Vajda Botond: Minden adott, hogy a munkára koncentráljunk

Az U21-es válogatottban való szereplés miatt két nappal később csatlakozott a Lokihoz Vajda Botond, akit az ausztriai edzőtáborban kérdeztünk arról, hol tart most a csapat.

Valóban nem voltam ott az alapozás elején, hisz két felkészülési meccsen is pályára léphettem a korosztályos nemzeti tizenegyben. Mindig szeretek a válogatottnál lenni, és bár az eredmények ezúttal sajnos nem alakultak jól a számunkra, így is sok tapasztalatot lehetett szerezni és fejlődni is tudtunk – fogalmazott Vajda, aki elmondta, kemények az edzések a Lokinál, így véleménye szerint nem lesz baj a fizikai állapottal. – Új a stáb és a játékrendszer is megváltozott, szóval ennek a gyakorlásán van most a fő hangsúly. Remek körülmények között készülhetünk, minden adott, hogy száz százalékosan csak a munkára koncentráljunk. Sok a labdás edzés, de taktikailag is próbálnak minket fejleszteni, emellett persze erőnléti tréningek is vannak. Azt gondolom, maximálisan fel tudunk készülni a július végi bajnoki rajtra.

Venezuelai válogatott védőt igazolt a DVSC

Klubunk szerződtette a 4-szeres venezuelai válogatott Josua Mejíast. A 28 esztendős, 185 cm magas belső védő a legutóbbi szezont a görög első osztályú Kallithea együttesénél töltötte, 24 mérkőzésen lépett pályára, 1 gólpasszt is jegyzett.

Josua Mejías egészen fiatalon, 19 évesen került a spanyol Leganeshez, kölcsönben szerepelt többek között az FC Cartagena, a Gimnàstic, az Atletico Madrid B és a Malaga csapatában is. 2021-ben az izraeli élvonalbeli Beitar Jerusalem szerződtette, két esztendővel később igazolt Görögországba. Összességében az izraeli és a görög első osztályban, valamint a Malaga színeiben a spanyol másodosztályban is tapasztalatokat szerzett, 11-szer szerepelt a venezuelai U20-as nemzeti csapatban, 4-szer pedig hazája A-válogatottjában is pályára lépett. Üdv a Lokiban!

Megérkezett a Loki Ausztriába

Hosszú út van játékosaink mögött, akik vasárnap délután megérkeztek a közel kéthetes edzőtábor helyszínére, Waidhofen an der Ybbs városába. A szállás elfoglalása utána egy átmozgató edzés szerepel a csapat programjában.

További képek: DVSC Facebook

Irány Ausztria!

Vasárnap kora reggel elindult a DVSC labdarúgócsapata az ausztriai edzőtáborba, játékosaink két hétig készülnek majd Waidhofen an der Ybbs városában. A tréningek mellett természetesen edzőmeccseket is játszik a Loki, amely a tervek szerint a Csíkszereda, a CFR Kolozsvár és a cseh Sigma Olomouc csapatával is összecsap.

Az edzőtáborba utazó keret: Pálfi Donát, Engedi Márk, Erdélyi Benedek, Balogh T. Márk – kapusok, Fábián Bence, Hornyák Csaba, Grassi Elia, Mona Árpád, Asztalos Noel, Lang Ádám, Szakál Dénes, Batik Bence, Kusnyir Erik, Gyenti Kristóf, Szécsi Márk, Tercza Gergő, Bökönyi Martin, Szuhodovszki Soma, Vajda Botond, Szűcs Tamás, Doktor Zsolt, Amos Youga, Bodnár Balázs, Cibla Flórián, Dzsudzsák Balázs, Kocsis Dominik, Egri Imre, Nyikos Botond, Batai Tamás, Bárány Donát, David Nwachukwu, Kaye Shedrach, Yacouba Silue – mezőnyjátékosok.

Zalaegerszegen kezdjük a bajnokságot

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a 2025/2026-os idény sorsolását, melyből kiderült, hogy csapatunk a Zalaegerszeg otthonában lép pályára a fizz liga 1. fordulójában (július 25-27.)

