A Győrben játszott döntetlennel (0-0) a DVSC egy ponttal közelebb került riválisaihoz a tabellán. A Loki rengeteg helyzetet dolgozott ki a találkozón, ám ezek sajnos kimaradtak, igaz, a védelem jól működött, nem kapott gólt a csapat. Ennek megfelelően 70-szeres válogatott középső védőnk, Lang Ádám az M4 Sportnál, a csakfoci.hu-nál és a Nemzeti Sportnál is bekerült a 24. forduló álomcsapatába.
Az elmúlt hétvégén ismét szerepet kaptak a másodosztályban és harmadosztályban kölcsönben futballozó labdarúgóink.
A BVSC Zugló hazai pályán fogadta a Békéscsaba együttesét. A hazaiaknál a kezdőcsapatban kapott helyet Erdélyi Benedek, Batai Tamás és David Nwachukwu is. Előbbi két labdarúgó végig a pályán volt, míg utóbbi 84 percet játszott. A Békéscsabában Gyenti Kristóf és Kohut Máté is csereként kapott szerepet. A találkozó 1-0-s BVSC-győzelemmel ért véget.
A Mezőkövesden futballozó Cibla Flórián gólpasszal vette ki a részét a Honvéd elleni 2-0-s sikerből, kölcsönjátékosunk 79 percet töltött a pályán.
Ami az NB III-ban szereplő játékosainkat illeti, Engedi Márk végigvédte a Szeged elleni, 1-1-es döntetlennel végződő találkozót, míg a Karcagban Fábián Bence és Szakács Levente 90 percet töltött a pályán a Diósgyőr II. elleni, 2-2-es összecsapáson.
Az Eger SE otthonában lépett pályára vasárnap délután a DVSC II. A kis Loki 18 ponttal a 14. helyről kezdte az NB III. Észak-keleti csoportjának 20. fordulóját, a házigazda Eger 24 egységgel a 8. pozícióban volt. Nem várt tehát könnyű meccs Máté Péter vezetőedző legénységére, de a tavasszal mutatott játék bizakodásra adott okot.
A mérkőzésen aztán rengeteg volt a párharc, kemény volt a küzdelem. Gólt az első félidő végén Egri Imre révén a kis Loki tudott szerezni, amely végül ezzel a találattal értékes győzelmet aratott.
Máté Péter: Az első helyzet a mienk volt, azt kihagytuk, de aztán sikerült megszereznünk a vezetést. Kellemetlen, agresszív ellenféllel játszottunk, sok volt párharc, a beívelés. Nekünk jó átmeneteink voltak, akadt több nagy lehetőségünk is, összességében sokat tettünk azért, hogy három ponttal tudjunk távozni Egerből. Gratulálok a srácoknak!
NB III., Észak-keleti csoport, 20. forduló.
Eger-DVSC II. 0-1 (0-1).
Eger, 200 néző. Vezette: Kreitl T.
DVSC II.: Pálfi – Farkas T. (Perpék, 76.), Pellumbi, Grassi (Mona, 67.), Brazhko, Sain (Polozhyi, 67.), Gellén, Tercza, Egri (Patai, 88.), Regenyei, Shedrach. Vezetőedző: Máté Péter.
Az idén még veretlen, jól szereplő Győr otthonában lépett pályára pénteken a DVSC. A régebben sérült Ferenczi János, Kusnyir Erik, Batik Bence és Yacouba Silue nem léphetett pályára, Megyeri Balázs és Szuhodovszki Soma betegség miatt hiányzott, ráadásul többen is sérüléssel bajlódva vállalták a játékot. A kezdőcsapatban ott volt a Győr ellen rendszeresen gólt szerző Bárány Donát is.
A mérkőzés legelején kiegyenlített volt a játék képe, az első nagyobb helyzetet a 16. percben a Loki dolgozta ki, de Vajda Botond beadása után Brandon Domingues egy blokk miatt nem tudott a kapuba lőni, a szöglet után pedig Amos Youga lőtt fölé. A félidő közepére már egyértelmű volt a DVSC fölénye, mindenben jobb volt csapatunk, tényleg csak a gól hiányzott.
A 30. percben Amos Youga bombája nem sokkal kerülte el a kaput, a 31. minutumban Maurides fejese sem, majd a szünet előtt Hegyi Krisztián védett bravúrral Gavric ziccerénél. Jobb volt a Loki, de a hosszabbításban Bárány Donát helyzete is kimaradt, pihenőig nem esett gól.
A második játékrész elején a győri Njie fejelt mellé közelről, nagy lehetőség volt. Továbbra is voltak ígéretes akciói a mieinknek, az 54. percben Brandon Domingues lövését védte a kapus. Az 57. percben ismét a hazai kapus, Petras volt a főszereplő, Domingues ziccerénél kétszer is hárított. A 62. percben Bárány Donát nagy helyzetben centiket tévedett, majd érkezett a pályára Dzsudzsák Balázs és Szűcs Tamás is.
