OTP Bank Liga 31. forduló

A bajnokság hajrájában járunk, és a DVSC ma a címvédő Ferencváros otthonában vendégszerepelt. A bemelegítés során nagy mennyiségű eső zúdult a pályára, de utána több égi áldás nem érkezett.

Jól kezdtük a mérkőzést, próbáltunk irányítani, mégis a 8. percben a hazaiak előtt adódott egy nagy lehetőség egy szabadrúgás során, védőinknek szerencsére sikerült tisztázni a kapu előtt. Ezután a Ferencváros támadott többet, mezőnyfölényben futballozott, a Loki pedig kontrázott. A 24. percben ismét a zöld-fehérek veszélyeztettek, Gera lövésénél azonban Osváth mentett. Négy minutummal később a meccs addigi legnagyobb lehetősége a DVSC előtt adódott! Osváth próbálkozott a jobbösszekötő helyéről, lövését Dibusz védte, a kipattanót Feltcher küldte kapura, sokan már bent látták a labdát, ám Lovrencsics a gólvonalról szögletre tudott menteni. Bátran játszottunk, többször eljutottunk az FTC kapujának közelébe. A 39. percben például szögletet rúghattunk, ami után Szatmári közelről mellé lőtt. Két perccel később Könyves próbálkozása ment el a bal kapufa mellett. A szünet előtt a fővárosiak is veszélyeztettek, Amadou indult meg egy jobb oldali beadásra, Osváth becsúszva mentett.

A második félidő elején máris helyzetbe került csapatunk: Ferenczi bal oldali beadása után Holman elől rúgta szögletre a labdát Dilaver. Idővel a hazaiak felélénkültek, több lehetőség is adódott előttük. A hajárban ismét kiegyenlítődött a játék, de helyzetek már nem nagyon voltak. A DVSC értékes egy pontot szerzett a címvédő otthonában.

OTP Bank Liga 9. forduló

Nehéz kilencven perc várt csapatunkra, hiszen a címvédő Ferencváros otthonában léptünk pályára az OTP Bank Liga 9. fordulójának záró mérkőzésén. A Loki a legutóbbi bajnokin 2-1-es győzelmet aratott az Újpest felett, ugyanakkor a Magyar Kupa-találkozó nem végződött jól (1-0-ra a Győr nyert), ami megviselte a társaságot, ezért lélektani szempontból is jó lett volna egy siker a Groupama Arénában.

Holman Dávid eredetileg a kezdőbe volt jelölve, ám belázasodott, így Szakály Péter játszott helyette. Visszatért sérülése után Aleksandar Jovanovic, és Ivan Bobko is bizalmat kapott.

A hazaiak nagy elánnal kezdtek, és a 14. percben egy szöglet után Böde Dániel révén a vezetést is megszerezték. Szerencsére sikerült gyorsan egyenlítenünk: Horváth Zsolt tört be a 16-oson belülre jobb oldalról, az alapvonal közeléből középre adott, Ivan Bobko pedig a balösszekötő helyéről a kapuba lőtt! A fővárosiak nem sokkal később ismét betaláltak a hálóba, de a gólt szabálytalanság előzte meg.

Már korán cserélni kényszerült Leonel Pontes vezetőedző, ugyanis Völgyi Dániel megsérült, helyén Ferenczi János folytatta.

Az utolsó negyedórában kiegyenlítetté vált a játék, a Loki előtt is adódtak lehetőségek: Szakály próbálkozása ment mellé, illetve Filip távoli lövése a léc fölött hagyta el a játékteret.

A második félidő elejét is megnyomta a Ferencváros, Mészáros Norbertnek nagyot kellett mentenie a kapu előtt, de a lendület alábbhagyott, és a DVSC is egyre többször jutott el az ellenfél kapujának közelébe. A 62. percben azonban egy szögletet követően Dilaver lőtt a bal alsóba, így ismét a hazaiaknál volt az előny, sőt három perccel később Böde is betalált. A hátralévő időben már főleg az FTC-nél volt a labda, az eredmény azonban már nem változott.

Magyar Kupa elődöntő, visszavágó

A Ferencváros otthonában lépett pályára a DVSC-TEVA a Magyar Kupa elődöntő visszavágóján. Mint ismert, a debreceni mérkőzésen gólnélküli döntetlen született.

