Poór Patrik visszatért

Augusztusban, a Paks elleni idegenbeli bajnokin láttuk utoljára a pályán a DVSC védőjét, Poór Patrikot, akit többek között sérüléséről, a hosszú kihagyásról, és visszatéréséről kérdeztünk.

Szeméremcsont-gyulladással bajlódtam, ráadásul a hasfalamra is kisugárzott. Tavasszal, a Vasas elleni mérkőzésen éreztem először, majd hol tünetmentes volt, hol fájt mindenre. Miután már nem tudtam játszani, az első néhány hét borzasztó volt, már csak azért is, mert előtte megkaptam a lehetőséget a bizonyításra, és szerintem nem ment rosszul a játék. Mivel az ultrahangos vizsgálatok negatívak lettek, ezért nagy volt a bizonytalanság, és csak utólag derült ki a pontos diagnózis. Hat-hét évvel ezelőtt volt egy részleges keresztszalag-szakadásom és porcleválásom, akkor négy-öt hónapot ki kellett hagynom, de ezúttal nem tudtuk, mi váltotta ki a gyulladást. Ilyen téren ez volt az eddigi legkomolyabb sérülésem.

Az NB III-as csapatunk Tiszaújváros elleni, múlt hétvégi mérkőzésén kezdőként lépett pályára a 28 esztendős Poór Patrik, aki 70 percet töltött a pályán.

A folyamatos gyógytornának és kezeléseknek köszönhetően azt mondhatom, felépültem, így valóban játszhattam a kis Loki meccsén. Nyilván érződött rajtam a közel négyhónapos kihagyás, de maga a pályára lépés nagyon jó volt. Sokszor még nem mertem úgy belemenni a párharcokba, ahogy elvárom magamtól, de legalább az öröm ott volt, hogy ismét szerelést húzhattam. Innentől csak fölfelé vezet az út, hogy újra NB I-ben futballozzak.

Végezetül kíváncsiak voltunk, hogy mit gondol az idei bajnokságról a komoly élvonalbeli rutinnal rendelkező futballista.

Látható, hogy nagyon sűrű a mezőny. Két nyertes meccsel a tabella élmezőnyében találhatod magad, míg ellenkező esetben a vonal alatt. Közhely, de így van. Ami a csapatunkat illeti, látva a játékoskeretet, illetve, hogy ki milyen képességekkel rendelkezik, bőven több van bennünk. Bízom benne, visszatérünk a győzelmek útjára, hisz nem reális a tabellán elfoglalt jelenlegi pozíciónk.

Bárány Donátra műtét vár

A Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésen lépett pályára utoljára a DVSC 21 esztendős támadója, Bárány Donát. Játékosunk egy évek óta húzódó Achilles-problémával küzd, amely miatt mostanra elkerülhetetlenné vált a műtéti beavatkozás.

Bárány Donát a héten Finnországba utazik, ahol csütörtökön a Pávkovics Bencét is megműtő szakember, Dr. Lasse Lempainen mind a két a lábát felnyitja. A labdarúgó jövő héttől Debrecenben lábadozik, a rehabilitációjának ideje előreláthatólag 3-4 hónap.

Szécsi Márkot is rég látták szurkolóink élvonalbeli találkozón, viszont jó hír, hogy már a pályán készül az erőnléti edzőnkkel, és remélhetőleg, még idén visszatérhet. Tischler Patrik kisebb bokasérüléssel bajlódott az elmúlt hetekben, ezért sem volt a Paks elleni mérkőzés keretében, azonban szerdától már a többiekkel készülhet.

Kapusunk, Tomas Kosicky még a Mol Fehérvár FC elleni összecsapáson szenvedett vádliizom-szakadást. A játékos elkezdte a futómunkát, a héten pedig már külön is készülhet a pályán a kapusedzővel. A brazil Charleston szintén visszatért a többiek közé, minden bizonnyal hamarosan rá is számíthat a szakmai stáb.