Az utolsó félórában tovább élesedett a küzdelem, a 72. percben Szűcs Tamás járt közel a gólhoz. A hajrában aztán mindkét csapat próbálkozott még, de végül maradt a döntetlen, pedig a helyzetek és a játék alapján a Loki győzelmet érdemelt volna.
Folytatás a válogatott meccsek után, március 28-án Kecskeméten.
Mesterszemmel
Borbély Balázs: Helyzetekben gazdag, jó iramú mérkőzés volt. Az első félidőben a Debrecen jól játszott, meg is lepett minket az 5 védős felállással. Szünet után kissé beszorultunk, de nekünk is voltak veszélyes ellentámadásaink. Az utolsó félórát már kontrollálni tudtuk, összességében lehet, hogy a DVSC kicsit közelebb állt a győzelemhez.
Nestor El Maestro: A játékosaim szervezetten, szenvedéllyel futballoztak, ahogy haladt előre a meccs, egyre több kvalitást mutattak. Közelebb álltunk a gólszerzéshez, ma mi voltunk a jobbak, mégis egy ponttal kell hazatérnünk. Folytatjuk a küzdelmet.
OTP Bank Liga, 24. forduló.
Győr-DVSC 0-0.
ETO Stadion, 2890 néző. Vezette: Rúsz M.
Győr: Petras – Marku (Sahli, 46.), Heitor, Szépe, Stefulj – Anton, Tóth R. – Ouro, Gavric, Bumba (Bánáti, 90.) – Njie (Krpic, 77.). Vezetőedző: Borbély Balázs.
DVSC: Hegyi – Szécsi, Castegren, Lang, Hoffmann, Vajda (Kocsis D., 81.) – Youga, Malinov (Szűcs T., 62.), Domingues – Bárány (Dzsudzsák, 62.), Maurides. Vezetőedző: Nestor El Maestro.
Sárga lap: Anton (20.), Tóth R. (29.), Stefulj (44.), Marku (45.), Krpic (78.), Ouro (90.), illetve Malinov (18.), Dzsudzsák (66.), Youga (86.).
Győrben folytatja a bajnoki küzdelmeket a DVSC, amely pénteken 18 órakor lép pályára az idén veretlen ETO otthonában. A mérkőzés kapcsán Nestor El Maestro vezetőedző nyilatkozott.
– Nagyon remélem, hogy a srácok túltették magukat a Ferencváros elleni vereségen. Előre kell tekintenünk és örülünk annak, hogy hamar jön a következő találkozó, mivel így nem volt más választásunk, mint hogy magunk mögött hagyjuk a vereséget és az előttünk álló mérkőzésre koncentráljunk. A futballban nincs megállás, mindig jön a következő meccs. A hét elejétől fogva az ETO elleni találkozóra fókuszálunk. Nem volt túl sok napunk a felkészülésre, főként a regenerálódásra és a pihenésre jutott idő az elmúlt napokban. Fontos, hogy frissen és újult erővel tudjunk nekivágni a péntek esti mérkőzésnek. Rossz periódusban vagyunk, s mindent meg kell tennünk azért, hogy a lefelé ívelő eredménysort megállítsuk, mivel egyre inkább fogynak a meccsek. Felkészülten érkezünk a pénteki találkozóra. Ebben a bajnokságban minden mérkőzés szoros. A Ferencváros elleni találkozó után a részletekről beszéltem, valamint arról, hogy a teljesítményünk nem volt rossz. Ugyanakkor most már határozottan nem a teljesítményről kell beszélnünk, hanem arról, hogy hogyan tudjuk ezt pontokra váltani. Minden pillanatban ott kell lennünk, harcolnunk kell és egy nagy adag motivációval és összetartással meg kell próbálnunk jó eredményt elérni. A válogatott szünetet pedig arra kell használnunk, hogy újra magunkra találjunk és pozitívan vágjunk neki a szezon utolsó fordulóinak – mondta a Loki trénere.
Március 16-án, vasárnap 14 órától az Eger SE otthonában lép pályára a DVSC II. A kis Loki 18 ponttal a 14. helyről kezdi az NB III. Észak-keleti csoportjának 20. fordulóját, a házigazda Eger 24 egységgel a 8. pozícióban van. Nem lesz könnyű dolga tehát Máté Péter vezetőedző legénységében, de a tavasszal mutatott játék bizakodásra adhat okot.
Győrben folytatja a bajnoki küzdelmeket a DVSC, amely pénteken 18 órakor lép pályára az idén veretlen ETO otthonában. Szokás szerint igyekszünk információkkal szolgálni a csapatot elkísérő szurkolóknak.
A rendezők felhívják mindenkinek a figyelmét, hogy a beléptető rendszer alkalmazása, illetve a szigorú csomag- és ruházatátvizsgálás miatt a beléptetés esetlegesen lassabban fog történni. Ezért kérik a szurkolókat, hogy időben induljanak el a mérkőzésre és elővételben vásárolják meg a belépőjegyüket. A belépőket online itt lehet beszerezni. Aki nem érkezik időben, annak a szervezők és a rendezők nem tudják garantálni a bejutást a mérkőzés kezdetéig. A beléptetéskor a biztonsági személyzet kiemelt figyelmet fog fordítani a pirotechnikai eszközök kiszűrésére, a stadionba történő bejuttatásának megakadályozására.
