OTP Bank Liga 27. forduló

Nehéz helyzetben futott neki a Loki a Puskás Akadémia elleni péntek esti rangadónak: csapatunknak sérülés miatt nélkülöznie kellett Varga József, Sós Bence, Oleksandr Romanchuk, Sylvain Deslandes és Marko Milosevic szolgálatait is, Dusan Lagator pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára. A kezdőcsapatba bekerült Hamzat Ojediran és visszatért Dorian Babunski, Stefan Loncar pedig ezúttal a védősorban kapott szerepet.

Az összecsapás elején, az 5. percben Puljic veszélyeztetett egy lövéssel, a vendégek összességében is aktívan kezdték a meccset, míg a DVSC igyekezett a saját játékát játszani. A 9. minutumban már a mieink is jól kombináltak, a végén Szécsi Márk fejelt fölé 9 méterről.

Egyre inkább átvette az irányítást a Loki, a 25. percben Varga Kevin passza után Dzsudzsák Balázs lövését blokkolták az utolsó pillanatban. Kiélezett és feszült volt a mérkőzés, érződött a tét. A 35. percben Varga Kevin keresztbe lőtt labdáját Dorian Babunski tette kapura közelről, Markek a gólvonalnál hárított, majd Varga lövését védte vetődve. A mieinknek voltak tehát lehetőségei, de a szünetig nem esett gól.

A második játékrész egy Dzsudzsák-bombával kezdődött, Markek bravúrral védett, a Loki pedig egyre jobban futballozott. Kemény volt a találkozó, sok volt a sárga lap (érdekes megoszlásban), az 59. percben Dorian Babunski fejese után hárított a vendégek kapusa. A 64. percben Hamzat Odejiran lövése vágódott le a kapu közvetlen közelében (óriási helyzet volt), majd érkezett a pályára Bódi Ádám.

Nagy szívvel és jól játszott csapatunk, nagyon megérdemelt volna egy gólt, a 69. percben például Dorian Babunski találhatott volna be egy szép támadás végén, de a labda mellé szállt. A 76. percben aztán 11-eshez jutott a Loki! Spandler rúgta fel látszólag Varga Kevint a 16-oson belül, a büntetőt azonban a VAR-ozás után elvették.

A végjátékra beállt Antonio Mance, Alexandros Kyziridis, majd Bárány Donát is. A legvégén aztán Ferenczi Jánost érthetetlen módon kiállította a játékvezető, Zahedi pedig a hosszabbításban 8 méterről gólt fejelt fejelt (0-1), s bár a Loki győzelmet érdemelt volna, vereséget szenvedett. Folytatás jövő hét vasárnap Zalaegerszegen.

Mesterszemmel

Srdjan Blagojevic: Büszke vagyok a játékosaimra, olyan érzés van bennem, amit nagyon nehéz szavakba önteni. Gratulálok a Puskásnak a győzelemhez, izgalmas mérkőzés volt, amelyen az egyik legjobb teljesítményt nyújtottuk, mióta itt vagyok a klubnál. Sikerült megvalósítani a stratégiánkat, jól játszottunk, az utolsó passzokba csúszott hiba. Sajnálom a játékosokat, szomorú vagyok, de csak egy éjszakán át. Holnap folytatjuk a munkát.

Hornyák Zsolt: Dicsérem a csapatom küzdőszellemét, megérdemelten nyertük a mérkőzést.

OTP Bank Liga, 27. forduló.

DVSC-Puskás Akadémia 0-1 (0-0).

Nagyerdei Stadion, 3726 néző. Vezette: Bognár T.

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Loncar, Ferenczi – Ojediran (Bárány, 94.), Manrique – Szécsi (Bódi, 65.), Dzsudzsák, Varga K. (Kyziridis, 81.) – Dorian Babunski (Mance, 81.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Puskás Akadémia: Markek – Batik, Golla, Spandler – Szolnoki, Puljic (Colley, 81.), Favorov, Ormonde-Ottewill, Levi – Gruber (Zahedi, 84.), Komáromi (Corbu, 65.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

Gól: Zahedi (93.).

Sárga lap: Manrique (23.), Ojediran (27.), Dzsudzsák (55.), Dreskovic (71.), Varga K. (78.), Ferenczi (89.), illetve Favorov (11.), Komáromi (25.), Golla (48.), Colley (89.).

Kiállítva: Ferenczi (90.).

OTP Bank Liga 25. forduló

Sérülés miatt a DVSC Dorian Babunski, Varga József és Sylvain Deslandes játékára sem számíthatott Srdjan Blagojevic vezetőedző a Vasas elleni vasárnap esti bajnokin, a kezdőcsapatba bekerült a visszatérő Kusnyír Erik, valamint Oleksandr Romanchuk és Antonio Mance is.

A meccs előtt Makray Balázs cégvezető Ferenczi Jánost köszöntötte 200. NB I-es mérkőzése alkalmából, a találkozó pedig gyászszünettel kezdődött a 66 éves korában elhunyt Magyar Balázs emlékére. A Loki egykori kiváló csatára az 1980-as években egyik meghatározó játékosa volt a DMVSC-nek (68 mérkőzés, 16 gól), városszerte ismert alakja a futballéletnek, egy igazi egyéniség. Magyar Balázs a Loki előtt a Diósgyőr együttesével bajnoki bronzérmet nyert, és pályára lépett a nemzetközi kupákban is. A DVSC osztozik a család és a barátok fájdalmában, egykori játékosunk emlékét megőrizzük. Búcsúztatása április 26-án 15 órakor lesz a debreceni köztemetőben.

Az összecsapás elején Szécsi Márk próbálkozott egy lövéssel (blokkolták), majd Antonio Mance hagyott ki Dzsudzsák Balázs szöglete után egy óriási ziccert fejjel. Megvoltak tehát a debreceni helyzetek, a 10. percben például Stefan Loncar lőtt elvetődve, Uram védeni tudott.

Ezután is a Loki uralta a játékot, a 20. percben Varga Kevin 18 méteres lövése után védett bravúrral a Vasas kapusa. A 23. minutumban viszont egy labdavesztés után Balogh Norbert került ziccerbe, szerencsére Dusan Lagator a gólvonal előtt tisztázni tudott.

