A DVSC klubvezetése szurkolói ankétra hívja a Loki-drukkereket a Nagyerdei Stadionban található Redbe. A december 10-én, pénteken 17.30 órakor kezdődő eseményen Ábrók Zsolt cégvezető, Tőzsér Dániel sportigazgató, és Joan Carrillo vezetőedző képviseli a klubot.
Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a DVSC Shop pénteken meghosszabbított nyitvatartással, az ankét végéig várja az érdeklődőket, akik megvásárolhatják a Ferencváros elleni meccsre szóló belépőket!
Az ankéton a maszk használata kötelező!
Hír még, hogy az elmúlt évek sikerein felbuzdulva a Loki Szurkolók Egyesülete idén sem marad ki a karácsonyi adománygyűjtésből. Ennek apropójából a DVSC szakosztályok vezetőivel egyeztetve az egyesület egy háromnapos programot szervez a stadion melletti Red&White Sörözőben, ahol az esemény idején a DVSC néhány labdarúgójával és kézilabdázójával is találkozhatnak a szurkolók.
Ami fontos, ultráink KIZÁRÓLAG SZÁRAZÉTEL-ADOMÁNYT várnak az idei évben december 8-tól 10-ig, 17.30 és 20 óra között!
Az összegyűjtött élelmiszereket a Szivárvány Az Esőben Alapítvány debreceni szervezet kapja, amely szegény családok számára továbbítja a csomagokat karácsony előtt.
A DVSC vezetőedzője, Joan Carrillo kezdőként küldte a pályára a hétvégi, Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzésen a 18 esztendős Baranyai Nimródot. A saját nevelésű játékosban vegyes érzések kavarognak, egyrészt fájó számára a pontvesztés, ugyanakkor boldog, hogy végigjátszotta a kilencven percet. Egy biztos, helyén kezeli a vele történteket.
– Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a kezdő tizenegyben kaptam helyet a ZTE elleni találkozón, a gyerekkori álmom vált ezzel valóra. A sípszóig nyilván volt bennem egy egészséges izgalom, de utána nem éreztem megilletődöttséget, és sikerült felvennem a játék ritmusát. Már a kezdés előtt sokat segítettek a társak, odajöttek hozzám, elláttak tanácsokkal. Úgy érzem, ez is kellett ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtsak, de nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk elhozni a három pontot. A szívem mélyén hittem benne, hogy fiatal játékosként kezdő leszek egy NB I-es találkozón, kiskoromtól kezdve azon voltam és vagyok, hogy bizonyíthassak a Loki felnőttcsapatában.
Sok gratuláló üzenetet kaptál a lefújás után?
– Nagyon jólesett, hogy sokan üzentek nekem. Mikor hazaértünk az éjjel, még ébren voltak a szüleim, ők is nagy szeretettel és gratulációval fogadtak. Amikor még az akadémia játékosa voltam, Bárándon laktunk. Minden nap volt edzésünk Pallagon, így édesanyám vagy nagypapám hétfőtől péntekig mindig behozott a tréningekre. Sokat segítettek az eddigi pályafutásomban, hálával tartozom nekik.
Hogyan indult a pályafutásod, hogyan kerültél a DVSC-hez?
– Mint említettem, Bárándról származom. Nagy a család, hisz összesen öten vagyunk testvérek. Hat évvel ezelőtt kaptam egy lehetőséget próbajátékra a DVSC Labdarúgó Akadémián, és Pénzes Laci bácsi a második edzés után mondta, szeretné, hogy a játékosa legyek. Végigjártam a ranglétrát U14-től egészen U19-ig, majd az elmúlt időben az NB III-as gárdában játszottam. Szép eredményeket értünk el az utánpótlásban, az U14-gyel például bajnoki címet szereztünk. Október közepén jelezte nekem a klubvezetés, hogy felkerülök a felnőttcsapathoz, onnantól minden mérkőzésen keretben voltam, a Honvéd ellen pedig debütáltam az élvonalban.
Az NB III után az NB I-ben is pályára léptél. Az eddigi tapasztalatok alapján miben látod a legnagyobb különbséget a két osztály között?
