Alig hétévesen kezdte el pályafutását Hajdúszoboszlón, ahol az ifjú tehetségre azonnal felfigyeltek. Számos szép találatot szerzett a DVSC korosztályos együtteseiben, és folyamatosan haladt előre a szamárlétrán. Ekkoriban csatárként tett meg mindent a sikerért. Később a Bocskai SE-hez került, ahonnan az út egyenesen a DVSC felnőtt csapatáig vezetett.

1997-ben mutatkozott be egy Újpest ellen elvesztett idegenbeli mérkőzésen. Akkori mestere a napjainkban is a DVSC alkalmazásában álló Herczeg András volt. A következő bajnokin nem okozott csalódást, a mindössze tizenhét éves csatártehetség a hazai publikum előtt győztes gólt szerzett a Diósgyőr elleni bajnokin. Az ezután következő idényekben egyre több lehetőséget kapott, ám klubunk rossz anyagi helyzetbe került, így 1999-ben szabadlistára tették az akkori vezetők.

A belga bajnokságban szereplő Germinal Beershot Antwerpenhez került. Új csapatában elsősorban a kupasorozatban számítottak a játékára. 2001-ben tért vissza Debrecenbe. Szentes Lázár irányítása alatt a csapat meghatározó labdarúgójává vált.

Számos szép eredményt tudhat a magáénak, először 1999-ben magasba emelhette a Magyar Kupa serlegét, majd egy kis pauza után a három bajnoki trófeával is „súlyzózhatott”.

Az említett eredmények mellett öt alkalommal a nemzeti csapatba is meghívást kapott, mind Lothar Matthäus, mind Bozsik Péter számításba vette. Első válogatott mérkőzésére Zalaegerszegen került sor Japán legjobbjai ellen. Simek helyett állt be a 62. percben, a hazai nemzeti csapat 3-2-re győzte le a távol-keletieket.

A megalkuvást nem ismerő futballjáról elhíresült középpályás 2011-ben a görög PAE Panszeraikósz együtteséhez igazolt, majd onnan hazatért, és 2012 februárjában bejelentette: befejezi profi pályafutását. Jelenleg a vállalkozásait vezeti, és szenvedélyének, a vadászatnak hódol.

Jelenleg ő is a Debreceni Labdarugó Akadémián edző.

Habi Ronald a magyar határhoz egészen közel eső, dél-baranyai Főherceglakon született, de futballozni már a Szerbiához tartozó Vajdaságban kezdett, és két kiscsapat után a Vojvodinában lett ismert labdarúgó. Az újvidékieknél néhány év alatt 80 élvonalbeli meccsen játszott, s közben egyszer bajnoki 4. helynek, egyszer kupaelődöntőnek, egy ízben pedig az Újpest UEFA-kupából való sima kiejtésének örülhetett.

A magyar származású, magát jugoszlávnak valló Ronald Habi (akkor még e néven) 2002-ben szerződött a Debrecenhez, amelynél a csapat igazi nagy felemelkedésének aktív közreműködőjeként 75 NB I-es mérkőzésen szerepelt, része volt a nagy UEFA-kupa-menetelésnek is, míg a harmadik szezonját aranyérem koronázta meg. Elszánt, csupaszív játéka miatt a Loki-szurkolók nagy kedvence, a gyerekek előtt pedig példakép lett. Alapembernek számított, ám 2005 júliusában a Hajduk Split elleni hazai BL-selejtezőn (3–0) térdszalagszakadást szenvedett, ami gyakorlatilag kettétörte a karrierjét: nemcsak a remélt válogatottbeli játék ugrott, de a Manchester United elleni folytatás, sőt a komplett évad is.

Utána igazolt Újpestre, ahol a második idényében újra gyakran szóhoz jutott, ám két év után, 2008-ban kölcsönadták Siófokra, ahol mindössze 4 mérkőzésen lépett pályára, mert kettős lábtörés érte – ez volt a második súlyos sérülése, amely után véget ért a profi karrierje.

Olyannyira tönkrement a lába, hogy hiába igazolt 2009-ben az amatőr Bárándhoz, nem bírta a terhelést, nem léphetett pályára. Végül 2010 elején került Hajdúszoboszlóra, amellyel megyei bajnokságot nyertek és feljutottak a harmadosztályba.