A térdműtéten átesett Kusnyír Erik, és a keresztszalag-szakadással operált Kundrák Norbert rehabilitációja is megfelelő ütemben halad. Mind a két futballista előreláthatólag február végén csatlakozhat a csapathoz.

További remek hír, hogy Pávkovics Bence visszatért, és a Paks ellen már kezdőként léphetett pályára, Bényei Ágoston pedig meccskeretben volt. Poór Patrik is felépült, ő az NB III-as együttesben szerepelt újra hosszú kihagyás után.

Szujó Attila: Minél több játékpercet szeretnék a legmagasabb osztályban

A Nagyerdei Stadion közönsége előtt is bemutatkozott az NB I-ben a DVSC tehetséges játékosa, Szujó Attila. A Paks elleni bajnokin bő húsz percet töltött a pályán a 18 esztendős belső védő, aki magabiztosan oldotta meg feladatát.

Egész héten motiváltan és koncentráltan készültem, hogy amennyiben játéklehetőséget kapok, élni tudjak vele. Nagyon boldog voltam, hogy már az MTK elleni meccs hajrájában is „bedobtak”, a hazai debütálásom pedig még nagyobb öröm a számomra – nyilatkozta honlapunknak Szujó Attila, akitől laza és nyugodt játékot kért a szakmai stáb. – Felhívták a figyelmem, hogy ne akarjam túlkomplikálni a dolgomat, emellett próbáljam maximálisan betartani a taktikai utasításokat. Bízom benne, sikerült. Jól éreztem magam a pályán, remek hangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban. Amikor a Kisvárda elleni idegenbeli meccsen először voltam a felnőttcsapat keretében, már akkor is sokan elkísértek minket. Bámulva néztem őket, ahogy szurkolnak, de minél többször tartottam a csapattal, egyre jobban hozzászoktam. Hazai pályán persze mindig különleges érzés játszani, mert még inkább érezhető a drukkerek támogatása.

– A válogatott szünet során történt egy edzőváltás a klubnál, te viszont később csatlakoztál a korosztályos nemzeti gárdában való szereplésed miatt. Az idő rövidsége miatt nehéz volt megszokni Joan Carrillo filozófiáját?

Annyiból könnyebb helyzetben voltam, hogy Matyibát (Czuczi Mátyás – szerk.) már ismertem, hisz korábban dolgoztunk együtt a korosztályos válogatottaknál. Sokat segít nekem mindenben, csakúgy, mint a vezetőedző, akit egy rendkívül jó és tapasztalt szakembernek tartok.

– Mesélj egy kicsit arról, hogyan kerültél Debrecenbe!

12 éves koromtól kezdve a Puskás Akadémia játékosa voltam. Egészen az U19-ig végigjártam a korosztályokat, ám az utolsó ottani évemben volt egy sérülés miatti hosszabb kihagyásom. Amikor nyáron lejárt a szerződésem, úgy voltam vele, talán ideje lenne egy új csapathoz igazolnom, ahol újjá tudom magam építeni. Ekkor jött képbe a DVSC, mondanom sem kell, nagyon örültem a lehetőségnek. Elsőként az NB III-as kerethez érkeztem, minden szempontból pozitívan fogadtak a srácok, egy rendkívül befogadó társaságba csöppentem. Komoly meccshiányom volt, de az első perctől kezdve bíztak bennem, majd szépen jöttek a játékpercek a lábamba. Sikerült visszaszereznem a megfelelő állapotomat, aminek köszönhetően már válogatott mérkőzéseken is tudtam játszani az ősszel. Ezt követően felkerültem az első csapathoz, ahol egyre több lehetőséget kapok.

Milyen célokat fogalmaztál meg magad előtt?