– A harmadosztály a brusztolós futballra épül, inkább ez van előtérben, mint a játék. Az élvonalban a fizikai rész mellett már a taktikán is jóval nagyobb a hangsúly. Nyilván komolyabb rutinnal rendelkeznek a játékosok az NB I-ben, és ez a zsiványság sokszor három pontokról dönthet.
Baranyai Nimród végezetül elmondta, boldog, viszont tudja jól, helyén kell kezelnie a történteket. – A létra alsó fokain járok még, szóval rengeteg munkára, alázatra, akaratra és megfelelő hozzáállásra lesz szükségem, hogy folyamatosan fejlődjek, és a karrierem további részében sikeres tudjak lenni.
A 2021-es esztendő utolsó bajnoki meccse várt a DVSC második csapatára vasárnap délután a Nagyerdei Stadionban. Az NB III Keleti csoport 20. fordulójának játéknapján a kis Loki megyei rangadót vívott, ugyanis a Hajdúszoboszló volt az ellenfél.
Mint ismert, a két gárda az 1. fordulóban csapott össze egymással, idegenben gól nélküli döntetlennel ért véget a meccs, így természetesen ezúttal is a pont, pontok szerzése volt a célja együttesünknek. Remekül kezdtünk, a 3. percben Balla Mátyás harcolt ki egy büntetőt, melyet Sármány Kristóf magabiztosan értékesített, így korán nálunk volt az előny. A 23. percben egyenlített a Hajdúszoboszló, egy védők között bepasszolt labdát Lukács 10 méterről lőtt a kapu bal alsó sarkába.
Csakúgy, mint az elsőt, a második játékrészt is jól kezdte a kis Loki, amely az 57. percben másodjára is megszerezte a vezetést. A szezonban már 10 találatnál járó Sármány Kristóf remekül vette észre Talpalló Norberet, aki 16 méterről gyönyörű gólt lőtt jobb alsóba. Nem örülhettünk sokáig, ugyanis öt perccel később remek helyről végezhetett el szabadrúgást a Hajdúszoboszló, Máté pedig nem hibázott, szép tekeréssel talált a hálóba.
A 76. percben újabb szabadrúgáshoz jutott ellenfelünk, a labda mögé ezúttal is Máté állt, és ezúttal sem hibázott, védhetetlenül lőtt a bal felsőbe. A kőkemény meccs slusszpoénjaként egy balról érkező beadás után az ifjú Batai Tamás egyenlíthetett volna a 90. percben, de az üres kapu helyett fölé fejelt.
A DVSC II. tehát kétszer is vezetett a mai összecsapáson, de 3-2-es vereséget szenvedett. Ezzel a találkozóval véget ért az idei bajnokság őszi szezonja, folytatás februárban.
A DVSC-nek még mindig sok sérüléssel bajlódó játékost (Bárány Donátot, Szécsi Márkot, Tomas Kosickyt, Pintér Ádámot, Kusnyír Eriket, Kundrák Norbertet és a brazil Charlestont) kellett nélkülöznie, Bévárdi Zsombor pedig eltiltás miatt nem állhatott Joan Carrillo vezetőedző rendelkezésére. Bévárdit a mindössze 18 éves, saját nevelésű jobbhátvéd, Baranyai Nimród helyettesítette, aki életében először került be a felnőtt gárda kezdőjébe.
Az első helyzetre nem kellett sokat várni, a 4. percben az egerszegi Zimonyi 14 méteres lövése után a labda nem sokkal kerülte el a kapu bal oldalát. Ezzel együtt inkább a Loki játszott némi mezőnyfölényben az elején, igaz, Halilovic bombájánál Gróf Dávidnak kellett vetődve védenie. Az első DVSC-lehetőség a 18. percben adódott, Ugrai Roland lőhetett kissé balról, 10 méterről, Demjén bravúrral, lábbal hárított. A 24. minutumban Koszta kísérlete után Baranyai Nimróda gólvonalról tisztázott, meleg helyzet volt.
