OTP Bank Liga 3. forduló

Remek atmoszférában lépett pályára a Loki a Vasas ellen, rég nem voltak annyian a Nagyerdei Stadionban, mint péntek este. A DVSC-ből Gróf Dávid és Bódi Ádám sérülés, Varga József, valamint Charleston kisebb betegség miatt hiányzott. A meccskeretben helyet kapott két új igazolásunk, a görög Alexandros Kyziridis és a magyar csatár, Horváth Krisztofer is.

A kezdő sípszó előtt a debreceni ultrák – és a klub képviselői – megemlékezést és koszorúzást tartottak, valamint mécsest gyújtottak Garamvölgyi Lajos, Komáromi Gábor, valamint egy nemrég elhunyt társuk emlékére, majd gyászszünet is volt a 71 éves korában elhunyt 56-szoros válogatott hátvéd, Tóth József tiszteletére.

A találkozó elején először a Loki veszélyeztetett, az 5. percben Dzsudzsák Balázs keresztbelövése, majd Baráth Péter és Ferenczi János kísérlete okozott zavart a Vasas védelmében, utóbbi két esetben Jova hárított. A fővárosiak nem sokkal később Otigba révén próbálkoztak átlövéssel, Megyeri Balázs biztosan védett. A 12. minutumban Ferenczi János tüzelt 18 méterről, a vendégek hálóőre fogta a labdát.

A 16. percben Dzsudzsák Balázs 20 méteres löketénél már bravúrra volt szüksége Jovának, majd a csapatkapitány szabadrúgása szállt fölé. Nagy taktikai csata zajlott a pályán, de inkább az ekkor jól játszó DVSC akarata érvényesült. Ennek ellenére váratlanul a Vasas szerzett gólt, a 21. percben egy gyors bal oldali vendégtámadás végén Megyeri még nagyot védett, ám a kipattanót Berecz mintegy 9 méterről értékesítette (0-1).

Az első félóra végén aztán Baráth Botond a középpályán csúnyán letalpalta Bárány Donátot, a játékvezető azonnal kiállította az angyalföldi védőt, csapatunk tehát emberelőnybe került. Mindennek ellenére a szünetig nem sikerült hatékonyan támadni, így egyenlíteni sem.

A szünetben beállt a Torinótól a héten igazolt Horváth Krisztofer és Bévárdi Zsombor is, a DVSC pedig igyekezett nyomást gyakorolni a Vasasra. Az 51. percben Bárány Donát fejjel a kapufát találta el, majd Kusnyír Erik sérült meg, a helyére Baranyai Nimród jött be, kicsit később Georgios Neofytidis debütált a Lokiban.

Az utolsó félóra kezdetén már egyértelmű volt a mieink mezőnyfölénye, azonban ez egy ideig meddőnek bizonyult. A 63. percben közel járt az egalizáláshoz a DVSC, Horváth Krisztofer remek cselek után 20 méterről lőtt, a labda a jobb kapufáról vágódott ki, néhány perccel később szintén 20 éves csatárunk veszélyeztetett. Folyamatosan támadott a Loki, a 67. percben Dzsudzsák Balázs bombáját ütötte ki a léc alól Jova.

Kisvártatva Bárány Donát ziccerét védte a Vasas kapusa, sorra jöttek a debreceni helyzetek, de a hazai gól csak nem akart megszületni. Beállt Dorian Babunski is, nagy presszió volt a vendégeken. A 78. percben Horváth Krisztofer fejelt mellé jó pozícióból, aztán a véghajrában végre jött az egyenlítés! A 86. percben Jova ütközött egy kijövetelnél saját védőjével, a lepattanót néhány lépésről Dorian Babunski pofozta a kapuba (1-1). A DVSC közönség buzdítása közepette támadott a győztes gólért, azonban azt már nem sikerült bepasszírozni.

Folytatás augusztus 22-én Mezőkövesden.

Mesterszemmel

Joao Janeiro: Az első 20 percet uraltuk, voltak is lehetőségeink. Érdekes volt, hogy a piros lap után kissé elveszítettük a tempót. A második félidőben aztán rengeteg helyzetünk volt, felállást is váltottunk a gólért. A klub nagyon büszke lehet a közönségére, köszönjük, a csapatnak szüksége van erre a segítségre. Ezt a mérkőzést Simon Ádám családjának ajánljuk.

Kuttor Attila: Értékes pontot szereztünk, sajnálom, hogy nem tudtuk teljes létszámban végigjátszani a mérkőzést. Volt némi szerencsénk is, de csúsztunk-másztunk a pontszerzésért.

OTP Bank Liga, 3. forduló.

DVSC-Vasas 1-1 (0-1).

Nagyerdei Stadion, 5665 néző. Vezette: Bogár.

DVSC: Megyeri – Kusnyír, (Baranyai, 54.) Romanchuk, Deslandes, Saná – Baráth P. (Neofytidis, 57.), Dzsudzsák – Ferenczi (Horváth K., 46.), Szécsi (Do. Babunski, 70.), Sós (Bévárdi, 46.) – Bárány. Vezetőedző: Joao Janeiro.

Vasas: Jova – Baráth B., Otigba, Iyinbor (Ihrig-Farkas, 90.) – Szivacski, Berecz, Hidi P. (Hidi M., 71.), Silye – Hinora (Cipf, 82.), Holender (Szalai, 71.), Radó (Deutsch, 46.). Vezetőedző: Kuttor Attila.

Gól: Dorian Babunski (86.), illetve Berecz (21.).

Sárga lap: Baráth P. (38.), Bárány (54.), Neofytidis (61.), illetve Hinora (36.), Jova (69.), Hidi P. (69.), Hidi M. (74.), Szivacski (93.).

Kiállítva: Baráth B. (29.).

OTP Bank Liga 2. forduló

Az idény első hazai mérkőzésén az újonc Kecskemét gárdáját fogadta a DVSC, értelemszerűen a győzelem reményében. A sérült Gróf Dávid helyett ezúttal Megyeri Balázs állt a kapuban, a kezdőben helyet kapott az eltiltását letöltött Kusnyír Erik, valamint Saná Gomes, Bódi Ádám, Baráth Péter, és a Kisvárdán fontos gólt szerzett Bárány Donát is.

A mérkőzés elején némi mezőnyjáték után a Loki ragadta magához a kezdeményezést, a 9. percben Baráth Péter bombázott mellé 15 méterről. A mieink labdaszerzés után igyekeztek gyorsan átmenni támadásba, azonban húsz percig nagyobb helyzet nem nagyon alakult ki, akkor Baráth Péter már nem sokat tévedett egy átlövésnél. A 21. percben Dzsudzsák Balázs megpattanó lövése keltett izgalmat, a 27. minutumban Szécsi Márk lőtt mellé hátravetődve.

A 34. percben a Kecskemét jutott lehetőséghez, azonban Tóth Barna 14 méteres próbálkozását Sylvain Deslandes bravúrosan blokkolta. A félidő hosszabbításában Dzsudzsák Balázs szabadrúgásból leheletnyivel a kapu mellé csavart, így gól nélküli döntetlennél vonultak pihenőre az együttesek.

