Elérkezett következő adásához a DVSC labdarúgó- és kézicsapatával foglalkozó magazinműsor, a Csak a Loki!
A legújabb epizódban szurkolóink a Loki középpályásáról, Varga Józsefről, valamint a kézisek balátlövőjéről Hornyák Dóráról láthatnak egy portrét. A két sikeredző, Herczeg András és Köstner Vilmos emlékezetes találatokat elevenít fel, míg a kézicsapat idényrajtjáról Szilágyi Zoltán és Kudor Kitti beszél.
Mint mindig, ezúttal is lesz challenge, a két együttes kapusai, Gróf Dávid és Ann-Cathrin Giegerich ügyességi feladatokban méri össze erejét.
A legújabb adás az M4 Sportcsatornán október 14-én, csütörtökön 18.15 órától lesz látható, míg a Debrecen Televízió pénteken 20.15 órától tűzi műsorára.
Már kaphatók a belépők a vasárnap 17 órakor kezdődő Mezőkövesd-Loki bajnokira, a jegyek online is megvásárolhatók. Vasárnap négy órával a találkozó megkezdése előtt, azaz 13 órakor nyitnak majd a pénztárak, a kapukat 1 órával a találkozó megkezdése előtt, 16 órakor fogják kinyitni, a vendégszektorba a Széchenyi út felől, a 2-es kapun lehet bejutni. A jegyek online 1100 Ft-ba, meccsnapon 1600 Ft-ba kerülnek a vendégszektorba.
Fontos, hogy csak a jelenleg érvényes járványügyi szabályok betartásával lehet belépni a stadionba, mely szerint 18 év felett védettségi igazolvány és fényképes személyazonosító okmány együttes felmutatása szükséges, a 18 év alattiak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést.
Egy jó ügy érdekében rendeztek labdarúgó minitornát vasárnap az Oláh Gábor utcai stadionban.
A jótékony célú rendezvényen a helyi Médiaválogatott, a Magyar Színészválogatott, a Csokonai Színház, a Megyei Rendőr-főkapitányság csapata, valamint a DVSC-szurkolók és a DVSC Öregfiúk mérték össze tudásukat.
A résztvevők egy olyan családon segítettek, ahol az apuka a koronavírus-járvány áldozatává vált, az édesanya pedig négy gyermeket nevel egyedül.
Az esemény zárómeccsén a DVSC Öregfiúk az Ultras Debrecen tagjaival csaptak össze egy 2×20 perces találkozó erejéig. Legendáink közül Sándor Csaba, Ronald Habi, Nagy Zsolt, Madar Csaba, Kerekes Zsombor, Bernáth Csaba, Erdélyi Miklós, Luis Ramos és Igor Bogdanovics is pályára lépett a sokgólos találkozón, melyet végül magabiztosan nyertek meg egykori játékosaink, akik nagy örömmel vettek részt a rendezvényen.
A tornával valamennyi résztvevő jó ügyet támogatott. Aki szeretne segíteni a félárván maradt gyerekeken, az megteheti a „Szivárvány az esőben” alapítványon keresztül.
U21-es válogatottunk harmadik Eb-selejtező mérkőzésén a lengyeleket fogadta péntek este a szegedi Szent Gellért Fórumban. Gera Zoltán együttese szerzett a második félidő elején vezetést, de a lengyelek előbb egalizáltak, majd előnybe is kerültek. A ráadás perceiben aztán a duplázó Németh András megszerezte az egyenlítő gólunkat, így 2-2-es döntetlen született.
A találkozón kezdőként kapott szerepet a Loki kiválósága, Baráth Péter, aki a hosszabbításban, a 97. percben majdnem eldöntötte a meccset, ám a lengyel kapus bravúrral védett. Bárány Donát a 82. percben szállt be csereként, ő is nagyon hasznosan futballozott. Érdemes megjegyezni, hogy az első magyar gól előtt a gólpasszt a szintén a DVSC Labdarúgó Akadémián nevelkedő, most Ausztriában játszó Bukta Csaba adta.
– A végén hektikussá vált a mérkőzés. Nagyon sajnálom, hogy az utolsó pillanatban nem rúgtuk be a helyzetünket, de azt kell mondanom hogy jó eredmény született egy erős ellenféllel szemben. Annak örülök, hogy felálltak a játékosok 2-1-nél, büszkék lehetünk rájuk és ők is magukra. A félidőben átbeszéltük, mik voltak azok a problémák, amik addig adódtak. Rendeznünk kellett a sorainkat, reagálnunk kellett az eddigiekre. Nagyon jól kezdtük a második játékrészt, de a második góljuk előtt már nagyon mélyen védekeztünk. Elfáradtak a játékosaink, nagyon sokat dolgoztak. Ez a döntetlen sokkal jobb, mintha elveszítettük volna mind a három pontot, nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából, hogy nem veszítettük el a meccset, és ott lesz a lehetőség Lengyelországban, hogy pontot, pontokat szerezzünk. Tovább kell építkeznünk, hogy az első félidőben látottak ne történjenek meg ismét – nyilatkozta a találkozót követően az mlsz.hu-nak Gera Zoltán szövetségi edző.
