Tőzsér Dániel: Napról napra építgetjük a céljainkat

A téli felkészülés első napján a DVSC csapatkapitánya, Tőzsér Dániel nyilatkozott. A középpályás elmondta, jó érzés, hogy jelenleg az élbolyhoz tartozik a társaság, de lépésről lépésre szeretnék megtartani a harmadik helyet.

– Az utolsó néhány fordulóban sajnos sérülés miatt nem tudtam pályára lépni, így egy picit nekem hosszabb volt a téli szünet, de úgy érzem, elegendő volt ez a pihenő. Mindenki ki tudta szellőztetni a fejét, és újult erővel vágunk neki a felkészülésnek, majd a tavaszi szezonnak – fogalmazott a DVSC labdarúgója, Tőzsér Dániel. – Csak ismételni tudom magam a korábbiakhoz képest, ennek az együttesnek meccsről meccsre kell koncentrálni. Lépésről lépésre haladva szeretnénk megtartani a harmadik helyet. Fel kell készülnünk az Újpest elleni bajnoki nyitányra, majd a február végi, Ajka elleni kupatalálkozókra. Tavaly sajnos nem sikerült döntőt játszanunk a Magyar Kupában, reméljük, idén összejön és megnyerjük, hisz ez a legrövidebb út Európáig. Nyilván jó érzés, hogy jelenleg az élbolyhoz tartozik a csapat, de mint mondtam, napról napra építgetjük tovább a céljainkat.  

HB

Közvetíti a tévé az Ajka elleni kupameccsünket

Mint ismert, a DVSC az NB III-ban szereplő FC Ajka együttesével mérkőzik meg oda-visszavágós alapon a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Az első találkozóra Ajkán kerül sor, és ma eldőlt, hogy az M4 Sport élőben közvetíti. Az biztos, hogy a mérkőzést február 19-én, kedden rendezik, ám a kezdési időpont még kérdéses. Vagy délután fél öttől vagy fél héttől lesz, erről később születik döntés.

Öt edzőmeccs a felkészülési időszakban

Ahogy arról beszámoltunk, ma megkezdi a felkészülést együttesünk a tavaszi szezonra. A február 2-án folytatódó bajnokságig a DVSC a tervek szerint öt edzőmérkőzést játszik, és mindegyiket Pallagon, zárt kapuk mögött rendezik majd.

Pályára lépünk a szlovák élvonalban szereplő Nagymihály, valamint a Nagyvárad, a Balmazújváros, a Budaörs és a Kazincbarcika ellen is.

Edzőmérkőzések:
Január 12., DVSC – MFK Zemplén Nagymihály
Január 19., DVSC – Budaörs
Január 19., DVSC – Balmazújváros
Január 26., DVSC – Nagyvárad
Január 26., DVSC – Kazincbarcika

A pontos kezdési időpontok egyeztetése folyamatban. 

Herczeg András az év sportembere jelöltjei között

Mi az, amire érdemes lesz később is emlékezni 2018-ból? Milyen teljesítményeket fogunk szívesen visszaidézni akár évek múlva is? Mely rendezvényeket tartjuk a legjellemzőbbnek, legmeghatározóbbnak a 2018-es évben?

A Dehir.hu újra meghirdette választását! A zsűri ajánlása alapján a jelöltek között van Herczeg András, a DVSC vezetőedzője is.

Szavazni itt, a cikk alján lehet. A voksolásnál meg kell adni az e-mail címet, arra küldenek egy érvényesítő levelet. Akkor válik érvényessé a szavazat, ha az abban található linkre rákattintanak. A voksokat január 9-én, déli 12 óráig várjuk.

Csütörtökön kezdi a felkészülést a Loki

Nem volt hosszú pihenőjük a DVSC játékosainak, ugyanis az előző évekkel ellentétben ezúttal jóval hamarabb kezdődik a tavaszi szezon: február 2-án indul útjára a labda az OTP Bank Ligában. Csapatunk így már január 3-án munkába áll.

Az első két napon két részre lesz osztva a keret, és a társaság egyik fele tesztek végez majd a Nagyerdei Stadionban található Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban, a többieknek pedig edzést tart a szakmai stáb Pallagon.