Ha a rövid távot nézem, minél több percet szeretnék a pályán tölteni a legmagasabb osztályban. Hosszabb távon persze én is kipróbálnám magam egy top bajnokságban, illetve mint minden játékosnak, nekem is álmom, hogy stabil tagja legyek a magyar felnőttválogatottnak. De tudom, hogy rengeteget kell még bizonyítanom, így ezekről egyelőre nem is beszélnék. Jelenleg maximálisan azon vagyok, hogy lehetőség esetén bizonyítani tudjak a DVSC-ben.   

Hét gólt hozott a kis Loki tiszaújvárosi meccse

Múlt vasárnap Tiszaújvárosban lépett pályára a DVSC II. az NB III Keleti csoport 19. fordulójában. Két jó formában lévő gárda csapott össze egymással, így az előjelek alapján egy kiélezett meccsre volt kilátás.

Remekül kezdte a találkozót a kis Loki, amely 12 perc elteltével a már 9 gólnál tartó Sármány Kristóf révén megszerezte a vezetést. A hazaiak sajnos az első félóra végén megfordították az állást, ám Talpalló Norbert által még a szünetig egyenlítettünk. A második játékrész elején sajnos ismét a hazaiaknál volt az előny, amelyet a találkozó hajrájában még két góllal növeltek, így végül 5-2-es vereséget szenvedtünk.

Folytatás december 5-én, vasárnap 13 órakor, amikor a Hajdúszoboszlót fogadjuk Debrecenben.

NB III Keleti csoport 19. forduló

Termálfürdő FC Tiszaújváros – DVSC II. 5–2 (3-2)

DVSC II: Ecsegi – Füzfői (Fábián, 65.), Lénárt, Kovács R., Poór (Kovács G., 70.), Gellén (Kenderesi, 78.) – Balla, Mező (Farkas, 65.), Kalafat – Sármány, Talpalló (Maruscsák, 70.)

Gól: 0-1 Sármány (12.), 1-1 Nagy D. (23.,) 2-1 Nagy D. (31., büntetőből), 2-2 Talpalló (37.), 3-2 Erdős (54.), 4-2 Pap (85.), 5-2 Bartusz (88.)    

Egy-egy gól, egy-egy pont: DVSC-Paks 1-1

A DVSC-nek még mindig sok sérüléssel bajlódó játékost (Bárány Donátot, Szécsi Márkot, Tomas Kosickyt, Tischler Patrikot, Pintér Ádámot, Kusnyír Eriket, Poór Patrikot, Kundrák Norbertet és a brazil Charlestont) kellett nélkülöznie, Marko Nikolic pedig eltiltás miatt nem állhatott a cívisvárosban bajnokin most debütáló vezetőedző, Joan Carrillo rendelkezésére. Az ellenben örömteli volt, hogy Pávkovics Bence fél év után visszatérhetett a csapatba.

Sok párharccal és élénk iramban kezdődött a mérkőzés, az első nagyobb helyzet a 11. percben alakult ki, akkor Ádám Martin került ziccerbe, de Gróf Dávid bravúrral, lábbal hárított. Ugyanez történt a 15. percben is, a Loki kapusa, az újdonsült apuka ismét túljárt a góllövőlistát a forduló előtt vezető paksi csatár eszén. A 20. percben viszont a DVSC szerezte meg a vezetést, Ugrai Roland ugrott meg a leshatárról, szépen kicselezte a kapust, majd a hálóba lőtt (1-0).

A Paks megpróbált gyorsan reagálni, Gróf Dávidnak egy távoli bombát kellett védeni, míg a másik oldalon Ferenczi János löketét ütötte ki Rácz. Ezen szakaszában mozgalmas volt a meccs, nem nagyon lehetett unatkozni. Az első félidő hajrájában Bognár István hozta magát helyzetbe, de balról, mintegy 8 méterről a bal kapufa mellé gurított, egyre inkább nyomott a Paks, és a szünet előtt ki is egyenlített: egy szöglet után Ádám Martin csúsztatott közelről a debreceni kapuba (1-1).

