Összeállt a DVSC felkészülésének további menetrendje: pénteken délután útra kel a csapat, a fővárosban éjszakázik, majd szombaton 10 órától edzőmérkőzést vív a jó erőkből álló, immár NB I-es Vasas ellen Budapesten.
A találkozó után a debreceni küldöttség Ausztria felé veszi az irányt, a külhoni edzőtábor egy bő hétig tart majd. Ez idő alatt több nemzetközi felkészülési összecsapást is vív a gárda, elsőként jövő hét csütörtökön a ciprusi első osztályú Arisz Limasszol ellen.
A mieink komoly munkát végeznek majd Ausztriában, emellett ezek a napok nagyon fontosak lesznek a csapat összekovácsolása szempontjából is.
Mint azt hírül adtuk, Jeremiás Gergő távozott a DVSC II. NB III-as együttesétől. Utódja a kis Loki eddigi asszisztens trénere, Máté Péter lesz.
Az új vezetőedző játékosként egykoron oszlopa volt a DVSC védelmének, megfordult Angliában is, edzői karrierje pedig most új szintre lépett. Máté Péter munkáját Árva Norbert segíti majd.
A korábban a felnőtt gárda szakmai stábjában dolgozó, nemrégen pedig az NB III-as együttes irányításával megbízott Jeremiás Gergő nem Debrecenben folytatja pályafutását. A Lokit 2021-ben megbízott vezetőedzőként két NB I-es mérkőzésen irányító fiatal szakember az NB II-es Szentlőrinc trénere lesz.
– Nagyon köszönöm a DVSC-nek a bizalmat és a lehetőséget, nagyon sokat tanultam az itt töltött időszakban. Edzői karrierem most újabb mérföldkőhöz ért, új, szép kihívásként tekintek a szentlőrinci munkára – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Jeremiás Gergő.
Véglegessé vált a DVSC vezetőedzőjét, Joao Janeirót segítő szakmai stáb összetétele. A portugál trénerrel asszisztens edzőként dolgozik a szintén portugál Daniel Castro, aki korábban hazáján kívül többek között megfordult Romániában, Kínában és az Egyesült Arab Emirátusokban is. Szintén a stáb tagja Töreki Amand, aki korábban Sopronban, a Haladásban, illetve a Győri ETO-ban is futballozott, ám már edzői pályafutását építi.
A stáb tagja maradt Dombi Tibor és Száraz Ádám, a kapusedzői teendőket a továbbiakban Balogh János, a Loki korábban válogatottságig jutott hálóőre látja el.
Lejátszotta a Loki szombat délelőtt Pallagon a nyári felkészülési időszak első edzőmeccsét, mégpedig az NB III-as Sényő ellen. Joao Janeiro vezetőedző a nagy hőségben is viszonylag gyors játékot várt a csapattól, amelyben helyett kapott a próbajátékon lévő egykori debreceni nevelés, az Ausztriából visszatérő 20 éves Major Sámuel is. Kisebb sérülés miatt nem lépett pályára viszont David Babunski, Bárány Donát és Poór Patrik sem.
A találkozót a 3. percben a brazil Charleston szöglet utáni fejes gólja nyitotta, majd félóra elteltével egy szép kényszerítő végén Szécsi Márk zörgette meg a hálót. A félidő hajrájában egy látványos támadás lezárásaként Bévárdi Zsombor volt eredményes, közvetlenül a szünet előtt pedig Rácz Balázs értékesített egy büntetőt (4-0).
A második játékrészt egy másik Loki kezdte, de ez az összeállítás sem volt kevésbé hatékony: a 49. minutumban Sós Bence rúgott be egy 11-est, majd a 72. és a 76. percben Dorian Babunski duplázott. A mérkőzést végül a szintén duplázó Sós Bence zárta le, nem sokkal a vége előtt az ő góljával alakult ki a 8-0-ás végeredmény. A következő felkészülési összecsapást a tervek szerint jövő hétvégén Budapesten vívja a Loki a Vasas ellen.