A felkészülés időszakában természetesen edzőmérkőzéseket is játszik majd a csapat, az ellenfelekről és az időpontokról hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Herczeg András az év edzője

A csakfoci.hu már negyedik alkalommal jelentkezik rendhagyó, exkluzív szavazásával. A fociportál a 12 NB I-es klubtulajdonos, illetve vezető szavazata alapján választotta meg 2018 legjeit. Az év edzője kategóriában a DVSC csapatát irányító Herczeg András kapta a legtöbb voksot. Szakvezetőnk az Videoton mestere, Marko Nikolics előtt végzett az élen.

A végeredmény:

1. Herczeg András (DVSC) 6 szavazat
2. Marko Nikolics (MOL Vidi FC) 5 szavazat
3. Feczkó Tamás (MTK) 1 szavazat

Így szavaztak a tulajdonosok, kubvezetők:

Kubatov Gábor (a Ferencváros elnöke): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)

Garancsi István (a MOL Vidi FC tulajdonosa): Herczeg András (DVSC)

Szima Gábor (a DVSC elnöke): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)

George F. Hemingway (a Honvéd tulajdonosa): Herczeg András (DVSC)

Berta Csaba (az Újpest ügyvezetője): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)

Zakor Sándor (az MTK Budapest tulajdonosa): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)

Tállai András (a Mezőkövesd elnöke): Herczeg András (DVSC)

Haraszti Zsolt (a Paksi FC ügyvezetője): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)

Komjáti András (a Puskás Akadémia klubigazgatója): Herczeg András (DVSC)

Leisztinger Tamás (a DVTK tulajdonosa): Feczkó Tamás (MTK)

Révész Attila (a Kisvárda sportigazgatója): Herczeg András (DVSC)

Tóth Miklós (a Haladás ügyvezetője): Herczeg András (DVSC)

Több DVSC-s jelölt az év sportolója szavazáson

A Hajdú-bihari Napló idén is keresi a megyében az év legjobb sportolóit, akik 2018-ban olyan kimagasló teljesítményt nyújtottak, hogy produkciójuk elismerést érdemel.

A végleges mezőnybe bekerült több Loki-játékos és a vezetőedő, Herczeg András is. Az év férfi felnőtt sportolója kategóriában Bódi Ádámra lehet szavazni. Az év utánpótlás férfi sportolói között megtalálható Varga Kevin és Ujvárosi Ádám, az Év csapata listában szerepel a DVSC, míg az Év edzője kategóriában Herczeg Andrásra voksolhatunk.  

Tíz-tíz jelölt várja az utolsó fordulóban a szavazatokat. Voksolni ezúttal is a Naplóban megjelenő szelvényen, valamint a Hajdú Online-on lehet egészen január 8-ig.

Bódi Ádám szögletgóljára is szavazhatnak a szurkolók

Az M4 Sport szakértői csapata megválasztotta az OTP Bank Liga 2018/2019-es őszi szezonjának öt legszebb gólját.

Tamás Krisztián, Lovrencsics Gergő, Hegedűs János és Remili Mohamed találata mellett Bódi Ádám a Paksnak, utolsó percben szerzett elképesztő, három pontot érő szögletgóljára is szavazhatnak a szurkolók.

A voksokat az m4.sport.hu oldalon lehet leadni.

HB

Egyetlen játékosunkat sem állították ki az őszi szezonban

Az OTP Bank Liga 2018/2019-es őszi szezonjának befejeztével megvizsgáltuk, labdarúgóink hány piros és sárga kártyás figyelmeztetésban részesültek a bajnokságban.

Az eddig lejátszott 18 forduló során csapatunk 47 sárga lapot kapott a játékvezetőktől, azonban egyetlen alkalommal sem állítottak ki játékosunkat.

Öt sárga miatt eddig két labdarúgónk, Kinyik Ákos és Csősz Richárd kényszerült kihagyni egy találkozót, de már mind a ketten letöltötték egymeccses eltiltásukat.

A legutóbbi, Haladás elleni összecsapásunkon Varga Kevin is megkapta ötödik sárgáját, így ő biztosan nem játszhat a február 2-i, Újpest elleni bajnoki nyitányon.  

Három futballistánk, Pávkovics Bence, Haris Attila és Bódi Ádám 4 sárgával rendelkezik.

HB

Tornagyőztes a Szívtiprók Ultras Debrecen!

Mint köztudott, a Szívtiprók szurkolói csoport hosszú ideje jó kapcsolatot ápol a székesfehérvári szervezett csoportokkal. Ezt az is mutatja, hogy a két tábor rendszeresen részt vesz egymás rendezvényein.

A csütörtöki napon rendezték a Fehérvári Futballfesztivált, amelyen a Szívtiprók Ultras Debrecen tagjai is indultak, ráadásul jó előjelekkel várták a kupát, hiszen a nyári szabadtéri tornán az élen végeztek. 

