Fontos győzelem a hajrában lőtt góllal: DVSC-Újpest 1-0

A Loki számára rendkívül fontos pontok forogtak kockán a szombat esti DVSC-Újpest rangadón, a nemzetközi kupaindulás reményének életben tartása volt a tét. Csapatunk nem számíthatott a rehabilitációját végző Kusnyir Erik, Jorgo Pellumbi, Thor Úlfarsson, valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Bárány Donát játékára, visszatérhetett viszont a keretbe Meldin Dreskovic. A kezdőcsapatba bekerült Szuhodovszki Soma és Szécsi Márk is, a pályáról hiányzó Bárány Donátot pedig a meccs előtt múlt heti, 50. NB I-es mérkőzése alkalmából köszöntötte Makray Balázs cégvezető.

A mérkőzés a 6. percben Oleksandr Romanchuk közeli fejesével kezdődött el igazán, Banai védeni tudott. A vendégek három belső védővel álltak fel, láthatóan tartottak a debreceni támadásoktól. A Lokinak nehéz volt területet találni, a 13. minutumban Dzsudzsák Balázs távoli szabadrúgásból próbálkozott, és nem sokkal bombázott fölé. Egyre több fantázia volt a DVSC rohamaiban, a 17. percben csapatkapitányunk erőteljes lövését hárította az újpesti kapus, majd Ferenczi János fejelt fölé.

Az első félidő közepén egy ápolást követően kissé leült a meccs, majd a szünet előtt felpörgött. A 28. percben Szuhodovszki Soma nem sokkal lőtt mellé 18 méterről (úgy tűnt, Banai beleért), majd nem sokkal később újra középpályásunk próbálkozott, de blokkolták a kísérletét. Aztán a 35. percben jött a debreceni találat, Brandon Domingues remek csele után Kobouri öngólt vétett, de a VAR les miatt érvénytelennek nyilvánította. A döntés a pihenő utánra maradt.

A második játékrész újpesti kiállítással kezdődött, Tamás rúgta meg csúnyán Vajda Botondot, némi VAR-ozás után Berke piros lapot adott neki. Emberelőnybe és még nagyobb fölénybe került tehát a Loki, amit igyekezett kihasználni. A 60. percben Brandon Domingues lőtt kevéssel mellé bevetődve, nagy helyzetben, aztán Vajda Botond bombázott fölé 16-ról. Fokozta a nyomást csapatunk, a 66. percben Ferenczi János fejese után a lécre tolta a labdát a vendégek kapusa.

A végjátékra érkezett a fiatal Batai Tamás (később Bódi Ádám, Stefan Loncar és Meldin Dreskovic, illetve Christian Manrique is), az idő közben vészesen fogyott. A megváltást jelentő gólhoz közel járt a 83. percben Batai Tamás, de a labda belsőzése urán mellé csorgott. De a 88. percben már nem!!!! Batai Tamás fejese után Banai csak kiütni tudta a labdát, az érkező Hamzat IOjediran pedig közelről a kapuba továbbított (1-0).

A DVSC nagyon fontos pontokat szerzett, megérdemelten, folytatás jövő hét vasárnap az FTC ellen idegenben.

Mesterszemmel

Srdjan Blagojevic: Drámai mérkőzés volt, izgalmas lehet nézni a meccseinket. Nagyon boldog vagyok, szeretném megdicsérni a játékosokat, nem voltak könnyű helyzetben, hiszen sok olyan mérkőzést veszítettünk, amelyeken mi domináltunk. Bebizonyították a srácok, hogy hisznek a közös munkában, amit végzünk. A gól érzelmes pillanat volt, ennek így kellett lennie. Azt szeretném, ha mindig így játszana a csapatom. Még mindig életben vagyunk és a végéig harcolunk. Nagy köszönet a szurkolóknak, akik folyamatosan támogattak minket, mindig ilyen hangulatot szeretnék a stadionban.

Mészöly Géza: A tervünk az volt, hogy szervezetten játszunk, ez többnyire meg is valósult. Az első félidőben nem tudtunk felérni a kapu elé, a szünetben ezért változtattunk, de a kiállítás keresztülhúzta a számításainkat. Hősiesen ,egységesen védekeztünk, de a végén gólt kaptunk. A másik oldalon Szécsi szabálytalanságánál nem hívták ki a játékvezetőt, hogy megnézze, mi is történt.