A második játékrész egy ideig nem hozott komoly gólszerzési lehetőséget egyik kapunál sem, inkább a mezőnyjáték dominált, mígnem a 63. minutumban Ádám próbálkozott fejjel, de célt tévesztett. Egy perc múlva Dzsudzsák Balázs eresztett el bombát 23 méterről, Ráczi kibokszolta a labdát, kezdett újra megélénkülni a találkozó. A 68. percben cserélt a DVSC, Németh Krisztián helyére Sós Bence állt be, nem sokkal később Pávkovics Bencét a fiatal Szujó Attila váltotta, a végén pedig Soltész Dominik és David Babunski is pályára léphetett.

A végjáték a két gárda a bajnokságban eddig tapasztalt eredményessége miatt újabb gólt ígért (Baráth Péter a 82. percben például 15 méterről bombázott fölé, a 87.-ben pedig David Babunski fejelt mellé), azonban végül nem esett újabb találat.

Folytatás szombaton Zalaegerszegen.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Kemény, nehéz mérkőzés volt mindkét gárda számára. A Paksnak az első félidőben több helyzete volt, a szünet után már jobban kontrolláltuk a találkozót. Örülök a játékosaink hozzáállásának, egy nagyon támadó együttes ellen vették fel a harcot. Köszönöm a szurkolóinknak a biztatást, remek volt az atmoszféra a stadionban.

Bognár György: Jó mérkőzést játszottunk, nagyon koncentrált volt a Debrecen. Az első félidőben több helyzetünk is volt, de nem vagyok elégedetlen a döntetlennel.

OTP Bank Liga, 14. forduló.

DVSC-Paks 1-1 (1-1).

Nagyerdei Stadion, 2433 néző. Vezette: Bognár T.

DVSC: Gróf – Bévárdi, Pávkovics (Szujó, 71.), Deslandes, Ferenczi – Dzsudzsák, Baráth P., Varga J., Bódi (Babunski, 85.)- Ugrai (Soltész, 85.), Németh K. (Sós, 68.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Paks: Rácz – Kinyik, Tamás O., Szabó J. – Sajbán M., Windecker, Balogh B. (Osváth, 74.), Bognár I., Medgyes (Lencsér, 58.) – Böde (Nagy R., 58.), Ádám (Pethő, 84.). Vezetőedző: Bognár György.

Gól: Ugrai (20.), illetve Ádám (45+1.).

Sárga lap: Bévárdi (38.), illetve Tamás O. (53.), Lenzsér (92.).

Vasárnap újraindul a webshop – elérhetőek az új mezek!

Újraindul november 28-án, vasárnap 10 órakor a DVSC webshopja, amely immár megújult külsővel, korszerű felületen várja a látogatókat.

Jó hír, hogy a már augusztusban megrendelt eredeti, idei szezonra szóló mezek végre megérkeztek, így vasárnaptól ezek is elérhetőek lesznek a webshop felületén (vasárnaptól a dvsc.hu-n keresztül a shop feliratra kattintva), illetve a 10 órakor nyitó DVSC Shopban. A mezeken minőségi, Olaszországból érkezett mikroszőtt címerek lesznek láthatók.

A logóval ellátott mezek 19.990 forintba, míg a támogatók logóit is tartalmazó mezek 24.990 forintba kerülnek.

Kemény kihívás előtt a kis Loki

Jól szerepel mostanában a DVSC II., három találkozó óta veretlen, utóbbi két meccsét meg is nyerte. Az NB III. Keleti csoportjának 19. fordulójában újabb komoly erőpróba vár a debreceniekre, a 6. helyen álló, 33 pontos Tiszaújváros otthonába látogatnak vasárnap. A kis Loki jelenleg 22 egységgel a 13., s egyre inkább felzárkózik a középmezőnyhöz.

A Tiszaújváros az előző körben a Tiszafüredet verte 3-0-ra, a mieink Egerben győztek 3-2-re, a vasárnap 13 órakor kezdődő mérkőzésen pedig kiderül, melyik gárda folytatja a jó sorozatát.