A magyar válogatott jövő kedden ismét a Szent Gellért Fórumban lép pályára, ellenfele a tavaszi Európa-bajnokság aranyérmese, a selejtezőben eddig hibátlan német válogatott lesz.
U21-ES EB-SELEJTEZŐ B-CSOPORT, 3. FORDULÓ MAGYARORSZÁG– LENGYELORSZÁG 2–2 (0–0) Szeged, Szent Gellért Fórum, 800 néző. Vezette: Glenn Nyberg (svéd) MAGYARORSZÁG: Hegyi – Varju, Mocsi, Csóka, Kerkez (Komáromi, 82.) – Baráth P., Csonka (Major, 67.) – Bukta (Kiss T., 87.), Skribek (Bárány, 82.), Szendrei – Németh A. Szövetségi edző: Gera Zoltán LENGYELORSZÁG: Majchrowicz – Bejger, Nawrocki, Kiwior (Gruszkowski, 76.), Karbownik – Kaminski, Bogusz (Wedrychowski, 71.), Poreba – Skóras, Benedyczak (Szymczak, 71.), Marchwinski (Szelagowski, 90+6.). Szövetségi edző: Maciej Stolarczyk Gólszerző: Németh A. (1–0 ) a 48., Benedyczak (11-esből, 1–1) a 60., Wedrychowski (1–2) a 81., Németh A. (2–2) a 90+5. percben Kiállítva: Major (90+2.), ill. Skóras (90.)
Nem várnak könnyű mérkőzések a magyar U21-es nemzeti válogatottra, amelynek ismét az Eb-selejtezős csoportban kell helytállnia, ráadásul a sorozat két legerősebb ellenfele ellen.
A magyar keretnek a DVSC felnőttcsapatának két játékosa, Baráth Péter és Bárány Donát is tagja, így ők is készülhetnek a Lengyelország és Németország elleni meccsre, ugyanakkor sajnos nem lehet ott Kusnyír Erik, akit nemrég porcsérüléssel műtöttek.
Gera Zoltán szövetségi edző fiataljai ma 20 órától a lengyelekkel, míg október 12-én, kedden 17.30 órától a németekkel mérkőznek meg Szegeden a Szent Gellért Fórumban.
Mint ismert, a magyarok két forduló után a csoportjuk 3. helyén állnak. Izraeltől az első meccsen 2-1-es vereséget szenvedtek, majd San Marino otthonában 4-0-s sikert arattak, utóbbi meccsen Baráth Péter szerezte a nemzeti csapat vezető találatát.
A magyarok keretében továbbá ott van a Loki kapusa, Kovács Péter is, aki idén Szolnokon véd kölcsönben.
Hazai bajnoki vár a DVSC második csapatára, amely vasárnap délután az újonc Törökszentmiklós együttesét fogadja a Nagyerdei Stadionban az NB III Keleti csoport 11. fordulójában.
Nem rajtolt jól szombati ellenfelünk, amely tíz meccs után mindössze egyetlen pontot szerzett a bajnokságban, bár azt épp legutóbb, a Tiszafüred ellen. A Törökszentmiklóson rendezett mérkőzésen sokáig úgy tűnt, hogy a hazaiak megszerzik első sikerüket a harmadosztályban, ám egy 93. perces öngóllal végül csak egy ponttal gazdagodtak.
Az elmúlt hétvégén nem tudott nyerni a kis Loki sem, amely a DVTK II. elleni idegenbeli bajnokin győzelmi reményekkel lépett pályára, de a 83. percben bekapott találattal végül alulmaradt, így 9 szerzett ponttal továbbra is a tabella 14. helyén áll.
Az október 10-én, vasárnap 15 órakor kezdődő DVSC II.-Törökszentmiklós NB III-as mérkőzést tehát a Nagyerdei Stadionban rendezik. A belépés ingyenes, de védettségi igazolványhoz kötött. A szurkolók az A-szektorban foglalhatnak majd helyet.
Szerda este lejátszotta első mérkőzését az U19-es magyar válogatott a hazai rendezésű Eb-selejtezőtornán. A Győrben rendezett találkozón Fehéroroszország fiataljai ellen léptek pályára a Tímár Krisztián vezette labdarúgók.
A nemzeti együttesben kezdőként lépett pályára a DVSC második csapatának tehetséges védője, Szujó Attila, aki mind a kilencven percet a pályán töltötte. Szujó egyébként a Loki első gárdájánál sem ismeretlen, a Veszprém elleni kupameccsen például ő is a keret tagja volt.
Fotó: mlsz.hu
A szakadó esőben lezajlott találkozó végül remekül alakult a számunkra, ugyanis Sztojka Dominik és Németh Dániel találatával 2-1-re nyertünk.
A mieink szombaton 17.30 órától játsszák következő meccsüket Gyirmóton, az ellenfél Észtország lesz.
