Kusnyír Erik: Remek szezon van mögöttünk

Remek szezont tudhat maga mögött a DVSC labdarúgócsapata, amely az Újpest legyőzésével bebiztosította harmadik helyét a tabellán, és ezáltal elérte a nemzetközi kupaindulást érő helyet. Kisebb sérülése ellenére végig kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott a bajnokság során csapatunk 23 esztendős védője, Kusnyír Erik, aki a Nemzeti Sport rangsorában a legjobb jobbhátvédként bekerült az idény csapatába, az összesítésben pedig a 10. helyen zárt. Kusnyír Eriket elsőként a szezonzáró összecsapásról kérdeztünk.

Nyilván tudtuk, mekkora téttel bíró meccs előtt állunk, így akarat nélkül is volt rajtunk némi nyomás, de éreztük azt is, hogy kötelező itthon tartani a három pontot a céljaink elérése érdekében. Csodálatos hangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban, nagyon jó érzés volt 14 ezer szurkoló előtt pályára lépni egy ilyen fontos találkozón. A kezdősípszó előtt nem tudtam, hogy a 100. DVSC-meccsem következik, az összecsapás utáni vacsorán köszöntött a vezetőség, ez pedig még inkább rátett egy lapáttal az amúgy is jó kedvemre. Büszke vagyok, hogy elértem ezt a szép számot a Loki színeiben, nagyon sokat köszönhetek a klubnak és az edzőimnek egyaránt.  

Ha az egész szezont nézzük, elég felemásra sikerült. Volt, hogy a kiesés elkerüléséért harcolt a csapat, ám a bajnokság végéhez közeledve egészen más célok lebegtek a szemetek előtt…

Valóban egy hullmávasúthoz tudnám hasonlítani az elmúlt évet, viszont egyértelműen ki kell emelnem Srdjan Blagojevic érkezését, aki nagyon pozitívan hatott ránk. Rögtön fel kellett vennünk a ritmust, más taktikában, felfogásban léptünk pályára. Hatalmas érdeme van a vezetőedzőnknek abban, hogy amióta itt van, mi állunk a tabella élén.

Két komolyabb bokasérülés miatt több mérkőzésen sem számíthatott rád a szakmai stáb, ettől függetlenül így is alapember voltál. Hogyan értékeled a saját teljesítményed?

Sajnos nincs szerencsém az ilyen sérülésekkel, minden szezonban van valami problémám, ami miatt kisebb-rövidebb időre kiesek. Miután felépültem, gyorsan vissza tudtam nyerni a formám, és ezúton is köszönöm a mesternek, hogy a sérülésemet követően is számított rám és megkaptam a lehetőséget. Úgy gondolom, éltem vele, bizonyítottam, hogy a kezdőben a helyem. Nekem és a csapatnak is jól ment a játék, ráadásul a dobogón végeztünk, így minden szempontból pozitívan tekintek vissza a bajnokságra.

Kusnyír Erik végezetül elmondta, izgatottan várja, milyen ellenféllel találkozik a csapat az UEFA Európa Konferencia Ligában. – Érkezzen bárki hozzánk, egészen biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt léphetünk majd pályára a Nagyerdei Stadionban, és egyértelműen a maximumra kell törekednünk a továbbjutás érdekében.

Sylvain Deslandes távozik a DVSC-től

Elválnak a DVSC és Sylvain Deslandes útjai. A francia védő szerződése lejár június 30-án, pályafutását máshol folytatja. A 26 éves játékos 2 éve került a Lokihoz, 43 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 2 gólt szerzett. Sylvain Deslandes további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Közel egy évtizede nem jártak ennyien Loki-meccsre!

A Nagyerdei Stadion megnyitása, 2014 óta nem volt olyan magas a DVSC átlagnézőszáma, mint a nemrég véget ért bajnokságban. Jellemző, hogy az előző idényhez képest (3775) több mint 40 százalékkal(!) emelkedett ez a mutató, átlagosan 5493-an szurkoltak a Lokinak a Nagyerdei Stadionban. Ezzel a DVSC az FTC mögött toronymagasan a második legnépszerűbb csapat volt Magyarországon, a még megemlítendő Diósgyőr az NB II-ben bajnokként 3833-at átlagolt.

Fontos tény, hogy a mostani, 5493-as átlag nemcsak az előző szezonhoz képest kiemelkedő, hanem az elmúlt évtizedet tekintve is. A 2013/14-es idény második felében nyitott meg a Nagyerdei Stadion, akkor 7500 volt ez a mutató, azóta azonban egyszer sem érte el nemhogy az 5000-et, még a 4000-et sem. A kiugró érdeklődés persze nem meglepő, a Loki Srdjan Blagojevic érkezése óta Magyarország legeredményesebb együttese, de ugyanez elmondható, ha az utolsó 5, 10, 15 vagy 20 fordulót vesszük alapul. A nézőszám emelkedése fontos és örömteli, a klub azon lesz, hogy jövőre még többen járjanak DVSC-mérkőzésekre.