Jelenleg edzőként a HSE utánpótlásánál gyerekekkel foglalkozik, illletve a helyi gyógyfürdőben dolgozik.

1991-ben tizennégy évesen került Nyíregyházáról a Debreceni Sportiskolához Sidó Csaba keze alá és már 17 évesen – ha egy perc erejéig is -, de bemutatkozott az élvonalban és tagja volt az 1995-ben bronzérmes keretnek. A kezdőcsapatban nem sikerült megvetni a lábát, ezért a kölcsönadások időszaka következett, szerepelt Zalaegerszegen, Tiszaújvárosban és Hajdúszoboszlón NB II-ben, ahol a góljaira felfigyelt a DVSC akkori edzője és vezetősége, és visszahívta a még mindig fiatal játékost.

Tagja volt a Wolfsburgot itthon megverő csapatnak, majd Siófokra került, ahol egy combizomszakadás vetett véget profi karrierjének, és a tanulás mellett döntött. Az egyetemi évek alatt játszott több másod- és harmadosztályú csapatban.

Jelenleg a civil életben dolgozik, de nem szakadt el a focitól, a DEAC U19-es csapatának az edzője.

A Loki egykori kiváló labdarúgója, aki 1992-ben, negyedikes gimnazistaként került a piros-fehérekhez. Egy évvel később már az élvonalban futballozhatott, a Békéscsaba ellen debütált. Tagja volt az 1996-os atlantai olimpiára kijutott válogatottnak, gólt lőtt a braziloknak és a japánoknak is.

Egy évvel később az MTK-hoz igazolt, ahol hat évet húzott le. 2003-ban tért vissza nevelőegyesületébe, majd négy év után Nyíregyházára, ezt követően a REAC-hoz igazolt. Itt fejezte be profi pályafutását, majd visszatért Debrecenbe szeretett klubjához.

Jelenleg is a DVSC alkalmazásában áll.

Pályafutását a Soproni SE csapatánál kezdte, majd 1998-ban a DVSC-hez igazolt, ahol közel három idényt töltött. Jelenleg a Groupama Aréna ügyvezető igazgatója.

A népszerű „Kicsi” hihetetlen sebességgel lett a lokisták egyik kedvence, pontosan olyan gyorsan, amint ahogy faképnél hagyja az őt lefogni igyekvő védőket. A hetvenes évek közepe óta, amikor Babály László, a későbbi remek sprinter nyargalászott a Vágóhíd utca mérkőzéseken csapatunkban, nos, azóta nem öltötte magára a piros-fehér szerelést Dombi Tiborhoz hasonló adottságokkal felvértezett szélvészember, aki ráadásul a drámai szerepekben is rutinosan mozog, gondoljunk csak bele az ellenfél tizenhatosán belül előadott – az utóbbi időben már egyre ritkábban látott -, Hamlett haláltusáját felülmúló, tragikus jeleneteire.

Dombi Tibor gyerekként atletizált, sőt birkózott is. Tízévesen kötött ki végleg a labdarúgás mellett, akkor igazolta le a Bocskai. Tizenhét éves volt, amikor szerződtette a DVSC. Két esztendőt húzott le a második ligában, aztán 1993-ban Garamvölgyi Lajos vezetésével feljutottak a piros-fehérek az elitbe. Tagja volt az 1999-ben Magyar Kupát nyert csapatnak, majd még abban az évben Frankfurtba igazolt. Egy év múlva visszatért pár hónapra Debrecenbe, utána a holland Utrecht csapatához vezetett az útja, de 2002 őszén ismét visszatért a cívisvárosba, amelyet azóta sem hagyott el.

Összesen 437 bajnoki mérkőzést játszott a DVSC színeiben az NB I-ben, amivel a klub szereplési örökrangsorát magasan vezeti.

Az olimpiai válogatott tagjaként ott volt 1996-ban az atlantai játékokon. Később 35-ször hívták meg a felnőtt keretbe.