Carrillo első hazai meccse következik a Loki kispadján

A Nagyerdei Stadion közönsége előtt is bemutatkozik a DVSC új vezetőedzője, Joan Carrillo, aki a Paks elleni vasárnapi bajnokin ül le először a Loki kispadjára Debrecenben. Az Újpest elleni 3-1-es vereséget követően most az atomvárosiak ellen javíthatunk, a mérkőzésről a spanyol szakembert kérdeztük.

Tanultunk a lila-fehérek ellen elkövetett hibákból és felkészültünk a Paksból, szóval készen állunk és motiváltan várjuk a vasárnapi meccset. Tiszteljük az ellenfelet, amely jó játékosokból áll, ráadásul négy ponttal többet szerzett eddig, mint mi – fogalmazott Joan Carrillo, aki szerint a gárda sikere a lényeg. – Nyilván motivációval tölt el, hogy ez lesz az első hazai meccsem a Loki kispadján, de nem én, hanem csapat és a győzelem a legfontosabb része ennek a filmnek. Nyugodtnak kell lennünk ebben a szituációban, mert fontos lenne a siker nekünk és a szurkolóknak egyaránt.

Megszületett Gróf Tia

Örömhírt jelenthetünk be, ugyanis november 25-én, csütörtökön, a magyar labdarúgás napján, 18.21 órakor újabb taggal bővült a Loki-család, miután megszületett kapusunk, Gróf Dávid kislánya!

Tia 51 centiméterrel és 3540 grammal a DE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán jött a világra. Az újdonsült anyuka, Klaudia, és a pici, Tia is jó egészségnek örvend – tájékoztatta honlapunkat boldogan Gróf Dávid.

Gratulálunk a családnak!

Előrejelzés: gólzápor várható a Nagyerdőn

A DVSC a Paksot fogadja vasárnap 13.30 órakor a Nagyerdei Stadionban: az OTP Bank Liga 14. fordulójának meccsén a csapatok az eddigiek alapján gólgazdag összecsapást vívhatnak. Az NB I. most zajló idényében a Paks rúgta a legtöbb (32), a Loki pedig a harmadik legtöbb gólt (26), a két együttes közé a Ferencváros ékelődik be 27 szerzett találattal. Az is igaz persze, hogy a mieink és a paksiak egyaránt gólerősek hátul is, a debreceniek 26, a tolnaiak 27 gólt kaptak eddig.

A vasárnapi riválisok nem cáfolták rá a tendenciára első meccsükön sem, Pakson 3-3-as döntetlen született, Ferenczi János és Dzsudzsák Balázs szép találatai után a hazaiak fordítottak, végül Ugrai Roland állította be a végeredményt. Nemcsak a két csapat ontja a gólokat, hanem támadók is, a 9 egységgel álló Ádám Martin és a 8-cal rendelkező Ugrai Roland gólkirályi címért zajló versenyébe többek között a honvédos Lukic (9) igyekszik beleszólni. Ádám Martin klubja honlapján mindenesetre azt ígéri, nem húzza be a kéziféket, igaz, Ugrai Roland sem gondolkodik másképpen.

Mint az ismert, Joan Carrillo vezetőedző számára ez lesz a hazai debütálás a debreceni kispadon: a mester a héten azon dolgozott, dolgozik a csapattal, hogy a kontroll alatt lehessen tartani Böde Dánieléket, úgy, hogy közben elöl meglegyen a kellő aktivitás.

Ha a két klub közös történelmét tekintjük át, azt láthatjuk, 34 bajnokiból csak 5-öt tudott megnyerni a mostani vendéggárda, 13 döntetlen mellett 16-szor a Loki győzött, az utóbbi 5 debreceni DVSC-Pakson pedig egy fájdalmas iksz (1-1, 2020) és négy debreceni siker született (3-2, 2-1, 4-1, 3-1). Persze jelenleg nem feltétlenül a mieink számítanak esélyesebbnek, ám ne feledjük, a 6. helyen álló Bognár-gárdának csak 4 ponttal van többje, mint a 9. Lokinak. A tét tehát – mint ahogy a magyar bajnokság minden fordulójában – kifejezetten nagy, így a cívis érzelmű szurkolók abban bíznak, ha gólzápor is lesz, a Paksot jobban elveri, mint a DVSC-t…

A találkozó előtt mindenesetre 11 órától a Red&White mellett ingyen Csíki sör várja majd a szurkolókat, és természetesen ételben sem lesz hiány. Mint ahogy vélhetően gólokban sem…

Pávkovics Bence: közel a visszatérés

Május 2-án 4-2-es sikert aratott a DVSC labdarúgócsapata a Csákvár felett a Nagyerdei Stadionban. Jelen szituációban ez nem túl érdekes információ, a Loki védőjének, Pávkovics Bencének viszont az, hisz az volt a legutolsó találkozó, melyen pályára tudott lépni. Achilles-sérülése miatt elkerülhetetlen volt a műtét, fél év után viszont úgy néz ki, közel a visszatérése.

Tavaly decemberben éreztem először fájdalmat az Achillesemben, ám akkor még végeztem a dolgom, mert a csapatot helyeztem magam elé. Nyáron azonban már nem tudtam tovább húzni, muszáj volt megműteni, hisz részleges szakadást mutattak a vizsgálatok, és ha tovább folytatom, teljesen elszakadhatott volna. Nyilván megviselt ez a sérülés, hisz a pályafutásom során nem volt még ilyen hosszú kihagyásom – nyilatkozta honlapunknak Pávkovics Bence, aki az elmúlt két hétben már a csapattal készülhetett a mielőbbi visszatérésre. – Jól érzem magam, szerencsére teljesen megszűnt a fájdalom. Az természetes, hogy van némi játékhiány, hisz közel sem értem még el a csúcsformám. Több, mint másfél éve nem futballoztam az első osztályban, szóval nagyon várom, hogy újra megtehessem. Az NB II-es idényben végig azért küzdöttünk, hogy ismét a legjobbak között szerepeljünk, most már szeretném én is a pályán is segíteni a csapatot. Nem vagyunk könnyű helyzetben, úgyhogy muszáj nyernünk az elkövetkezendő mérkőzéseken, csak ez az elfogadható.

Nemes kezdeményezés és szurkolói ankét

Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva a Loki Szurkolók Egyesülete idén sem marad ki a karácsonyi adománygyűjtésből.

A DVSC szakosztályok vezetőivel egyeztetve az egyesület egy háromnapos programot szervez a stadion melletti Red&White Sörözőben. Az esemény lehetőséget ad arra, hogy az adománygyűjtés keretein belül a szurkolók személyesen is találkozhassanak a DVSC játékosaival.

Az időpont: 2021. december 8-10. (szerda-csütörtök-péntek), 17.30 és 20 óra között.

Mindhárom alkalommal jelen lesznek játékosok a DVSC kézilabda- és labdarúgócsapatából, december 10-én, pénteken pedig szurkolói ankétra, és ezen belül az új edző bemutatására kerül sor.

A pandémiás helyzetre és a jelenlegi szabályozásokra való tekintettel a rendezvényen a maszk használata kötelező.

Ami fontos, ultráink KIZÁRÓLAG SZÁRAZÉTEL-ADOMÁNYT várnak az idei évben!

Az összegyűjtött élelmiszereket a Szivárvány Az Esőben Alapítvány debreceni szervezet kapja, amely szegény családok számára továbbítja a csomagokat karácsony előtt.

Mindenkit várunk a Nagyerdei Stadionhoz a fent említett időpontokban. Segítsünk minél többen a rászorulóknak, mutassuk meg, hogy mire képes a DVSC-család!