OTP Bank Liga, 30. forduló.

DVSC-Újpest 1-0 (0-0).

Nagyerdei Stadion, 6592 néző. Vezette: Berke B.

DVSC: Megyeri – Baranyai, Lagator, Romanchuk, Ferenczi – Ojediran (Dreskovic, 91.), Szuhodovszki (Loncar, 84.) – Vajda, Dzsudzsák (Manrique, 91.), Domingues (Bódi, 84.) – Szécsi (Batai, 74.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Újpest: Banai – Pauljevic, Keita, Kobouri, Antzoulas, Tamás K. – Geiger (Kovács, 90.) – Kiss T. (Radosevic, 46.), Tajti (Mucsányi, 91.), Csoboth (Sasere, 85.) – Ambrose (Mörschel, 46.). Vezetőedző: Mészöly Géza.

Gól: Ojediran (88.).

Sárga lap: Szécsi (23.), Lagator (86.), illetve Kobouri (43.).

Kiállítva: Tamás K. (48.).

Lehet licitálni játékosaink dedikált, az Újpest ellen viselt mezére is!

Ismét online aukción licitálhatnak drukkereink, ezúttal futballistáink dedikált, az Újpest elleni rangadón viselt mezére. Szurkolóink könnyedén létrehozhatnak egy fiókot a www.matchwornshirt.com oldalon, hogy ne maradjanak le a Debreceni VSC aukcióiról. Licitálni a mérkőzés kezdetétől, április 27-én 19:30-tól május 4-én 14 óráig lehet a mezőnyjátékosok illetve a kapusok mezére itt: https://www.matchwornshirt.com/event/27-04-2024-debrecen-ujpest-fc

Licit a dedikált mezekre: már csak 1 nap!

Ismét online aukción licitálhatnak drukkereink, ezúttal futballistáink dedikált, a Diósgyőr elleni rangadón viselt mezére. Szurkolóink könnyedén létrehozhatnak egy fiókot a www.matchwornshirt.com oldalon, hogy ne maradjanak le a Debreceni VSC aukcióiról. Licitálni április 27-én 15 óráig lehet a mezőnyjátékosok fehér, illetve a kapusok kék mezére itt: https://l.matchwornshirt.com/debreceni-6.

Srdjan Blagojevic: Szükségünk van a szurkolók támogatására!

Klasszikus rangadó vár a DVSC-re a hétvégén, csapatunk szombaton 19.30-kor az Újpestet fogadja a Nagyerdei Stadionban. A találkozóról Srdjan Blagojevic vezetőedző nyilatkozott.

Nagyon tisztelem az Újpestet, hisz egy nagy múltú klubról beszélünk. Tudom, hogy nehéz időszakon mennek most keresztül, sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint mi. Míg mi a tabella elejéhez vagyunk közel, az Újpest kicsit lentebb van a sorban. Döcögősen ment számukra a szezon, de ettől függetlenül tudom, hogy jó játékosaik vannak és nagyon sok szurkolójuk, akik mindig támogatják a csapatot. Nagyon nehéz és megterhelő mérkőzés vár ránk. Főként mentálisan lesz nehéz, mivel meg kell mutatnunk az erősségünket és azt, hogy a legutóbbi vereségtől függetlenül meg tudjuk találni magunkban az erőt, a motivációt, a fegyelmezettséget és a lehető legerősebben tudjuk zárni a szezont. Minden lehetőségünk megvan arra, hogy sikerüljön, és minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek érdekében. Tudom, hogy a szurkolóink most csalódottak és többet vártak tőlünk, főleg az utolsó meccsen, de ebben a zűrzavarral teli szezonban nagy szükség van a támogatásukra. Arra szeretném kérni őket, hogy jöjjenek ki a stadionba és támogassák a csapatot ebben a küzdelemben. Szükségünk van a drukkerekre és mindent megteszünk azért, hogy boldoggá tegyük őket! – mondta a Loki mestere.