Sajtótájékoztatót tartott pénteken a DVSC, mégpedig a csapat jövőjét igencsak meghatározó témákat érintve. Az eseményen Makray Balázs cégvezető hivatalosan is bemutatta az új vezetőedzőt, a portugál Joao Janeirót, valamint a klub új klubigazgatóját, az örmény Hayk Hovakimyant. Kiderült az is, hogy lesz edzőtábor, Dzsudzsák Balázs pedig továbbra is a Lokit erősíti, a csapatkapitánnyal szerződést hosszabbított a klub.
Makray Balázs elmondta, hogy egy intenzív folyamat zajlott, zajlik a klubnál, amely folyamat minden szereplője elkötelezett a DVSC iránt, és ez egyben egy hosszú távú partnerség a várossal és az egyetemmel is. A cégvezető hozzátette, hogy egy több ütemű szindikátusi szerződés köttetett a befektetővel, melynek első szakasza szerdán már realizálódott is, a klub költségvetése pedig emelkedni fog. A cégvezető bejelentette, hogy a Loki július 9. és 16. között ausztriai edzőtáborba vonul, amely nagyban segíti majd a szakmai munkát.
Hayk Hovakimyanról Makray Balázs elmondta, hogy nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, dolgozott többek között a Paris FC és az FC Noah sportigazgatóságán is. A klubigazgató arról beszélt, hogy immár 2 hete a városban van, tapasztalatot gyűjt, és rendkívül elégedett a debreceni körülményekkel. – Ahhoz, hogy az akadémia tovább fejlődhessen, komoly szakmai támogatásról fogunk gondoskodni – mondta Hayk Hovakimyan. A felnőtt gárdáról az a véleménye, hogy sok munkával akár a nemzetközi szint is elérhető lesz idővel, és meg is akarják erősíteni a csapatot. A jövő héten terítékre kerülnek majd az igazolások is, s miután közeleg a bajnoki rajt, fontos lesz az ausztriai edzőtábor.
A klubigazgató bejelentette, hogy a játékoskeret kialakítása még folyamatban van, de az már biztos, Dzsudzsák Balázs a Lokiban folytatja pályafutását. A további döntések a jövő hét elején válnak majd nyilvánossá.
Az 1+1 évre szerződött Joao Janeiro vezetőedző arról beszélt, büszke arra, hogy a Debrecent, egy ilyen sikeres klubot képviselhet. Szerinte nagyon ritka, hogy ilyen sok saját nevelésű játékos szerepel egy futballcsapatban, mint a DVSC-ben, és ezt szeretné fenntartani. – A jó nem elég, a maximumra van szükség – szögezte le a tréner, aki teljes erőbedobást vár magától és a csapattól is.
Elkészítették csütörtökön az MLSZ-ben az OTP Bank Liga 2022/23-as idényének sorsolását. Kiderült, hogy a DVSC Kisvárdán, tehát Joao Janeiro vezetőedző volt csapata ellen játssza első mérkőzését a július utolsó hétvégéjén kezdődő szezonban.
A Loki első hazai találkozóján, a 2. fordulóban az újonc Kecskemétet fogadja, majd a Vasas látogat Debrecenbe. A 4. körben együttesünk Mezőkövesdre látogat. A pontos időpontbeosztás később készül el.
LABDARÚGÓ NB I, 2022–2023 MENETREND 1. FORDULÓ Július 30. Kecskemét–Vasas Kisvárda–DVSC Újpest–Mezőkövesd Ferencváros–Puskás Akadémia Budapest Honvéd–ZTE Paks–Mol Fehérvár
Nem ilyen szezonra számított Szécsi Márk, aki a 2021/2022-es bajnokság nagy részében sérülés miatt nem tudott a csapat segítségére lenni. A DVSC támadóját március közepén műtötték a térdével, így a kiírás utolsó 11 meccsét csak a lelátóról figyelhette.
