
Gróf Dávid térdsérülést szenvedett a Kisvárda elleni szezonnyitó hajrájában. A vizsgálatokból kiderült, hogy kapusunkra műtét vár, így egy darabig biztosan nem számíthat majd rá a szakmai stáb.
Gróf Dávidnak mielőbbi felépülést kívánunk!
Gróf Dávid térdsérülést szenvedett a Kisvárda elleni szezonnyitó hajrájában. A vizsgálatokból kiderült, hogy kapusunkra műtét vár, így egy darabig biztosan nem számíthat majd rá a szakmai stáb.
Gróf Dávidnak mielőbbi felépülést kívánunk!
A kisvárdai bajnoki nyitány (2-2) után szombaton 20 órától hazai pályán szerepel a Loki, csapatunk a Kecskemétet fogadja a Nagyerdei Stadionban. Javában zajlik online, illetve a DVSC Shop-ban és a stadion további pénztáraiban a 2022/23-as szezonra szóló bérletek árusítása, már csaknem 2000 állandó belépő talált gazdára, tehát élénk az érdeklődés.
A Kecskemét elleni első hazai bajnokira is elindult már a jegyértékesítés online és a stadion pénztáraiban, aki tehát máris gondoskodni akar a belépő beszerzéséről, megteheti, ráadásul anyagilag is jobban jár.
Remekül kezdte az NB III-as bajnokságot a DVSC II., hiszen Máté Péter vezetőedző gárdája a 17 éves Horváth Zalán góljával 1-0-ra nyerni tudott a nyitányon a Körösladány ellen. A 3 pont értékes, de rögtön jön az újabb kihívás: a Keleti csoport 2. fordulójában városi derbit vívnak Erdélyiék, mégpedig szerdán 17.30-tól a DEAC otthonában, a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen. A kis Loki trénerét a rajtról és a szerdai meccsről is kérdeztük.
– Megérdemelt győzelmet arattunk vasárnap, amit elterveztünk, azt többnyire meg is valósították a játékosok. A kohéziós erőnek egyértelműen jót tesz a sikeres rajt, ez nem is kérdés. A DEAC az előző szezonban ezüstérmes volt, most is kiemelkedik a mezőnyből. Természetesen felkészítjük a srácokat annak érdekében, hogy nyílt mérkőzést játszunk az egyetemi együttessel – mondta a dvsc.hu-nak Máté Péter.
Közismert, hogy a népszerű televíziós műsorvezető, Szebeni István szíve mindig is a Lokiért dobogott. Eldőlt, hogy a szakember mostantól nemcsak szurkolóként, hanem kommunikációs és PR-vezetőként is segíti a DVSC-t, hogy a klub elismertsége tovább növekedjen, valamint a drukkerekkel és a sajtóval való kapcsolattartás még gördülékenyebb legyen. Szebeni István munkáját Tóth Csaba Zsolt sajtófőnök és Halmai Balázs kommunikációs munkatárs segíti a továbbiakban is. Üdv a családban!
A Kisvárda-Master Good otthonában kezdte a 2022/23-as pontvadászatot a DVSC vasárnap délután. Bármilyen hihetetlen, de a mostani meccsig a Loki az NB I-ben még soha nem nyert a rivális otthonában, sőt, még pontot sem szerzett. Az eddigi 4 kisvárdai első osztályú mérkőzésünkön kivétel nélkül hazai győzelem született ( 3-0, 1-0, 2-1, 1-0), aligha kell tehát különösebben ecsetelni, milyen nehéznek ígérkezett a feladat csapatunk számára az előző idény – a nemzetközi kupában is remeklő – ezüstérmesének stadionjában. Most viszont összejött a pontszerzés!
A Lokiból Bódi Ádám és David Babunski sérülés, Kusnyír Erik eltiltás miatt hiányzott, kezdőként kapott viszont szerepet az újonnan érkezők közül az ukrán Olekszandr Romancsuk és a spanyol Christian Manrique is. A vendégszektor szinte teljesen megtelt, mintegy 260 debreceni biztatta csapatunkat.
A találkozón némi tapogatózás után a DVSC volt aktívabb, az első szűk negyedórában több szögletet is rúghatott, azonban ezekből nem alakult ki nagyobb veszély. Nem úgy másik oldalon a 14. percben, amikor egy kisvárdai átlövés után Gróf Dávid védett, de nem tudta megfogni a labdát, a kipattanót Manrique az utolsó pillanatban takarította el. A 17. percben viszont Grófnak bravúrra volt szüksége a hárításhoz, Ötvös közeli kísérletét hatástalanította.