A DVSC átlagnézőszámai az utóbbi idényekben.

2014/15: 3803

2015/16: 3010

2016/17: 3407

2017/18: 3916

2018/19: 3543

2019/20: 3962

2021/22: 3775

2022/23: 5493

A Covid-járvánnyal terhelt 2020/21-es idényt nem vettük figyelembe. Forrás: magyarfutball.hu

Dorian Babunskit meghívták hazája válogatottjába

Dorian Babunskit ismét meghívták az észak-macedón válogatottba. A DVSC 26 éves csatára június 16-án az Ukrajna elleni, június 19-én pedig az Anglia elleni Európa-bajnoki selejtezőn léphet pályára hazája nemzeti együttesében. Dorian Babunski eddig 6-szor szerepelt az észak-macedón válogatottban.

Támadónknak gratulálunk az újabb válogatott meghívóhoz, és sok sikert kívánunk az előtte álló találkozókhoz!

Baráth Péter a Ferencvárosban folytatja

Élt opciós jogával a Ferencváros, amely szerződtette Baráth Pétert. A középpályás a tavaszi szezont kölcsönben töltötte a fővárosi zöld-fehéreknél, akik most végleg megvásárolták a játékjogát.

Baráth Péternek sok sikert kívánunk további karrierjéhez!

Stefan Loncart ismét meghívták a montenegrói válogatottba

Újra meghívót kapott a montenegrói válogatottba Stefan Loncar, a DVSC 27 éves középpályása. Játékosunkra a mieink elleni, június 17-i EB-selejtezőn és a június 20-i, csehek elleni felkészülési találkozón is számít hazája nemzeti együttese. Stefan Loncar eddig 6-szor szerepelt a montenegrói válogatottban.

DVSC-sek az elitben

Az Újpest 2-0 arányú legyőzése és a megszerzett bronzérem után nem meglepetés, hogy több választáson is ott vannak a debreceniek a legjobbak között. A csakfoci.hu-nál bekerült a 33. forduló válogatottjába Meldin Dreskovic, Dusan Lagator és Christian Manrique is, míg a Nemzeti Sport Meldin Dreskovicot, Oleksandr Romanchukot, Ferenczi Jánost, Stefan Loncart, Christian Manriquét és Dorian Babunskit is beválasztotta a hét csapatába.

A labdarúgó NB I-ben és NB II-ben szereplő játékosok szavazatai alapján a 2022/23-as bajnokság harmadik legjobb mezőnyjátékosa Dzsudzsák Balázs lett, míg a harmadik legjobb edzőnek a Loki trénerét, Srdjan Blagojevicet szavazták meg.

A HLSZ SZAVAZÁSÁNAK VÉGEREDMÉNYE
A LEGJOBB KAPUS

1. Dibusz Dénes (Ferencváros)
2. Varga Bence (Kecskeméti TE)
3. Demjén Patrik (Zalaegerszegi TE FC)

A LEGJOBB MEZŐNYJÁTÉKOS
1. Varga Barnabás (Paksi FC)
2. Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE)
3. Dzsudzsák Balázs (Debreceni VSC)

A LEGJOBB KÜLFÖLDÖN JÁTSZÓ JÁTÉKOS
1. Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)
2. Kerkez Milos (AZ – Hollandia)
3. Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)

A LEGJOBB NB II-ES JÁTÉKOS
1. Lukács Dániel (Diósgyőri VTK)
2. Beke Péter (Budafoki MTE)
3. Németh Krisztián (MTK Budapest)

A LEGJOBB 21 ÉVEN ALULI JÁTÉKOS

1. Katona Bálint (Kecskeméti TE)
2. Gruber Zsombor (Puskás Akadémia)
3. Kocsis Dominik (Budapest Honvéd)

A LEGJOBB EDZŐ 
1. Szabó István (Kecskeméti TE)
2. Bognár György (Paksi FC)
3. Srdjan Blagojevic (Debreceni VSC)

AZ IDÉNY ÁLOMCSAPATA
Dibusz Dénes (Ferencváros) – Botka Endre (Ferencváros), Samy Mmaee (Ferencváros), Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Pászka Lóránd (Ferencváros) – Banó-Szabó Bence (Kecskeméti TE), Dzsudzsák Balázs (Debreceni VSC), Szuhodovszki Soma (Kecskeméti TE) – Adama Traoré (Ferencváros), Varga Barnabás (Paksi FC), Csoboth Kevin (Újpest FC)

A LEGJOBB NŐI KAPUS
1. Bíró Barbara (Ferencváros)
2. Schildkraut Fruzsina (Haladás Viktória)
3. Emilia Dannback (Puskás Akadémia)

A LEGJOBB NŐI MEZŐNYJÁTÉKOS
1. Gődér Brigitta (Haladás Viktória)
2. Tiffany Cameron (ETO FC Győr)
3. Szabó Viktória (Ferencváros)

DVSC Labdarúgó Akadémia: három bajnokcsapat!