A fővárosban vendégszerepel vasárnap a kis Loki

A REAC otthonában, a Budai II László Stadionban lép pályára az NB III. Észak-keleti csoportjának 26. fordulójában a DVSC II. Máté Péter vezetőedző legénysége április 28-án, vasárnap 15 órától játszik a fővárosiakkal, természetesen a jó teljesítmény és a győzelem reményében. A kis Loki 44 ponttal a 4., a REAC 20 egységgel a 15. a tabellán, ezzel együtt ez a meccs sem ígérkezik könnyűnek.

Vasárnap este lesz a DVSC-Fehérvár mérkőzés

Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 32. fordulójának pontos időbeosztását. A Loki május 12-én, vasárnap este fogadja majd a Fehérvárt.

OTP Bank Liga, 32. forduló

Május 10., péntek

ÚJPEST FC-KECSKEMÉTI TE 20.15 (M4 Sport)

Május 11., szombat

MTK BUDAPEST-PUSKÁS AKADÉMIA FC 15.30 (M4 Sport +)
ZTE FC-PAKSI FC 17.30 (M4 Sport +)
DVTK-FERENCVÁROSI TC 19.30 (M4 Sport)

Május 12., vasárnap

KISVÁRDA MASTER GOOD-MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 14.15 (M4 Sport +)
DVSC-FEHÉRVÁR FC 19.30 (M4 Sport)

Elkészült az áprilisi Csak a Loki!

Elkészült a Csak a Loki magazin áprilisi adása. A műsorban hosszabb interjút láthatnak az immár 300-nál is több NB I-es meccsen pályára lépett Bódi Ádámmal, a montenegrói válogatottba visszakerült Meldin Dreskoviccsal és az élvonalban bemutatkozott Hornyák Csabával, valamint szó esik Balogh János kapusedző skóciai éveiről is. Emellett szintén az adás témája NB III-as csapatunk jó szereplése, érdemes tehát megnézni a magazint.

Az adás csütörtökön 14.30-kor lesz látható az M4 sportcsatornán, míg a Debrecen Televízió pénteken 21.05-kor tűzi műsorára.

Ismét debreceni küldöttség cserélhet tapasztalatot a Villarrealnál

A DVSC Labdarúgó Akadémia és a spanyol topklub, a Villarreal CF együttműködésének köszönhetően egy héten át a Villarreal vendégeként újabb debreceni küldöttség szerezhet tapasztalatokat Spanyolországban.

Ezúttal a DVSC LA szakmai igazgatója, Herczeg András, az U19-esek vezetőedzője, Kerekes Zsombor, illetve Kiss Levente videóelemző, valamint öt tehetséges játékos, Egri Imre, Szakál Dénes, Sánta Milán, Varga Zsolt és Nyikos Botond tartózkodik hétfőig a Villarrealnál.

A programban többek között specifikus meetingek szerepeltek, a mieink alaposan megismerkedhettek a Villarreal akadémiájával, találkozhattak és szakmai megbeszéléseket folytattak a spanyol klub szakembereivel. Nem hiányoztak az edzés-, illetve mérkőzéslátogatások sem, a korosztályos együttesektől kezdve egészen a felnőtt gárdáig. A DVSC LA játékosai emellett természetesen a pályán is megmutathatják tudásukat.

Loki-Újpest: rúgj gólt a Loki kapusának!

A DVSC labdarúgócsapata az Újpest FC ellen folytatja szereplését az OTP Bank Ligában szombaton 19.30 órától.

A mérkőzés szünetében ismét játékra invitáljuk a szurkolókat. Öt szerencsés jelentkező feladata ezúttal nem más, mint gólt lőni büntetőből a Loki kapusának. A győztes értékes nyereményben részesül.

A jegyertekesites@dvsc.hu email-címre várjuk a jelentkezéseket, melyeknek tartalmazniuk kell a rúgó nevét, telefonszámát és hogy mely szektorban foglal helyet. A versenyen csak a találkozóra érvényes belépővel rendelkezők vehetnek részt.

A jegyek folyamatosan kaphatók a rangadóra online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban (szerdától péntekig 14 és 18 óra között, míg szombaton 13 órától várja a drukkereket).

MLSZ-határozat: a DVSC az első körben megkapta a licencet

A Magyar Labdarúgó Szövetség elsőfokú licencadó bizottsága megvizsgálta a DVSC licenckérelmét, és – csakúgy, mint az előző években – ezúttal is első körben megítélte a licencet a Lokinak 2024/25-es nemzetközi idényre, illetve az NB I-es évadra.

