OTP Bank Liga 11. forduló

A DVSC labdarúgócsapata az Újpest otthonában vendégszerepelt az OTP Bank Liga 11. fordulójában. A lila-fehérek a legutóbbi mérkőzésükön 4-2-re nyertek Mezőkövesden, míg a DVSC a Puskás Akadémia felett aratott 3-0-s győzelmet.

Jól kezdtük a találkozót, helyzeteket dolgoztunk ki, míg a hazaiak kontrákkal válaszoltak. A 23. percben mégis pontrúgásból szerzett vezetést a lila-fehér alakulat: Nagy Dániel ívelte előre a szabadrúgást, középen érkezett Pávkovics, aki a hálóba fejelte a labdát. A gól egy kicsit megzavarta csapatunkat, de utána rendeztük a sorokat, és a 35. percben sikerült egyenlíteni Takács Tamás révén, aki a Bóditól kapott labdát két újpesti védő között gurította a hálóba.

A második félidő elején mezőnyfölényben futballoztunk, az 57. percben nagy helyzetbe is kerültünk: Bódi passzolt Ferenczihez, aki a bal kapufa mellé lőtt. Ezt követően a hazaiak percei következtek, két nagy lehetőséget is kihagytak. A 87. percben nagy Loki-ziccer maradt ki! Nagy Kevin ívelte előre a labdát, a berobbanó Sós Bence alig lőtt mellé. Az utolsó néhány percben már nem született gól, a DVSC egy ponttal tér haza Újpestről.

OTP Bank Liga 24. forduló

Szombaton három hét szünet után rendeztek ismét bajnoki fordulót az NB I-ben, együttesünk a tabella 3. helyén álló Vasas ellen lépett pályára a Szusza Ferenc Stadionban az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
A hazaiak nem maradtak mérkőzés nélkül a kényszerszünetben, ugyanis ekkor pótolták a Haladás elleni elmaradt bajnoki találkozójukat, amelyen 3-2-es vereséget szenvedtek. A Loki sem tudta megnyerni legutóbbi meccsét, ugyanis 3-1-re kikapott a Pakstól a Nagyerdei Stadionban.
Óriási Loki-ziccer maradt ki rögtön az első percben, egy hazai játékos hatalmas hibáját kihasználva a félpályától indult meg Szuk egy az egyben a kapussal, ám hosszan tolta meg a labdát, amely épp Feltscher elé került, akinek már csak az üres kapuba kellett volna passzolni, de az utolsó pillanatban szögletre mentett egy védő. Nagy küzdelem zajlott a pályán, mind a két fél próbált helyzeteket kialakítani, de komolyabb lehetőség nem volt. A 17. percben Feltscher lőtt a tizenhatos jobb sarkáról, a labda egy védő lábáról szögletre pattant. A 26. percben aztán megszerezte a vezetést a DVSC! Osváth tökéletes ütemben indította Feltschert a bal szélen, majd csapatkapitányunkhoz, Tőzsér Dánielhez passzolt, aki gyönyörűen lőtte ki a hosszú alsó sarkot. A 39. percben ismét gólszerzőnk volt a főszereplő, jobbról érkező beadását Nagy hárította. Egy perccel később szögletet végeztünk el, fiatal védőnk, Szatmári próbálta átfejelni a labdát a kapus felett, Nagy azonban ismét nagyot védett. Felpörgött a meccs, mind a két csapat kinyílt, rengeteg helyzet alakult ki. A következő támadásból már a hazaiak veszélyeztettek, Gaál lövését azonban Danilovics hatalmas bravúrral védte. A 43. percben megduplázta előnyét a Loki! Szuk jobb oldalról érkező beadását Burmeister kivágni akarta, ám olyan rosszul találta el a labdát, hogy az a saját kapujában között ki. A második találatunk után Szatmári szabálytalankodott a tizenhatosunkon belül, a játékvezető büntetőt ítélt. A labda mögé Ádám Martin állt, aki belőtte, így szépített a Vasas az első félidő utolsó percében.
A második játékrész olyan nagy iramban indult, ahogyan az első befejeződött. A Vasas és a Loki is támadólag lépett fel, továbbra is nyílt játék zajlott a pályán. Az egygólos hátrány tudatában többet támadtak a hazaiak a mérkőzés ezen időszakában, de a védelmünk rendre tisztázni tudott. Egy-egy ellentámadásból gyors kontrákat vezettünk, ám az utolsó passzokba sokszor hiba csúszott. A 65. percben cserélt Leonel Pontes, Holman Dávid helyett Könyves Norbert érkezett. A 67. percben egy hazai szöglet után Szuk indult meg egy az egyben a kapussal ismét, ám beérték a védők, így odalett a helyzet. A 73. percben ismét változtatott a Loki, Szuk helyett Handzic lépett pályára. A Vasas nyomását a 78. percig bírtuk, ekkor Remili szöglete után Vaskó Tamás fejelt a kapunkba. A 80. percben Handzic és Tőzsér vezette egy védőre a labdát, ám csapatkapitányunk sokat várt, így nem szereztük meg a vezető találatot. A 84. percben kihasználta harmadik cserelehetőségét vezetőedzőnk, Feltschert Szekulics váltotta. A 88. percben aztán Könyves Norbert gyönyörű szólógoljával újfent megszerezte a vezetést a Loki, amellyel megnyertük a mérkőzést.
A DVSC ezzel nagyon fontos három pontot szerzett a Vasas vendégeként a Szusza Ferenc Stadionban!