A félidő közepére már egyértelműen a hazaiak domináltak, a 26. percben meg is szerezték a vezetést: Tajti szabadrúgását még védte Gróf Dávid, ám a kipattanó után Koszta könnyedén fejelhetett a kapuba (1-0). Hátrányból kellett tehát folytatnia a Lokinak, azonban a szünetig nem tudott igazán sebességet váltani, így nem volt komoly sansza kiegyenlíteni.
A második játékrészre Sós Bence állt be Ugrai Roland helyett, a DVSC pedig igyekezett fordítani a játék képén, némileg többet is birtokolta a labdát a Zalaegerszegnél. Az 53. percben megsérült Németh Krisztián, helyére Tischler Patrik érkezett. Ebben az időszakban nem volt túl eseménydús a mérkőzés, mígnem a 65. percben Dzsudtzsák Balázs húzott el a bal szélen, kapura tört, lövését Demjén nagy bravúrral védte. Egy perc múlva viszont a hazai kapus már nem tudott hárítani, a DVSC csapatkapitánya egy 24 méteres szabadrúgásból gyönyörűen lőtt a bal felsőbe (1-1).
Nem sokáig örülhettünk, a 70. percben már újra a ZTE együttesénél volt az előny, egy védelmi hiba után a frissen beállt Meshack fejelt 8 méterről a kapuba (2-1). A hajrában a Loki előtt voltak még kisebb-nagyobb lehetőségek a gólszerzésre (a csereként beállt Tischler Patrik és Soltész Dominik, míg a legvégén Sylvain Deslandes is próbálkozott), ezekből azonban egyet sem sikerült kihasználni, így vereség lett a vége.
Folytatás jövő héten az FTC ellen Debrecenben.
Mesterszemmel
Joan Carrillo: Nem kezdtük rosszul a meccset, de utána a ZTE átvette az irányítást, igaz, Ugrai révén egy nagy lehetőségünk nekünk is volt. Ezzel együtt az első játékrész után megérdemelten vezetett a Zalaegerszeg. A második félidőben kontrolláltuk a mérkőzést, sikerült is egyenlíteni, aztán viszont újra elkerülhető gólt kaptunk. A 0 pontnál többet érdemeltünk volna.
Évet zárnak a hétvégén az NB III-asok, a 20. forduló meccsein ebben az esztendőben utoljára lépnek pályára a Keleti csoport csapatai. A kis Loki az utóbbi időben jól szerepelt, ám egy hete 5-2-es vereséget szenvedett Tiszaújvárosban, így Szűcs János legénysége szeretne javítani, és szépen búcsúzni az évtől.
A DVSC II. ezt vasárnap 13 órától a Nagyerdei Stadionban teheti meg, ám nem lesz könnyű dolga, hiszen a remekül szereplő, a tabellán 37 ponttal a 4. helyen álló Hajdúszoboszlót fogadja. A kis Loki 22 ponttal a 14. pozíciót foglalja el, ám már korábban is előfordult, hogy meglepetést tudott okozni.
A találkozót a Debrecen Televízió élőben közvetíti, a stadionban az A szektorok lesznek megnyitva, védettségi igazolvány kötelező.
Zalaegerszegen folytatódik a Loki számára az OTP Bank Liga szombaton 17.30 órától. Nagy téttel bíró összecsapás előtt áll a gárda, amely egy esetleges győzelemmel megelőzné aktuális ellenfelét a tabellán. A meccsről Joan Carrillo beszélt.
– Egész héten azért dolgoztunk, hogy három pontot szerezzünk a zalaegerszegi túrán. Nem lehet kifogás a távolság, készen állunk, hogy győzelemmel térjünk haza – fogalmazott Joan Carrillo. – Két ponttal többet szerzett eddig a ZTE, de több gólt kapott és kevesebbet lőtt, mint mi. Nagyon fontos meccs számunkra, arra törekszünk, hogy magabiztos játékkal jó eredményt érjünk el.
A ZTE otthonában vendégszerepel a Loki szombaton 17.30 órától az OTP Bank Liga 15. fordulójában (tv: M4 Sport+). Gróf Dávid, a DVSC kapusa a meccs kapcsán nyilatkozva felidézte a két gárda augusztusi, debreceni összecsapását is (1-2).
– Azon a találkozón játékban nem maradtunk alul, mégis ők vitték el a három pontot. Most szeretnénk ezt megfordítani, és mi elhozni a pontokat Zalaegerszegről. A ZTE kellemetlen ellenfél, nehéz mérkőzésre számítunk, de úgy érzem, egész héten jól dolgoztunk, így bizakodó vagyok. Remélem, a hétvégén elindul a csapat abba az irányba, ami oda vezet, ahová szeretnénk tartozni – mondta Gróf Dávid, aki arról is beszélt, mi lehet a siker kulcsa.
– Bele kell állni a párharcokba, akarat kell, küzdeni kell az utolsó pillanatig, az utolsó labdáig. Az NB I-ben sokszor azt dönt, ki akarja jobban a győzelmet az adott napon, bízom benne, hogy szombaton mi leszünk ez a csapat – szögezte le a Loki hálóőre.
Nem vár könnyed kirándulás a DVSC-re az OTP Bank Liga 15. fordulójában, Joan Carrillo együttese a majd 500 kilométernyire fekvő Zalaegerszegen vendégszerepel, s az előrejelzések szerint fagypont alatti hőmérséklet mellett lép pályára. Persze a visszavágás szenvedélye fűtheti a mieinket, hiszen augusztus végén, a 4. fordulóban azóta is fájó vereséget szenvedtek el a ZTE ellen a Nagyerdei Stadionban (1-2).
Már csak ezért is sokat érne egy esetleges Zalaegerszegen elért debreceni győzelem, nem beszélve a két gárda pozíciójáról: a Zete 16 ponttal a 8. helyen áll a tabellán, a Loki 14 egységgel a 9., tehát közvetlen vetélytársakról van szó. Az elmúlt 5 fordulóban mindkét együttes 5 pontot szerzett, azonban a hazaiaknak hosszabb a nyeretlenségi sorozatuk, immár 4 forduló óta nem tudtak győzni, igaz, előtte zsinórban nyertek meccseket, még a Ferencvárost is megverték a Groupamában.
Mindez szoros, éles találkozót ígér, s erre nem cáfol rá a két csapat közös történelme sem: a ZTE az utóbbi időszakban kétszer is győzött Debrecenben (2020, 2021), előtte viszont a DVSC kétszer is három pontot gyűjtött a zalaiak ellen (2019-ben). Az összesített bajnoki mérleg 16 zalaegerszegi siker és 12 döntetlen mellett 31 Loki-győzelem, innen futnak neki az együttesek a szombaton 17.30-kor kezdődő összecsapásnak.
Gyönyörű gólt rúgott legutóbb a Paksnak is a Loki csatára, Ugrai Roland, aki – noha a bajnokság még féltávnál sem tart – mostanra megközelítette eddigi egyéni csúcsát. Az immár 9 gólos, Ugi becenévre hallgató játékos anno 10 gólt szerzett az NB I. 2017-18-as idényében, a Diósgyőr színeiben, a mostani pontvadászatban tehát messze túlszárnyalhatja ezt a számot.
A DVSC csatára a gólkirályi címért zajló versenyben mindössze 1 találattal van elmaradva a 10 gólos Ádám Martin (Paks) mögött, Nenad Lukic (Honvéd) szintén 9-szer, míg Ryan Mmaee (FTC) 8-szor ünnepelhetett az elmúlt 14 mérkőzésen. A csata tehát igen szoros, bármi megtörténhet, azonban Ugrai Roland a dvsc.hu-nak elmondta, már az idény kezdete előtt ilyen eredményességben gondolkodott.
– Nem hangoztattam mindenkinek, de már a rajt előtt abban bíztam, hogy december végéig 10-12-szer betalálok az ellenfelek kapujába, tehát időarányosan nem állok rosszul. Természetesen a csapat teljesítménye a legfontosabb, pláne, hogy én is csak akkor tudok helyzetbe kerülni, ha a csapatjáték megfelelően attraktív. A futballban sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, de tény, hogy ilyen közel még sosem voltam a gólkirályi címhez – nyilatkozta Ugrai Roland, akit arról is kérdeztünk, melyik a kedvence a 9 találata közül.
