphatók a jegyek ONLINE, valamint a DVSC Shopban.
Vasárnap, a találkozó napján természetesen a stadion pénztárai is nyitva állnak majd, de a nagy érdeklődésre való tekintettel kérünk mindenkit, elővételben váltsa meg a belépőket.
Mint arról beszámoltunk, szombaton ünnepelte első szülinapját a DVSC Esport – grandcasino.hu. A jeles ünnep alkalmából a srácok egy 1v1 minikupára invitálják az érdeklődőket a vasárnapi, MOL Vidi FC elleni találkozó előtt a Nagyerdei Stadionban található Red&White Sörözőbe.
A minitornára az első 16 nevező jelentkezését fogadjuk el. Nevezni november 23-án, pénteken 17 óráig lehet a DVSC Esport – grandcasino.hu hivatalos Facebook-oldalán, üzenet formájában a név, telefonszám és választott konzol (Xbox, PS4) megadásával. A versennyel kapcsolatos, részletes információkkal a szervezők szombat délig értesítik a szerencsés résztvevőket.
Az első helyezett egy dedikált Loki-mezt, a második egy 3000 forint értékű konzol feltöltőkártyát (konzoltól függetlenül), a harmadik pedig egy DVSC-s ajándékcsomagot kap.
A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a Redbe már egészen 11 órától a minitornára, amely egy kiváló felvezetése lesz a 17 órakor kezdődő, MOL Vidi FC elleni rangadónak.
A Debreceni Labdarúgó Akadémia U8-as csapata a Berze Kupa mellett a Nyíregyházán rendezett Bozsik Tornán is indult hétvégén. Kovács Krisztián vezetőedző beszámolója szerint nagyszerű eseményre utaztak, kiváló csapatok ellen léptek pályára. Hétfős kerettel vettek részt a megmérettetésen, mivel Füzesabonyban is helyt kellett állniuk, így két részre volt osztva a csapat.
A gyerekek jó felfogásban, harcosan futballoztak. Edzőjük próbált változtatni az összeállításon az elmúlt torna óta, és ez a lépés sikeresnek bizonyult, hiszen az új posztokon nagyszerűen szerepeltek a gyerekek. Végül 3 győzelemmel és 2 vereséggel a torna 3. helyén végeztünk. Azokon a meccseken is, amelyeken nem sikerült nyerni, nagy mezőnyfölényben fociztunk, több kapufát rúgtunk, viszont elkerülhető gólokat kaptunk.
Különdíjban részesült kapusunk, Szegedi Zsombor. A tornán kiemelkedően focizott Tóth Vilmos, Vatai Noel és Fodor Máté.
Az előző szezon házi gólkirálya, Haris Tabakovic idén júliusban, a Balmazújváros elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett elülső keresztszalag-szakadást.
A svájci-bosnyák kettős állampolgárságú labdarúgó az elmúlt időszakot Szerbiában és Svájcban töltötte, de a mai napon visszatért a DVSC-hez, és immár itt folytatja a rehabilitációt.
Arról, hogy Tabakovicnak miként teltek a napjai, milyen munkát végzett és milyen állapotban van most, maga az érintett mesélte el videointerjúban, ami hamarosan felkerül honlapunkra. Azt is láthatják majd szurkolóink, hogy fogadták a társak a játékost négy hónap után.