OTP Bank Liga 19. forduló

Az idei év utolsó bajnoki fordulóját rendezték szombaton, és együttesünk Kecskemétre látogatott, ahol az Újpest FC vendégeként játszott. A hazaiak az előző fordulóban az MTK otthonában léptek pályára, ahol 1-1-es döntetlent értek el, míg Leonel Pontes legénysége a Videotontól szenvedett 1-0-s vereséget a Nagyerdei Stadionban.
Az 5. percben a DVSC előtt adódott a meccs első lehetősége: egy szögletet Holman tekert középre, ahol Nagy Zoltán fejese után alakult ki egy kisebb kavarodás, a hazaiak azonban felszabadítottak. Öt perccel később újabb sarokrúgást végezhettünk el, Tőzsér beadása után ismét Nagy Zoli elé került a labda, ám Balajcza védeni tudott. Nagy küzdelem zajlott a pályán, mind a két csapat harcosan lépett fel, de a kapuk elé nem tudtak odaférkőzni a felek. A 28. percben egy jobbról érkező beadást fejelt kapura Windecker, Verpecz azonban fogta a földön kellemetlenül megpattanó labdát. Két minutummal később Andric lőtt bal szélről, kapusunk ismét védett. A 42. percben Holman gyönyörű cseleket követően került oda a hazaiak kapuja elé, ám amikor lövésre szánta el magát, felpattant a játékszer, így ode lett a lehetőség.
Nem kezdtük jól a második félidőt, a 48. percben megszerezte a vezetést az Újpest: egy beadást követően Verpecz ütközött az egyik hazai támadóval, majd a labda Andric elé került, akinek már csak az üres kapuba kellett lőnie. Az 57. percben Holman lőtt 20 méterről szabadrúgást, a labda jól csapódott, de mellé ment. Leonel Pontes két friss támadóval próbálta felrázni a Lokit, Ioan Filip helyett dr. Horváth Zsolt, míg Róbert Vittek helyett Takács Tamás érkezett. A 64. percben Szekulics adott középre, ahol a védők az utolsó pillanatban mentetettek Horváth Zsolt elől. Három perccel később Takács futott el egészen az alapvonalig, ahonnan visszagurított Holmannak, aki 8 méterről nem talált kaput. A 74. percben Nagy Zoltán helyett Chuka érkezett, aki egy hosszú sérülés után most mutatkozhatott be a DVSC-ben. A 78. percben egy szép támadást követően Bardhi révén megduplázta előnyét az Újpest, és ezzel el is dőlt a mérkőzés.