– A legutóbbi, Paks elleni a favorit, mert ennél a gólnál a kapust is kicseleztem, tudatosan ráadásul. Bízom abban, hogy sokszor kerülhetek még hasonló szituációba – mondta a Loki támadója.
Vélhetően az év hazai nézőcsúcsát hozza az esztendő utolsó cívisvárosi bajnokija, a Loki-FTC találkozó, amelyet december 12-én, vasárnap 16.30-kor rendeznek a Nagyerdei Stadionban.
A remek hangulatúnak ígérkező mérkőzésre december 1-től elővételben már kaphatók a belépők online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, és a DVSC Ajándékboltban, amely minden hétköznap 10 és 18 óra között várja a drukkereket. Érdemes tudni, december 1-től megkezdődik a tavaszi szezonra szóló bérletek árusítása is, ezeket a DVSC Shopban, személyesen lehet beszerezni.
Az előző évhez hasonlóan idén is megküzdenek a FIFA klubvilágbajnoki szereplésért játékosaink. December 2-án, csütörtökön kezdődik a selejtező, melynek két csapattal vág neki a DVSC Esport egyesülete.
Az előző évi selejtezőn a magyar csapatok közül a DVSC jutott a legtovább. A csoportjukban többek között olyan nagynevű csapatok voltak, mint a Manchester City, PSV Eindhoven, Midtjylland, Aalborg. A csapat egy lépésre volt a play off küzdelmeitől, de sajnos nem sikerült a legjobb négybe jutni, ám de olyan neves gárdákat sikerült legyőzni, mint az olasz Sassoulo, a dán Midtjylland vagy a Real Madrid sztárjátékosának, Thibaut Courtois-nak a csapata, a Dux Gaming. A debreceni egyesület az ötödik helyen végzett a csoportban, mivel az utolsó összecsapáson a PSV Eindhoven összesített eredménnyel 2-1-re jobbnak bizonyult.
A selejtezőben az előző évekhez képest már nem egy-egy játékos küzd meg egymással, hanem csapatként mérik össze tudásukat. Minden csapatban két-két játékos szerepel Playstation 5 konzolon.
– Teljesen más lesz az idei selejtező, mivel már nem egyénenként kell funkcionálni, hanem kétfős csapatban. Ez merőben más helyzetet teremt, de megítélésem szerint mind a két párosunknál kialakult a megfelelő chemistry. Elsődleges célunk, sikeresen venni a selejtezőt és mellette javítani a világranglistán elfoglalt 225. helyezésünkön – mondta el Lovász Tamás az esport szekció vezetője, aki hozzátette, jelenleg a DVSC foglalja el a legjobb pozíciót a magyar csapatok közül a ranglistán.
A DVSC Esport két csapata: – DVSC Esport I: Kondákor Kevin & Vadicska Olivér
– DVSC Esport II: Hajdú Viktor & Szentgyörgyvölgyi Örs
A klubvilágbajnoki selejtezőn kívül a hétvégén Bajnokok Ligája-selejtezőn is szerepel játékosunk, Örs, akinek egyénileg kell minél jobb eredményt elérnie. Elmondható, hogy a DVSC nevét az online világban egyre szélesebb körben ismerik meg a virtuális labdarúgást kedvelő személyek, illetve az Esport világában jelenlévő szponzorok.
Hosszú út vár a DVSC labdarúgócsapatára, amely az ország nyugati felén, egészen pontosan Zalaegerszegen lép pályára szombaton fél hattól az NB I. 15. játéknapján.
A találkozóra szóló belépők elővételben már megvásárolhatók online, a www.meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A felnőtt jegyek 2500 forintba, míg a diák és nyugdíjas jegyek 2000 forintba kerülnek.
Szurkolóink a ZTE Aréna keleti oldalán, a Stadion utca felől tudnak majd bemenni a vendégszektorba. A stadion kapui a mérkőzés előtt egy órával, 16.30-kor nyitnak.