OTP Bank Liga 19. forduló

A hatodik helyen álló Haladást fogadta az éllovas DVSC-TEVA az OTP Bank Liga 19. fordulójában. A zöld-fehérek tíz ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint csapatunk, ugyanakkor idegenben éppolyan nehéz ellenfélnek bizonyulnak, mint otthon, emellett jelzés értű, hogy az élmezőnyhöz tartozó csapatok nem igazán boldogultak velük az idei bajnokságban.

Kondás Elemér vezető egy helyen változtatott az egy héttel ezelőtti, Diósgyőr elleni mérkőzés kezdőcsapatához képest. A hét elején sérüléssel bajlódó Ludánszki Bence a kispadon kezdett, a sárga lapos eltiltását letöltő Selim Bouadla pedig visszakerült a csapatba.

A Haladásról hamar bebizonyosodott, nem véletlenül mondják rá a szakemberek, hogy masszív csapat. Hiába játszottunk nagy fölényben, hiába folyt a játék többnyire a vendégek térfelén, nehezen tudtunk helyzetet kialakítani. A 20. percben álltunk a legközelebb a gólszerzéshez, Bouadla lövésébe beleért egy szombathelyi védő, és a labda majdnem a kapuban kötött ki. Ezután egy ideig mezőnyjáték folyt, majd a félidő végéhez közeledve megint nagyobb nyomás alá kerültek a vendégek, de nem sikerült betalálnunk.

A második félidő elején Kulcsár Tamás hagyott ki egy nagy helyzetet, közelről fejelt a bal felső sarok fölé. A 60. percben azonban megszereztük a vezetés, teljesen megérdemelten. Egy kapu előtti kavarodás után Máté Péter lőtt a hálóba. Innentől felszabadultabban futballozhattunk, ki is dolgoztunk még jó néhány helyzetet. A pontot az i-re végül Bódi Ádám tette fel egy szép góllal.

Ligakupa nyolcaddöntő, visszavágó

Egygólos hátránnyal vágott neki a Loki a Győr elleni Ligakupa visszavágónak, amelynek tétje a legjobb nyolc közé jutás volt. Mindkét oldalon voltak hiányzók eltiltások és válogatottbeli szereplések miatt. A Lokiban ezúttal is lehetőséghez jutottak fiatalok, Karikás Krisztián például először játszhatott az első csapatban tétmérkőzésen.

Az első húsz perc kiegyenlített játékot hozott, mindkét oldalon egy-egy nagy helyzet alakult ki. Egyik esetben Verpecz István védett, míg a túloldalon a kapufa mentette meg a győrieket attól, hogy hátrányba kerüljenek, amikor Wolfe majdnem a saját kapujába fejelt. Ezután átvettük az irányítást, egyre jobban beszorultak a győriek. Több lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére. A 43. percben aztán Sidibe harcolt ki büntetőt, amit maga végzett el, de sajnos gyengén lőtte meg a labdát, így Pogacsics Krisztián hárítani tudott. A szabálytalanságnál egyébként Marian Hadot kiállította a játékvezető második sárga lap után, így a győriek tíz emberre fogyatkoztak.

A szünet után nem kellett sokat várni a gólra: Sidibe passza után Bódi Ádám a jobbösszekötő helyéről lőtt a hosszú felső sarokba. Továbbjutásra állt a Loki, de ez nem jelentette az, hogy megelégedtünk az eredménnyel. Támadtunk, és próbáltunk újabb gólt szerezni, a lehetőségeink is megvoltak rá. A 69. percben növeltük az előnyt: Selim Bouadla jó 14 méterről lőtt a kapu bal oldalába. A 73. percben azonban tizenegyeshez jutottak a győriek, Nicorec pedig bevágta, így összesítésben egyenlő volt az állás. A 84. percben közel álltunk ahhoz, hogy megszerezzük a továbbjutást jelentő találatot, de Sidibe kapufára fejelt. Hosszabbításra azonban nem került sor, mert Kovács Ádám jó 28 méterről lőtt a kapuba. A lövésbe beleért egy győri, de ez semmit nem von le támadónk érdeméből. A Loki bejutott a legjobb nyolc közé!