OTP Bank Liga 2. forduló

Csütörtökön Zsodinóban, az El visszavágóján négy játékosunk – Aleksandar Jovanovic, Korhut Mihály, Holman Dávid és Szakály Péter – is megsérült, és közülük egyik sem tudta vállalni a mai, Vasas elleni bajnokit, míg voltak, akik Fehéroroszágban a kezdőben szerepeltek, de most a kispadon ültek.

Tartalékosan álltunk tehát fel a Vasas ellen, amely csapat jól kezdte a bajnokságot, hiszen legutóbb az MTK otthonából hozta el a három pontot. A hazaiak öt védővel kezdtek, így számítani lehetett rá, hogy nehéz lesz áttörni a falat, ugyanis csütörtökön a Torpedo Zsodino is ötvédős rendszerben futballozott, és nem sikerült helyzetet kialakítanunk. A fővárosiak támadtak többet, és néhány lehetőségük is akadt, ezek közül ami említésre méltó: a 17. percben Remili a jobb kapufát találta el, a 22. percben pedig Ádám Martin távoli lökete alig ment mellé.

A 33. percben aztán szabadrúgáshoz jutott csapatunk, Ferenczi János jó 22 méterről végezhette el, és első próbálkozása még lepattant a sorfalról, másodjára azonban a bal alsóba bombázott. Az első félidőben két játékosunknak kellett befejezni a mérkőzést sérülés miatt: Nagy Zoltán agyrázkódást szenvedett egy ütközés során, Varga Józsefnek pedig a bal combizma húzódott meg.

Sok volt a szabálytalanság, emiatt sokat állt a játék, és helyzetekben sem bővelkedett a nem túl színvonalas első félidő.

A második játékrészből kilenc perc telt el, amikor egyenlített a Vasas: Pavlov bal oldalról ívelt a kapu elé, a berobbanó Ádám Martin pedig a kapuba fejelt. A 66. percben visszaszerezhettük volna a vezetést, de Tisza távoli lövését védte Polekszics, a kipattanót pedig Horváth Zsolt a jobb kapufára rúgta. Gyorsabb tempóban futballoztak a csapatok, mint az első félidőben. A 85. percben a Vasas átvette a vezetést, amikor Remili szöglete után Vaskó bólintott a hálóba, majd három perccel később ez a szituáció megismétlődött – teljesen ugyanígy -, ezzel a hazaiak 3-1-re nyertek, mi pedig pont nélkül térünk haza.

OTP Bank Liga 24. forduló

Szokatlan módon hétközi fordulót rendeznek a héten az OTP Bank Ligában. A versenynaptár azt követően változott meg, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott az Eb-re, emiatt hamarabb fejeződik be a bajnokság.

A mai napon a DVSC-TEVA a Vasas otthonában vendégszerepelt a 24. forduló nyitányán. A szoros program miatt Kondás Elemér vezetőedző több helyen is változtatott a kezdőcsapaton.

Az igen rossz minőségű pályán nem volt könnyű dolga a csapatoknak. A 12. percben nagy hazai helyzet maradt ki, egy kontra végén Ádám passzolt Novákhoz, aki az ötösről lőhetett, de fölé vágta a labdát. A 20. percben a Loki előtt is adódott egy nagy lehetőség, Lázár jobb oldali beadására Takács érkezett, de a Vasas védője, Debreceni hamarabb elérte a labdát, amelyet majdnem a saját kapujába rúgott, centikkel ment el a bal kapufa mellett. Nem sokkal később Tisza lőtt távolról fölé, de a túloldalon is volt egy hasonló próbálkozás Müller részéről, ezt Verpecz védte. Ezután ziccerbe került a Vasas, de Novák a bal kapufa mellé lőtt. A szünetig hátralévő időben inkább már mezőnyjáték folyt, leszámítva a végét, amikor Tisza előtt adódott egy helyzet, de Korcsmár menteni tudott.

A második félidő elején Bódi Ádám előtt két lehetőség is adódott. Egyre jobban beszorult a Vasas, ám ekkor megfogyatkozott együttesünk, mert Takács Tamás megkapta második sárga lapját, amikor kézzel ért bele a labdába, és kiállították. Ezután próbált többet támadni a Vasas, Remili lövését védte Verpecz, majd Hangya vágta fölé a labdát. A DVSC-TEVA pedig gólt szerzett, csakhogy Horváth Zsolt találatát les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A 81. percben Horváth ismét helyzetbe került, eldönthette volna a mérkőzést, amikor a balösszekötő helyéről tisztán lőhetett, már csak Nagy Gergely volt előtte, de támadónk a kapu fölé emelt. A Vasas támadott, de nem sikerült helyzetet kiakalítania, míg a Loki gyors kontrákat indított, amelyek hordoztak ugyan veszélyt magukban, de az utolsó passzok nem sikerültek, így a találkozó gól nélkül ért véget.

OTP Bank Liga 22. forduló

Az OTP Bank Liga 22. fordulójának rangadóját az Újpest FC és a DVSC-TEVA játszotta a Szusza Ferenc Stadionban. A lilák a második, míg a mieink egy ponttal lemaradva a harmadik helyről várták az összecsapást, vagyis köztudott volt, hogy vendégsiker esetén a két együttes helyet cserél egymással. Vezetőedzőnk, Kondás Elemér nem véletlenül nevezte hatpontosnak a mérkőzést.

Egy hazai távoli lövéssel kezdődött a találkozó, de Radosevic szögletre ütötte a labdát. Ezután próbált támadásokat indítani az Újpest, majd bő tíz perc után alábbhagyott a lendülete, és a DVSC-TEVA átvette az irányítást. A 12. percben hatalmas Loki-helyzet maradt ki, amikor Bódi megindult a jobb szélen, eltolta a labdát a kimozduló Balajcza mellett a tizenhatoson belül, majd visszagurított Kulcsárhoz, akinek csak az üres kapuba kellett volna lőnie, de a bevetődő Nagy Tibor a gólvonalon tisztázott. Jó iramban zajlott a mérkőzés, a mieink szervezetten védekeztek, és ezzel nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, akik dühükben oda-odarúgtak játékosainknak, Bódi Ádámot, Horváth Zsoltot és Korhut Mihály is ápolni kellett. A sok szabálytalanságnak aztán meglett a következménye: a 38. percben Litauszki buktatta támadónkat, Holman Dávidot a 16-oson belül, amiért tizenegyes járt. A labda mögé Szakály Péter állt, aki magabiztosan lőtt a kapuba, így előnnyel mehettünk a szünetre.

Sajnos Holman Dávid nem tudta folytatni a játékot sérülés miatt, helyette Tisza Tibor futott ki a második félidőre. A hazaiak nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de sikerült kivédekeznünk a támadásokat, így igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani. A 69. percben beállt a télen igazol bosnyák középpályásunk, Ognjen Djelmic, aki a Lokiban és a magyar bajnokságban is először lépett pályára.

A 73. percben egy távoli Újpest-lövést kellett Radosevicnek védenie, a labdát csak kiütni tudta, de szerencsére nem érkezett senki a kipattanóra. A 85. percben kiállították Bódi Ádámot, amikor a 11-es pontnál buktatta Angelovot. Ráadásul a megítélt büntetőt is értékesítette az Újpest, így egyenlő lett az állás, és ez is maradt az eredmény.