Nemcsak a DVSC bronzérmes felnőtt együttese remekelt az 2022/23-as szezonban, a pallagi akadémián is volt ok az örömre. A Loki utánpótlás-együttesei közül az U14-es, az U15-ös és az U16-os korosztály is megnyerte az országos kiemelt pontvadászatot, vagyis nem kevesebb, mint 3(!) bajnokcsapatot mutathat fel akadémiánk ebben az idényben. Szívből gratulálunk a játékosoknak, az edzőknek, a szülőknek, és mindenki másnak, aki tett sikerért! Bravó!

Hosszabbítottunk az edzői stábbal

2 évvel, 2025-ig meghosszabbította Srdjan Blagojevic és stábtagjai (Sasa Semeredi, Dejan Fijala) szerződését a DVSC.

A szerb vezetőedző tavaly szeptember végén csatlakozott a Lokihoz, irányításával csapatunk remekül szerepel és egyre jobban teljesít. Srdjan Blagojevic érkezése óta a DVSC 25 bajnokin 14 győzelem és 5 döntetlen mellett mindössze 6 alkalommal kapott ki, és felzárkózott az élmezőnybe.

Bronzérem és Európa! DVSC-Újpest 2-0

Úgy érkezett a Loki a 2022/23-as NB I-es bajnokság utolsó fordulójához, hogy amennyiben hazai pályán, rengeteg szurkoló előtt, elképesztő hangulatban legyőzi az Újpestet, biztosan megszerzi a bronzérmet és hosszú évek után újra kiléphet a nemzetközi porondra. A fontos összecsapást ünnepi pillanatok előzték meg, a csuklótörése miatt a kezdőcsapatból hiányzó Dzsudzsák Balázs átvehette a szezon legjobb DVSC-játékosának járó Zilahi-díjat, míg a Debsport a házi gólkirály Dorian Babunskit díjazta.

A mérkőzés elején Dusan Lagator csúsztatását védte az újpesti kapus, majd a 12. percben Stefan Loncar lövését hárította Banai. A 15. minutumban 17 méterről jutott szabadrúgáshoz a Loki, Bódi Ádám csavarása után a labda lepattant a sorfalról, Varga Kevin ismétlését pedig megfogta a hálóőr. Jó volt az iram, mindkét gárda igyekezett letámadni a másikat.

Az első félidő második felében is kemény küzdelem zajlott a pályán, viszont jött a debreceni gól! A 26. percben Ferenczi János szöglete után a hosszú oldalon Meldin Dreskovic fejelte keresztbe a labdát, a berobbanó Dusan Lagator pedig 6 méterről a kapuba bólintott (1-0). Megvolt tehát a hőn áhított vezetés, amit a szünetig meg is őrzött a csapatunk, sőt, a 39. percben Stefan Loncar révén majdnem meg is duplázta, de Banai védeni tudott. Sokatmondó, hogy a kaput eltaláló lövések aránya az első félidőben 7-0 volt…

A második játékrészre érkezett Szécsi Márk, a DVSC pedig a 47. percben Bódi Ádám által veszélyeztetett, de a kapus kiütötte a labdát. Érett a második debreceni találat, de miután csak egy gól volt az előny, koncentráltan kellett futballozni. Aztán viszont jött is a második! Az 53. percben egy bal oldali beadás után Dorian Babunski fejelt kapura, az újpesti hálóőr védett, de a kipattanót Christian Manrique értékesítette (2-0).

A 62. percben Bódi Ádám ismét nem tévedett sokat, 15 méteres lövése alig kerülte el a bal alsót. A Loki jól játszott, kézben tartotta a mérkőzést, így remek hangulat uralkodott a stadionban. Az utolsó percekre beállt Alexandros Kyziridis és Antonio Mance (majd a legvégén Dzsudzsák Balázs és Bárány Donát is), a közönség pedig ünnepelte a gárdát.

A végjáték már nem hozott újabb gólt, a DVSC magabiztosan győzött az Újpest ellen, ezzel bronzérmes lett a bajnokságban és kivívta a Konferencia Ligában való indulás jogát. Szép volt, fiúk!!!!