A Ferencváros előtt a 6. percben adódott az első helyzet: Hajnal ugratta ki Ramírezt, aki az alapvonalig futott a labdával, visszapasszolt a kapu elé érkező Bödéhez, ő kapásból lőtt, a labda a jobb kapufa mellett ment el. Ezután egy jó ideig nem történt semmi a pályán, az iram sem volt túl nagy. A Loki masszívan védekezett, így a zöld-fehérek, többnyire a középpályán járatták a labdát

Aztán a 18. percben megváltozott minden. Egy hatalmas hiba után (Varga József nem messze a Loki kapujától eladta a labdát), Böde Dániel indult meg egyedül a kapunk irányába, a kiszolgáltatott helyzetben lévő Verpecz István pedig elkaszálta a csatárt. Eredménye: kiállítás, tizenegyes, gól.

Az április 5-én rendezett Videoton elleni bajnoki után (akkor a 31. percben történt kiállítás) tehát ismét tíz emberrel kellett futballoznunk a meccs nagy részében. Nagyon nehéznek ígérkezett számunkra a hátralévő idő. Előtte is mezőnyfölényben játszott a Ferencváros, ezután még inkább. Helyzetei is voltak, Radosevic többször nagyot védett. A 44. percben született egy újabb hazai találat, ezt azonban Karakó játékvezető érvénytelenítette, mivel Böde szabálytalankodott a gól előtt.

A folytatásban is a Ferencváros dominált, a Loki térfelén zajlott, ennek ellenére kevés helyzetet tudott kidolgozni a hazai csapat. Sőt, a 69. percben Varga József révén majdnem egyenlített a DVSC-TEVA, a középpályás a Djelmictől kapott labdát lőtte kicsivel mellé. Ezután megváltozott a játék képe, és a Loki egyre többször jutott el Dibusz kapujának közelébe, ám jött egy ellentámadás, majd egy szabadrúgás és a mindent eldöntő találat, ami Gera Zoltán nevéhez fűződik. Innentől az FTC felszabadultan futballozott, sorra alakította ki a helyzeteket, és a rendes játékidő után Nagy Dominik is betalált. Ezzel lett 3-0, a Loki pedig búcsúzott a Magyar Kupától.

OTP Bank Liga 17. forduló

Jó sorozat volt a DVSC-TEVA mögött a bajnokságban, hiszen nyolc meccs óta nem találtunk legyőzőre, ugyanakkor ezúttal a Ferencváros vendégeként léptünk pályára, és a zöld-fehérek még soha nem kaptak ki a Groupama Arénában NB I-es találkozón. Már csak emiatt is egy kiélezett összecsapás elé nézhettünk, nem beszélve arról, hogy az FTC magabiztosan vezeti a tabellát, bár legutóbb nagyon hosszú veretlenségi sorozata szakadt meg, miután kikapott az MTK otthonában.

Akármilyen erős is a Ferencváros, a DVSC-TEVA győzni ment a Groupama Arénába, és három támadóval állt fel. Rangadóhoz méltó, izgalmas első félidőt láthattak a szurkolók. Rendkívül nagy volt a küzdelem, az iram és helyzetekben sem volt hiány. A hazaiak birtokolták többet a labdát, de kontrából nemegyszer a Loki is veszélyeztetett. Például a 14. percben nem sok hiányzott, hogy vezetést szerezzünk, amikor Balogh Norbert két hazai játékost kicselezve tört előre, hat méterre volt a kaputól, amikor Sidibéhez passzolt, ő azonban nem tudta eltalálni a labdát. Bódinak volt egy ígéretes szabadrúgása, amit Dibusz megfogott, és a Ferencváros előtt is adódtak lehetőségek, de vagy Radosevic hárított, vagy a védőink vágták ki a labdát.