Csütörtökön lesz napra pontosan fél éve annak, hogy a DVSC nem talált be egy tétmérkőzésen. A Loki április 7-én Tatabányán, Kusnyír Erik kiállítása miatt sokáig 10 emberrel játszva 2-0-ra kikapott a Dorogtól a Merkantil Bank Ligában, azóta azonban nem volt olyan találkozó, amelyen ne lett volna eredményes.
A 6 hónapos sorozat 16 mérkőzést foglal magában, s bár nem mindig járt pontszerzéssel (8 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség a mérleg), mindenképpen örvendetes, hogy csapatunk gólszerzésében minden meccs előtt joggal bízhatnak a szurkolók. Ezeken az összecsapásokon a debreceni együttes 43 gólt ért el, ami majdnem 2,7-es átlagot jelent.
Mindez nyilván összefügg a DVSC játékfelfogásával, s ha a védekezést sikerül tovább stabilizálni, ez az eredményesség a továbbiakban szép reményekkel kecsegtethet. Ebben az időszakban egyébiránt csapatunk legszorgosabb gólszerzője Ugrai Roland 9 találattal, a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs pedig 6 alkalommal zörgette meg a vetélytársak hálóját.
A további gólszerzők: Bévárdi Zsombor 4, Szécsi Márk 4, Tischler Patrik 4, Bárány Donát 3, Korhut Mihály 3, Baráth Péter 2, Bódi Ádám 2, Sós Bence 2, Varga József 2, Ferenczi János 1, Marko Nikolic 1.
Parázs hangulatú bajnokit vívott egymással a DVSC és a Mol Fehérvár FC az OTP Bank Liga 8. fordulójában. Az 1-1-es döntetlennel záródott mérkőzésen két sárga lapos figyelmeztetés után Vad II. István játékvezető kiállította Dzsudzsák Balázst, akinek a 42. percben kellett elhagynia a pályát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága egy meccsre tiltotta el csapatkapitányunkat, aki így az október 17-i, mezőkövesdi találkozót kényszerül kihagyni. Szintén nem számíthat a szakmai stáb Sós Bencére, akinek a Fehérvár elleni volt az 5. sárga lapja a szezonban.
Hosszú idő után játszott ismét magyar élvonalbeli összecsapást a DVSC nemrég igazolt kiváló labdarúgója, Németh Krisztián. A futballista a 77. percben állt be csereként, ráadásul nem is akárhogy, hisz ő harcolta ki a tizenegyest, melyből Ugrai Roland megszerezte a vezetést a 86. percben.
– Nyilván sok idő telt, mióta legutóbb NB I-es meccset játszottam, így persze jó érzés volt ismét pályán lenni és a DVSC hazai közönsége előtt bemutatkozni – kezdte a Loki 37-szeres válogatott támadója, Németh Krisztián. – Közvetlen a pályára lépésem előtt megkaptam a taktikai utasításokat az edzőktől, és átbeszéltük a pontrúgásokat. Sikerült összehoznom egy büntetőt, amellyel sokáig úgy tűnt, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot, de végül a Fehérvár is kapott egy tizenegyest. Örültem a lehetőségnek, fontos perceket töltöttem a pályán, ezek elengedhetetlenek, hogy minél előbb visszaszerezzem a megfelelő erőnlétem. Jól jön nekem a válogatott szünet, ami persze edzéssel telik majd, ebben az időben bele tudom tenni a felkészülésembe azt a plusz melót, amivel közelebb kerülhetek a többiekhez.
Nagy szeretettel fogadták a szurkolók Németh Krisztiánt, aki szerint remek hangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban.
– A drukkerek segítsége is kellett, hogy a csapat kihozza magából a maximumot a Fehérvár ellen. Csúsztunk-másztunk, aminek köszönhetően emberhátrányban is pontot tudtunk szerezni. A lefújást követően jólesett a szurkolók biztatása, úgy érzem, közelebb került egymáshoz a két fél. Hasonló hozzáállást kell tovább vinnünk, és akkor jönnek majd a győzelmek is.
Nem akármilyen kínálattal és akciókkal nyitott ki szombaton a Fehérvár elleni meccs előtt a Nagyerdei Stadionban található DVSC Ajándékbolt.
Nagy volt az érdeklődés a szurkolók részéről, akik az új márkás öltözékeket és a klasszikus termékeket is szép számban vásárolták.
Továbbra is várjuk a Loki Shopba a drukkereket, ráadásul a foci- vagy kézibérlettel rendelkező szurkolók 10%-os kedvezményben részesülnek (A kedvezmény az akciós termékekre nem vonatkozik.)
A DVSC Ajándékbolt minden hétköznap 10 és 18 óra között, míg szombaton 10 és 15 óra között várja az érdeklődőket. Megújult webshopunk is hamarosan indul, a részletekről a hivatalos honlapunkon, valamint Facebook- és Instagram-oldalunkon tájékoztatjuk majd szurkolóinkat.