A szünetben köszöntötték a DVSC Labdarúgó Akadémia U15-ös csapatát, amely az előző idényben ezüstérmet nyert az országos kiemelt bajnokságban.

A második játékrész legelején rögtön gól rúghatott volna a Loki, de a 48. percben a kapus hibája után Bárány Donát közelről, fordulásból mellé gurított. Egyértelmű volt a hazai fölény, az 52. percben Bódi Ádám 14 méterről leadott lövését fogta a kecskeméti hálóőr.

Csapatunk egyre nagyobb nyomást helyezett az ellenfélre (közben Sós Bencét Kundrák Norbert váltotta, majd később beállt Ferenczi János is), és ez meg is hozta az eredményét: a 67. percben Bárány Donát addig küzdött a 16-oson belül a labdáért, míg fejelhetett és lőhetett, végül pedig néhány lépésről be is passzírozta a kapuba a játékszert (1-0).

A folytatásban is inkább a DVSC veszélyeztetett, ám szűk negyedórával a vége előtt a játékvezető Deslandes megmozdulásánál befúlt egy büntetőt a vendégeknek. A 11-est Szabó Levente végezte el, eredményesen, így egyenlített a Kecskemét (1-1).

A hajrában a Loki mindent megpróbált a 3 pont megszerzéséért, többek között Ferenczi János és Bárány Donát is betalálhatott volna, de minden kimaradt. A végén így 1-1 lett (a hosszabbításban még tömeges lökdösődés is volt), folytatás pénteken 20 órától itthon a Vasas ellen.

Mesterszemmel

Joao Janeiro: Büszke vagyok a csapatra, mindent beleadtunk, így kell folytatnunk. Fájó, hogy nem tudtunk nyerni, de nem tudok rosszat mondani a gárdára. Ezúttal egy kivételével kimaradtak a helyzetek, ilyen a futball.

Szabó István: Szerintem igazságos az eredmény, bár a Debrecennek több helyzete volt, de jól küzdöttünk. Nagy dolog, hogy hátrányból sikerült felállni.

OTP Bank Liga, 2 forduló.

DVSC-Kecskemét 1-1 (0-0).

Nagyerdei Stadion, 4724 néző. Vezette: Káprály.

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Romancsuk, Deslandes, Saná – Baráth P., Dzsudzsák – Sós (Kundrák, 62.), Szécsi, Bódi (Ferenczi, 76.) – Bárány. Vezetőedző: Joao Janeiro.

Kecskemét: Varga B. – Nagy K., Belényesi, Grünvald (Zeke, 62.), Szuhodovszki (Banó-Szabó, 62.) – Szabó B., Szalai G., Katona B. (Katona M., 62.), Vágó (Mihajlo, 71.) – Duranovic, Tóth B. (Szabó L., 71.) Vezetőedző: Szabó István.

Gól: Bárány (67.), illetve Szabó L. (80., 11-esből).

Sárga lap: Szécsi (61.), Deslandes (76.). Saná (84.), Kundrák (85.), Bárány (86.), Ferenczi (94.), illetve Duranovic (45+3.), Vágó (55.), Grünvald (57.), Tóth B. (65.), Katona M. (81.), Zeke (94.).

OTP Bank Liga 32. forduló

 DÖNTETLEN AZ UTOLSÓ HAZAI MECCSEN: DVSC-PUSKÁS AKADÉMIA 1-1

Sokan az ezüstéremre hajtó Puskás Akadémiát tartották a mérkőzés esélyesének, ám a fiatalokkal megtűzdelt, a bennmaradást már abszolváló DVSC mindenképpen szépen akart elköszönni közönségétől a hazai szezonzárón. A találkozó előtt átadták az idény legjobb Loki-játékosának járó, hagyományos Zilahi-díjat, mégpedig a 20 éves Baráth Péternek, aki megérdemelten vehette át az elismerést.

A meccs elején látszott, mindkét gárda törekszik a gólszerzésre, a 7. percben például Urblík bombázott mellé, de a mieinknek is voltak biztató megugrásai. A 12. minutumban Zahedi óriási ziccerben, 6 méterről lőtt a kapu mellé, majd a félidő felénél Spandler veszélyeztetett fejjel.

A 34. perc viszont már a DVSC-é volt, egy ügyes támadás végén Bódi Ádámhoz pattant a labda, aki balról, mintegy 15 méterről szépen csavart a bal alsóba (1-0). A szünetre tehát hazai előnynél vonultak a csapatok.

A második játékrész megemlékezéssel kezdődött a péntek éjjel tragikus balesetben elhunyt Salánki Attila tiszteletére, aki biztonsági szakemberként hosszú éveken át működött közre a DVSC mérkőzésein. A pályán továbbra is kiegyenlített játék zajlott, a vendégek edzője cserékkel próbálta frissíteni együttesét. Mindhiába, a DVSC kontrollálta a mérkőzést, igaz, a 61. percben Nagy Zsolt lövésénél Gróf Dávidnak résen kellett lennie.

A 63. percben aztán mégis jött az egyenlítés, egy szöglet és egy csúsztatás után Favorov talált közelről a Loki kapujába (1-1). Az utolsó szűk félórára érkezett Ferenczi János és Varga József, a csapatok pedig megpróbálták döntésre vinni a dolgot.

A hajrára beállt Dzsudzsák Balázs és Rácz Balázs is, Gróf Dávid pedig egy nagy bravúrt mutatott be Skribek lövésénél a 83. percben. Ezután már nem volt nagyobb helyzet (a VAR azért még borzolta a kedélyeket), a csapatok pedig megosztozkodtak a pontokon.

A bajnokság utolsó fordulójában, a jövő hét végén a Loki az MTK-hoz látogat.

OTP Bank Liga, 32. forduló.

DVSC-Puskás Akadémia 1-1 (1-0).

Nagyerdei Stadion, 3621 néző. Vezette: Berke B.

DVSC: Gróf – Baranyai, Pávkovics, Deslandes, Korhut (Ferenczi, 66.) – Bényei Á. (Varga J., 66.) – Bévárdi (Soltész, 89.), David Babunski (Dzsudzsák, 75.), Baráth P., Bódi – Dorian Babunski (Rácz B., 75.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Puskás Akadémia: Markek – Szolnoki, Spandler, Stronati – Slagveer (Skribek, 46.), Van Nieff, Urblík (Corbu, 46.), Nagy Zs. (Deutsch, 88.) – Favorov, Zahedi (Kozák, 42.), Baluta (Komáromi, 80.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

Gól: Bódi (34.), illetve Favorov (63.).

Sárga lap: David Babunski (39.)., Bévárdi (55.), illetve Favorov (28.), Szolnoki (53.), Spandler (82.).