Az első félidő hajrájában, a 34. percben aztán megszerezte a vezetést a DVSC, egy gyönyörű támadás végén Dzsudzsák Balázs passzolt a jobb szélen Szécsi Márknak, aki pontosan adott középre, az érkező Varga Kevin pedig 14 méterről kilőtte a jobb alsót (1-0). A 40. percben egyenlíthetett volna a Vasas, de előbb Marko Milosevic védett bravúrral, majd Balogh lőtt közelről fölé. A Loki jól reagált a veszélyre, rúgott még egy gólt! A 44. percben Varga Kevin átadása után Antonio Mance pazar mozdulattal csavart 15 méterről a bal felső sarokba (2-0).

A szünet után – noha próbálkozott a Vasas – a továbbra is a DVSC játszott fölényben, és a 49. percben növelte is az előnyét: Szécsi Márk adott keresztbe a jobb szélről, Varga Kevin pedig 7 méterről a kapuba bombázott (3-0). Innentől kezdve igazából nem volt kérdés, melyik gárda szerez három pontot, inkább csak a pontos végeredményre kellett várni.

Helyenként kifejezetten látványosan játszott a csapatunk, a 73. percben viszont Christian Manrique szabálytalansága után 11-eshez jutott a Vasas, a büntetőt Berecz Zsombor magabiztosan értékesítette (3-1). A hajrára érkezett Meldin Dreskovic, Sós Bence, Alexandros Kyziridis, majd Bárány Donát és végül Bódi Ádám is, a DVSC pedig megőrizte előnyét.

A Loki ezzel a győzelemmel fellépett a tabella 4. helyére, folytatás pénteken este Mezőkövesden.

OTP Bank Liga, 25. forduló.

DVSC-Vasas 3-1 (2-0).

Nagyerdei Stadion, 3379 néző. Vezette: Pintér Cs.

DVSC: Milosevic – Kusnyír, Lagator, Romanchuk, Ferenczi – Loncar, Manrique (Dreskovic, 76.) – Szécsi (Kyziridis, 76.), Dzsudzsák (Bódi, 89.), Varga K. (Sós, 76.) – Mance (Bárány, 81.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Vasas: Uram – Szivacski, Iyinbor, Otigba, Silye (Ódor, 76.) – Hinora, Urblík (Hidi M, 63.), Berecz, Hidi P. (Sztojka, 46.) – Balogh N. (Cipf, 46.), Holender (Zimonyi, 67.). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gól: Varga K. (34., 49.), Mance (44.), illetve Berecz (73., 11-esből).

Sárga lap: Manrique (72.), illetve Berecz (85.).

OTP Bank Liga 24. forduló

A sárga lapok miatt eltiltott Dusan Lagator, valamint a sérülésből felépülőben lévő Megyeri Balázs és Kusnyír Erik nélkül fogadta a tabellán harmadik Loki a második helyezett, 23 meccsen mindössze 2 vereséget számláló Kecskemétet. A találkozó előtt Bévárdi Zsombort 50. NB I-es mérkőzése alkalmából köszöntötték, Szécsi Márk jobboldali védőként kezdett, a labda pedig végre valahára szép tavaszi időben indult útjára.

A találkozó legelején Hadaró lőtt az oldalhálóba, de ezt követően már a DVSC momentumai következtek. A 7. percben például Ferenczi János beadása után Dorian Babunski fejelt kapura, Varga védeni tudott, csakúgy, mint a 10. minutumban Stefan Loncar bólintásánál.

A 24. percben Alexandros Kyziridis lőtt fölé, nagyjából kiegyenlített volt a játék, de a Loki helyenként némi mezőnyfölényben volt, s megugrásaiban több volt a veszély. A 36. percben Meldin Dreskovic lőtt mellé, a szünetig aztán nagyobb helyzet már nem alakult ki.

A második játékrész elején Varga Kevin nem sokkal lőtt mellé 17 méterről, Dorian Babunskit viszont sérülés miatt le kellett cserélni, helyére Antonio Mance állt be. A DVSC igyekezett nagyobb nyomást gyakorolni az ellenfélre, az 54. percben Stefan Loncar 20 méterről a bal kapufát találta el. Az 56. percben Marko Milosevic védett hatalmasat egy kecskeméti fejesnél, majd megszerezte vezetést a Loki! A 61. percben Ferenczi János beadása után hibázott a kecskeméti védelem, Stefan Loncar ott termett, és 6 méterről a kapuba lőtt (1-0).

A 66.. percben viszont egyenlített a Kecskemét, Májer lövése Sylvain Deslandes testéről pattant a labda a debreceni kapuba (1-1). A hajrára érkezett Bódi Ádám és Sós Bence, a gyors gólváltás pedig nagy izgalmakat ígért. Voltak is kellemetlen izgalmak a végjátékban, a 80. percben Horváth Krisztofer megszerezte a vezetést a vendégeknek, 19 méterről csavart a kapu bal oldalába (1-2).

A végére beállt Varga József és Bárány Donát is, azonban sajnos nem sikerült egyenlíteni. Folytatás két hét múlva Debrecenben a Vasas ellen.

OTP Bank Liga, 24. forduló.

DVSC-Kecskemét 1-2 (0-0).

Nagyerdei Stadion, 5114 néző. Vezette: Rúsz M.

DVSC: Milosevic – Szécsi (Varga J., 86.), Dreskovic, Deslandes, Ferenczi – Loncar, Manrique – Varga K (Bódi, 67.)., Dzsudzsák (Bárány, 86.), Kyziridis (Sós, 67.) – Dorian Babunski (Mance, 47.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Kecskemét: Varga Á. – Belényesi, Vágó, Szalai – Nagy K., Szuhodovszki (Horváth K., 66.), Hadaró (Szabó A., 87.), Meskhi, Banó-Szabó (Katona B., 66.) – Nikitscher, Májer (Katona M., 83.). Vezetőedző: Szabó István.

Gól: Loncar (61.), illetve Deslandes (öngól, 66.), Horváth K. (80.).

Sárga lap: Kyziridis (53.), Loncar (55.), illetve Banó-Szabó (5.), Hadaró (60.), Szuhodovszki (63.).

OTP Bank Liga 21. forduló

Szenzációs atmoszféra, 13 ezer néző várta a csapatokat a 21. forduló rangadóján a Nagyerdei Stadionban. A kezdőrúgást egy örömteli és egy szomorú aktus is megelőzte: előbb csapatkapitányunkat, Dzsudzsák Balázst köszöntötte Ike Thierry Zaengel elnök-tulajdonos és Makray Balázs cégvezető 100. NB I-es mérkőzése alkalmából, majd gyászszünet következett a tragikus hirtelenséggel elhunyt volt válogatott játékos, Lendvai Miklós emlékére.