A folytatásban keményedett a küzdelem, a 25. minutumban Sylvain Deslandes fejesét blokkolták a hazaiak, ígéretes helyzet volt. A 29. percben a kisvárdai Mesanovic került ziccerbe, de berobbanva 6 méterről a kapu mellé pörgetett. A 36. percben Lucas lőtt nem sokkal fölé 17 méterről, majd cserélt a Loki, Kundrák Norbert helyére Ferenczi János állt be. A szünetig nagyobb helyzet már nem alakult ki, gól nélkül vonultak pihenőre a csapatok.
A második félidőre Christian Manrique helyett Saná Gomes folytatta a DVSC-ben, amely éppen a cserejátékos hibája miatt került hátrányba, miután a védő lerántotta a 16-oson belül Camajt. A büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette (1-0).
Nehéz helyzetben kezdte tehát az utolsó félórát a sokszor pontatlanul játszó Loki, amelybe beállt Bárány Donát és Baráth Péter is. Az 55. percben majdnem összejött az egyenlítés, Sós Bence beadása után Szécsi Márk fejelt 8 méterről fölé.
A hajrában a DVSC igyekezett nyomást gyakorolni a hazaiakra az egalizálás érdekében, a 74. percben Sós Bence nagy helyzetben csúszott el, s lőtt mellé. A 78. percben Dzsudzsák Balázs 15 méteres, szép kapáslövésénél a kisvárdai kapus védett óriásit, majd jött az egyenlítés! A 85. percben egy formás támadás végén Bárány Donát beadása után Dzsudzsák Balázs lőtt, majd a kapusról kipattanó labdát a kapuba pofozta (1-1).
Sajnos nem sokáig tartott a debreceni öröm, a 87. percben a hórihorgas Makowski 13 méterről bombagólt fejelt a kapu jobb oldalába, ezzel a hazaiak visszavették a vezetést (2-1), ám a Lokinak erre is volt válasza: a hosszabbítás utolsó percében egy kiugratás után Bárány Donát gyönyörű gólt lőtt mintegy 14 méterről a rövid sarokba (2-2)! Fontos pontot szerzett tehát csapatunk az idénynyitón, folyatás szombaton 20 órakor a Kecskemét ellen a Nagyerdei Stadionban.
Mesterszemmel
Török László: – Nem vagyunk túl boldogok, nagyot hibáztunk a végén, pedig a kezünkben volt a mérkőzés. A végén rákapcsolt a DVSC, amire jól reagáltunk, de sajnos így sem tudtunk nyerni.
Joao Janeiro: – Nagyon nehéz összecsapás volt, az eredmény összességében rendben van. Megmutattuk, hogy jó karakterek vannak a csapatunkban, ennek köszönhető az egyenlítés is.
OTP Bank Liga, 1. forduló.
Kisvárda-DVSC 2-2 (0-0).
Várkerti stadion, 2870 néző. Vezette: Berke.
Kisvárda: Hindrich – Hej, Vranjanin, Kovacic, Leoni – Melnyik, Lucas (Karabeljov, 73.) – Camaj (Navratil, 73.), Ötvös (Makowski, 65.), Asani (Czérna, 73.) – Mesanovic (Ilijevszki, 90.). Vezetőedző: Török László.
DVSC: Gróf – Baranyai, Romancsuk, Deslandes, Manrique (Saná, 46.) – Varga J. (Baráth P., 55.), Dzsudzsák – Sós (Bévárdi, 86.), Szécsi, Kundrák (Ferenczi, 39.) – Dorian Babunski (Bárány, 56.). Vezetőedző: Joao Janeiro.
Gól: Camaj (49., 11-esből), Makowski (87.), illetve Dzsudzsák (85.), Bárány (93.).
Sárga lap: Leoni (22.), Lucas (70.), Hej (89.), illetve Kundrák (30.).
Nemcsak a felnőtt gárda, hanem az NB III. Keleti csoportjában szereplő DVSC II. is megkezdte a 2022/23-as bajnoki idényt vasárnap. A kis Loki az újonc Körösladányi MSK együttesét fogadta július 31-én a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen. Az igencsak megfiatalított keretnek nincs könnyű dolga a felnőtt futball harmadik vonalát jelentő pontvadászatban, a gárda ennek megfelelően kemény munkával készült a rajtra. Mindez meg is hozta az eredményét, hiszen a nyitányon aratott 1-0-ás sikerrel Máté Péter gárdája begyűjtötte a 3 pontot. A győztes gólt Horváth Zalán szerezte a 20. percben.
NB III., Keleti csoport, 1. forduló.
DVSC II.-Körösladány 1-0 (1-0).