– Amikor véget ért a szezon, Száraz Ádámmal, Jeremiás Gergővel és Takács Dániellel folytattam a rehabilitációt, majd a pályán is elkezdtem a labdás gyakorlatokat. Az volt a célom, hogy százszázalékos állapotba kerüljek, mire elkezdődik a felkészülés. Ez szerencsére sikerült, a nyári szünet utolsó hetében már teljes értékű munkát végeztem, így azt mondhatom, hogy a sérülésem a múlté. Nagyon bízom benne, hogy sérülésmentes lesz az előttem álló bajnokság. Szeretnénk minél jobb pozícióban végezni a tabellán, ehhez pedig gólokkal, gólpasszokkal járulnék hozzá – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Szécsi Márk, aki végezetül elmondta, Joao Janeiro rövid, pörgős edzéseket vezényel a csapatnak, és világosan elmondta, mit szeretne viszontlátni a pályán a játékosoktól.
A Nyírmadai ISE és Nyírmada Város Önkormányzata meghívására június 25-én Nyírmadán vendégeskedett a DVSC Öregfiúk.
A jó hangulatú gálamérkőzésen potyogtak a gólok, összesen kilenc találatot láthatott a nagyérdemű. Az összecsapásra kilátogató szurkolók elégedetten konstatálhatták, hogy olyan egykori rettegett debreceni csatárok, mint Kerekes Zsombor, Igor Bogdanovics vagy Ibrahima Sidibe rohamozták a nyírmadai kaput.
Mindkét csapat elsősorban a támadásokra fektetett nagyobb hangsúlyt, amelynek következtében egy 2×30 perces, igazán élvezetes találkozót láthatott a publikum.
A gálát a résztvevők kötetlen beszélgetéssel és közös vacsorával zárták, melyet ezúton is köszön a DVSC Öregfiúk!
A stabil gazdasági és szakmai háttér további javítása érdekében fontos változások történtek a DVSC-nél. A hétfői sajtótájékoztatón kiderült, klubunknak immár új tulajdonosa és vezetőedzője van. Kósa Lajos, az eddig a Futball Zrt. többségi tulajdonosaként ismert DVSC Egyesület elnöke elmondta, hogy lezárult egy korszak és egy másik kezdődik a Loki életében. Az elnök arról is beszélt, hogy az előző két évben teljesültek a klub céljai, hiszen sikerült kiesés után egyből feljutni, és 7. helyen végezve bent is maradni az NB I-ben. Kósa Lajos hozzátette: mindvégig tudni lehetett, hogy a további előrelépéshez új befektetőt, partnert kell keresni. Ez mostanra megtörtént. Az elnök megköszönte a munkát a távozóknak, többek között Szabó Péter eddigi igazgatótanácsi elnöknek, Ábrók Zsolt eddigi cégvezetőnek, Tőzsér Dániel immár volt sportigazgatónak, illetve Joan Carrillo eddigi vezetőedzőnek.
Az őrségváltás és komoly nemzetközi célok jegyében Kósa Lajos bemutatta a DVSC Futball Zrt. Igazgatótanácsának új elnökét, Ike Thierry Zaengelt, a cégvezető pedig mostantól Makray Balázs. Ike Thierry Zaengel a tájékoztatón leszögezte: – Az elgondolkodásunk az, hogy az akadémiára is nagy figyelmet kell fordítani, hiszen nincs olyan szuperklub a világon, amelynek nincs jól működő akadémiája – mondta Zaengel. A debreceni létesítmények az új elnök szerint egyedülállók nemzetközi viszonylatban is, tehát minden adott a munkához. Ike Thierry Zaengel 2004 óta van benne nemzetközi futball világában, a magyarországi vállalkozás is kapcsolatban lesz a nemzetközi labdarúgó- és üzleti élettel. – A Debrecen számunkra egy hosszútávú projekt, fogunk tudni olyan játékosokat hozni, akik akár két éven belül visszahelyezhetik oda a DVSC-t, ahol egykoron volt – jelentette ki az igazgatótanács új elnöke.
IKE THIERRY ZAENGEL
Ike Thierry Zaengel üzletember, nemzetközileg ismert tranzakciós tanácsadó, akinek fő szakterületei a szálloda-, a szórakozató-, a média-, illetve a sportipari befektetések. 2002-től a globális befektetési piac legnagyobb szereplőinél (Colony Capital, majd ezt követően Quatar Investment Authority) dolgozott vezető beosztásokban és személyesen működött közre több ikonikus tranzakcióban, többek között a londoni Harrod’s, a Miramax Film, Paris Saint-Germain vagy az Accor szállodalánc értékesítésében. A QIA-nél eltöltött időszakában közel 600m EUR értékű befektetést felügyelt, mindezek mellett közeli, bizalmi tanácsadójává vált több, globális befektetői csoportnak, köztük számos közel-keleti uralkodó családnak is. Jelenleg Párizs és Budapest között felváltva tölti idejének jelentős részét.