A csoportmeccsek során három mérkőzés alatt 4 pontot sikerült begyűjteniük az ultráinknak, akik ezzel a teljesítménnyel tovább is jutottak. Az elődöntőben a Yellow Blue Supporters csapata ellen harcolták ki a döntőbe való bejutást, ahol a Csíkszereda következett.

Az utolsó találkozót is sikerrel vették a Szívtiprók Ultras Debrecen tagjai, akik magabiztos, stabil játékkal lettek kupagyőztesek.

A tornán résztvevő csapatok:

-Videoton Baráti Kör
-Red Blue City (Székesfehérvár)
-Faház (Székesfehérvár)
-Fanatici (Székesfehérvár)
-Válasz FCF (Székesfehérvár)
-Csíkszereda (Erdély)
-Yellow Blue Supporters (Dunaszerdahely)
-Szívtiprók Ultras Debrecen

Szurkolóink a torna során a DVSC Öregfiúk szerelésében játszották le a mérkőzéseiket, melyet klubunk biztosított számukra. 

A tornagyőzelem mellett több elismerés is érte csapatunkat, a legjobb kapus Komlósi Patrik (Szívtiprók), míg a gólkirály Czibere Balázs (Szívtiprók) lett.

Gratulálunk szurkolóinknak ehhez a nagyszerű teljesítményhez!

Nagy Sándor töltötte a legtöbb időt a pályán

A 2018/2019-es őszi szezon végeztével megvizsgáltuk, hogy az NB I-ben a Loki játékosai közül ki töltötte a legtöbb időt a pályán, hányszor volt kezdő, hányszor volt becserélve és lecserélve.

Ősszel 18 fordulót rendeztek az OTP Bank Ligában, és három játékosunk van, aki mindegyiken pályára lépett (és mindegyiken kezdőként): Nagy Sándor, Bódi Ádám és Varga Kevin. Közülük kapusunk az egyetlen, aki valamennyi találkozót végigjátszotta.

Összesen egyébként 21 játékosunk kapott szerepet ősszel a bajnokságban. Érdemes kiemelni, hogy a mindössze 18 éves Kusnyír Erik alapemberré vált, hiszen mindössze két mérkőzést hagyott ki. A 16 találkozójából 14 alkalommal kezdőként lépett pályára, a játékideje 1226 perc.

Lapszemle: Kis Garáéknál egész évben karácsony van

Eseménydús évet tudhatnak maguk mögött Garamvölgyi Péterék. Egyebek mellett új házba költöztek, nagyobbik fiúk elkezdte a bölcsit, négy hónappal ezelőtt pedig megszületett második gyermekük, Matyika is. Valamint idő közben Peti sikeres A-licences diplomát vehetett át. Először ünnepelhetik a karácsonyt az új felállásban, kíváncsiak voltunk, miként zajlanak náluk az ünnepek.

– Minden karácsonyunk úgy indul, hogy felkerekedünk, és kimegyünk a temetőbe apához, az ő sírjánál is állítunk egy mini karácsonyfát. A mai napig nagyon hiányzik, már tíz éve, hogy nincs köztünk, de biztos vagyok benne, hogy figyel minket föntről – kezdte Garamvölgyi Péter, a Loki korábbi sikeredzőjének, Garamvölgyi Lajosnak a fia, aki jelenleg a Debreceni Labdarúgó Akadémia U14-es csapatának edzője. – Mivel nemrégiben egy nagyobb házba tudtunk költözni, már van hely a vendégeknek. Huszonnegyedikén nálunk gyűlik össze a család, jön az anyukám és a nővéremék, illetve Márti (Garamvölgyi-Hutóczki Márta, Péter felesége – a szerk.) szülei. Már dél körül érkeznek a vendégek, együtt töltjük a napot és a szentestét is. Másnap jönnek a sógorék, és töltött káposztát készítünk. Eddig mindig a szülők reszortja volt ennek az ételnek az elkészítése, de most átvesszük, kíváncsiak vagyunk, hogy fog sikerülni. Aztán 26-án ismét nálunk verődünk össze, ez a legkényelmesebb megoldás, a fiúkkal nem olyan egyszerű útra kelni – vetítette előre az elkövetkezendő napok programját kis Gara, miközben Lalkó egy újabb szaloncukrot majszolt el nagy mosollyal a száján.

A teljes riport itt olvasható el.