Egyetemi sporttelep, 300 néző. Vezette: Valu.
DVSC II.: Erdélyi – Kusnyír, Tordai, Fábián, Füzfői, Sárosi, Zahuczky, Horváth Z. (Székelyhidi, 80.), Takács B., Bökönyi (Gomes, 90.), Rácz B. (Batai, 66.). Vezetőedző: Máté Péter.
Gól: Horváth Z. (20.).
A Kisvárda-Master Good otthonában kezdi a 2022/23-as pontvadászatot a DVSC, mégpedig vasárnap 15.45-től. Bármilyen hihetetlen, de a Loki az NB I-ben még soha nem nyert a mostani rivális otthonában, sőt, még pontot sem szerzett. Az eddigi 4 kisvárdai első osztályú meccsünkön kivétel nélkül hazai győzelem született ( 3-0, 1-0, 2-1, 1-0), aligha kell tehát különösebben ecsetelni, milyen nehéz dolga lesz csapatunknak az előző idény – a nemzetközi kupában is remeklő – ezüstérmesének stadionjában.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a DVSC esélytelen lenne, elég többek között vezetőedzőnk személyét megemlíteni: Joao Janeiro alaposan kivette a részét a Kisvárda tavalyi bravúros szerepléséből, nemigen kell neki bemutatni a vasárnapi riválist, az ellenfél játékának kielemzésével egészen biztosan nem lesz gond. A mieink kerete alaposan megfiatalodott, a mezőny 3-4. legalacsonyabb átlagéletkorú alakulata a Loki, joggal bízhatunk tehát abban, hogy lendületből nem lesz hiány.
A DVSC-ből távozott a nyáron többek között Tomas Kosicky, Korhut Mihály, Ugrai Roland, Tischler Patrik, Pávkovics Bence, Bényei Ágoston, Szujó Attila, Poór Patrik, Pintér Ádám, Gyönyörű Gergő, Soltész Dominik, Marko Nikolic, kölcsönbe Sipos Szabolcs, és a még májusban csatlakozott Ante Erceg. Érkezett viszont több erősítést jelentő játékos, Megyeri Balázs, Dusan Lagator, Meldin Dreskovic, Major Sámuel, Olekszandr Romancsuk, Georgiosz Neofytidisz, Saná Gomes, Christian Manrique és Raul Balbarau.
A csapat hátsó alakzata egyértelműen megerősödött, így jogos a remény arra, hogy az előző bajnokságban kapott 52 gólból jócskán le tud faragni a Janeiro-gárda. Márpedig ha egy csapat nem kap (sok) gólt, az jó alapot teremt a pontszerzésre, például már Kisvárdán is…
Szurkolói ankétot tartott a DVSC péntek este a Nagyerdei Stadionban található Redben. A Kisvárda elleni bajnoki nyitány előtt Makray Balázs cégvezető, Joao Janeiro vezetőedző, Dzsudzsák Balázs csapatkapitány, és Dusan Lagator, együttesünk nemrég igazolt középpályása képviselte a Lokit.
Elsőként Makray Balázs köszöntötte a jelenlévő Loki-szurkolókat, majd a tulajdonosváltás részleteiről számolt be. Elmondta, stabil alapokon áll a klub, és a szakmai részlegen is elindult egy fejlődés, mind az első csapatot, mind az akadémiát tekintve.
Joao Janerio következett, aki úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés a számára, hogy kinevezték a DVSC vezetőedzőjének. – Egy nagyon ambiciózus projekt előtt állunk, de időre van szükség ahhoz, hogy oda kerüljünk, ahová tartozunk. Mindenki nagyon keményen dolgozik, nemcsak a játékosok, hanem a teljes személyzet is. Szeretném megkérni a szurkolókat, támogassanak minket itthon és idegenben minél többen, ha fütyülni támad kedvük, akkor pedig ne a játékosokra, hanem rám fókuszáljanak.
Dzsudzsák Balázs örül, hogy csapatkapitányként képviselheti a DVSC-t az elkövetkezendő szezonban is. – Megtiszteltetés, hogy számítanak rám és a segítségemre. Sajnos jóban és rosszban is volt sok közös élményünk, de nem mondhatjuk azt, hogy tiszteletlenek lettünk volna egymással. Szeretnénk jobbá tenni a kapcsolatot a csapat és a szurkolók között. Fejlődnünk kell ebben is, de próbálunk eleget tenni annak, hogy lássátok azt a tiszteltet, amit megérdemeltek. Mi is szeretnénk hasonlóképpen kivívni ezt a pályán. Cserélődik a csapat, szerencsére minőségi játékosok érkeztek a DVSC-hez. Mindenki tudja, milyen célokért küzd a gárda. Előrefelé szeretnénk tekinteni, közösen. A csapat sokkal agresszívabb, fegyelmezettebb, gólra törőbb és emocionálisabb lesz, ez köszönhető az új stábnak. – Dzsudzsák Balázs végezetül elmondta, szeretné megérni, hogy újra kupát vagy érmet nyerjen a Lokival, és arra törekszik, hogy egy erős Debrecent alkossanak, és becsülettel egymás szemébe tudjanak nézni a szurkolókkal.