Megtörtént az új vezetőedző bejelentése is: a jövőben a portugál Joao Janeiro irányítja a Lokit, aki szigorú, a technikás focit előtérbe helyező edző. A tréner korábban Szegeden edzősködött, tavaly remekelt a Kisvárdával, idén tavasszal pedig a dunaszerdahelyi DAC-ot tréningezte.
Papp László polgármester arról beszélt, hogy amikor a DVSC kiesett, a városnak több feladatot kellett vállalni a Loki életében, azonban nem volt kétséges, hogy új lehetőségeket kell keresni. Elmondta, hogy a DVSC Egyesület és az önkormányzat gazdasági ereje egyelőre kevés a további előrelépéshez, ezért kellett új partnert bevonni. A polgármester leszögezte, hogy neki is lelkiismereti kérdés volt a döntés meghozatala, azonban úgy érzi, hogy ezzel a váltással, az új üzleti partnerrel az európai klubfutball szerves részévé válhat a Loki. Papp László bejelentette, hogy a következő 3 évben a klub finanszírozását az új üzleti partner, az új tulajdonos vállalta, azonban maga a polgármester is sokat fog dolgozni azon, hogy a Loki még több támogatóra leljen. Az új tulajdonos már megvásárolta a klub részvényeinek 13 százalékát, hamarosan megveszi a DVSC Egyesület részét is, így rövid időn belül többségi tulajdonossá válhat, azonban a város nem kívánja értékesíteni a részvényeit, mintegy 25 százalékban ezután is tulajdonos marad.
A polgármester elmondta azt is, megvan a lehetőség arra is, hogy ha a tervek netán nem teljesülnek, a részvények névértéken visszavásárolhatók. – A cél az, hogy nemzetközileg is sikeres klub épüljön Debrecenben. Egy dolog van, ami elfogadható, az a siker – nyomatékosította álláspontját Papp László. A polgármester arra kérte a szurkolókat, hogy adjanak esélyt és bizalmat ennek a projektnek.
Az MLSZ pénteki tájékoztatása szerint június 30-án, csütörtökön 11 órától készítik el az OTP Bank Liga 2022/23-as bajnoki idényének sorsolását, tehát akkor derül ki, csapatunk mely gárda ellen és hol kezdi a pontvadászatot július utolsó hétvégéjén.
A Loki második nyári érkezője a 24 esztendős Meldin Dreskovic. A montenegrói bajnokcsapattól igazolt játékos nagy lelkesedéssel vetette bele magát a nyári felkészülésbe.
– Nagyon jók az eddigi benyomásaim. Montenegró után nagy különbséget látok a két ország futballkultúrája között. Profi körülmények fogadtak, és boldog vagyok, hogy egy olyan klubhoz tartozhatok, melynél mindent megtesznek a játékosokért a labdarúgás és az élet terén egyaránt – fogalmazott Meldin Dreskovic, aki elsőként arra törekszik, hogy kölcsönösen minél jobban megismerkedjen az új csapattársaival. – Fontos, hogy együtt lélegezzünk, ha egy sikeres szezont szeretnénk produkálni. Ezt követően minden tőlem telhetőt igyekszem megtenni a csapatért. Bízom benne, jó és sérülésmentes bajnokság előtt állok.
Érdekesség, hogy Meldin Dreskovic az elmúlt idényben mindössze egyetlen sárga lapot kapott belső védőként. – Mivel tavaly Montenegró legjobb csapatában játszottam, nem sok olyan helyzetbe kerültem, ahol sárga lapot kaphattam. A labdát többnyire mi birtokoltuk, így ez a fő oka a kevés lapnak. Remélhetőleg ez idén Debrecenben is így lesz.