OTP Bank Liga 30. forduló

 GÓL ÉS PONT NÉLKÜL: DVSC-MOL FEHÉRVÁR FC 0-3

Rengeteg hiányzót kellett nélkülöznie csapatunknak a Fehérvár elleni mérkőzésen: Sylvain Deslandes eltiltás, Ugrai Roland, Bárány Donát, a brazil Charleston, Poór Patrik, Tomas Kosicky, valamint Kundrák Norbert sérülés miatt nem vállalhatta a játékot, Baráth Péter és Soltész Dominik pedig betegség miatt nem tudott pályára lépni.

A kapuban Hrabina Alex kezdett, a kezdőcsapatba bekerült Sós Bence, Bényei Ágoston és Marko Nikolic is. A találkozó az első percekben mindkét kapunál kisebb helyzetecskéket hozott, ekkor nyíltnak tűnt a küzdelem. Az első nagyobb ziccert aztán a 9. minutumban a vendégek alakították ki, ráadásul ki is használták: egy gyors ellentámadás végén Heister adott középre balról, az érkező Nemanja Nikolics pedig 11 méterről magabiztosan lőtt a kapuba (0-1).

A gól után a fehérváriak kontrollálták a mérkőzést, de a félidő közepére kezdett némileg éledezni a Loki támadójátéka is. Sajnos sok volt a pontatlanság (a játékvezetőnek is volt néhány vitatható ítélete), így nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítani, sőt, a 34. percben a Fehérvár megduplázta előnyét, a leshatárról kiugró Nego jobb oldali beadására Kodro érkezett, és közelről a kapuba lőtt. Hrabina Alex csak hozzáérni tudott a labdához (0-2). A szünetre tehát jelentős hátrányba került együttesünk (a vendégek lőttek egy lesgólt is), noha Pávkovics Bencének volt egy ígéretes csúsztatása.

A második játékrész csere nélkül és debreceni próbálkozásokkal kezdődött, az 51. percben Dzsudzsák Balázs lőhetett szabadrúgást 27 méterről, de a labda fölé szállt. Kiegyenlítettebb lett a meccs, de egy ideig nem igazán sikerült zavarba hozni a vendégek védelmét. Az 57. percben ismét a DVSC csapatkapitánya lőtt kapura, de Kovács magabiztosan védett. Az utolsó félórára érkezett Tischler Patrik, Bódi Ádám és Bévárdi Zsombor is, a Loki pedig igyekezett szépíteni.

Az összecsapás ezen szakára már egyértelművé vált a hazai fölény, azonban nem sikerült bevenni a fehérváriak kapuját, noha a 70. percben egy-egy átlövés után Pávkovics Bence és Ferenczi János is közel járt hozzá. A végjátékra beállt Baranyai Nimród (majd később Korhut Mihály) is, csapatunk pedig igyekezett mindent beleadni, ám újabb gólt kapott, a 79. percben Nego fejelt jobbról, mintegy 10 méterről a kapuba (0-3).

Ezzel minden el is dőlt, a Loki ezúttal nem szerzett pontot a Fehérvár FC ellen. Folytatás kedden Mezőkövesden.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Sok hibával játszottunk egy jó csapat ellen. Nem kezdtük jól a mérkőzést, amit az ellenfél kihasznált. A második félidőben már közelebb jártunk a gólhoz, de nem sikerült betalálni. Nem szeretnék panaszkodni, de nagyon sok problémával kellett az elmúlt napokban megküzdenünk. Holnaptól a következő meccsre koncentrálunk.

Michael Boris: Az első félidőben remekül futballoztunk, megvolt a tervünk, és azt meg is valósítottuk. Szünet után nem védekeztünk elég agresszívan, a cserék viszont jól szálltak be. Nagyon boldog vagyok, gratulálok a csapatnak.

OTP Bank Liga, 30. forduló.

DVSC-Mol Fehérvár FC 0-3 (0-2).

Nagyerdei Stadion, 3604 néző. Vezette: Vad II.

DVSC: Hrabina – Kusnyír (Baranyai, 73.), Pávkovics, M. Nikolic, Ferenczi (Korhut, 84.) – Varga J. – Dzsudzsák (Bódi, 62.), Bényei Á., David Babunski, Sós (Bévárdi, 62.) – Dorian Babunski (Tischler, 62.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Fehérvár FC: Kovács D. – Rus, Stopira, Sabanov, Heister (Bese, 83.) – Nego (Lüftner, 83.), Rúben Pinto (Zulj, 67.), Makarenko, Dárdai (Lednev, 83.) – N. Nikolics (Petrjak, 67.), Kodro. Vezetőedző: Michael Boris.

Gól: N. Nikolics (9.), Kodro (34.), Nego (79.).

Sárga lap: Sós (19.), Baranyai (88.), illetve Rúben Pinto (67.).

OTP Bank Liga 28. forduló

 EZ KELLETT: DVSC-GYIRMÓT 3-1

A műtét után visszatérőben lévő Gróf Dávidot, Szécsi Márkot, Bárány Donátot és Kundrák Norbertet még nélkülözni volt kénytelen a DVSC a Gyirmót elleni úgynevezett “6 pontos” mérkőzésen, amelyről tudni lehetett, hogy mindkét csapat sorsát alapvetően befolyásolja a kiesés elleni küzdelmet illetően. A Loki kezdőcsapata megegyezett a múlt héten a Ferencváros otthonában pályára lépett tizeneggyel, annyi különbséggel, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó, és ezért a cserepadon helyet foglaló David Babunski helyett az ifjú Bényei Ágoston kezdett.

A mérkőzés gyászszünettel kezdődött a 68 éves korában elhunyt Csubák Zoltán emlékére, aki 2003-tól 2020-ig volt a DVSC marketingvezetője, majd sajtófőnöke.

A találkozó a tétnek megfelelően lendületes játékkal kezdődött, és a lendület gólt ért! Egy remek jobb oldali beadás után némi kavarodás alakult ki a gyirmóti 16-oson belül, amit Baráth Péter oldott fel, miután 12 méterről a bal alsóba lőtt (1-0).

Az alaphang tehát megvolt, a vendégeknek mindenképpen támadniuk kellett a pontszerzéshez. Támadtak is, sőt, gyorsan ki is egyenlítettek, a 9. minutumban Hasani ballal, 15 méterről nagy gólt lőtt a kapu jobb oldalába (1-1).

A gól után a megsérülő Charleston le kellett cserélni, Ferenczi János állt a helyére. A gyors találatváltás után mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek, végül a következő ziccer a 20. percben egy szöglet után a Gyirmót előtt adódott, Hrabina Alexnek a gólvonalon kellett tisztáznia. Ezután viszont a DVSC következett! A 25. percben előbb Dzsudzsák Balázs távoli lövését ütötte ki Rusák, majd Bényei Ágoston avatkozott játékba, végül az érkező Baráth Péter 13 méterről megszerezte önmaga és csapata második gólját a meccsen, miután a kapu jobb oldalába lőtt (2-1).

Az első félidő hajrájában is akadtak izgalmak, ráadásul Charleston után a gyirmóti ziccernél rúgást kapott Hrabina Alexet is le kellett cserélni, helyére Tomas Kosicky állt be. Mindenesetre több gól a szünetig már nem esett.