OTP Bank Liga, 33. forduló.

DVSC-Újpest 2-0 (1-0).

Nagyerdei Stadion, 14 014 néző. Vezette: Bogár G.

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Romanchuk, Ferenczi – Lagator, Loncar (Dzsudzsák, 90.) – Varga K. (Szécsi, 46.), Manrique (Bárány, 90.), Bódi (Kyziridis, 80.) – Dorian Babunski (Mance, 80.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Újpest: Banai – Antzoulas, Diaby, Fehér Cs. (Kovács, 89.) – Pauljevic, Onovo, Boumal, Mörschel (Jevtovski, 57.), Antonov (Ambrose, 57.) – Goure (Simon, 57.), Csoboth. (Mucsányi, 77.) Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Gól: Lagator (26.), Manrique (53.).

Sárga lap: Kusnyír (56.), Lagator (86.), illetve Goure (18.), Pauljevic (20.), Diaby (73.).

Fontos belépési információk a szurkolóknak!

  • 5 forduló óta veretlen, 3. helyen álló csapatunk éremért küzd a bajnokságban, az utolsó, Újpest elleni meccs szombaton 20 órakor kezdődik a Nagyerdei Stadionban
  • nagyon gyorsan fogynak a jegyek, több szektor már teljesen megtelt. A belépők megvásárolhatók online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban, amely csütörtökön, pénteken és szombaton is 10 órától várja a szurkolókat
  • szintén ezen a hétvégén rendezik meg a Nagyerdőn a Debrecen Drive nagyszabású autó- és járműipari seregszemlét, rengeteg kísérőprogrammal. Emellett strandnyitás és állatkerti gyereknap is lesz. Éppen ezért felhívjuk szurkolóink figyelmét, a Nagyerdei Stadion környékén gyakorlatilag egyáltalán nem lesz parkolóhely (a létesítmény parkolója is rendezvényhelyszín), éppen ezért tömegközlekedéssel vagy gyalogosan érdemes érkezni az Újpest elleni mérkőzésre
  • aki felmutatja a pénztárban a Debrecen Drive-ra szóló jegyét vagy karszalagját, 20%-os kedvezményt kap a meccsjegy árából! Mindez az A, a B és a C szektorokba érvényes; gyerek, nyugdíjas és VIP-jegynél nincs kedvezmény. 
  • Azok, akik nem a Drive-ról érkeznek a stadionhoz, az Állatkert felőli pénztárakat és feljárót tudják használni
  • A mérkőzés lefújása után drukkereink szintén az állatkert felőli lejárókat tudják igénybe venni
  • Fontos tudni, hogy a pályára való belépés bűncselekmény, a találkozó lefújása után, illetve az esetleges éremátadáskor is. Senki ne szaladjon tehát be a játéktérre, mert súlyos következményeket von maga után mind a klub, mind a személy számára
  • Emlékezetes mérkőzés várható, egy nagyszerű idény utolsó nagy csatája. Vigyázzunk egymásra, hajrá, Loki!

Srdjan Blagojevic: Kemény meccsre számítunk

Az utolsó, 33. forduló következik az NB I. 2022/23-as idényében, a 3. helyen álló DVSC szombaton 20 órakor az Újpestet fogadja a Nagyerdei Stadionban, a jegyeladások alapján jóval több mint 10 ezer szurkoló előtt. Várjuk a drukkereket, a dress code piros! Amennyiben a Loki nyer, egészen biztosan érmes, és kiléphet a nemzetközi porondra is. Csapatunk vezetőedzője, Srdjan Blagojevic nyilatkozott a várakozásairól.

A Ferencváros elleni mérkőzés előtt beszéltem először arról, hogy a dobogóért harcolunk. Az FTC elleni harcot megnyertük, most pedig tovább küzdünk az érmes helyezésért. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy milyen nehéz feladat áll előttünk. Talán az idei szezon nem úgy alakult az Újpest számára, ahogyan azt szerette volna, de úgy gondolom, hogy nagyon jó csapattal állunk szemben. Idén kétszer is játszottunk ellenük, egyszer győztünk, egyszer pedig döntetlen lett. Mindkét találkozóból nyilvánvalóvá vált, hogy erős az ellenfelünk és volt néhány helyzet, amikor a szerencse nekünk kedvezett. Kemény meccsre számítunk szombaton, érezzük a nyomást, de mindannyian arról álmodtunk, hogy ez megtörténjen. Győzni akarunk! – mondta a DVSC trénere.

A várva várt mérkőzésről a legfontosabb információkat ITT TALÁLJA!