Csapatkapitányunk egy titkot is elárult: jó esély van arra, hogy októberben ismét magyar válogatott mérkőzésen lép pályára!
A montenegrói válogatott, Dusan Lagator kapott szót. – Sok jót hallottam a klubról, boldogan csatlakoztam a kerethez. Azt gondolom, jól sikerült a felkészülés, most pedig már a bajnokság a legfontosabb mindenkinek. Hiszek a csapatban, remélem, sokan szurkolnak majd nekünk a stadionban.
Szurkolói kérdésre Makray Balázs elmondta, Bényei Ágoston elengedése komoly nemtetszést váltott ki belőle, de sajnos már nem volt lehetőség arra, hogy visszajöjjön nevelőegyesületébe. Cégvezetőnk több labdarúgót is sajnál, aki elhagyta a második gárdát, viszont Szabó Kornél visszatér az NB III-as együtteshez. Ami Ante Erceget illeti, a sokáig sérüléssel bajlódó játékos nem volt azon a szinten, hogy a klub segítségére legyen, így a DVSC kezdeményezésére szerződést bontott vele a gárda.
Makray Balázs azzal zárt, az átigazolási időszak augusztus 31-ig tart, addig ideális létszámú és minőségű Loki alakul majd ki!
Az NB II-es MTK-ban folytatja pályafutását a 28 éves Poór Patrik, akivel klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott. A védő 2020-ban érkezett Debrecenbe, ám sokat bajlódott sérüléssel, az elmúlt szezonban mindössze 8-szor lépett pályára az NB I-ben.
Poór Patriknak köszönjük a közös munkát, és sok sikert kívánunk további karrierjéhez!
A több játéklehetőség, valamint a további fejlődés reményében Szegeden tölti kölcsönben az elkövetkezendő idényt Sipos Szabolcs.
A tehetséges védővel nemrég három évre szóló, profi szerződést kötött klubunk, amely hosszú távon mindenképpen számol a korosztályos válogatott labdarúgóval.
Az NB II-es Szeged együttesében vélhetően több játékpercet tudhat majd magáénak a 18 esztendős futballista, aki így tapasztaltabban térhet vissza Debrecenbe.
Szerződést kötött klubunk az egyszeres magyar felnőttválogatott, U20-as vb-bronzérmes, ötszörös görög bajnok, többek között Németországban is bizonyított kapussal, Megyeri Balázzsal. A 32 éves hálóőr nemrég bontott szerződést a ciprusi AEL Limasszollal, amelyben idén 15 bajnoki mérkőzésen védett. Értékét a mértékadó Transfermarkt 300 ezer euróra taksálja.
Megyeri Balázs a Ferencvárosban mutatkozott be az NB I-ben, majd fél évtizedet töltött a görög óriásklubnál, az Olympiakosznál, mellyel többek között 5 bajnoki címet nyert, s közel félszáz bajnokin védett. Pályafutása következő állomása a spanyol Getafe, majd a német Fürth volt, amelynél alapemberként számítottak rá, csakúgy, mint a görög Atromitosz együttesénél. Ciprusra a török Göztepe érintésével igazolt, most pedig Debrecenben folytatja.
Szerződtette a DVSC a bissau-guineai, portugál kettős állampolgárságú Saná Gomest. A 22 éves, robbanékony játékos balhátvédként és a középpálya bal oldalán is bevethető, pályára lépett már Bissau-Guinea felnőtt válogatottjában is. Az igen tehetséges futballista egy ideje már a Lokival készül, pályára lépett a Nyíregyháza, majd a Veres Rivne elleni felkészülési mérkőzésen is. Értékét a mértékadó Transfermarkt jelenleg 250 ezer euróra becsüli.
Saná Gomes jó nevű portugál klubokban nevelkedett, az Estoril, a Leiria és a Braga együtteseiben. A felnőtt futballban az örmény FC Noah csapatában bizonyított, ahol az elmúlt szezonban 25 bajnokin 6 gólpasszt is kiosztott (ezzel a pontvadászat legjobb előkészítője volt), valamint játszott az Európai Konferencia Liga selejtezőjében is.