A Lokiból Kusnyír Erik sérülés miatt hiányzott, a kezdőcsapatba bekerült Oleksandr Romanchuk és Sylvain Deslandes is. Az összecsapás elején, a 3. percben Ryan Mmaee próbálkozott egy lövéssel, Megyeri Balázs szépen védett. A 10. minutumban ismét Ryan Mmaee került helyzetbe, 12 méteres lövésénél a debreceni kapunak már bravúrra volt szüksége, de hárítani tudott.

Válaszul a 12. perc végén Dzsudzsák Balázs csavart kapura 18 méterről, nem is tévedett sokat, de a labda kevéssel a kapu mellé szállt. A 18. percben ismét Megyeri Balázs védett nagyot, aztán a Loki következett:, a 25. percben Dorian Babunski fejelt mellé.

Érződött, hogy egy Európa Liga-nyolcaddöntős csapattal játszik a DVSC, de elszántságból nem volt hiány. Dzsudzsák Balázs 18 méteres szabadrúgását blokkolta a sorfal, az első félidő vége felé közeledve egyre jobban játszott a Loki, azonban a 38. percben mégis megszerezte a vezetést az FTC, egy baloldali beadása Ryan Mmaee érkezett, és 8 méterről a bal alsóba pörgetett (0-1). A szünetig több gól nem esett.

A második játékrész kiegyenlített játékkal kezdődött, a DVSC láthatóan mindent beleadott, hogy sikerüljön egyenlíteni. Az 52. percben Dzsudzsák Balázs bombázott fölé távolról, félórával a vége előtt pedig érkezett Okan Aydin, aki most mutatkozott be a Lokiban, nem sokkal később beállt Stefan Loncar és Antonio Mance is.

A 69. percben Traore találta telibe a felső lécet, majd a hajrában, a 80. percben Ryan Mmaee eldöntötte a mérkőzés sorsát. miután 14 méterről a kapu jobb oldalába csavart (0-2). A folytatásban egy szabálytalanság után Antonio Mancét még ki is állította a játékvezető, így ez a mérkőzés vereséggel végződött.

Folytatás csütörtökön 20 órától a Magyar Kupában, a Puskás Akadémia ellen a Nagyerdei Stadionban.

OTP Bank Liga, 21. forduló.

DVSC-Ferencváros 0-2 (0-1).

Nagyerdei Stadion, 13 004 néző. Vezette: Andó-Szabó.

DVSC: Megyeri – Romanchuk (Bévárdi, 82.), Dreskovic, Deslandes, Ferenczi – Varga J. (Loncar, 71.), Manrique – Szécsi (Aydin, 60.), Dzsudzsák, Sós (Mance, 71.) – Dorian Babunski. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee (Knoester, 29.), Abena, Pászka (Civic, 56.) – Sigér (Boudiemma, 89.), Esiti – Zachariassen, Fredekriksen (Wingo, 89.), Traore – R. Mmaee. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov.

Gól: R. Mmaee (38., 80.).

Sárga lap: Dorian Babunski (26.), illetve Sigér (22.), Knoester (91.).

Kiállítva: Mance (82.).

OTP Bank Liga 19. forduló

A közvetlen rivális Paksot fogadta a Loki szombat este a Nagyerdei Stadionban, nélkülözve a sérüléssel bajlódó Baráth Péter szolgálatait. A mérkőzés előtt Makray Balázs cégvezető Sós Bencét köszöntötte, aki túl van a 100. meccsén a DVSC mezében, majd gyászszünet következett a törökországi és szíriai földrengés áldozataira emlékezve.

A találkozó elején inkább a Loki dominált, a 7. percben Sós Bence beadása után Dorian Babunski pörgetett mellé. Helyzetből nem volt sok egyik oldalon sem, egészen a 18. percig, amikor Hahn ugrott ki egy lesszituáció utáni zavart kihasználva, de ziccere után Megyeri Balázs bravúrral a kapufára ütötte a labdát.

A 33. percben Hahn ismét lőhetett, de 15 méterről fölé bombázott. Taktikai csata zajlott, a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben, Az első félidő végére sem változott a helyzet (Szécsi Márk lövése is elkerülte a célpontot a 42. minutumban), így értelemszerűen 0-0-nál vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész elején Dzsudzsák Balázs előtt adódott lehetőség, ám nem tudta ellőni a labdát. A mieink játszottak mezőnyfölényben, azonban az 54. percben a Paks jutott 17 méteres szabadrúgáshoz, szerencsére Haraszti lövése kipattant a sorfalról. Az 56. percben viszont megszerezte a vezetést a Paks, egy kavarodás után Varga Barnabás talált be közelről (0-1).

Fel volt adta tehát a lecke az utolsó szűk félórára, amelyre érkezett a pályára Bódi Ádám és Stefan Loncar is. A Loki próbálkozott, a 73. percben Dzsudzsák Balázs lövését nagy bravúrra védte Nagy. A végére beállt Antonio Mance is, azonban Meldin Dreskovic lett a hős, aki a 92. percben egy szöglet után 8 méterről a kapuba fejelve egyenlített (1-1). S ezzel még nem volt vége!!!! A 94. percben egy remek beadás után Dorian Babunski továbbított a bal alsóba, csapatunk a hosszabbításban megfordította a meccset (2-1)!

Folytatás jövő hét végén a Honvéd otthonában.

Mesterszemmel

Srdjan Blagojevic: Fontos győzelmet arattunk. Fagyos volt a pálya, nehéz volt rajta játszani, nem volt olyan a produkció, amilyet szerettünk volna. Ezzel együtt a csapat karakterét jól mutatja, hogy a végén így is fordítani tudtunk. Szeretném megdicsérni a játékosaimat, és köszönjük a szurkolók támogatását.

Waltner Róbert: Nehéz ilyenkor mit mondani. Úgy kaptunk ki a legvégén, hogy sok helyzetünk volt, a vezetést is megszereztük. Egyetlen percig kellett volna még koncentrálnunk, demoralizáló ez a vereség, de fel kell emelni a fejünket.

OTP Bank Liga, 19. forduló.

DVSC-Paks 2-1 (0-0).

Nagyerdei Stadion, 2041 néző. Vezette: Karakó.

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Varga J. (Loncar, 71.), Manrique – Szécsi (Mance, 78.), Dzsudzsák, Sós (Bódi, 71.) – Dorian Babunski. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Paks: Nagy G. – Sajbán, Kinyik, Kádár, Osváth (Vas, 75.) – Windecker, Papp K. – Bőle (Skribek, 61.), Haraszti, Hahn (Haris, 80.) – Varga B. Vezetőedző: Waltner Róbert.

