Az idei utolsó összetartásán vesznek részt az U18-as magyar válogatott labdarúgói Telkiben. Az ötnapos tábor során két edzőmeccset is játszik Montenegró ellen Oross Márton gárdája, amely az első megmérettetésen már túl is van.
A kedd délutáni találkozón kezdőként lépett pályára, és csapatkapitánykényt vezette az együttest a DVSC labdarúgója, Sipos Szabolcs, aki mind a kilencven percet a pályán töltötte.
Az MLSZ beszámolója szerint a mieink már az első játékrészben eldönthették volna a mérkőzést, ám a lehetőségek közül csak egyet sikerült kihasználni, Tóth Tamás Vid a 22. percben alakította ki az 1-0-s végeredményt.
Mint ismert, a DVSC tíz emberrel fejezte be a legutóbbi, Újpest elleni bajnoki mérkőzését, miután az első félidő hajrájában egy lerántást követően Erdős József játékvezető kiállította védőnket, Marko Nikolicot.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében játékosunknak egy találkozót kell kihagynia, így a november 28-án, vasárnap 13.30 órakor kezdődő, Paks elleni hazai bajnokinkon nem számíthat rá a szakmai stáb.
Idén nyáron került fel a DVSC felnőttcsapatához a saját nevelésű labdarúgó, Gyönyörű Gergő. A 20 esztendős játékos jól érzi magát az első keretnél, ahová maximálisan befogadták a társai, az 1. fordulóban, a Honvéd ellen pedig bemutatkozott az élvonalban, nem is akárhogy.
– Nagyon boldog voltam, amikor pályára léptem életem első NB I-es meccsén, melyen ráadásul gólpasszal vettem ki a részem a 4-1-es sikerünkből. Az elején nem volt könnyű, hisz sokkal másabb a felnőtt futball, de hamar megszoktam, és igyekszem minden edzésen, meccsen maximálisan helytállni.
Gyönyörű Gergő a Honvéd elleni debütálását követően még további két alkalommal ölthette magára a Loki-mezt élvonalbeli találkozón. Az NB III-as csapatunkban alapembernek számít, eddig 9 mérkőzésen 5 gól szerzett az idei kiírásban. Legutóbb az Eger otthonában lejátszott meccs főszereplője volt, ugyanis 2 góllal vette ki a részét a 3-2-es debreceni győzelemből.
– Teljesen más a harmadosztályú labdarúgás, hisz ott leginkább a párharcok, míg az NB I-ben a játék és a futás dominál. Aránylag gyors és technikás játékosnak tartom magam, emellett jól bánok a labdával, de mivel fiatal vagyok, természetesen mindenben kell még fejlődnöm, például a fejjátékomat különösen szeretném erősíteni.
Az ifjú tehetséget végül céljairól kérdeztük. – Egyértelmű, hogy a DVSC felnőttcsapatába szeretnék bekerülni és ott bizonyítani, most ez számomra a legfontosabb. Hosszabb távon külföldön is kipróbálnám magam.
A DVSC labdarúgójának, Sós Bencének a 100. NB I-es mérkőzése volt a szombati, Újpest elleni. Mint ismert, a Szusza Ferenc Stadionban rendezett találkozó nem alakult jól, hisz 3-1-es vereséget szenvedtünk. Bizonyára Sós Bence sem ilyen jubilálásra számított, hisz Marko Nikolic kiállítása után neki kellett elhagynia a pályát a találkozó 40. percében.
A 27 esztendős Sós Bencét saját nevelésű játékosként szerették meg a hajdúsági drukkerek. Tavaly nyáron tért vissza Debrecenbe, ahol alapembernek számít, idén eddig 12 mérkőzésen lépett pályára és 2 gólt szerzett (mind a kettőt a Gyirmótnak lőtte).
Sós Bencének gratulálunk a 100. NB I-es fellépéshez!
Hazai pályán folytatja szereplését a Loki a hétvégén, mégpedig a tabellán 4 ponttal előtte álló Paks ellen. A paksiakat november 28-án, vasárnap 13.30 órától fogadjuk a Nagyerdei Stadionban.
A fontos mérkőzésre elővételben már kaphatók a belépők online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, és a DVSC Ajándékboltban, amely minden hétköznap 10 és 18 óra között várja a drukkereket. Érdemes tudni, december 1-től megkezdődik a tavaszi szezonra szóló bérletek árusítása is.
Elviekben találatokban gazdag találkozó várható, hiszen az NB I. mezőnyében a Paks rúgta a legtöbb (32), a Loki pedig a harmadik legtöbb gólt (26).