  1. forduló: Zalaegerszeg-DVSC (július 26.)
  2. forduló: DVSC-MTK (augusztus 2.)
  3. forduló: Kazincbarcika-DVSC (augusztus 9.)
  4. forduló: DVSC-Nyíregyháza (augusztus 16.)
  5. forduló: Puskás Akadémia-DVSC (augusztus 23.)
  6. forduló: DVSC-Ferencváros (augusztus 30.)
  7. forduló: Kisvárda-DVSC (szeptember 20.)
  8. forduló: Diósgyőr-DVSC (szeptember 27.)
  9. forduló: DVSC-Győr (október 4.)
  10. forduló: Paks-DVSC (október 18.)
  11. forduló: DVSC-Újpest (október 25.)
  12. forduló: DVSC-ZTE (november 1.)
  13. forduló: MTK-DVSC (november 8.)
  14. forduló: DVSC-Kazincbarcika (november 22.)
  15. forduló: Nyíregyháza-DVSC (november 29.)
  16. forduló: DVSC-Puskás Akadémia (december 6.)
  17. forduló: Ferencváros-DVSC (december 13.)
  18. forduló: DVSC-Kisvárda (december 20.)
  19. forduló: DVSC-Diósgyőr (január 24.)
  20. forduló: Győr-DVSC (január 31.)
  21. forduló: DVSC-Paks (február 7.)
  22. forduló: Újpest-DVSC (február 14.)
  23. forduló: Zalaegerszeg-DVSC (február 21.)
  24. forduló: DVSC-MTK (február 28.)
  25. forduló: Kazincbarcika-DVSC (március 7.)
  26. forduló: DVSC-Nyíregyháza (március 14.)
  27. forduló: Puskás Akadémia-DVSC (március 21.)
  28. forduló: DVSC-Ferencváros (április 4.)
  29. forduló: Kisvárda-DVSC (április 11.)
  30. forduló: Diósgyőr-DVSC (április 18.)
  31. forduló: DVSC-Győr (április 25.)
  32. forduló: Paks-DVSC (május 2.)
  33. forduló: DVSC-Újpest (május 16.)

A bajnoki idény a július 26-i hétvégén veszi kezdetét, az idei utolsó, vagyis a 18. forduló hivatalos játéknapja december 20. A tavaszi szezon a január 24-i hétvégén indul, a bajnokság 33., vagyis utolsó fordulójának hivatalos játéknapja május 16.

A pontos dátumokat és kezdési időpontokat a jogtulajdonos M4 határozza meg a későbbiekben.

Videó! Melyik volt a szezon legszebb DVSC-gólja?

Bár nem sikerült úgy a szezon, ahogy mindenki szerette volna, azért bőven akadtak az idényben szép debreceni találatok. Ezekből válogattunk, és arra kérnénk szurkolóinkat, hogy kommentben írják meg, melyik tetszett a legjobban közülük!

Brandon Domingues töltötte a legtöbb időt a pályán

Véget ért az OTP Bank Liga 2024/2025-ös szezonja, melynek végeztével megvizsgáltuk, mely játékosunk töltötte a legtöbb időt a pályán.

Az élen ezúttal Brandon Domingues végzett. A francia-portugál kettős állampolgárságú játékos igazi vezére volt a Lokinak, a 33 találkozóból 31 alkalommal kapott szerepet. A pályán 2467 percet töltött, ez idő alatt 12 gólt szerzett és 3 asszisztot osztott ki, a Ferencváros és a Zalaegerszeg elleni duplájára bizonyára sokáig emlékeznek majd a szurkolók.

A második legtöbb időt Szűcs Tamás játszotta, egészen pontosan 2190 percet. A 20 esztendős középpályás tavaly nyáron Koppenhágából érkezett a Lokihoz, melynek színeiben már rögtön az első találkozón kezdőként kapott szerepet. A csupaszív, lehetetlent nem ismerő labdarúgó háromszor volt eredményes az elmúlt szezonban, az MTK ellen szerezte meg élete első NB I-es találatát, majd a szintén az MTK-nak és a Zalaegerszegnek is betalált.

A harmadik legtöbbet játszó futballista Bárány Donát lett, 2102 perccel. A szezon során bár több alkalommal is sérüléssel bajlódott, így is 28 találkozón kapott szerepet. A 24 éves csatár gólérzékenységére ezúttal sem lehetett panasz, 4 asszisztja mellett 13-szor volt eredményes, mellyel elnyerte a házi gólkirályi címet. Játékosunk valóban jó szezont tudhat maga mögött, hisz teljesítményének köszönhetően idén a Zilahi-díjat is átvehette. Támadónk az egész mezőnyt tekintve a második legtöbb gólt szerezte, míg a legtöbb gólpasszt a 2024/25-ös bajnokság során Dzsudzsák Balázs adta, aki 11 alkalommal szolgálta ki gólt érően a társakat.