Gól: Dreskovic (92.), Dorian Baunski (94.), illetve Varga B. (56.).

Sárga lap: Szécsi (67.), Dzsudzsák (67.), Manrique (83.), illetve Kinyik (37.), Papp K. (82.).

OTP Bank Liga 17. forduló

Ünnepi percek vezették fel a szombati találkozót. A DVSC tavaly év végén arra kérte hűséges drukkereit, hogy voksoljanak arra, mely Loki-legendákról nevezzenek el szektort a Nagyerdei Stadion A-, B- és C-lelátóján. A kezdeményezés sikert aratott, hiszen csaknem ezer szavazat érkezett klubunk felhívására. A végeredmény egyértelmű: a Loki-hívők többsége az A3-szektor esetében a súlyos betegségben elhunyt, kupagyőztes és bajnoki bronzérmes edzőnket, Garamvölgyi Lajost, a B6 szektornál a tragikus balesetben elveszített ikonikus vezérszurkolónkat, Komáromi Gábort, míg a C3 szektor kapcsán legendás játékosunkat, jelenlegi pályaedzőnket, Dombi Tibort szavazta meg névadónak.

A klub természetesen szem előtt tartotta a drukkerek véleményét, ennek szellemében tartotta meg a névadó-ünnepséget a szombati találkozó előtt. Maga meccs gyászszünettel kezdődött, mégpedig két legendás magyar válogatott futballista, Mészöly Kálmán és Mészáros Ferenc, valamint a brazil klasszis, Pelé emlékére.

Az év első tétmérkőzésén a DVSC nem számíthatott a sérüléssel bajlódó Sylvain Deslandes és Alexandros Kyziridis játékára. Az összecsapás elején a Loki rögtön magához ragadta a kezdeményezést, s már a 3. percben megszerezte a vezetést! Egy gyors támadás végén Dzsudzsák Balázs kitűnő labdával ugratta ki Szécsi Márkot, aki 12 méterről szépen lőtte ki a jobb alsót (1-0).

Válaszul a 8. percben Ikoba lőtt mellé, majd a 14. minutumban Demjén védte nagy bravúrral Christian Manrique, majd az ismétlő Dzsudzsák Balázs lövését. A 17. percben a másik oldalon Megyeri Balázs is szépen hárította Tajti próbálkozását, nem volt unalmas a mérkőzés. A ZTE letámadott, a DVSC pedig igyekezett használni a megnyíló területeket és gyors megugrásokkal operálni.

Ez sikerült is, a 33. percben Sós Bence lépett meg, a kapu előtt, ziccerben szabálytalankodtak vele szemben. A játékvezető büntetőt ítélt, és kiállította Mocsi Attilát. A 11-est Dzsudzsák Balázs értékesítette a 36. percben (2-0). A jó taktikát választó Loki így biztos vezetés tudatában vonulhatott szünetre.

A második játékrész hasonló szellemben folytatódott, a ZTE próbálkozgatott, a Loki pedig gólt szerzett. Az 53. percben Szécsi Márk lógott meg a jobb szélen, középre adott, az egyik egerszegi védő hibázott, az érkező Dorian Babunski pedig közelről a kapuba lőtt (3-0).

Az utolsó félórára érkezett Baráth Péter és Bévárdi Zsombor, csapatunk pedig továbbra is jól futballozott, kézben tartotta a meccset. A 65. percben Kusnyír Erik találta el 18 méterről a felső lécet, majd bemutatkozott a DVSC-ben a télen érkezett Stefan Loncar és Antonio Mance is, a végére pedig Bódi Ádám is beállt.

A hajrára minden lényegi kérdés eldőlt, a DVSC szép és nagyon értékes győzelmet aratott. Folytatás jövő hét szombaton a Mol Fehérvár FC otthonában.

Mesterszemmel

Srdjan Blagojevic: Gratulálok a játékosoknak, és köszönöm a szurkolók támogatását. Jó kezdete volt ez az évnek. A 3-0 ellenére nem volt egyszerű mérkőzés, szerencsénk is volt. A következő találkozókon jobb teljesítményre lesz szükség. Természetesen örülök a 3 pontnak, voltak pozitívumok, jól használtuk a megnyíló területeket, de fejlődnünk kell.

Ricardo Moniz: Gratulálok a Debrecennek. A kiállítás sok mindent befolyásolt, nem érzem jogosnak a piros lapot. 2-0-nál úgy gondoltam, még van esélyünk, jól is játszottunk, de egy hiba mindent eldöntött. Ezt követően akár 5-0-ra is kikaphatunk volna.

OTP Bank Liga, 17. forduló.

DVSC-ZTE 3-0 (2-0).

Nagyerdei Stadion, 2811 néző. Vezette: Káprály.

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Lagator, Dreskovic, Ferenczi – Varga J. (Baráth, 62), Manrique (Loncar, 73.) – Szécsi, Dzsudzsák (Bódi, 83.), Sós (Bévárdi, 62.) – Dorian Babunski (Mance, 73.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Zalaegerszeg: Demjén – Kálnoki Kis (Meshack, 76.), Csóka, Mocsi, Huszti (Lesjak, 85.) – Sankovic, Manzinga (Mim, 67.) – Szalay (Szendrei, 46.), Tajti, Gergényi – Ikoba (Németh, 85.). Vezetőedző: Ricardo Moniz.

Gól: Szécsi (3.), Dzsudzsák (36., 11-esből), Dorian Babunski (53.).

Sárga lap: Ferenczi (30.), Szécsi (45.), illetve Huszti (69.).

Kiállítva: Mocsi (33.).

OTP Bank Liga 15. forduló

A sérült Sylvain Deslandes nélkül, de a visszatért Baráth Péterrel a keretben várta csapatunk a Mezőkövesd elleni, fontos találkozót. A mérkőzés gyászszünettel kezdődött: 49 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Göntér Zsolt, a Debreceni Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség (DVKLSZ) elnöke, aki a DVSC egyik partnere, a CTS Informatika Kft. ügyvezetője is volt. Göntér Zsolt ezer szállal kötődött a debreceni labdarúgáshoz, természetesen a Lokihoz is. A DVSC osztozik a hozzátartozók és a labdarúgóközösség fájdalmában. Göntér Zsolt temetése november 17-én 11 órától lesz a debreceni Köztemetőben.