A stadion kapuit 17:00 órától nyitják meg a szurkolók számára. A vendégdrukkerek a mérkőzésre történő érkezésének megkönnyítése érdekében az alábbi útvonalakat ajánlják a stadion megközelítésére:
M1. Autópálya 115 km. szelvénye – 81. számú főút 80. km szelvény Sashegyi kihajtó (Győrszentiván, Ipari Park) – Hecsei út – Hűtőház út utca – Kandó Kálmán út – Puskás Tivadar út – Kiskút Liget – Nagysándor József út – ETO Stadion.
M1. Autópálya 107 km. szelvénye – M19. Autóút – 1. számú főút – Pesti út – Tóth László út – Nagysándor József út – ETO Stadion.
Telkiben tartott edzőtábort a hazai rendezésű elitkörre készülő férfi U19-es válogatott. A nemzeti csapat keretének tagja két DVSC-s tehetség, a kölcsönben Mezőkövesden szereplő Hornyák Csaba és a szintén kölcsönben Tiszakécskén védő Engedi Márk is.
Idei első összetartásán van túl a férfi U19-es válogatott, Jeremiás Gergő szövetségi edző 28 játékost hívott meg a programra, s ezt követően hirdeti majd ki az elitkörben szereplő együttes keretét. Az összetartáson a külföldi klubokban szereplő futballisták még nem vettek részt, a légiósokra csak az Eb-selejtező tornán számíthat a szakmai stáb.
Az összetartást követően az elitkörben szereplő keret tagjai március 16-án találkoznak, onnantól kezdve már Debrecenben készül a nemzeti együttes. A mérkőzéseit Balmazújvárosban és Nyíregyházán játszó U19-es magyar válogatott Ausztriával, Dániával és Izlanddal került egy csoportba, ahonnan a csoportgyőztes kvalifikálja magát a korosztályos Európa-bajnokságra. A játéknapok: március 19., március 22., március 25.
Az U21-es korosztályos magyar válogatott kétfelkészülési mérkőzést játszik márciusban Spanyolországban, az ellenfél Izland és Írország lesz. A nemzeti csapatba meghívót kapott a DVSC két ifjú kitűnősége, Szűcs Tamás és Vajda Botond is. Játékosainknak sok sikert kívánunk!
A program.
2025. március 21. 14:00 Izland – Magyarország San Pedro Del Pinatar, Spanyolország
2025. március 24. 20:00 Magyarország – Írország San Pedro Del Pinatar, Spanyolország
Vedd fel a mezt! Március 12. az 1902-ben alapított DVSC születésnapja. Legyen ez a nap mostantól minden évben a nemzetközi Loki-nap, az a nap, mikor tanújelét adjuk annak, hogy egy család vagyunk. Bárhol is vagyunk és bármit is csinálunk, március 12-én vegyük fel a Loki-mezünket vagy a Loki-pólónkat, sálunkat, sapkánkat, és jelezzük a nagyvilágnak, hogy összetartozunk. A kezdeményezéshez csatlakozott Papp László polgármester, Ike Thierry Zaengel DVSC-elnök, Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora és Bács Zoltán kancellár, Lukács László, a Tankcsapda frontembere és Sass Dániel gasztroblogger is. Vedd fel a mezt, és légy büszke arra, hogy a DVSC drukkere vagy! Azon szurkolóink között, akik ezt itt a Facebook-oldalunkon kommentben meg is mutatják, vagy feltöltik az Instagramra a #dvscnapja hashtaggel, kisorsolunk 5 páros belépőt a Diósgyőr elleni meccsre, 5 DVSC-ajándékcsomagot és egy, a csapat által dedikált Loki-mezt is!
A nőnap tiszteletére a két csapat játékosait egy szívüknek kedves hölgy (feleség, édesanya, barátnő, testvér, leánygyermek) kísérte be a pályára a DVSC-FTC mérkőzésen. A Loki TV stábjának Vajda Botond testvére, Vajda Kinga, és Kocsis Gergő párja, a válogatott Csoboth Kevin testvére, az első gyermekét váró Csoboth Laura nyilatkozott.
Keretet hirdetett a törökök elleni Nemzetek Ligája találkozóra Marco Rossi szövetségi kapitány. Az A válogatott keretébe meghívást kapott Hegyi Krisztián, a DVSC kapusa is. Gratulálunk!
A mieink március 20-án, csütörtökön 18 órakor Isztambulban lépnek először pályára a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozón, aminek a visszavágóját március 23-án rendezik a Puskás Arénában.
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Hegyi Krisztián (DVSC), Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Kecskeméti TE), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (Standard Liege)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien). Dárdai Bence (Vfl Wolfsburg), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC). Nikitscher Tamás (Valladolid), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich Albion), Tóth Alex (Ferencvárosi TC)
Támadók: Csoboth Kevin (St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Sallai Roland (Galatasaray), Szabó Levente (Braunschweig), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)