Vasárnap ebéd után tehát a 9. Loki a 6. Paksot látja vendégül, a tét pedig nem más, mint a középmezőnyös pozíció felé való indulás.
Győzelemmel a háta mögött várta soron következő bajnoki mérkőzését a DVSC második csapata, amely a közvetlen rivális Eger otthonában vendégszerepelt az NB III. Keleti csoportjának 18. fordulójában.
Amolyan „hatpontos” találkozóra volt kilátás, hisz az Eger 18, míg a kis Loki 19 ponttal állt a forduló előtt. Ami a DVSC II-t illeti, egy hete fontos sikert aratott, miután Kovács Róbert és Sármány Kristóf találatával 2-0-ra legyőzte a tabella 4. helyén álló Kisvárda II-t. Az egrieket illetően érdekesség, hogy az eddig lezajlott 17 forduló során egyetlen alkalommal sem játszottak döntetlent.
Nos, most sem, ugyanis Szűcs János vezetőedző csapata nyerni tudott a hevesi megyeszékhelyen. Gyönyörű Gergő már a 4, percben vezetést szerzett a kis Lokinak, amit ugyan egy öngóllal kiegyenlítettek a hazaiak, de egy újabb öngól után a szünetre ismét a mieinknél volt az előny. A 61. percben Gyönyörű második góljával el is dőlt a három pont sorsa, az egriek már csak szépíteni tudtak, egalizálni nem.
A DVSC II. értékes sikert aratott, három meccse veretlen, és felzárkózott a 13. helyre, a középmezőnybe.
Labdarúgó NB III., Keleti csoport, 18. forduló.
Eger-DVSC II. 2-3 (1-2).
Eger, 200 néző, vezette: Lovas.
DVSC II.: Szabó S. – Szujó, Kovács R., Gellén, Fábián, Baranyai, Balla, Lénárt, Gyönyörű (Mező, 83.), Kalafat, Sármány (Talpalló, 67.). Vezetőedző: Szűcs János.
Gól: Szabó S. (öngól, 27.), Hegedűs (76.), illetve Gyönyörű (4., 61.), Juhász (öngól, 33.).
A Lokinak még mindig sok sérüléssel bajlódó játékost (Bárány Donátot, Szécsi Márkot, Tomas Kosickyt, Bényei Ágostont, Pintér Ádámot, Kusnyír Eriket, Poór Patrikot, Pávkovics Bencét, Kundrák Norbertet és a brazil Charlestont) kellett nélkülöznie a szombat esti, fontos bajnokin, ám ennek ellenére minden debreceni érzelmű abban bízott, Joan Carrillo első meccse jól sikerül. A spanyol tréner 4-4-2-es hadrendben küldte pályára a gárdát, Németh Krisztián és Ugrai Roland is a kezdőben, Dzsudzsák Balázs a szélen kapott helyet.
A találkozó legelején a szép számú vendégtábor örömére inkább a DVSC lépett fel támadólag, igaz, nagyobb helyzet negyedóráig egyik kapunál sem alakult ki. A 20. percben viszont megszerezte a vezetést az Újpest, egy védelmi megingás és némi 16-oson belüli kavarodás után Beridze lőtt 8 méterről a debreceni kapuba (1-0). Hátrányból kellett tehát folytatnia a Lokinak, amely a 24. percben majdnem kiegyenlített, Sylvain Deslandes fejese után védett a hazai kapus. Az akciónál azonban Csongvai kezezett, jött a VAR, és a 11-es. A büntetőt a 28. percben Dzsudzsák Balázs magabiztosan értékesítette (1-1).
A 34. percben aztán megfogyatkozott csapatunk, amikor Erdős játékvezető kiállította az egy gólhelyzet-gyanús szituációban ellenfelét finoman feltartó Marko Nikolicot, így a meccset 10 emberrel kellett folytatnia a mieinknek. Nem volt könnyű a helyzet… Joan Carrillo gyorsan reagált a piros lapra, Sós Bence lejött a pályáról, és Baráth Péter folytatta. A szünetig már nem alakult ki ziccer, nehéz folytatás várt a DVSC-re.
A második játékrész újpesti rohamokkal kezdődött, de az emberhátrányban lévő Carrillo-gárda egy ideig állta a sarat. Nagy volt a hazai nyomás, Gróf Dávidnak többször is bravúrral kellett védenie, az 57. minutumban aztán jött a második fővárosi gól, Kone 14 méterről fordulásból bombázott a bal alsóba (2-1). Ettől a pillanattól kezdve már a pontszerzés is bravúrnak tűnt debreceni szempontból. A 62. percben Németh Krisztián helyett David Babunski folytatta, a DVSC pedig igyekezett a védekezésből gyors ellentámadásokat indítani, igaz, erre ritkán nyílt alkalma. Az utolsó tíz percre beállt Tischler Patrik és Soltész Dominik is, Gróf pedig addig is remek hárításokkal tartotta mérkőzésben a csapatot.