Akadt ezért pozitívabb momentum is: saját nevelésű játékosunk, Ferenczi János nemrégiben lejátszotta 250. mérkőzését is a DVSC-ben. Az összecsapás előtt ez alkalomból köszöntötte őt Makray Balázs, klubunk cégvezetője. A kezdőcsapatba erre a bajnokira bekerült Alexandros Kyziridis és Bárány Donát is.

Magát a mérkőzést lendületesen kezdte a Loki, közben a másik oldalon Drazic próbálkozott átlövésekkel. Sok volt a pontatlanság, 27 percig nem alakult ki nagyobb helyzet. Sajnos Bárány Donát megsérült, az első félórában le kellett cserélni, helyére Dorian Babunski állt be.

A 27. percben a Mezőkövesd előtt adódott egy lehetőség, azonban Drazic közelről fölé fejelt, majd a 30. minutumban Dzsudzsák Balázs lőtt kapásból mellé. A szünetig aztán már nem történt igazán említésre méltó esemény.

A második játékrész elején is kiegyenlített játék zajlott a pályán, továbbra sem nagyon forogtak veszélyben a kapuk. Egészen az 56. percig, amikor ismét Drazic próbálkozott fejessel, de Megyeri Balázs védeni tudott. Bő félórával a vége előtt érkezett Bévárdi Zsombor és Baráth Péter, a stadionban pedig azt lehetett érezni, hogy amelyik csapat szerez egy gólt, nyer is.

A 68. percben Ferenczi János próbálkozott 17 méterről, a kövesdi kapus vetődve védett. 20 perccel a vége előtt beállt Sós Bence és Bódi Ádám is, a Loki pedig megpróbálta dűlőre vinni a dolgot. A 73. minutumban Dorian Babunski nagy helyzetben csúsztatott mellé közelről, majd következett a végjáték.

Az a végjáték, amely során a Mezőkövesd jutott nagy lehetőséghez a 84. percben, mégpedig egy 16 méteres szabadrúgáshoz. A vendégcsapat azonban nem élt az eséllyel, a DVSC pedig a hosszabbításban büntetett: a 92. percben Dorian Babunski fejesét még védte Piscitelli, azonban a kipattanót Sós Bence értékesítette (1-0), így csapatunk újabb értékes győzelmet aratott.

Folytatás szombaton Felcsúton a Puskás Akadémia ellen.

Mesterszemmel

Srdjan Blagojevic: Nagyon nehéz, stresszes meccs volt, amely a végén jól végződött. Február óta ez az első eset, hogy a Loki 2 bajnokit nyer egymás után, ennek nagyon örülök, s annak is, hogy ismét nem kaptunk gólt. A játékosok sok energiát fektettek a mérkőzésbe, és sikerült legyőzniük a fáradtságot.

Kuttor Attila: Azt gondolom, kiegyenlített mérkőzés volt. A döntetlen reálisabb lett volna, gratulálok a DVSC-nek.

OTP Bank Liga, 15. forduló.

DVSC-Mezőkövesd 1-0 (0-0).

Nagyerdei Stadion, 3563 néző. Vezette: Farkas Á.

DVSC: Megyeri – Kusnyír (Bévárdi, 58.), Dreskovic, Romanchuk, Ferenczi – Varga J. (Baráth P., 58.), Manrique – Szécsi (Bódi, 70.), Dzsudzsák, Kyziridis (Sós, 70.) – Bárány (Dorian Babunski, 25.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Pillár, Lukic, Vajda (Schmiedl, 86.) – Karnitski – Cseri (Brtan, 12.), David Babunski, Besirovic – Molnár G. (Vadnai, 74.), Drazic. Vezetőedző: Kuttor Attila.

Gól: Sós (92.).

Sárga lap: Varga J. (26.), Baráth P. (64.), Ferenczi (82.), illetve Lukic (28.), Besirovic (43.).

OTP Bank Liga 12. forduló

A kisebb sérüléssel bajlódó Baráth Péter, a visszatérőben lévő Bárány Donát, illetve az FTC ellen megsérült Sylvain Deslandes nem állhatott a csapat rendelkezésére a Kisvárda elleni hazai bajnokin, ezzel együtt a DVSC két győztes hazai meccs után ismét a siker igényével lépett pályára hétfőn este.

A találkozó elején Meldin Dreskovic mentési kíséreténél mentett nagyot Gróf Dávid, majd a 6. percben megszerezte a vezetést a Loki! Dzsudzsák Balázs remek passza után Sós Bence került helyzetbe, szépen emelt az érkező Georgios Neofytidishez, aki közelről, kapásból befejezte az akciót (1-0).

Kiegyenlített volt a játék, azonban helyenként jobban érvényesült a Loki taktikai elképzelése. A várdaiak támadásait hárítani tudták a mieink, a megszerzett labdákkal pedig igyekeztek gyors ellentámadásokat vezetni. A félidő utolsó harmadára mezőnyfölénybe került a Kisvárda, Gróf Dávidnak a 30. percben bravúrral kellett védenie Makowski közeli lövését. A 37. minutumban aztán jött az egyenlítés, Makowski rúgott nagy gólt 18 méterről a kapu közepébe (1-1). Válaszul a 44. percben Neofytidis nem sokkal lőtt fölé egy szöglet után, végül a szünetre döntetlennél vonultak a csapatok.

A második játékrész elején a DVSC gyorsan visszavette a vezetést, egy jó akció végén Szécsi Márk tört be a 16-osra, labdája egy védőn, a kapufán és a kapuson megpattanva került a kapuba (2-1). Csapatunk ettől lendületet vett ,támadásban maradt, az 54. percben Neofytidis akár újra betalálhatott volna Dzsudzsák Balázs szép szabadrúgása után, azonban fölé lőtt.

Az 57. percben váratlanul ismét egyenlített a Kisvárda, egy szöglet után Kravchenko fejelt a léc alá (2-2). A Loki továbbra is vezetett veszélyes támadásokat, nyíltabb lett a játék. A vendégekben is volt gól, a 62. percben Asani bombázott mellé kevéssel, majd Ötvös találta el a kapufát.

A 65. percben jött az első debreceni csere, Georgios Neofytidis helyett Major Sámuel érkezett. A 67. percben viszont már a Kisvárdánál volt az előny, egy labdavesztés után Navratil ugrott ki ziccerben, és nem is hibázott (2-3). Nehéz helyzetből vágott tehát neki a hajrának a DVSC, amelybe az utolsó 20 percre Dorian Babunski és Alexandros Kyziridis, később pedig Horváth Krisztofer és Peter Olawale is beállt.

A végjáték kemény párharcokat és Loki-próbálkozásokat hozott, a 86. percben Peter Olawale fejesét fogta Hindrich. Végül nem sikerült egalizálni, folytatás szombaton Kecskeméten.

OTP Bank Liga, 12. forduló.

DVSC-Kisvárda 2-3 (1-1).

Nagyerdei Stadion, 3707 néző. Vezette: Berke B.

DVSC: Gróf – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Neofytidis (Major, 65.), Varga J. (Olawale, 84.), Szécsi (Dorian Babunski, 70.) – Sós (Kyziridis, 70.), Dzsudzsák, Bódi (Horváth K., 84.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Kisvárda: Hindrich – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni (Melnyik, 63.) – Ötvös, Karabelyov (Lucas, 77.) – Asani (Navratil, 64.), Makowski, Camaj (Vida K., 87.) – Mesanovic (Ilievski, 77.). Vezetőedző: Török Lászlő.

Gól: Neofytidis (6.), Szécsi (48.), illetve Makowski (37.), Kravchenko (57.), Navratil (67.).

Sárga lap: Kusnyír (4.), illetve Hej (78.).

OTP Bank Liga 11. forduló

A sérüléssel bajlódó Bárány Donát és Sylvain Deslandes nélkül ment neki a vasárnapi, Újpest elleni rangadónak a Loki, Alexandros Kyziridis és Meldin Dreskovic ezúttal a kezdőcsapatban kapott helyet.

A találkozó mozgalmasan kezdődött, az első nagyobb lehetőség a 10. percben az Újpest előtt adódott egy közeli szabadrúgás formájában, ami után a labda lepattant a sorfalról. Egy perccel később Tallo került helyzetbe, de a kapufát találta el ziccerben.

Csapatunk ezt követően egy ideig kontroll alatt tartotta a meccset és az ellenfelet, sőt, a vezetést is megszerezte! A 18. percben Dzsudzsák Balázs csinált bolondot Diabyból a jobb szélen, bevezette a labdát a 16-osra, majd mintegy 13 méterről gyönyörűen lőtt a kapu jobb oldalába (1-0).

A folytatásban próbálkozott az Újpest, de a 29. percben Meldin Dreskovic fejese révén a Loki is veszélyeztetett. A 32. minutumban aztán egyenlítettek a vendégek, Simon tört be a jobb szélen a kapu előterébe, majd éles szögből a hálóba lőtt, Gróf Dávid csak beleütni tudott a játékszerbe (1-1).

Az első félidő hajrájában az Újpest volt némileg aktívabb, azonban újabb gól a szünetig nem született. A második játékrészre beállt Sós Bence és Bódi Ádám, a DVSC pedig igyekezett pontosabb játékkal előrukkolni. A 48. percben Diaby fejesénél Gróf Dávidnak kellett bravúrt bemutatnia, a vendégek birtokolták többet a labdát, de gólt a Loki szerzett! Az 53. percben Bódi Ádám lépett meg remekül a bal oldalon, majd zseniális passzal hozta ziccerbe Sós Bencét, aki közelről nem is hibázott (2-1).

A DVSC teljesítménye határozottan feljavult, egyre több formás akciót vezettek a mieink. A mérkőzés utolsó harmadára értelemszerűen élesedett a küzdelem, a Loki viszont nem habozott, eldöntötte a meccset. Történt, hogy a 78. percben Dzsudzsák Balázs szöglete után Varga József jó ütemben ugrott fel, ás mintaszerűen fejelt 9 méterről a léc alá (3-1). A végjátékra beszállt Oleksandr Romanchuk, Bévárdi Zsombor és Charleston is, együttesünk pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, sőt, a hosszabbításban Baráth Péter szép szólója végén egy okos lövéssel még fölényessé is tette a győzelmet (4-1).

A DVSC több év után győzte le ismét az Újpestet, és nagyon értékes sikert aratott. Folytatás október 24-én, itthon a Kisvárda ellen.

OTP Bank Liga, 11. forduló.

DVSC-Újpest 4-1 (1-1).

Nagyerdei Stadion, 6114 néző. Vezette: Antal P.

DVSC: Gróf – Kusnyír (Bévárdi 80.), Dreskovic, Lagator (Romanchuk, 80.), Ferenczi – Varga J., Baráth P. – Szécsi, Dzsudzsák (Charleston, 84.), Kyziridis (Sós, 46.) – Dorian Babunski (Bódi, 46.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Újpest: Nicolic – Szabó B. (Borello, 75.), Csongvai, Diaby, Antonov – Onovo, Katona M. (Ljujic, 75.), Mack – Simon K. (Pauljevic, 75.), Tallo, Csoboth (Goure, 89.). Vezetőedző: Milos Kruscic.

Gól: Dzsudzsák (18.), Sós (53.), Varga J. (78.), Baráth P. (91.), illetve Simon (32.).

OTP Bank Liga 9. forduló

A Honvédot fogadta a Loki Srdjan Blagojevic vezetőedző első mérkőzésén, mégpedig nyilván a győzelem szándékával. A sérüléséből visszatérőben lévő Bárány Donát, Kusnyír Erik, Megyeri Balázs, illetve a maródi Olekszandr Romanchuk és Matar Dieye nem állhatott rendelkezésre, bekerült viszont a kezdőcsapatba Dusan Lagator és Bódi Ádám is.

A találkozó elején a DVSC veszélyeztetett, a 4. percben egy formás támadás végén Bódi Ádám csavart 18 méterről kevéssel fölé. Megfelelő tűnt az iram, láthatólag mindkét csapat kellően motivált volt. A 8. percben Dzsudzsák Balázs kapáslövését blokkolták, összeszedetten, jól futballozott a Loki. Csapatunk fölényben játszott, meg is lett az eredménye: a 15. minutumban egy remek akció végén Dzsudzsák Balázs indította Baráth Pétert a bal szélen, aki középre adott, az érkező Dorian Babunski pedig 7 méterről gyönyörűen pörgetett a kapuba (1-0).

A folytatásban sem állt le a Lokomotív, a játékosok sokat változtatták a pozíciójukat, egyértelműen kontrollálta a meccset. Olyannyira, hogy a mieink növelték is az előnyüket, a 26. percben Szécsi Márk a jobb oldalról parádésan adott középre, Baráth Péter pedig remekül robbant be és továbbította a labdát a hálóba (2-0).

Az első félidő hajrájában sem nagyon változott a játék képe, Bódi Ádám pedig hatalmas góllal jelentkezett! A 33. percben balról vezette a labdát középre, majd mintegy 19 méterről, jobbal elképesztően szépen csavart a kapu bal oldalába (3-0). Ezt követően még Dzsudzsák Balázs és Ferenczi János is majdnem betalált, a szünetre tehát biztos vezetés tudatában, parádés teljesítmény után vonulhatott a DVSC.

A második játékrész elején a Honvéd két cserével megpróbálta összeszedni magát, de a Loki nem hagyta, sőt, újabb gólt ért el! A 48. percben Dzsudzsák Balázs Balázs szabadrúgása után Dusan Lagator fejjel megszerezte önmaga első debreceni, ezzel együtt a csapatunk negyedik találatát (4-0). A vendégek ezt követően aztán szépíteni tudtak, az 53. percben egy jobb oldali beadás után Domingues talált be közelről (4-1).

Úgy tűnt, nem áll el a gólzápor, nem is állt. A Lokiba beállt Sós Bence és Peter Olawale, a 66.. percben pedig Sylvain Deslandes bombázott nem sokkal fölé, majd Sós Bence nem sokkal mellé. A 69. percben aztán Bévárdi Zsombor 16-ason belüli beavatkozása miatt a Honvéd 11-eshez jutott, a büntetőt pedig Samperio értékesítette (4-2).

A végjáték a 72. minutumban újabb kispesti gólt hozott, Jonsson 14 méterről bombázott Gróf kapujába (4-3), ezt követően érkezett a pályára Georgios Neofytidis, majd Baranyai Nimród és Meldin Dreskovic is, stabilizálandó a védekezést. Ez sikerült is, Szrdjan Blagojevic első mérkőzésén emlékezetes győzelmet aratott a DVSC, és fontos három pontot szerzett.

Folytatás jövő hét vasárnap a Ferencváros otthonában.

OTP Bank Liga 7. forduló

A Dombi Tibor megbízott edző által vezetett szakmai stábbal, de a sérüléssel bajlódó Bárány Donát (az ultrahang nem mutatott szakadást, erősebb húzódása van), Charleston (a pénteki edzésen szenvedett kisebb sérülést), Megyeri Balázs (porcsérülése van, műtét vár rá), illetve visszatérőben lévő Bódi Ádám, Gróf Dávid és Kusnyír Erik nélkül vágott neki a DVSC az esélyesebbnek tartott Fehérvár elleni szombati bajnokinak. A kezdőcsapatba visszakerült az ukrán Olekszandr Romancsuk, a támadószekcióban Szécsi Márk, Dzsudzsák Balázs, Horváth Krisztofer és Dorian Babunski kapott szerepet.

A találkozó ünnepi pillanatokkal kezdődött: immár túl van 250. NB I-es fellépésén csapatunk kiváló középpályása, Varga József. Makray Balázs cégvezető ez alkalomból köszöntötte népszerű játékosunkat, aki a 250 élvonalbeli mérkőzéséből több mint 200-at a Loki színeiben játszott, mindeközben háromszor nyert bajnokságot és kupát a DVSC-vel.

A meccset jól, lendületesen kezdte a Loki, ezzel együtt az 5. percben Hrabina Alexnek kellett egy szép vetődéssel tisztáznia egy beadásnál. A mieink játékában volt fantázia, igaz, a 15. minutumban Zivzivadze gólt fejelhetett volna, de 10 méterről a kapu mellé bólintott. Összeszedetten játszott a DVSC a szurkolók biztatása közepette, de nagyobb helyzetet nem tudott kialakítani. Egészen a 29. percig, amikor egy szép támadás, egy Horváth-passz egy Ferenczi-beadás után Dorian Babunski közelről majdnem betalált.

A félidő hajrájában is kiegyenlített volt a játék, csapatunk biztatóan és jól futballozott, a 35. percben Babunski fejelt mellé. A 38. percben borzasztó és drámai történés miatt tört ki riadalom, Horváth Krisztofert ütötte el egy fehérvári játékos, mozdulatlanul terült el a gyepen. Az összes játékos integetett az orvosoknak, többen odarohantak segíteni, végül Horváth a saját lábán hagyta el a pályát, de le kellett cserélni. Helyére Alexandros Kyziridis állt be. A szünet előtt Hrabina Alex hatalmas bravúrral védte Dárdai szabadrúgását, aztán jött a Loki-gól!!!! A hosszabbításban Dzsudzsák Balázs kitűnő jobb oldali beadása után Dorian Babunski fejelt 9 méterről mintaszerűen a kapuba (1-0), így csapatunk előnnyel vonulhatott pihenőre.

A második játékrész elején rögtön a DVSC veszélyeztetett, Szécsi Márk fejesét védte Kovács a 46. percben. Továbbra is remekül futballozott együttesünk, az 55. percben Dzsudzsák Balázs végezhetett el szabadrúgást 18 méterről, a vendégkapus óriási bravúrral hárított.

A Fehérvár próbált nagyobb nyomást gyakorolni a DVSC-re, sokszor önfeláldozóan mentettek a mieink, sok volt a jó teljesítmény. A Fehérvár becserélte Bumbát, Schönt és Kodrót is, nem sokkal ezután Baráth Péter lőtt távolról, Kovács védett. Cserélt a Loki is, a debütáló Matar Dieye, illetve Dusan Lagator állt be 20 perccel a vége előtt.

A végjátékban először Matar Dieye lőtt az oldalhálóba, majd Baráth elől mentettek a vendégek a 79. percben. A Loki nem hogy nem szorult be, még támadott is, sőt, szépen és okosan játszott. Fokozódtak az izgalmak, de a csapat kitartott, és 9 év után legyőzte a Fehérvárt Debrecenben. Gyönyörű, megérdemelt siker ez, folytatás jövő hét szombaton Pakson.

Mesterszemmel

Dombi Tibor: Készültünk a Fehérvárból, de tudtam, hogy nem ezen fog múlni. Inkább azon, hogy emelt fővel, egymást kisegítve, sokat melózva játszottunk. Nincs olyan játékos, akibe bele tudnék kötni. Sok mindent el lehet érni akarattal és szívvel, ezt most bebizonyítottuk, együtt volt a csapat. Jó volt ezt látni.

Michael Boris: Gratulálok a Debrecennek. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, már csak a hazai edzőváltás hatása miatt is. Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, a másodikban is mindent megpróbáltunk. Rendkívül csalódottak vagyunk.

OTP Bank Liga, 7. forduló.

DVSC-Mol Fehérvár FC 1-0 (1-0).

Nagyerdei Stadion, 5014 néző. Vezette: Karakó.

DVSC: Hrabina – Bévárdi, Romanchuk, Deslandes, Ferenczi – Varga J. (Lagator, 70.), Baráth P. – Szécsi (Neofytidis, 89.), Dzsudzsák, Horváth K. (Kyziridis, 40.) – Dorian Babunski (Dieye, 70.). Mb. vezetőedző: Dombi Tibor.

Fehérvár: Kovács D. – Fiola, Larsen, Stopira – Nego, Rúben Pinto (Bumba, 67.), Serafimov (Ledniev, 86.), Hangya (Heister, 72.) – Dárdai (Schön, 67.), Funsho (Kodro, 67.) – Zivzivadze. Vezetőedző: Michael Boris.

Gól: Dorian Babunski (45+2.).

Sárga lap: Dorian Babunski (31.), Ferenczi (73.), Baráth P. (86.), Dzsudzsák (89.), illetve Rúben Pinto (11.), Hangya (27.), Stopira (54.).

OTP Bank Liga 5. forduló

Szívmelengető pillanatok vezették fel a mérkőzést, ugyanis klubunk egyik legendás játékosát köszöntötte Makray Balázs cégvezető. Augusztus 28-án ünnepli 70. születésnapját Kiss János, a DVSC volt kiváló jobbhátvédje. A Bika becenévvel illetett, csupa szív, erőteljes védő 1976 és 1988 között 140 bajnoki mérkőzést játszott a Lokiban, 2 gólt is szerzett. Mentalitását és képességeit mutatja, hogy egy ízben a magyar felnőtt válogatottban is pályára léphetett, mégpedig 1979-ben a finnek elleni 3-1-es, győztes EB selejtezőn a Nagyerdei Stadionban. A remek hátvéd pályafutása után is a debreceni sportért, a debreceni sportban dolgozott. Isten éltesse sokáig Kiss Jánost erőben, egészségben!

A mérkőzés – melyet Bódi Ádám és Kusnyír Erik sérülés miatt kénytelen volt kihagyni – jól indult a három belső védővel felálló Loki számára, hiszen már a 3. percben helyzetet alakított ki. Horváth Krisztofer csapta be védőjét egy remek csellel, majd 18 méterről nem sokkal tekert a kapu mellé. Egyértelműen jól játszott a DVSC a mérkőzés elején, ráerőltette akaratát a felcsútiakra, akik gyors ellentámadásokkal veszélyeztettek. A 13. percben Horváth Krisztofer középre adása után Dzsudzsák Balázs közeli lövését blokkolták a vendégek, a 16. percben Georgios Neofytidisnek kellett a gólvonalról tisztáznia Hrabina Alex bravúrja után.

Jó volt a meccs, izgalmakban sem volt hiány, aztán jött a Loki-gól is! A 19. percben Bárány Donát küzdött a labdáért a 16-oson belül, a védője kézzel ért a labdába, járt a 11-es. A büntetőt Dzsudzsák Balázs magabiztosan rúgta a bal alsóba (1-0). A debreceni találat után a Puskás Akadémia próbált erősíteni, de csak lesgólig jutott.

A 31. percben Bárány Donát járt közel a gólhoz (elsuhant előtte a labda az 5-ösön), majd a félidő hajrájában, a 37. percben Colley lőtte telibe a bal kapufát. Aztán a játékvezető megítélt egy 11-est a Puskás javára is Sylvain Deslandes és Colley párharca után, de a VAR lest észlelt, majd a pihenő előtt közvetlenül Horváth Krisztofer hagyott ki egy nagy helyzetet.

A második játékrész elején Bévárdi Zsombor lövését blokkolták, a Loki kifejezetten harcosan, szervezetten, néhol remekül futballozott. A Puskás igyekezett nyomást gyakorolni csapatunkra, mezőnyfölénybe is került, de a 62. percben a csereként beállt Skribek elhibázta a ziccerét.

A felcsútiak újabb lesgólt szereztek Colley révén, de érvényes találatig jó ideig nem jutottak, hiába voltak lehetőségeik, ráadásul Hrabina Alex is remekül védett. A 73. percben beállt Sós Bence (később érkezett Dorian Babunski és Varga József is), a Loki pedig mindent beleadott, hogy megtartsa előnyét. Negyedórával a vége előtt Zahedi közeli fejesét hárította Hrabina óriási bravúrral, majd jött az idegek harca, a végjáték. A nagy izgalmak közepette a 89. percben egyenlíteni tudott a vendégcsapat, Colley ziccerét még védte a debreceni kapus, de a kipattanót Zahedi értékesítette (1-1). A hosszabbításban már nem esett gól, maradt a döntetlen.

Folytatás kedden este Zalaegerszegen.

Mesterszemmel

Joao Janeiro: Az első félidőben jobban játszottunk, mint a Puskás, sok helyzetünk volt, akár le is zárhattuk volna a mérkőzést. Szünet után is jól kezdtünk, de aztán hátrébb szorultunk. A második játékrészben a vendégek voltak a jobbak, így igazságos a döntetlen.

Hornyák Zsolt: Elég lyukasak voltunk a középpályán az első félidőben, meg is szerezte a vezetést a DVSC. Ezt követően két meccsre való gólhelyzetet hagytunk ki, ez bosszantó, igaz, a fiúk jól küzdöttek.

OTP Bank Liga, 5. forduló.

DVSC-Puskás Akadémia 1-1 (1-0).

Nagyerdei Stadion, 3803 néző. Vezette: Berke B.

DVSC: Hrabina – Bévárdi, Neofytidis, Charleston, Deslandes, Ferenczi – Baráth, Dzsudzsák, Szécsi (Varga J., 91.) – Horváth K. (Dorian Babunski, 85.), Bárány (Sós, 73.). Vezetőedző: Joao Janeiro.

Puskás Akadémia: Tóth B. – Mezghrani, Batik, Puljic (Slagvveer, 61.), Stronati – Favorov (Van Nieff, 75.) – Corbu (Urblík, 46.), Baluta (Zahedi, 75.), Komáromi – Colley, Kiss T. (Skribek, 61.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

Gól: Dzsudzsák (21., – 11-esből), illetve Zahedi (89.).

Sárga lap: Charleston (33.), Hrabina (79.), Deslandes (85.), illetve Komáromi (5.), Corbu (30.), Colley (52.).