A második játékrész Loki-rohamokkal kezdődött, ekkor kifejezetten jól játszott a csapatunk, egyértelműen dominálta a mérkőzést. Az 55. percben Bódi Ádám próbálkozott átlövéssel, a labda azonban fölé szállt, majd nem sokkal később Dorian Babunski passza után ismét Baráth Péter került helyzetbe, de a kifutó Rusák védeni tudott. Az 59. percben Dzsudzsák Balázs lőtt remekül, a játékszer nem sokkal kerülte el a Gyirmót kapuját.

Az utolsó félórára a vendégek cserékkel igyekeztek frissíteni, de továbbra is kontrollálta a találkozót a DVSC, a 67. percben például Dorian Babunski bombázott fölé. Ezzel együtt azt lehetett érezni, szükség lehet még egy debreceni gólra, hogy ne kelljen a végén izgulni. Negyedórával a vége előtt érkezett Sós Bence és David Babunski, a mieink pedig a hajrában is urai voltak a helyzetnek, Sós Bence például fejjel veszélyeztetett. Végül a 86. percben jött az a bizonyos harmadik hazai gól is, Kusnyír Erik lövése után Dorian Babunski pofozta a kapuba a kapusról kipattanó labdát (3-1).

Fontos három pontot szerzett a Loki, amelyet teljesen megérdemelt egységesen futballozó együttesünk. Folytatás jövő hét szombaton a Kisvárda otthonában.

OTP Bank Liga, 28. forduló.

DVSC-Gyirmót 3-1 (2-1).

Nagyerdei Stadion, 3621 néző. Vezette: Erdős J.

DVSC: Hrabina (Kosicky, 39.) – Kusnyír, Pávkovics, Deslandes, Charleston (Ferenczi, 11.) – Varga J. Bényei Á. (David Babunski, 75.) – Dzsudzsák , Baráth P., Bódi (Sós, 75.) – Dorian Babunski. Vezetőedző: Joan Carrillo.

Gyirmót FC: Rusák – Szegi, Ikic, Csörgő, Hajdú Á. – Klimovics (Ventura, 60.), Vass Á. (Radics, 60.), Nagy P. (Herjeczki, 79.) – Hasani, Bezborodko (Simon A., 53.), Medgyes Z. (Cvetanoski, 60.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Gól: Baráth P. (3., 25.), Dorian Babunski (86.), illetve Hasani (9.).

Sárga lap: Varga J (41.), Bódi (73.), illetve Vass Á. (50.), Szegi (82.).

OTP Bank Liga 26. forduló

 NEM ESETT GÓL: DVSC-ZTE 0-0

A nemrégiben műtéten átesett Gróf Dávidot és Szécsi Márkot, valamint a súlyos sérülésből felépülőben lévő Bárány Donátot és Kundrák Norbertet nélkülöző DVSC abban a tudatban fogadta a Zalaegerszeget, hogy amennyiben nyer, tovább erősíti pozícióját a középmezőnyben. A feladat annyiban nem ígérkezett könnyűnek, hogy a vendégek a mostani bajnokságban kettőből kétszer legyőzték csapatunkat, emellett a meccs előtt már csaknem 500 perce nem kaptak gólt, ráadásul 5 veretlenül megvívott találkozóval a hátuk mögött érkeztek a cívisvárosba. A Zetében kezdőként lépett pályára Zsóri Dániel, aki anno a Loki színeiben lőtt Puskás-díjas gólt az FTC-nek.

A szombati összecsapás gyászszünettel kezdődött a 94 éves korában elhunyt korábbi válogatott labdarúgó, Raduly József és a 65 évesen eltávozott egykori kiváló Loki-játékos, Puskás Gyula emlékére. A csapatok óvatos játékkal nyitottak, az első helyzetféle a 9. percben alakult ki, akkor Tajti közelről nem talált kaput. A DVSC nem rontott rá ellenfelére, inkább igyekezett fegyelmezetten, taktikusan futballozni és labdaszerzés után gyorsan megindulni. Ebbe eleinte sok hiba csúszott, azonban bő negyedóra után már jobban kontrollálta a meccset csapatunk, a 23. percben Dorian Babunski próbálkozott 17 méterről, Demjén biztosan védett.

A 25. minutumban Bódi Ádám szöglete után Pávkovics Bence csúsztatott fölé, majd nem sokkal később David Babunski tekert kapura 19 méterről, a zalai kapus a bal alsónál bravúrral hárított. A 32. percben egy szép támadás végén Poór Patrik lőtt jobbról, 17 méterről, a labda a lécet súrolva hagyta el a pályát. Az első félidő hajrájában aztán már nem alakult ki nagyobb lehetőség, így gól nélküli döntetlennél vonultak pihenőre az együttesek.

A második játékrész eleje sem hozott túl nagy iramot, az első veszélyes támadást a Loki produkálta, azonban az 51. percben Dzsudzsák Balázs beadása után Dorian Babunski a védők szorításában nem tudta kapu felé irányítani a labdát. Egyértelműen a taktikai jelleg dominált, a kérdés az volt, kibillen-e a mérkőzés az egyensúlyi állapotból, és ha igen, merre? Nos, a 62. percben majdnem kibillent, Dorian Babunskit rúgták meg a 16-oson belül, ám Dzsudzsák Balázs büntetőjét kivédte Demjén. Ezt követően Zsóri került ziccerbe, de ekkor meg Hrabina Alex hárított bravúrral. A 65. percben érkezett Ugrai Roland és Kusnyír Erik, majd nem sokkal később a megsérülő Charleston helyére Ferenczi János is, az összecsapás pedig határozottan megélénkült.

A hajrá Ugra Roland 30 méteres szabadrúgásával kezdődött a 75. percben (Demjén védett), aztán a 83. percben Dorian Babunski mellé szálló fejesével folytatódott. Az utolsó percekre beállt Tischler Patrik és Bévárdi Zsombor is, azonban döntés végül nem született, maradt a 0-0-ás döntetlen.

Folytatás jövő hét szombaton este a listavezető és bajnoki címvédő Ferencváros otthonában.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Nehéz mérkőzés volt. Az első 20 percben nem játszottunk jól, aztán fokozatosan feljavultunk, a nagyobb lehetőségeink nekünk voltak. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, de minden pont nagyon fontos.

Molnár Balázs: A helyzetek alapján reális eredmény született.

OTP Bank Liga, 26. forduló.

DVSC-ZTE 0-0.

Nagyerdei Stadion, 2830 néző. Vezette: Vad II.

DVSC: Hrabina – Poór (Kusnyír, 65.), Pávkovics, Deslandes, Charleston (Ferenczi, 71.) – Varga J. – Dzsudzsák (Tischler, 85.), Baráth P., David Babunski (Ugrai, 65.) Bódi (Bévárdi, 85.) – Dorian Babunski. Vezetőedző: Joan Carrillo.

ZTE: Demjén – Lesjak, Serafimov, Kálnoki Kis, Gergényi – Milovanovikj (Spoljaric, 46.), Sankovic, Halilovic, Tajti – Meshack, Zsóri (Rebernik, 85.). Mb. vezetőedző: Molnár Balázs.

Sárga lap: Halilovic (61.), Serafimov (92.).

OTP Bank Liga 24. forduló

 VERESÉG AZ ÜNNEPEN: DVSC-ÚJPEST 1-2

A klub 120. születésnapján, fantasztikus hangulatban várta az Újpest elleni mérkőzést Debrecen városa. A meccs előtt Varga Mihály pénzügyminiszter, Bánki Erik MLSZ elnökségi tag, Papp László polgármester és Kósa Lajos egyesületi elnök jelenlétében megalakult a DVSC üzleti klubja. A találkozó gyászszünettel kezdődött az életének 88. esztendejében elhunyt Császár Ferenc emlékére, aki egykor a DVSC labdarúgó-szakosztályának elnöke és a Baráti Kör alapítója is volt. Ünnepi pillanatokban sem volt hiány, a kezdőrúgást a Loki története legjobb edzőjének választott Herczeg András végezte el, a találkozóra pedig meghívást kaptak a bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett csapataink játékosai, így a legjobbnak szavazott Sándor Tamás is.

Joan Carrillo vezetőedző a régóta maródi Bárány Donát és Kundrák Norbert mellett nem számíthatott a sérült Szécsi Márkra, az eltiltott Ugrai Rolandra, valamint a betegséggel bajlódó Pávkovics Bencére, Korhut Mihályra és Bényei Ágostonra sem. A kezdőben helyett kapott Marko Nikolic, Kusnyír Erik és Bévárdi Zsombor is. A szurkolók jóvoltából a találkozó valódi rangadó-atmoszférában kezdődött, sajnos újpesti góllal. Az 5. percben Croizet cselezte magát a jobb oldalon az alapvonalig, visszagurítása után Zivzivadze lőtt közelről a bal felsőbe (0-1).

Nem indult tehát jól a meccs a Loki számára, szükség is volt egy kis időre, mire reagálni tudott csapatunk. Az első hazai lehetőségre a 17. percig kellett várni, akkor Dorian Babunski lőtt 14 méterről, de a labda a kapu mellé gurult.

Ezután kiegyenlített játék zajlott a pályán, egészen a 30. minutumig, amikor Zivzivadze bombázott fölé. Az első félidő hajrájában ismét Dorian Babunski próbálkozott, azonban a sok pontatlanság miatt a szünetig nem sikerült gólt szerezni, sőt a hosszabbításban Antonov egy 23 méteres szabadrúgásból megduplázta az újpesti előnyt (0-2).

A második játékrész elején a Loki megpróbálta ráerőltetni az akaratát a vendégekre, akik viszont gyors ellentámadásokkal igyekeztek zavart kelteni, akadt is helyzetük. Az 55. percben a Loki is lehetőséghez jutott, azonban Baráth Péter 17 méteres lövését Banai vetődve védeni tudta. A DVSC egyértelműen jobban játszott, mint a szünet előtt, időnként be is szorította ellenfelét. Egy óra elteltével Bévárdi Zsombor párharca után Antonov a 16-oson belül kezezett, a VAR-ozás után pedig büntetőt ítélt a játékvezető. A büntetőt a 65. percben Dzsudzsák Balázs magabiztosan értékesítette (1-2).

Fokozódtak tehát az izgalmak, pláne, hogy a Loki mezőnyfölénye ekkor már konstans volt, a csapat mindent megpróbált az egyenlítésért. A véghajrában, a 82. percben Croizet lövését fogta Gróf Dávid, majd a 84. percben Marko Nikolic ajtó-ablak ziccerben néhány lépésről főlé lőtt. Mint kiderült, ez volt a mérkőzés utolsó nagy debreceni helyzete, végül nem sikerült pontot szerezni.

Folytatás jövő hét vasárnap Pakson.

OTP Bank Liga, 24. forduló.

DVSC-Újpest 1-2 (0-2).

Nagyerdei Stadion, 6011 néző, vezette: Bogár G.

DVSC: Gróf – Kusnyír, Nikolic (Rácz B., 89.), Deslandes, Ferenczi – David Babunski, Baráth P. – Bévárdi (Soltész, 65.), Dzsudzsák, Bódi – Dorian Babunski. Vezetőedző: Joan Carrillo.

Újpest: Banai – Pauljevic, Csongvai, Kuusk (Kastrati, 69.), Antonov – Boumal (Bjelos, 69.), Onovo – Croizet, Mitrovic (Mack, 90.), Beridze (Simon, 79.)- Zivzivadze. Edző: Milos Kruscic.

Gól: Dzsudzsák (65., 11-esből), illetve Zivzivadze (5.), Antonov (45+4.)

Sárga lap: Dorian Babunski (92.), illetve Mitrovic (27.), Onovo (45.), Croizet (64.), Zivzivadze (85.), Csongvai (87.).

OTP Bank Liga 22. forduló

 ÉRTÉKES SIKER: DVSC-MTK 1-0

Egyetlen egy debreceni érzelmű embernek sem kellett külön bizonygatni a hétvégén, hogy milyen nagy súllyal esik latba a bajnoki végelszámolás szempontjából a vasárnapi, MTK elleni meccs. A sereghajtó fővárosiak 20 ponttal érkeztek a 25 pontos DVSC-hez, tehát egyértelmű volt, hogy amelyik csapat győz, az nagyot nyer. Csapatunknak Bévárdi Zsombort kisebb, a régóta maródi Bárány Donátot, valamint Kundrák Norbertet hosszabb felépülést megkövetelő sérülés miatt kellett nélkülöznie. A kezdőcsapat megegyezett a Puskás Akadémia ellen látottal.

A találkozót tudatosan kezdte a Loki, nem támadott fejetlenül, szervezett játékra törekedett, és várt a lehetőségre. Miután az MTK is hasonló felfogást képviselt, az első negyedórában nem alakult ki nagyobb helyzet egyik kapunál sem., ahogy mondani szokták, a mezőnyjáték dominált. Az a bizonyos lehetőség a 17. minutumban jött el, amikor David Baunski csavart kapura 24 méterről, és bizony a labda nem sokkal kerülte el a bal felsőt.

Erre az MTK néhány szöglettel és egy veszélyes fejessel reagált (Gróf Dávid bravúrral védett), a DVSC pedig góllal! A 26. percben egy szöglet, majd egy Dzsudzsák-beadás után Sylvain Deslandes fejelte középre a labdát, Pávkovics Bence pedig szép mozdulattal a kapu jobb oldalába bólintott (1-0).

Az első félidő hajrájában továbbra is többnyire az történt, amire csapatunk törekedett, a debreceni játékosok kisegítették egymást védekezésben, néhány gyors kombinációval pedig meg lehetett zavarni a fővárosaikat. Ezek a szünetig nem hoztak újabb gólt, így 1-0-val fordultak a csapatok.

Szünet után a vendégek próbáltak nyomást gyakorolni a DVSC-re, a 49. percben például a csereként beállt Spirovksi bombázott fölé, ha pedig kaput találtak az MTK-sok, Gróf Dávid hárított remekül. Kellett 10 perc a második játékrészben egy Loki-helyzethez, akkor Dzsudzsák Balázs kapáslövését védte Mijatovic.

Kezdett nőni a feszültség a pályán, azt lehetett érezni, lesz itt még gól. A 66. percben majdnem meg is született a második hazai találat, Poór Patrik beadása után Szécsi Márk közeli pörgetését védte bravúrral az MTK hálóőre. Nem sokkal később cserélt Joan Carrillo, Dzsudzsák Balázs helyett Bényei Ágoston, Szécsi Márk helyett Sós Bence folytatta, később, a végére pedig Baranyai Nimród , Ugrai Roland és Rácz Balázs is beállt.

A 74. percben aztán úgy tűnt, büntetőhöz jutott a Loki (a Babunski-testvérek remek összjátéka végén a vendégkapus ütötte el Doriant), de a VAR lest észlelt, így Bódi Ádám nem rúghatta el a 11-est. A véghajrában próbálkozott serényen a vetélytárs, ám csapatunk védekezése rendben volt, így több gól nem esett, a mieink itthon tartották a fontos három pontot.

A DVSC utolsó 7 bajnokijából csak egyet veszített el (négyet megnyert), és fellépett a középmezőnybe. Folytatás szombaton a Honvéd ellen Kispesten.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk, így is lett. Csapatunk fegyelmezetten és egységesen játszott, támadásban persze még előre kell lépnünk. Nagyon fontos győzelmet arattunk, jó eredményt értünk el.

Márton Gábor: Keresem a szavakat egy ilyen meccs után, nem voltunk rosszabbak, mint a Debrecen. A helyzeteinket sajnos kihagytuk, ráadásul szabálytalan gólt kaptunk. Domináltunk, de nem éltünk a lehetőségeinkkel.

OTP Bank Liga, 22. forduló.

DVSC-MTK 1-0 (1-0).

Nagyerdei Stadion, 2853 néző. Vezette: Berke B.

DVSC: Gróf – Poór (Baranyai, 86.), Pávkovics, Deslandes, Ferenczi – Baráth P., David Babunski (Ugrai, 86.) – Szécsi (Sós, 67.), Dzsudzsák (Bényei Á., 67.), Bódi – Dorian Babunski (Rácz B., 94).. Vezetőedző: Joan Carrillo.

MTK: Mijatovic – Kadlec, Szépe, Rajkovic, Sluka – Ramadani, Miknyóczki (Spirovski, 46.) – Stieber Z. (Kovácsréti, 78.), Kata, Palincsár (Miovski, 46.) – Futács (Herrera, 78.) . Vezetőedző: Márton Gábor.

Gól: Pávkovics (26.).

Sárga lap: Baráth P. (40.), Dzsudzsák (43.), Gróf (79.), Bódi (88.), Baranyai (92.), illetve Rajkovic (6.), Herrera (78.), Kovácsréti (89.), Miovski (92.).

OTP Bank Liga 20. forduló

 FÁJÓ VERESÉG: DVSC-MEZŐKÖVESD 1-4

Négy veretlen bajnoki mérkőzéssel a háta mögött fogadta a DVSC a közvetlen rivális Mezőkövesdet, egyértelműen a győzelem reményében. A csapatból Kusnyír Erik és a brazil Charleston betegség, Varga József, a régóta maródi Bárány Donát, valamint Kundrák Norbert ugyebár sérülés miatt hiányzott, bekerült a kezdőbe Baranyai Nimród, Ferenczi János és a Babunski testvérpár is.

A Loki már a mérkőzés elején támadólag lépett fel, igyekezett kontrollálni a találkozót. Ennek megfelelően az első nagyobb helyzet is csapatunk előtt adódott, a 7. percben Ugrai Roland csavart kapura 13 méterről, a labda a felső lécen megcsúszva hagyta el a játékteret. A 9, percben Dzsudzsák Balázs próbálkozott messziről (Tordai védett), gólt azonban a Mezőkövesd szerzett, a 20. minutumban egy szöglet utáni kavarodás után Jurina kotorta közelről a hálóba a labdát (0-1).

A 25. percben újból a vendégek kerültek ziccerbe (Jurina előtt suhant el a labda az ötösnél), a kövesdiek uralták a meccset, ám ezután a DVSC próbálta nyomás alá helyezni ellenfelét. Az első félidő hajrájában ez valamennyire sikerült is, a 39. percben Szécsi Márk 9 méteres fejese után a játékszer a felső lécről pattant ki. Két perccel a szünet előtt aztán büntetőhöz jutott a Loki (Baráth Pétert rántották le a 16-oson belül), némi VAR-ozás után aztán a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs értékesítette a 11-est, magabiztosan (1-1). A hosszabbításban Ugrai Roland is a felső lécet találta el, Így végül döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején Ugrai Roland lőtt az oldalhálóba, a DVSC pedig egyre aktívabban támadott, ám egy Deslandes lábán felperdülő labda a felső lécről vágódott ki, tehát a kövesdieknek is akadt lehetőségük. Voltak izgalmak mindkét kapunál, a 64. percben aztán a vendégek találtak be újra, egy jobb oldali beadás után Vadnai bombázott közelről a hálóba (1-2).

Nehéz helyzetben, hátrányban futott neki tehát az utolsó félórának a Loki. Dzsudzsák Balázs a 66. percben a rövid sarkot vette célba 14 méterről, de ismét a Mezőkövesd szerzett gólt, a 69. minutumban Besirovic lőtt a debreceni kapuba könnyedén, 7 méterről (1-3).

A hajrában sok mindent megpróbált csapatunk (közben David Babunski helyett Bényei Ágoston, Ugrai Roland helyett Bódi Ádám, Baranyai Nimród helyére Bévárdi Zsombor, Szécsi Márk helyett Tischler Patrik, Sylvain Deslandes helyett Soltész Dominik érkezett), azonban szinte semmi sem sikerült, sőt, a végén Jurina közelről megszerezte második gólját is (1-4), így a vendégek simán elvitték a három pontot.

Folytatás jövő héten a Puskás Akadémia otthonában.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Sok technikai és egyéni hibát követtünk el, könnyen gólokat szerezhetett az ellenfél. Nem működtünk jól csapatként, tanulnunk kell ebből a mérkőzésből. Gratulálok a Mezőkövesdnek, és elnézést kérek a szurkolóinktól.

Supka Attila: Ez a mérkőzés úgy alakult, ahogy mi szerettük volna. A széleken meg tudtuk bontani az ellenfelet, s bár az első félidőben még sok helyzetet kihagytunk, szünet után már hatékonyak voltunk. Megérdemelten győztünk.

OTP Bank Liga, 20. forduló.

DVSC-Mezőkövesd 1-4 (1-1).

Nagyerdei Stadion, 2850 néző. Vezette: Bognár T.

DVSC: Hrabina – Baranyai (Bévárdi, 71.), Pávkovics, Deslandes (Soltész, 85.), Ferenczi – Baráth P., David Babunski (Bényei Á., 71.) – Szécsi, (Tischler, 85.), Dzsudzsák, Ugrai (Bódi, 71.) – Dorian Babunski. Vezetőedző: Joan Carrillo.

Mezőkövesd: Tordai – Farkas, Lukic, Bilali, Qaka (Cseke, 68.) – Vadnai, Kocsis (Karnyickij, 60.), Calcan (Kis, 60.), Babati (Ikenne-King, 68.) – Besirovic (Drazic, 79.), Jurina. Vezetőedző: Supka Attila.

Gól: Dzsudzsák (45., 11-esből), illetve Jurina (20., 89.), Vadnai (64.), Besirovic (69.),

Sárga lap: Pávkovics (55.), illetve Qaka (23.), Vadnai (35.), Kocsis (47.), Bilali (81.).

OTP Bank Liga 18. forduló

 EGY PONTTAL LETT TÖBB: DVSC-KISVÁRDA 0-0

Nem volt könnyű helyzetben a DVSC szakmai stábja a mérkőzés előtt, hiszen a Covid nemcsak a felkészülésbe, hanem a csapat összeállításába is beleszólt. A kapuban például Hrabina Alex kezdett, aki ezt megelőzően csak egyszer, 7 éve lépett pályára az NB I-ben, mégpedig a Nyíregyháza labdarúgójaként, ráadásul egy rendkívüli helyzet miatt akkor mezőnyjátékosként kapott szerepet. Hrabina kapusként tehát most debütált a legmagasabb osztályban, a kezdőbe bekerült Poór Patrik és balhátvédként a brazil Charleston is. A kisvárdaiaknál 2, míg nálunk 9 magyar volt első perctől a gyepen.

A mérkőzés elején – némi tapogatózás után – két jó cselt követően Ugrai Roland próbálkozott először lövéssel a 10. percben, de a labda mellé gurult. A 11. minutumban Bumba került helyzetbe, azonban Hrabina Alex szépen védett. Kiegyenlített volt a játék, inkább a taktikai jelleg dominált.

Viszonylag eseménytelenül teltek a percek, mígnem félóra után egy szép támadás végén Szécsi Márk lőhetett kissé kiszorítva, de Dombó hárított. Az első félidő hajrájában sem nagyon forogtak veszélyben a kapuk (egy Hrabina Alex által hatástalanított Makowski-helyzetet és egy Mesanovic-kapufát leszámítva), éppen ezért 0-0-nál mehettek a csapatok pihenőre.

A második játékrészre Soltész Dominik helyett érkezett az új szerzemény, Dorian Babunski, a Loki pedig továbbra is igyekezett fegyelmezett játékkal féken tartani a Kisvárdát. Sőt, az 50. percben veszélyeztetett is csapatunk, egy szöglet után Dorian Babunski fejelt fölé. Továbbra sem volt látványos a mérkőzés, azt lehetett érezni, akár egyetlen gól is dönthet.

A 60. percben egy labdaszerzés után Dzsudzsák Balázs bombázott kapura 22 méterről, Dombó lábbal, bravúrral védett. Az utolsó szűk félórára Joan Carrillo Bódi Ádámot és David Babunskit is pályára küldte, Varga József és Ugrai Roland jött le. A 69. percben egy hiba után Asani került ziccerbe, de a kimozduló Hrabina Alex ismét csodálatosan hárított. Egyre kiélezettebb lett a küzdelem a végjátékra, amely kezdetén Sylvain Deslandes sérülést szenvedett, hordágyon vitték le, le is kellett cserélni. Az utolsó percekre egy-két kisebb Kisvárda-lehetőség, egy Prenga-kiállítás és egy veszélyes Bódi-szabadrúgás maradt, de gól végül nem esett, megosztoztak a pontokon az együttesek.

A DVSC zsinórban harmadik bajnokiján nem kapott gólt, a jövő heten a Mol Fehérvár következik Székesfehérváron.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Mindkét csapat számára nehéz mérkőzés volt. Az első félidőben nagy taktikai csata zajlott a pályán, a Kisvárda akkor több párharcot nyert, azonban szünet után ezen változtatni tudtunk, így nem érdemtelenül szereztünk pontot. Hrabina Alex és Charleston jó teljesítményének is nagyon örülök.

Révész Attila: Mindkét csapat óvatosan kezdett, de az első félidő második felében kezdeményezőbbek lettünk, helyzeteink is voltak. Szünet után már nem tudtunk annyira dominálni, de megvoltak a lehetőségeink így is. Összességében igazságosnak nevezhető a döntetlen, amivel nem vagyunk elégedettek.

OTP Bank Liga, 18. forduló.

DVSC-Kisvárda 0-0.

Nagyerdei Stadion, 2570 néző. Vezette: Andó-Szabó.

DVSC: Hrabina – Poór, Deslandes (Bévárdi, 80.), Pávkovics, Charleston – Baráth P., Varga J. (David Babunski, 65.) – Soltész (Dorian Babunski, 46.), Dzsudzsák (Bényei Á., 88.), Ugrai (Bódi, 65.) – Szécsi. Vezetőedző: Joan Carrillo.

Kisvárda: Dombó – Peteleu, Prenga, Cirkovic, Kravcsenko (Hej, 73.) – Melnyik, Makowski (Karabeljov, 73.) – Navratil (Asani, 65.), Ötvös, Bumba (Camaj, 83.) – Mesanovic. Edző: Erős Gábor.

Sárga lap: Ugrai (18.), illetve Kravcsenko (21.), Prenga (48., 92.), Karabeljov (76.).

Kiállítva: Prenga (92.).

OTP Bank Liga 16. forduló

MICSODA SIKER! DVSC-FTC 2-0

Remek győzelmet aratott a Loki a listavezető Ferencváros ellen vasárnap a Nagyerdei Stadionban.

A DVSC-nek még mindig sok sérüléssel bajlódó játékost (Bárány Donátot, Szécsi Márkot, Németh Krisztiánt, Tomas Kosickyt, Pintér Ádámot, Kusnyír Eriket, Kundrák Norbertet, Korhut Mihályt és a brazil Charlestont) kellett nélkülöznie, Bódi Ádám pedig betegség miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére a Fradi elleni összecsapáson. Bekerült viszont a kezdőbe David Babunski, összességében a Loki 9, a Fradi 2 magyar játékossal állt fel.

A találkozó cudar időben, de remek hangulatban kezdődött, mégpedig FTC-mezőnyfölénnyel és szervezett debreceni játékkal. Az első helyzet a 16. percben az FTC előtt adódott, amikor is Zubkov szöglete után akadt be a labda majdnem a hosszú sarokba. Válaszul a 18. minutumban David Babunski került ziccerbe, de a védők blokkolták a közeli lövést.

A félidő második felében sem sokat változott a játék képe, kifejezetten egységesen futballozott a DVSC, így a Ferencváros nem tudott előnyhöz jutni. Taktikai csata dúlt ekkor, kevés látványelemmel. Szünetig nem is állt be nagyobb változás, döntetlennel fordultak a csapatok.

A második játékrész elején megszerezte a vezetést a Loki! A 47. percben egy szöglet után Dibusz röviden ütötte ki a labdát, Bévárdi Zsombor érkezett, és jobbról, éles szögből a kapuba lőtt (1-0). Válaszul Uzuni bombázott fölé, az FTC megpróbált mihamarabb egalizálni.

A DVSC remekül küzdött, igyekezett megfékezni a vendégeket, s közben gyors megugrásokra is apellált. A 63. percben egy ilyen után Dzsudzsák Balázs lövését védte bravúrral Dibusz, aztán viszont jött a második Loki-gól! Egy baloldali akció és beadás után Tischler Patrik elé pattant a labda, aki közelről a kapuba lőtt (2-0). Ezt követően David Babunskit Varga József váltotta, később a megsérült Ugrai Roland helyett beállt Sós Bence, a végén pedig pályára lépett Soltész Dominik és Bényei Ágoston is, a DVSC pedig egészen remekül futballozott.

A hajrára a Ferencváros sokat cserélt és mindent megpróbált, de ezen a napon az igen szervezett játékot nyúltó Loki biztosan tartotta előnyét. És nem csak tartotta, hanem meg is őrizte! A csapat minden elismerésre rászolgálva legyőzte az éllovas, Európa Ligában szerepelt FTC-t, mégpedig taktikus és lelkes produkciót bemutatva.

Folytatás a jövő héten Gyirmóton.

OTP Bank Liga, 16. forduló.

DVSC-Ferencváros 2-0 (0-0).

Nagyerdei Stadion, 4260 néző. Vezette: Bogár G.

DVSC: Gróf – Baranyai, Pávkovics, Deslandes, Ferenczi – Bévárdi (Bényei Á., 87.), Baráth P., Babunski (Varga J., 68.), Ugrai (Sós, 78.) – Dzsudzsák, Tischler (Soltész, 87.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Kovacevic, Cabraja – Zubkov (Szánthó, 71.), Besic (Vécsei, 32.), Laidouni (Loncar, 71.), Uzuni – R. Mmaee (Mak, 71.), Marin (Zachariassen, 59.). Vezetőedző: Peter Stöger.

Gól: Bévárdi (47.), Tischler (64.).

Sárga lap: Bévárdi (12.), Dzsudzsák (55.)., Ferenczi (68.), Gróf (83.), illetve Vécsei (37.), Laidouni (45.), R Mmaee (63.), S. Mmaee (91.).

OTP Bank Liga 14. forduló

EGY-EGY GÓL, EGY-EGY PONT: DVSC-PAKS 1-1

Egy pontot szerzett a Loki vasárnap, miután 1-1-es döntetlent játszott a Pakssal a Nagyerdei Stadionban.

A DVSC-nek még mindig sok sérüléssel bajlódó játékost (Bárány Donátot, Szécsi Márkot, Tomas Kosickyt, Tischler Patrikot, Pintér Ádámot, Kusnyír Eriket, Poór Patrikot, Kundrák Norbertet és a brazil Charlestont) kellett nélkülöznie, Marko Nikolic pedig eltiltás miatt nem állhatott a cívisvárosban bajnokin most debütáló vezetőedző, Joan Carrillo rendelkezésére. Az ellenben örömteli volt, hogy Pávkovics Bence fél év után visszatérhetett a csapatba.

Sok párharccal és élénk iramban kezdődött a mérkőzés, az első nagyobb helyzet a 11. percben alakult ki, akkor Ádám Martin került ziccerbe, de Gróf Dávid bravúrral, lábbal hárított. Ugyanez történt a 15. percben is, a Loki kapusa, az újdonsült apuka ismét túljárt a góllövőlistát a forduló előtt vezető paksi csatár eszén. A 20. percben viszont a DVSC szerezte meg a vezetést, Ugrai Roland ugrott meg a leshatárról, szépen kicselezte a kapust, majd a hálóba lőtt (1-0).

A Paks megpróbált gyorsan reagálni, Gróf Dávidnak egy távoli bombát kellett védeni, míg a másik oldalon Ferenczi János löketét ütötte ki Rácz. Ezen szakaszában mozgalmas volt a meccs, nem nagyon lehetett unatkozni. Az első félidő hajrájában Bognár István hozta magát helyzetbe, de balról, mintegy 8 méterről a bal kapufa mellé gurított, egyre inkább nyomott a Paks, és a szünet előtt ki is egyenlített: egy szöglet után Ádám Martin csúsztatott közelről a debreceni kapuba (1-1).

A második játékrész egy idegi nem hozott komoly gólszerzési lehetőséget egyik kapunál sem, inkább a mezőnyjáték dominált, mígnem a 63. minutumban Ádám próbálkozott fejjel, de célt tévesztett. Egy perc múlva Dzsudzsák Balázs eresztett el bombát 23 méterről, Ráczi kibokszolta a labdát, kezdett újra megélénkülni a találkozó. A 68. percben cserélt a DVSC, Németh Krisztián helyére Sós Bence állt be, nem sokkal később Pávkovics Bencét a fiatal Szujó Attila váltotta, a végén pedig Soltész Dominik és David Babunski is pályára léphetett.

A végjáték a két gárda a bajnokságban eddig tapasztalt eredményessége miatt újabb gólt ígért (Baráth Péter a 82. percben például 15 méterről bombázott fölé, a 87.-ben pedig David Babunski fejelt mellé), azonban végül nem esett újabb találat.

Folytatás szombaton Zalaegerszegen.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Kemény, nehéz mérkőzés volt mindkét gárda számára. A Paksnak az első félidőben több helyzete volt, a szünet után már jobban kontrolláltuk a találkozót. Örülök a játékosaink hozzáállásának, egy nagyon támadó együttes ellen vették fel a harcot.

OTP Bank Liga, 14. forduló.

DVSC-Paks 1-1 (1-1).

Nagyerdei Stadion, 2433 néző. Vezette: Bognár T.

DVSC: Gróf – Bévárdi, Pávkovics (Szujó, 71.), Deslandes, Ferenczi – Dzsudzsák, Baráth P., Varga J., Bódi (Babunski, 85.)- Ugrai (Soltész, 85.), Németh K. (Sós, 68.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Paks: Rácz – Kinyik, Tamás O., Szabó J. – Sajbán M., Windecker, Balogh B. (Osváth, 74.), Bognár I., Medgyes (Lencsér, 58.) – Böde (Nagy R., 58.), Ádám (Pethő, 84.). Vezetőedző: Bogár György.

Gól: Ugrai (20.), illetve Ádám (45+1.).

Sárga lap: Bévárdi (38.), illetve Tamás O. (53.), Lenzsér (92.).