OTP Bank Liga 9. forduló

Az élvonalba idén visszajutott Vasas otthonában lépett pályára a DVSC-TEVA az OTP Bank Liga 9. fordulójában. Kondás Elemér nem változtatott a győztes csapaton, vagyis ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint egy héttel ezelőtt, amikor a Loki 1-0-s sikert aratott az MTK felett.

Akkor nagyon jól kezdett a DVSC-TEVA, és ezúttal sem volt másképpen. Nem sok hiányzott, hogy az MTK-meccshez hasonlóan a 3. percben ismét vezetést szerezzünk. Először Ferenczi János közeli lövését blokkolta Osváth, majd jött két szöglet, az elsőnél Mészáros fejesét a lécre tolta Nagy Gergely, a második után Varga József bólintott a kapu mellé. Ezután kiegyenlítetté vált a játék, sok helyzet nem alakult ki. A szünetig egy-egy lehetőség adódott: a 25. percben Mészáros fejelt a kapu mellé, majd a túloldalon Berecz távoli löketét ütötte szögletre Radosevic.

A folytatásban a Loki dominált. Egy szöglet után Varga József csúsztatott kapura, de a labda a hálón landolt, majd Bódi átlövését hárította Nagy Gergely. Utána megint kicsit leült a meccs, mezőnyjáték folyt a pályán. A 69. percben beállt holland támadónk, Geoffrey Castillion, aki ezután balról remek labdát adott az egyedül érkező Bódi Ádámnak, ő azonban középről, mellé lőtt; nagy helyzet volt. Alig tíz perccel később azonban sikerült megszereznünk a vezetést! Bódi ugratta ki Kulcsárt, aki 11 méterről lőtte ki a kapu jobb oldalát. Ezután a hazaiak előtt adódott egy nagyobb lehetőség, de Pajovics három méterről fölé lőtt, és mivel az eredmény már nem változott, a DVSC-TEVA elhozta a három pontot a Vasas otthonából.

OTP Bank Liga 4. forduló

A 4. fordulónál tart az NB I-es bajnokság 2014/2015-ös szezonja, de a Lokira már a harmadik idegenbeli mérkőzés várt. Ezúttal Újpesten vendégszerepeltek a hajdúságiak, akiknél sérülés miatt továbbra sem léphetett pályára Mészáros Norbert és Nenad Novakovics. Visszatért ugyanakkor Szakály Péter, aki még Boriszovban sérült meg, de szerencsére gyorsan felépült.

A hazaiak kezdtek dominánsabban, az első nagyobb lehetőség is előttük adódott. A DVSC-TEVA kontrákkal próbált eljutni az újpesti kapu előterébe, de a lilák rendre megállították a támadásainkat. A 32. percben egy szabadrúgás után tudtunk veszélyesek lenni, majd pár perccel később ismét hasonló szituációt követően okoztunk zavart az újpestiek kapuja előtt. Az első félidő hajrájában már elég sokat tartózkodtunk a lila-fehérek térfelén, ekkor azonban a hazaiak ellentámadásai hordoztak veszélyt magukban.

Elég rosszul kezdődött számunkra a második játékrész, ugyanis védőnk, Aleksandar Jovanovic megkapta második sárga lapját (a visszajátszásból úgy tűnt, kicsit szigorú volt a játékvezető), és az öltözőbe kényszerült. Megfogyatkozva folytattuk, és így nagyon nehézé vált a találkozó. Az emberelőny nagyobb önbizalmat adott a hazaiaknak, még nagyobb fokozatra kapcsoltak és folyamatosan veszélyt jelentettek. A Loki azonban hősiesen állta a rohamokat, nem igazán tudta az Újpest átjátszani a védelmünket, ha mégis kapura lőtt, akkor Polekszics a helyén volt. Akár vezetéshez is juthattunk volna, ha Sidibe helyzete bemegy, ehhez képest a rendes játékidő végén a hazaiak egy szerencsés góllal (a lövés megpattant egy védőnkön, és ez becsapta kapusunkat) megszerezték a győztes gólt.