Az indoklás szerint a DVSC által benyújtott dokumentumok a klublicenc szabályzatban meghatározott minden kötelező kritériumnak megfelelnek.

Szombaton Loki-Újpest: ismét családi nap a BMW Group Gyár Debrecennel!

Szombaton 19.30 órakor az Újpest ellen lép pályára a Loki a Nagyerdei Stadionban. Csapatunknak szüksége van lelkes szurkolói támogatására, klubunk pedig igyekszik a drukkerek kedvében járni.

A DVSC Shop kedden 15 és 18 óra, szerdán, csütörtökön és pénteken 14 és 18 között, szombaton 13 órától 22 óráig tart nyitva. A belépők természetesen elérhetők online is, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon.

Az Újpest elleni mérkőzést szokás szerint a klub is igyekszik a maga eszközeivel élvezetessé tenni. A stadion 18 órakor nyit, a szünetben lesz ügyességi verseny, de 16.30 órai kezdettel már családi napot rendezünk a drukkerek részére a Red&White-nál, különböző játékokkal, amiket a mérkőzés kezdetéig lehet használni (Combi Sport Arena, célkapu, arcfestés, élő csocsó, subsoccer és sok minden más). Természetesen lesz étkezési lehetőség is. A mérkőzésre látogatókat és családjukat izgalmas aktivitásokkal várja a BMW Group Gyár Debrecen csapata is a Nagyerdei Stadionnál. Íme a vállalat felhívása a drukkerekhez: „Válaszoljatok érdekes kérdésekre kvízjátékunkban, sőt, a kitöltést követően néhány hasznos linket is mutatunk nektek a tableteken, hogy még könnyebben tudjatok tájékozódni az állásajánlatainkról, jelentkezési feltételeinkről. Tesztelhetitek reflexeiteket a gyár saját fejlesztésű autós játékában, az iFACTORY Runban, illetve szerezhettek egyedi BMW-s ajándékokat, amelyeket az egész család használhat. Beszélgessetek munkatársainkkal, hogy megismerjétek tőlük a gyárat, nyitott pozícióinkat és személyes tapasztalataikat!”

A szünetben a Road Service Kft. és a Lexus Debrecen jóvoltából ismét aktiváljuk a pólóágyút. A VIP-belépővel rendelkezők a szokásos szolgáltatások mellett helyszíni, élő beszélgetést hallhatnak majd a DVSC egykori közönségkedvenc játékosával, Böőr Zoltánnal.

A DKV járatain továbbra is ingyen lehet utazni az érvényes meccsjeggyel és bérlettel rendelkezőknek, a kezdést megelőző és a mérkőzés befejezését követő 3 órában (16.30 órától üzemzárásig).

További fontos információ, hogy a Red&White-ban 2024.04.03-tól készpénzmentes fizetés lépett életbe, kizárólag bankkártyával vagy Unipass kártyával való fizetés lehetséges (Nagyerdei Stadion kártyával nem).

Aki nem rendelkezik bankkártyával vagy Unipass kártyával, a helyszínen úgynevezett anonim Unipass kártya feltöltését tudja igénybe venni, amely a Debreceni Campus N.K. Kft. által üzemeltetett további vendéglátóhelyeken is elfogadásra kerül, köztük a Nagyerdei Stadionban is.

Bárány Donát, Dzsudzsák Balázs és Megyeri Balázs a hét legjobbjai között

A bajnokság egyik leglátványosabb mérkőzését játszotta a Loki Diósgyőrben, sajnos 5-3 arányú vereség lett a vége. Ezzel együtt a csakfoci.hu Bárány Donátot, a Nemzeti Sport pedig Dzsudzsák Balázst beválasztotta a 29. forduló legjobbjai közé, míg az M4 sportcsatorna a hétvége második legszebb védésének Megyeri Balázsét nevezte meg, aki Pernambuco 11-ese után az ismétlést is hárítani tudta.

Bárány Donát 50. NB I-es mérkőzésén góllal és gólpasszal jelentkezett, míg Baranyai Nimród élete első NB I-es találatát szerezte.