A folytatásban sem változott a játék képe. Továbbra is nagy volt az iram, mindkét csapat nagyot küzdött. A Ferencváros támadott, mi pedig próbáltunk kontrákat vezetni. A 66. percben megszerezte a vezetést a hazai alakulat: Ramírez 10 méterről, középről jobbal bombázott a felsőbe. A 77. percben az FTC büntetőhöz jutott, amit Gera Zoltán értékesített, majd tíz perccel később Radó 23 méterről találta el a kaput, és ez volt a meccs utolsó gólja

OTP Bank Liga 27. forduló

A Videoton után újabb rangadót játszott a DVSC-TEVA, ezúttal a Ferencváros új otthonában, a Groupama Arénában, ahol egyébként először lépett pályára együttesünk. Mindkét csapat a dobogóért küzd. Az, hogy milyen nehéz összecsapás várt a hajdúságiakra jól jelzi, hogy a zöld-fehérek idén még pontot sem veszítettek hazai pályán, de még csak gólt sem kaptak! Sőt, veretlenségi sorozatuk 16 mérkőzése óta tart. Sajnos ezúttal is voltak hiányzóink, hiszen a sérüléssel bajlódó Nenad Novakovics és Zsidai László mellé csatlakozott Kulcsár Tamás és Igor Morozov, míg Máté Péterre öt sárga lap miatt nem számíthatott a szakmai stáb.

A hazaiak birtokolták többet a labdát, de az első negyedórában igazán veszélyesek nem tudtak lenni. A Loki szakmai stábja korán cserére kényszerült, mert megsérült Selim Bouadla, és helyére René Mihelic érkezett, mindez a 12. percben történt. Alig négy perccel később a meccs addigi nagy helyzetét hagyta ki a Ferencváros, Böde Dániel kétszer is próbálkozhatott közelről, mindkét lövését védte Verpecz. A 19. percben azonban már a zöld-fehéreknél volt az előny, egy szöglet után Pavlovics bólintott a hálóba. Gyorsan egyenlíthettünk volna, Varga József lövését azonban Dibusz védeni tudta. Továbbra is a fővárosiak irányítottak, és veszélyesek voltak a pontrúgásaik is.

A második félidő elején Balogh Norbert előtt adódott egy nagy egyenlítési lehetőség, ami sajnos kimaradt, majd a Ferencváros alakított ki veszélyes helyzetet. A hazaiak továbbra is domináltak, de már nehezebben tudtak kibontakozni. A 89. percben egyenlített a DVSC Bódi Ádám gyönyörű góljával! A középpályás a 16-os bal oldalától nem messze, szabadrúgásból lőtt a hosszúba, és ezzel pontot mentett a Loki, a zöld-fehérek pedig idén először kaptak gólt hazai pályán a bajnokságban.

OTP Bank Liga 20. forduló

Az OTP Bank Liga 20. fordulójának rangadóján a DVSC-TEVA a Puskás Ferenc Stadionban lépett pályára a Ferencváros ellen. Ahogy minden vasárnapi meccsen, a viharos szél itt is megnehezítette a csapatok dolgát.

Nagy elánnal kezdtek a hazaiak, néhány perc elteltével szabadrúgást végezhettek el, Meteos lövésénél Novakovics nagyot védett. A 8. percben vezetéshez jutott az FTC: Somalia 16 méterről szerb kapusunk fölött emelt a hálóba. Mezőnyfölényben játszottak a zöld-fehérek, ám a 27. percben egy debreceni támadás végén sikerült egyenlítenünk, amikor René Mihelic pörgetett a kapu elé, Dalibor Volas pedig a hálóba bólintott.

Hatalmas volt az iram, rangadóhoz méltó összecsapást láthatott a szépszámú szurkolótábor (Debrecenből is több százan érkeztek), csak a szél tréfálta meg időnként a játékosokat. A Ferencváros több nagy helyzetet is kidolgozott, de vagy mellé ment, vagy Novakovics védett hatalmasat. Azért a félidő végén a Loki is okozott kellemetlen pillanatokat a hazaiaknak: Selim Bouadla mellé bombázott, illetve Kulcsár lövését védte Dibusz.

A szünet után visszaesett az iram, a kapuk sem forogtak veszélyben egészen a 70. percig, amikor a ferencvárosi játékos, Ugrai lőtt az oldalhálóba. Alig hét perccel később a csereként beállt Bódi Ádám veszélyeztetett szabadrúgásból. Ezen kívül más jelentősebb esemény nem történt, így a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult.