Június 30-ig kölcsönben a szerb első osztályú OFK Beograd együttesénél folytatja pályafutását Yacouba Silue, a megállapodás vételi opciót is tartalmaz. A 24 éves elefántcsontparti támadó 2024 nyarán érkezett a DVSC-hez, azóta 10 NB I-es bajnokin lépett pályára a Lokiban, 1 gólt szerzett. Yacouba Siluénak sok sikert kívánunk!
A DVSC meghosszabbította Egri Imre, Kohut Máté és Tercza Gergő szerződését, míg Patai Dávid a többiekhez hasonlóan profi szerződést kapott. Az elmúlt időszakban mindannyian rendszeresen meghívót kaptak a korosztályos válogatottakba.
A 18 éves Egri Imre NB III-as csapatunk erőssége, ősszel 12 meccsen 3 találatot jegyzett a kis Lokiban.
A 19 éves Kohut Máté kooperációs szerződés keretében, az NB II-es Karcag színeiben az ősszel 8 mérkőzésen lépett pályára a Merkantil Bank Ligában, 2 gólt is szerzett. Mindketten sokat készültek már a felnőtt kerettel, többször a kispadra is leülhettek az NB I-ben.
A 19 éves Tercza Gergő három alkalommal már pályára is lépett a Fizz Ligában, a DVSC II.-nek tavaly abszolút alapembere volt, nagy jövő állhat előtte.
A 18 éves Patai Dávid a nagycsapat utóbbi mérkőzésein folyamatosan ott van a meccskeretben, előbb-utóbb bizonyára pályára is léphet majd, ebben az idényben a kis Lokiban 17 találkozón 2-szer volt eredményes.
Tehetségeinknek szívből gratulálunk a szerződéshez!
A MatchDay Festival vendége volt a LokiSectionben a DVSC tulajdonosa, Mark Stott. A beszélgetésben szó esett az üzleti érdekeltségeiről, a labdarúgással való kapcsolatáról, a Stockport-projektről,, és természetesen a DVSC-t érintő terveiről is.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) február 5-i ülésén arról határozott, hogy a győri rangadón (2-2) kiállított vezetőedzőnket, Sergio Navarrót (és Borbély Balázst, az ETO trénerét) 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre eltiltja. Ez az jelenti, hogy Sergio Navarro a szombati, Paks elleni hazai összecsapáson és a jövő hét pénteki, újpesti találkozón nem lehet ott a kispadon.
Folytatódott a DVSC nagy sikerű suli roadshow-ja, szerdán délután a debreceni Hunyadi János Általános Iskolában tett látogatást a Loki küldöttsége. A csapatot ezúttal Erdélyi Benedek, Cibla Flórián és Vjacseszlav Kulbacsuk képviselte, a diákok pedig nagy örömmel fogadták őket.
Klubunk évek óta arra törekszik, hogy minél több diákkal szerettesse meg a sportot, a futballt és természetesen a Lokit. A suli roadshow egy remek alkalom arra, hogy az iskolák tanulói közelebbről is megismerjék a DVSC-t, betekintést nyerjenek a profi sport világába, és kedvet kapjanak a mozgáshoz, a rendszeres sportoláshoz.
A gyermekek szerdán a Hunyadi János Általános Iskolában is testközelből találkozhattak kedvenceikkel, kérdezhettek tőlük, közös fotókat is készíthettek velük, aláírásokat gyűjthettek, és persze nem maradhatott el a kvízvetélkedő sem. A találkozó a diákok és játékosaink számára egyaránt maradandó élményt jelentett, a suli roadshow a következő hónapban folytatódik.
Rangadó után rangadó: a győri 2-2 után újabb kiélezett összecsapás vár a DVSC-re, amely szombaton 14.45-kor a harmadik helyezett Paksot fogadja a Nagyerdei Stadionban (meccsinfók itt). Belelapoztunk a történelemkönyvbe.
A két csapat a 47. NB I-es bajnokiját vívja szombaton, az eddigi eredmények egyértelmű debreceni fölényt mutatnak: 19 Loki-siker és 18 döntetlen mellett mindössze 9 paksi győzelem született. Óvatosságra int viszont, hogy a mieink több mint 2 esztendeje, 2023 novembere óta (akkor Vajda Botond góljával 1-0-ra nyert a DVSC) képtelenek legyőzni a paksi alakulatot, az azóta lejátszott 5 mérkőzésen 2 tolnai siker és 3 döntetlen a mérleg.
Ráadásul két drámai összecsapást is játszottunk az utóbbi években a Paks ellen, a 2019/2020-as, kieséssel végződött szezon utolsó találkozóját (1-1), és a 2024 októberi 0-5-öt, ami nem kíván külön kommentárt. Sokkal szebb emlék ennél a 2019-es 4-1 (akkor Szécsi Márk duplázni tudott) és a 2018-as, idegenbeli 5-2 (ezen a meccsek Könyves Norbert és Haris Tabakovic is két gólt vágott).
A most zajló bajnokságban eddig egyszer találkoztak a felek, tavaly októberben Pakson 1-1 lett a végeredmény, Hahn János góljára Adrian Guerrero válaszolt. Ezúttal is szoros csatára van kilátás, s miután a Bognár-legénység 36 ponttal a 3., a Loki 35 ponttal a 4. helyen áll, aligha kell külön ecsetelni, milyen sokat érne a Paks elleni 20. NB I-es győzelem…
Újabb fontos összecsapás vár a DVSC-re, amely szombaton 14.45-kor a harmadik helyezett Paksot fogadja a Nagyerdei Stadionban. Íme néhány tudnivaló a szurkolók számára.
A találkozóra már megvásárolhatók a jegyek online, a nagyerdeistadion.hu-n, illetve személyesen a DVSC Shopban (nyitva hétköznap 10 és 18 óra között, illetve szombaton is 10 órától).
Érdemes jóval a mérkőzés előtt, már 10.45-től kilátogatni a Víztoronyba, a Matchday Festival-ra. Kedvezményes árú sör- és szendvicskínálat, meleg tea és kvízjáték vár mindenkit.
A stadionban pólóágyú is előkerül majd, a kapuk 13.45-kor nyitnak.
Fontos, hogy nemrégiben megváltozott a parkolási rendszer mérkőzésnapon a stadion VIP-parkolójában. Az arra jogosultak csak és kizárólag adott meccsre érvényes parkolójeggyel tudnak behajtani a VIP-parkolóba. Ennek hiányában nincs lehetőség a parkolásra.
A DKV járatain továbbra is ingyen lehet utazni az érvényes meccsjeggyel és bérlettel rendelkezőknek, a kezdést megelőző és a mérkőzés befejezését követő 3 órában (szombaton 11.45 órától 19.45 óráig).
Mint ahogy eddig, ezután is hatalmas örömmel látjuk a 6 éven aluli gyermekeket a DVSC mérkőzésein, azonban kötelező számukra úgynevezett közreműködői helyjegyet váltani. A díjmentesség nem változik, tehát a 6 éven aluliak belépésért nem kell majd fizetni, azonban a közreműködői jegy kiváltására szükség lesz. Ezt csak személyesen lehet megtenni, mégpedig a DVSC Shopban, illetve a Nagyerdei Stadion pénztáraiban. Köszönjük szurkolóink megértését!
A DVSC a Fizz Liga 20. fordulójában nehezített körülmények közepette 2-2-es döntetlent ért el a listavezető Győr otthonában, csapatunkból sokan nyújtottak kiemelkedőt. Ennek megfelelően a Nemzeti Sportnál fiatal kapusunk, a 8-as osztályzatot kapott Erdélyi Benedek lett a forduló játékosa, mellette Szuhodovszki Soma és Komáromi György is ott van a játéknap válogatottjában. A CsakfociAmos Yougát és Szuhodovszki Somát jelölte a legjobb 11-be, míg az M4 Sportnál szintén Amos Youga és Szuhodovszki Soma van ott a forduló legjobbjai között.
A 20. kör második legszebb védésének Erdélyi Benedek gólvonalas bravúrját, míg harmadik legszebb góljának Szuhodovszki Soma bombáját választották. Játékosainknak szívből gratulálunk!
Rangadó után rangadó: a győri thriller után újabb kiélezett összecsapás vár a DVSC-re, amely szombaton 14.45-kor a harmadik helyezett Paksot fogadja a Nagyerdei Stadionban. Mindenkire szükség van, hajrá, Loki!
Indítsd a pályán a rangadót az első vagy második félidőben! Még elérhető a szombati DVSC-Paks meccs első és második félidei szurkolói kezdőrúgása, részletek itt: https://dvsc.hu/kezdorugas/
A jelenlegi bajnoki idény legnehezebbnek ígérkező feladata várt január utolsó napján a DVSC-re, hiszen csapatunk a mérkőzéseit sorozatban nyerő, listavezető Győr ellen lépett pályára, ráadásul idegenben. Sergio Navarro vezetőedző nem számíthatott Julien Dacosta, Víctor Camarasa, valamint az eltiltott Kocsis Dominik játékára, a kezdőcsapatban ott volt Erdélyi Benedek, Lang Ádám, Adrian Guerrero, Komáromi György, Cibla Flórián és Szuhodovszki Soma is.
A mérkőzés elején a Győr birtokolta többet a labdát, azonban komoly helyzetig nem jutott. A 9. percben Valdoiu fejelt fölé, majd a 14 . minutumban a másik oldalon Cibla Flórián csavarását fogta Megyeri. Nem volt nagy az iram, annál nagyobb volt a taktikai csata, a mieink láthatóan jól felkészültek az ellenfélből.
Ahogy mondani szokták, sokáig a mezőnyjáték dominált, a 27. percben Vingler távoli kísérletét védte Erdélyi Benedek. Jó ideig nem változott a mérkőzés jellege, aztán a 38. percben megszerezte a vezetést a Loki! Cibla Flórián labdájával Szuhodovszki Soma ugrott meg, nem tudták utolérni, ő pedig 14 méterről, balról óriási gólt rúgott a bal felsőbe (0-1). A szünetre így a mieink vonulhattak előnnyel, igaz, ehhez kellett Erdélyi Benedek gólvonalas, hatalmas bravúrja is a hosszabbításban.
A második játékrész legelején a csereként beállt Njie veszélyes lövését védte kapusunk, majd az 50. percben jött az újabb Loki-gól! Egy parádés támadás végén Dzsudzsák Balázs adott be balról remekül, a hosszú oldalon érkező Komáromi György pedig közelről a kapuba bólintott (0-2).
Ezt követően Adrian Guerrerónak sérülés miatt le kellett jönnie, a helyére Vajda Botond állt be. A Győr mindent megpróbált a szépítés érdekében, akadtak lehetőségei is, de a DVSC minden játékosa, ennek megfelelően az egész csapat remekül futballozott.
Az utolsó félóra elején aztán VAR-oztak egy büntetőt a hazaiaknak, Schön esett el Vajda Botond mellett. A 11-est a 65. percben Vitális értékesítette (1-2). Érkezett a pályára Bárány Donát és Álex Bermejo, aki rögtön megtornáztatta Megyeri Balázst. Egyre feszültebb lett a meccs, rangadóhoz méltón. A hajrában nyomott az ETO, a Loki azonban jól védekezett. Beállt Batik Bence és Dorde Gordic is, a 89. percben aztán Batik Bence vétlen kezezése miatt újabb 11-est kapott a Győr. A büntetőt Vitális a 95. percben ismét berúgta, így a vége döntetlen lett (2-2). A végén mindkét vezetőedzőt kiállította Rúsz Márton. A DVSC óriási küzdelemben értékes pontot szerzett, minden dicséretet megérdemel.
Folytatás jövő hét szombaton a Paks ellen a Nagyerdei Stadionban.
Mesterszemmel
Borbély Balázs: Izgalmas mérkőzés volt, voltak emóciók, helyzetek, a szurkolóknak biztos tetszett. Két kontránál elcsúszott a védekezésünk, ebből kaptunk két gólt, de pozitívum, hogy 0-2-nél nagy nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre, és sikerült egyenlíteni.
Sergio Navarro: Elnézést a viselkedésemért, de néha meg kell védeni a játékosokat, meg kell védeni a csapatot. Az egyik legjobb magyar együttes ellen játszottunk, két fantasztikus gólt szereztünk, elégedett vagyok a gárda teljesítményével. Többet érdemeltünk volna.
A listavezető ETO FC otthonában lép pályára szombaton a DVSC, ennek apropójából belelapoztunk a történelemkönyvbe. A két csapat igen jelentős közös múltra tekinthet vissza, volt idő, amikor a két legnagyobb bajnokesélyesként emlegették a Lokit és a Győrt, bár éppenséggel a mostani bajnokságban is remekel mindkét együttes.
A két gárda vívott kupadöntőt is, 2013-ban a DVSC 2-1 arányban nyerte az MK fináléját, Adamo Coulibaly emlékezetes duplájával. Az NB I-ben eddig 85 alkalommal csaptak össze a felek, a mérleg rendkívül kiegyensúlyozott: 29 alkalommal a Loki győzött, 28-szor a Győr, szintén 28-szor döntetlen született, a gólkülönbség 121-119 a mieink javára.
Érdekesség, hogy mióta az ETO visszatért a legjobbak közé, nem tudott nyerni a DVSC ellen a pontvadászatban. Az előző bajnokságban két remi (2-2, 0-0) mellett egy debreceni sikert (3-0) jegyezhettünk fel, míg a őszi szezonban a Nagyerdei Stadionban 1-1-es döntetlen született. Akkor Dzsudzsák Balázs szenzációs szabadrúgásgóljára büntetőből válaszoltak a győriek, remek mérkőzésen.
A most következő, szombati összecsapás is jó meccset ígér, pláne annak tekintetében, hogy a tabella első négy helyezettje egymás ellen játszik: a 38 pontos ETO a 34 pontos Lokit fogadja, míg a 36 egységgel rendelkező Paks a DVSC-hez hasonlóan 34 pontos Ferencvárost. Ahogy múlt, a jelen is kiélezett küzdelmet ígér…