Tatabányán kezdett el futballozni, a DVSC-hez először 1994-ben került, akkor 41 meccsen 20 gólt szerzett. Ezután a Ferencvároshoz igazolt, majd volt a Kispest labdarúgója is. 1997-ben visszatért a Lokihoz, 10 meccsen lépett pályára, 2 gólt lőtt. Pályafutását Nyíregyházán fejezte be.

Éveken át volt a Báránd KSE vezetőedzője. Az NB II-ben is irányított csapatot, méghozzá a Balmazújvárost. Dolgozott a DSI-nél, jelenleg pedig a Jászberény FC utánpótlásában edző.

1994-ben került a Lokihoz. A bronzérmes DVSC-ben jobb oldali középpályást és hátvédet játszott. Nagyon hamar beilleszkedett a fiatalok közé, nagy munkabírású, sokat futó, ütköző és jól fejelő labdarúgó volt. Bejátszotta az egész pályát, szinte alapvonaltól alapvonalig futballozott. A szíve vitte mindig előre.

Senki nem felejti el a váci kupadöntőn szerzett fejesgólját 1999-ben, amikor 12 ezer néző előtt 2-1-re nyert a Debrecen a Tatabánya ellen. Az állás 1-1 volt, amikor egyszer csak szállt a labda felé, ő pedig fejelt egyet, háttal a kapunak. Sikerült, mert sikerülnie kellett. A DVSC történetének egyik meghatározó pillanata volt, hiszen a csapat először nyerte meg a Magyar Kupát. Egészen 2002-ig volt a Loki játékosa, 226 alkalommal öltötte fel a piros fehér mezt. Sőt 2001-ben megkapta az „Év Loki-játékosa” címet.

A DVSC után osztrák bajnokság következett Vadicska Zsolt életében, majd 2004-ben visszatért a klubhoz: a DVSC utánpótlás technikai vezetője lett, mellette még egy ideig futballozott, jelenleg azonban már minden idejét az akadémia köti le.

Egy kis nyírségi falu, Rozsály rétjén kezdett el focizni, aztán alig 16 évesen bemutatkozhatott a Szpari felnőttjei között is. Szerinte azért, mert szerencsés testi adottságokat örökölt, s a buckákon megtanult emelt fővel küzdeni, illetve gyorsan reagálni a különböző helyzetekre.
A labdazsák-cipelő inasévek után kezdődhetett a csaknem húsz esztendőnyi profi karrier, melynek során a hazai csapatokon túl Németországban, Ausztriában, sőt Ázsiában is megfordult.

Néhány szezonon keresztül (1984-től 1988-ig) a Loki labdarúgója volt. A szurkolók szerették, mert mindig jó teljesítményt nyújtott. Debrecenből a Rába ETO-hoz igazolt, majd jött a Vasas, onnan kétszer a válogatottba is meghívták. Malájziában és a német másodosztályban is megfordult, egy évig játszott Pécsett, majd Szingapúrba igazolt, ahol 1999-ben az év játékosa lett.

Korábban elvégezte a Testnevelési Egyetemet, majd elvégezte a pro licenc-tanfolyamot.
Amikor 2007-ben Herczeg András a DVSC-hez hívta pályaedzőnek, megtiszteltetésnek vette a felkérést. Persze nem a cívisvárosban trénerkedett először. Pest környékén több csapat kötelékében is dolgozott az NB III-ban és az NB II-ben. Azt próbálja tanítani focistáival, amit egyébként szinte lehetetlen: az ösztönös megoldásokat, a leheletnyi részleteket, hogy egy passznál merre csavarodjon a labda, hová helyezkedjen, mozduljon a játékos az akció során, illetve, hogy legyen szemtelenül határozott. Volt bajnok és kupagyőztes, fürödhetett a népszerűségben, de olyan stadionban is előfordult, ahol őt és társait fúvócsővel lőtték a meccs alatt az ellenfél szurkolói. A nehéz pillanatokban és a hétköznapi buktatókon a családja és a hite segítette, elmondása szerint minden nap forgatja a Bibliát. De nemcsak olvas – ír is: egy fajta naplót vezet, amelyben csalódásai és örömei gyűlnek. Azért dolgozik, hogy utóbbiból legyen több.