A végjátékban az volt a kérdés, sikerül-e újra egalizálni, vagy netán az Újpest végképp eldönti a meccset? Nos, az utóbbi történt, a 87. percben egy Antonov-beadás után végül Sylvain Deslandes-ról pattant be a labda a kapuba, ezzel minden eldőlt (3-1).
Ahogy az elmúlt 8 évben, úgy ezúttal sem tudott győzni Újpesten a Loki. Folytatás jövő hét vasárnap a Paks ellen a Nagyerdei Stadionban.
Mesterszemmel
Michael Oenning: A legfontosabb, hogy sikerült győznünk. Nem volt könnyű mérkőzés, de a fordulást követően megőriztük a nyugalmunkat, és biztosan nyertünk. A helyzetkihasználáson javítani kell.
Joan Carrillo: Holnaptól már a Paks ellen kell készülni, és arra, hogy azt a mérkőzést megnyerjük. A kiállítás után nagyon nehéz helyzetbe került a csapat, de egyértelmű, hogy sok mindenben szükséges fejlődnünk. Szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy elkísértek minket, és sajnálom, hogy nem tudtunk nekik örömet okozni.
OTP Bank Liga, 13. forduló.
Újpest-DVSC 3-1 (1-1).
Szusza-stadion, 1667 néző. Vezette: Erdős.
Újpest: Banai – Kastrati, Koutroumpis, Diaby – Csongvai (Pauljevic, 61.), Mitrovic, Katona (Bjelos, 75.), Mack, Antonov (Stieber, 88.) – Kone (Viana, 75.), Beridze. Vezetőedző: Michael Oenning.
DVSC: Gróf – Bévárdi, Nikolic, Deslandes, Ferenczi – Dzsudzsák, Varga J., Bódi (Soltész, 83.), Sós (Baráth, 40.) – Ugrai (Tischler, 83.), Németh K. (Babunski, 62.). Vezetőedző: Joan Carrillo.
Gól: Beridze (20.), Kone (57.), Deslandes (öngól, 87.), illetve Dzsudzsák (28., 11-esből).
Sárga lap: Csongvai (27.), Koutroumpis (84.), illetve Bévárdi (4.), Bódi (39.), Ugrai (61.).
Pénteken hivatalossá vált a hajdúszoboszlói klub és a DVSC Labdarúgó Akadémia partneregyesületi együttműködése. A sajtótájékoztatóval egybekötött szerződésaláíráson részt vett Papp László, Debrecen polgármestere, Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere, Ábrók Zsolt, a DVSC ügyvezetője, valamint Marosi György Csongor, a HSE elnöke.
Ábrók Zsolt elmondta, a 2021-ben indított program elsődleges célja, hogy a DVSC hagyományait szem előtt tartva létrehozzon egy olyan futballközösséget, amely a régió egyesületeivel együttműködve minél több saját nevelésű játékost nevel ki a felnőtt csapatnak.
A partnerprogramban szerepel a kiemelt képességekkel rendelkező fiatal játékosok akadémiára kerülésének előkészítése, a tehetséges játékosok kiválasztása 9-12 éves korban, valamint a partnerklubokban dolgozó szakemberekkel való közös munka összehangolása.
– Nagy lehetőség ez a hajdúszoboszlói futball számára – fogalmazott Marosi György. A klubelnök hozzátette, már eddig is mutatkoztak kézzelfogható jelei a nyáron megkezdett közös munkának, hiszen a DVSC edzői többször ellátogattak a HSE edzéseire segítve ezzel az ottani munkát. A szoboszlói gyerekek már több tréningen is részt vehettek a pallagi edzőközpontban, illetve hatalmas élmény számukra, hogy a debreceni klub szervezésében a helyszínen szurkolhatnak a Lokinak a hazai mérkőzéseken.
Czeglédi Gyula szerint nem csak a két egyesület, hanem Hajdúszoboszló és Debrecen városa között is nagyon fontos lépés ez az együttműködés. Kiemelte, a szoboszlói városvezetés célul tűzte ki a helyi sport fejlesztését, melyhez nagymértékben járulhat hozzá a DVSC és a HSE megállapodása.
Végezetül Papp László úgy értékelte az új együttműködést, mint mérföldkő a két város kapcsolatában.
– A Labdarúgó Akadémiának megalapításától kezdődően törekvése volt, hogy a régióval együtt gondolkodjon. Ez egy olyan piramis, amely akkor segíti igazán jól a profi futball eredményességét, ha a csúcstól lefelé haladva minél több tehetséges fiatalt tud felölelni, megteremtve a lehetőségét annak, hogy az igazán jó képességekkel rendelkezők elérjenek a csúcsra – fogalmazott a debreceni polgármester.
Ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága: az összevont eljárás után a DVSC-t a Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki mérkőzése kapcsán – az indoklás szerint – a szurkolói által skandált obszcén és megbotránkoztató rigmusokért 300 ezer forintos pénzbüntetésben részesítette.
Ebben az idényben a klub már augusztusban is kapott egy 2 millió forintos büntetést. Fontos tudni, hogy a hasonló szabályszegések hosszabb távon az anyagi teher mellett akár pontlevonáshoz is vezethetnek.
Győzelemmel a háta mögött várja soron következő bajnoki mérkőzését a DVSC második csapata, amely az Eger otthonában vendégszerepel november 21-én, vasárnap 13 órától az NB III Keleti csoport 18. fordulójában.
Hatpontos találkozóra van kilátás, hisz az Eger 18, míg a kis Loki 19 pontot szerzett eddig a bajnokságban. Ami a DVSC II-t illeti, az elmúlt hétvégén fontos sikert aratott, miután Kovács Róbert és Sármány Kristóf találatával 2-0-ra legyőzte a tabella 4. helyén álló Kisvárda II-t.
Az egriek nem tudtak nyerni legutóbb, a Tiszafüred otthonában 1-0-s vereséget szenvedtek, amely már a tizenegyedik volt a szezonban. Érdekesség, hogy az eddig lezajlott 17 forduló során egyetlen alkalommal sem játszottak döntetlent. Ismerős arc is található az Eger keretében, mégpedig Katona Attila, aki 2008 és 2010 között volt a DVSC labdarúgója.
Az Eger-DVSC II. meccset tehát vasárnap délután rendezik a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, a játékvezető Lovas László lesz.
Szombat este az Újpest FC ellen ül le elsőként a DVSC kispadjára a nemrég kinevezett Joan Carrillo. Spanyol vezetőedzőnk szerint extra motivációval lépnek majd pályára a lila-fehérek, de a három pontért utazunk a Szusza Ferenc Stadionban rendezendő találkozóra.
– Boldog vagyok, hogy ismét Magyarországon dolgozhatok, és a DVSC vezetőedzője lehetek. Korábban is szerettem az NB I-es munkát, sok barátot szereztem, szóval izgatottan várom az első meccsem a Loki kispadján – fogalmazott Joan Carrillo, akinek elsőként az Újpest ellen kellene minél jobb eredményt elérnie. – Volt szerencsém több találkozóját is megnézni a lila-fehéreknek, az biztos, sok jó játékos van a keretben. Nem reális az UTE pozíciója és az eddig szerzett pontjainak száma, ráadásul nyolc éve nem kapott ki tőlünk a Szusza Ferenc Stadionban, így bizonyára extra motivációval áll majd fel ellenünk. Nehéz meccs lesz, de felkészültünk, hogy megszerezzük a három pontot.
Az Újpest ellen folytatja szereplését a Loki, amely szombat este a Szusza Ferenc Stadionban lép pályára az OTP Bank Ligában. Több szempontból is különleges találkozó előtt állunk, egyrészt ez lesz Joan Carrillo debütáló meccse a DVSC kispadján, másrészt pedig nyolc éve nyertünk legutóbb a lila-fehérek otthonában. A találkozóról és a mögöttünk álló napokról játékosunkat, Bévárdi Zsombort kérdeztük.
– Röviden összefoglalva, munkával telt az elmúlt két hét – kezdte a Loki 31-es mezszámú futballistája. – Eleinte a mesterrel való összecsiszolódás volt a középpontban, felvázolta, mi az elképzelése a labdarúgásról, és milyen taktikával szeretne pályára küldeni minket, az elmúlt napok viszont már az Újpest elleni meccsről szóltak. Mindenki átérzi a mérkőzés fontosságát, de nem feltétlen a nyolcéves idegenbeli nyeretlenség miatt, hanem a két csapat tabellán elfoglalt pozíciója okán. Azt gondolom, közel áll a csapathoz Carrillo felfogása. Kicsit más elképzelésben és felállásban lépünk majd pályára, bízom benne, eredményesek leszünk, de ez úgyis a találkozókon dől majd el.